Naplószerű jegyzetek (2009.10.11.) Nyomtatás
2009. október 12. hétfő, 07:10

(HOGY GYARAPODÓ NEMZET LEHESSÜNK.) A Magyar Nemzet múlt szombati száma Kopp Máriával, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettesével készült interjút közölt. A tudós professzor asszony, Badacsony T. Örs kérdéseire válaszolva, megítélésem szerint rendkívül fontos kérdésekről beszélt. 

 

Mint például: miért oly fontos a magyar népmesék üzenete: a három királyfi, három királylány megszületése a magyar családokban? Ezzel szemben: miért nem születnek meg a „kívánt és tervezett” gyermekek? És miért éppen a magasabb végzettségű nők mondanak le a legnagyobb arányban a „kívánt és tervezett” gyermekek megszüléséről? Ha a kutatások szerint a fiatalok kedvezőbben ítélik meg a házasságot, mint az élettársi kapcsolatot, miért csökken mégis meredeken a házasságot kötők száma? A jó házasságban élők, különösen a házas férfiak, miért élnek sokkal tovább, mint az egyedül élők? Mi által növekedhet az idős emberek boldogsága? Miért éppen a magyar politika számára lett a legveszélyesebb a nemzeti azonosságtudat? Lehet, hogy mint a mesében: egyedül a harmadik a királyfi-királylány megszületése menthet meg bennünket, magyarokat?

Nézzük tehát, mit gondol ezekről a kérdésekről Kopp Mária. 
„… Felmérésünk szerint a mai magyar 20 százaléka három, 60 százaléka két gyereket szeretne, és csak három százalékuk mondja azt, hogy egyet sem. De a magasabb végzettségű nők nagyon súlyos hátrányba kerülnek a velük azonos végzettségű gyermektelen nőkkel vagy férfiakkal összehasonlítva, ha gyereket vállalnak. Természetes, hogy szeretnének időt szakítani a nevelésre, ugyanakkor nem akarják veszni hagyni a hivatásukba fektetett energiáikat, ami egyébként az ország számára is nagy veszteség lenne. A mi mozgalmunk célja a tervezett gyermekek vállalásának segítése, és annak biztosítása, hogy az iskolázott nőknek ne kelljen szükségszerűen választaniuk a gyermekvállalás és hivatásuk gyakorlása között. A fiataloknak fontos a család, bár a média sokszor az ellenkezőjét sugallja...” 

Arra a kérdésre, hogy szakrális rítus-e a házasság, a szakember a következőket válaszolja:
”… Feltétlenül. Az élettársi kapcsolatban nincs olyan ígéret, hogy minden helyzetben bízhatsz bennem, és én is benned. Az élettársi kapcsolat tipikusan a fogyasztói szemlélet tükröződése: most te vagy a legjobb vásár számomra, akivel a legjobb kompromisszumokat tudom kötni. Tehát ha a piacon lesz jobb áru, egy jobb nő vagy egy jobb férfi, akkor kicseréllek. Ezzel a személettel sokan még büszkélkednek is…. Nyilván ezzel függ össze, hogy az élettársi kapcsolatokban kevesebb gyerek születik, és az abortuszok aránya is magasabb… A 2002-2003 között végzett követéses vizsgálatunkban azt is tapasztaltuk, hogy akik jó házasságban éltek a felmérés elején, ötször kisebb valószínűséggel haltak meg 69 éves koruk előtt, mint az egyedülállók. Ebből háromszoros védettséget ad maga a házasság, amihez hozzájön, hogy a jó házasságban élők kevésbé dohányoznak, és kevésbé isznak…”

A férfiak óvatosságával, a női emancipációval kapcsolatban Kopp Mária ekképpen vélekedik:
„… Azt mutattuk ki, ha a nők elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, az a férfiak számára rendkívül súlyos stresszforrás. Ez nagyon fontos tényező az idő előtti egészségromlásban és halálozásban. A nők azzal tehetnék a legtöbbet, ha ezt a „férfiszerepet” nem kényszerítik rá a férfiakra, illetve nem várják el tőlük…. A magyar társadalom nagyon maszkulin. A mi vizsgálataink is azt mutatják, annak ellenére, hogy a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak, a háztartás és a gyerek elsősorban az ő feladtuk maradt. Azokban az országokban, ahol a férfiak részt vesznek a gyermeknevelésben, és megosztják az otthoni feladatokat, javultak a férfiak életkilátásai. Egyértelműen jót tesz nekik a többszörös szerepvállalás. A vizsgálataink azt is igazolták, hogy a középkorú férfiak számára a gyerek fontosabb védőfaktor, mint a nők számára. Ezt mi mutattuk ki először a világon. Az ismert rizikófaktorok hatásától függetlenül
négyszer akkora a valószínűsége, hogy megéri a 69 éves kort az a férfi, akinek van ¬ és jó a kapcsolatuk ¬ mint akinek nincs…”

A boldogságról, a magyarok széthúzásáról:
„… Az idős emberek boldogsága szempontjából nagyon érdekes, mennyire fontos, hogy legyen egy kis kertjük, valamilyen örömet nyújtó tevékenységük. Alapvető, hogy legyen valaki, akire számíthatnak, de rájuk is legyen szüksége valakinek.” Arról, miért nem tud a magyar társadalom összefogni közös célokért Kopp Mária ezt vélekedi: „ Az Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália, Hollandia után a legindividuálisabb nép vagyunk, ami tulajdonképpen lehetne nagyon jó, hiszen ez együtt jár a kreativitással. A szomszédaink kollektivisták, ők tudnak egyszerre lépni, meg lehetne őket szervezni. Nálunk mindenkinek rengeteg ötlete van, csakhogy mindenki mást akar csinálni, mint amit elvárnak tőle: De miért teljesen más az élet Magyarországon, mint Hollandiában? Ott nagyon erős a társadalmi, nemzeti azonosságtudat, tehát ők büszkék arra, hogy hollandok. Ezért igyekeznek betartani a közös erkölcsi elveket, nagyon alacsony az anómia, az értékvesztés, nálunk viszont hihetetlenül magas. (…) Meggyőződésem, hogy hazánkban ’56 után felismerte a politika, hogy számára a legveszélyesebb a nemzeti azonosságtudat. A szomszédainknál viszont „nemzetiek” voltak a kommunista kormányok is. A kirekesztő nacionalizmus persze szörnyű, de a befogadó nemzeti azonosságtudat- mint például a hollandoké- egészen alapvető lenne, és nálunk ezt sikerült a tudatalattiba fojtani.”

(A LANGYOSAKAT KIKÖPI AZ ISTEN) Noha a különféle felmérések még mindig arról szólnak, hogy a magyar társadalom többsége gyerek- és családpárti, az is tény, hogy egyre zsugorodik e többség. Hogy hova jutottunk, számomra ezt a legpregnánsabban egy rövid, még évekkel ezelőtt látott kis tévéinterjú érzékeltette. A kérdezett hölgy harminc év körüli lehetett, jómódú, elegáns, kissé molett, csinos, mondhatnám igazi anyának termett alkat, s talán ez lehetett az oka, hogy a riporter meg is kérdezte tőle: „ És gyereke van?”Meglepetten, kissé durcás arccal válaszolta: „Nincs, én a kutyákat szeretem!” Nekünk is van kutyánk (beagle), mi is kedveljü, de azért eszünkbe sem jutna, hogy gyerek helyett kellene kutyát tartani. Az adás után felhívtam a televíziót, hogy volt-e valami reagálás a hölgy megjegyzésére. Semmi – válaszolták. Meggyőződésem, hogy nincs még egy ország a világon, ahol ez így megtörténhetett volna. 
A másik gondolat, amelyet még hozzáfűznék Kopp Mária szavaihoz. Az, hogy a magyar szellemi-politikai elit jelentős hányada, főként a baloldalon, szinte évtizedek óta erényt csinál a megalkuvásból. Jól emlékszem arra az időre, amikor Kádár János az erdélyi tárgyalásai során arra hivatkozva nem hozta szóba Ceauşescu előtt az erdélyi magyarság drasztikus elnyomását, hogy mint később mondotta--: „Ha keménykedünk, nem rajtunk, hanem a kinti magyarságon csattan az ostor.” Valójában mindig az ellenkezője történt: minél többet engedtünk, annál inkább keményedett az elnyomás. Százszorosan bebizonyosodott a mondás: „A langyosokat kiköpi az Isten.” És nincs ez másként ma sem, legyen szó akár az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki magyarságról, de akár a hazai állapotokról is. 
Igen, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a pártok, a kormányok, miközben a népszaporulat fontosságáról, sőt tragikus alakulásáról szónokolnak, eközben nem építik meg a szükséges bölcsődéket, óvodákat, megszüntetik a falusi iskolákat, elvetik a családi adózást, nem teremtik meg a feltételeit annak, hogy az anyák részmunkaidőben, távmunkában is dolgozhassanak, szóval nem csak magyar politika, de a magyar társadalom gyalázata is, hogy ez megtörténhet.