Ne engedjük! Nyomtatás
2007. február 21. szerda, 15:03

Most mindenki a Parlament körül még 2006. október 23-án törvénytelenül felállított és a FIDESZ parlamenti frakciója által február 2-án eltávolított, majd a rendőrség által visszahelyezett kordonról, és a Budapesti Rendőrfőkapitányságot ért lövésekről beszél, noha politikai jelentősége valójában csak az előbbinek van, az utóbbiba csak a kormány próbál politikát belekeverni.

Mintegy lehetőséget szimatolva az ellenzék rágalmazására. De még az előbbivel kapcsolatosan is azt kell mondanunk, hogy természetesen nem egy kordonról van szó, hanem arról: képesek vagyunk-e, a jobboldal és a baloldal együtt,összefogva megvédeni a demokráciát, az alapvető emberi jogainkat, a valódi többpártrendszert, és létrehozni egy fejlett, művelt, a világ más országaival, térségeivel is versenyképes, mindamellett a szegényekkel, a gyengékkel, a fogyatékosokkal is törődő, szociálisan érzékeny országot és társadalmat, avagy félelemből, ostobaságból, félrevezetettségből, gyűlöletből, politikai elfogultságból avagy bármilyen más okból hagyjuk-e magunkat kiszolgáltatni egy gátlástalan, cinikus, hazudozó, a maga kiváltságainak a megőrzése és gyarapítása érdekében minden aljasságra képes szűk hatalmi csoportosulásnak. Mert erről van szó, akkor is erről van szó, ha ezt mégoly nehéz is felfogni, megemészteni, ha reggeltől estig, estétől reggelig mást is mond a megvásárolt, félrevezetett vagy megfélemlített cseléd-média, s ha mégoly tisztelt nagyságok próbálnak is meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.


Gyurcsány őszödi szóömlése kapcsán sokan joggal állítják, illetve immár bizonyítva látják, hogy a szocialista párt, elsősorban persze a miniszterelnök előre megfontoltan hazudott a választóknak, merthogy tudatában volt annak, hogy csakis így, csakis a hazugságok tömkelegével nyerhetik meg a választásokat. Ezért vitathatatlan az az állítás, amely szerint Magyarországnak a szó morális értelmében nincs legitim kormánya. De jogi értelemben sem lehetne, ha Magyarországon nem látszat, hanem valóságos demokrácia van, ha például az ellenzék ugyanolyan vagy legalább közel hasonló feltételekkel vehetne részt a választási küzdelmekben, mint a kormányoldal. A szocialisták és szekértolóik, így szatelit pártjuk, az MDF szerint is, ez az az apró malőr, amin a FIDESZ-nek illene végre túljutni, és belenyugodni abba, hogy elveszítették a választásokat.


A hatalom képviselői és talpnyalói szeretnek megjátszott jóindulattal arról prédikálni (s ezzel mintegy összemosva a felelősséget), hogy a demokrácia és kapitalizmus működési zavarai részint abból eredeztethetők,hogy mi még csak most tanuljuk a demokráciát és a piacgazdaságot, így nem is jöhettek létre az ehhez szükséges kellően érett társadalmi-vezetői-tulajdonosi csoportok. Érthető tehát, hogy sokan most, és hirtelen akar meggazdagodni. Ami az ő különös értelmezésükben azt is jelenti, hogy legyünk elnézőbbek a kormány hazudozásaival, antidemokratizmusával, a közvagyon gátlástalan, folyamatos dézsmálóival, eltolvajlóival, pazarlóival, herdálóival, kiárusítóival szemben, és különben is: az ellenzék is hazudik, félrevezet, és ugyanúgy lopott, pazarolt, amit csak tudott, eladott ,és szintén visszaélt a hatalmával, amikor kormányon volt. És ezt alátámasztandó, tudatosan, sőt megfontoltan rázúdítanak az országra egy olyan áradatot, ami példátlan a magyar politika- és sajtótörténetben. Amivel, legalábbis bizonyos vonatkozásokban, megítélésem szerint még az előző rendszerben sem találkozhattunk. A kommunista diktatúra idején ugyanis a mostaninál lehetett távolabb egymástól a valóság és az, amit arról a sajtó, a hivatalos politika hirdetett, de az akkori hazudozók sokkal kevésbé voltak tudatosak és gátlástalanok. Úgy is mondhatjuk: az akkori hazudozók inkább elhitték a saját hazugságaikat, mint a mostaniak. Csak egy példát említve erre: szoclib cselédsajtó, a gazdi érdekében, mintegy takargatva, leplezve, elbagatellizálva Gyurcsány és párttársai hirtelen, kétes és szemérmetlen meggazdagodását, sokuk milliárdossá válását, ami ugyebár egy szocialista pártban mégiscsak botrányos, szóval erre való tekintettel szívesen cikkezik arról: ha teheti, minden politikus lop, harácsol, az eredettel mit sem törődve gazdagszik, így aztán az Orbán-család, a FIDESZ politikusai ugyanúgy megszedték magukat, mint Gyurcsányék. Amiről egyébkét maguk is nagyon jól tudják, hogy nem igaz, de egyrészt úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt, másrészt pedig aki annyira hülye, hogy ezt beveszi, az nem is érdemel mást. Egy másik, ugyancsak kedvelt állításuk, amivel különösképpen szeretik bolonddá tenni az amúgy sem túl éleselméjű potenciális emberáldozataikat, így hangzik: a szocialisták már éppen eléggé megszedték magukat ahhoz, hogy ne akarjanak még többet lopni, még többet összeharácsolni.. Pedig, ha máshonnan nem is, legalább az önismeretük alapján tudhatnák, hogy aki eladja a lelkét a szerzésnek, a harácsolásnak, a mammonnak, az mindig csak többet és többet akar.


Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hazugsággal megválasztott kormány – akár a diktatúrákban –, rendelkezik mindazokkal az eszközökkel (pénz, vagyon, apparátus, média, infrastruktúra, tömegbázis), ami az emberek félrevezetéséhez, szükség szerinti megvásárlásához, és egyre inkább a megfélemlítéséhez is szükséges. S hogy ez a megfélemlítés nem csupán verbális, azt egyértelműen bizonyítja a megvadított rendőrség gyakori és gátlástalan rászabadítása a tüntetőkre, és mindenkire, aki az útjában áll. Ráadásul olyan módon, olyan eszközökkel, amelyektől még a nyílt diktatúrákban is óvakodnak. No persze ahhoz, hogy egy ilyen kormány a történtek és a mind megbotránkoztatóbb történések ellenére is hatalmon maradhasson, még nagyon sok minden szükséges; így mindenekelőtt kell hozzá egy megvásárolható, hízelkedéssel befolyásolható értelmiségi, vagy méginkább állértelmiségi réteg, és persze az a sajnos nem kis számú naív, gyermekded, műveletlen, félrevezetett stb. választópolgár sem hagyható ki teljesen a számításból. Különben, megítélésem szerint, az ellenzék egyik legnagyobb tévedése az a feltételezés, hogy a növekvő nyomor önmagában szembefordítja az embereket a kormánnyal. Ellenkezőleg, a nyomor, a szegénység méginkább kiszolgáltatottá teszi az embereket a hazugságokkal szemben. Márpedig az ország juthat bármilyen mélyre, a Gyurcsány kormánynak mindig bőségesen lesz pénze hazugságra, az emberek megtévesztésére.


És mégis, mindezekre való figyelemmel is, feltételezhető volt, hogy az őszödi lelepleződés után azért Gyurcsány, a kormány, a kormányzó pártok valamelyest visszafogják magukat a hazudozásokban, a diktatúra intézményrendszerének továbbépítésében. De ennek éppen az ellenkezője történt és történik. Miközben cinikusan, róka-mód alakoskodva egyre demokráciáról, a javak igazságos elosztásáról, munkahelyteremtésről, az egészségügy korszerűsítéséről, elkerülhetetlen megszorításokról, versenyképességről, gyors fejlődésről, stabilizálódó gazdaságról, társadalmi párbeszédről és hasonlókról, ömlenek a szavak, kivétel nélkül mindezeknek az ellenkezője történik: hovatovább a legalapvetőbb emberi jogainkat sem gyakorolhatjuk; a szegények, a nyugdíjasok, de rajtuk kívül is egyre többen a villamosjegyet, a gyógyszert, iskolás kisgyermekeiknek a tankönyvet, a tízórait, szó szerint a napi betevő falatjukat sem tudják megvenni; a gáz- és villanyszámláikat sem képesek kifizetni, lassan bekövetkezik,hogy csak a jómódúak gyerekei tanulhatnak (ugyanekkor Kóka gazdasági miniszter, az SZDSZ elnökaspiránsa azzal dicsekszik a televízióban, hogy többszáz millióért épít magának és a barátnőjének villalakást), alig négy-öt év alatt úgy legatyásították, tönkretették az országot, hogy immáron nincs olyan adat, kimutatás, amiben az EU-országok között ne mi lennénk a sereghajtók: noha mi adtuk el, zömében külföldieknek, a nemzeti vagyon legnagyobb hányadát, nálunk a legnagyobb az államadósság, többszöröse annak, mint amennyi a Kádár-rendszer utolsó évében volt, az éves adónk teljes egészében rámegy az adósságtörlesztésre; itt születik a legkevesebb gyerek, s ezzel mit sem törődve sorra bezárják a bölcsődéket, az óvodákat, az iskolákat, lerombolják, elnéptelenítik a falvakat, csökkentik a családtámogatást; a legrövidebb az életkor,a kormányzat mégis drasztikusan csökkenti a kórházak számát, fizetőssé teszi a legalapvetőbb egészségügyi ellátást is, a gazdagoknak viszont luxusellátást biztosít – övék, csakis az övék a legjobb orvos, a kórházakban mindennel felszerelt különszobákat, sőt lakosztályokat kaphatnak, és persze mindezt zömében az adófizetők pénzéből; nincs elegendő szakmunkás, tehát bezárják a szakmunkásképző iskolákat, felhígítják , lezüllesztik, magukhoz korcsosítják a magyar társadalom legértékesebb, legszínvonalasabb rétegét, a szakmunkásságot. Eladnak, elherdálnak, ellopnak, elsikkasztanak, eltolvajolnak mindent, amit még lehet, mert ugyebár kell a pénz a kapzsi, a telhetetlen, harács párthíveknek, no meg persze a népbolondításra, a választópolgárok megtévesztésére, a valós tények elferdítésére, meghamisítására is. Mert ők aztán nagyon jól tudják, még a kommunizmus idején megtanulták, hogy a diktatúra sem létezhet bizonyos tömegtámogatás nélkül. Mert hiába voltak itt a szovjet csapatok, a temérdek hazugság is kellett ahhoz, hogy 1945 után, majd az 1956-os forradalom után is megszerezzék, megtartsák, sőt, úgymond legitimizálják a hatalmukat


Azok tehát, akik azt képzelték, netán abban reménykedtek, hogy az őszödi beszéd és az azt követő tüntetések, vagy akár a nagyszámú MSZP-választó elfordulásának hatására kedvező irányba változik a Gyurcsány-klán politikája, súlyosan tévedtek. Sokkal inkább a félrevezetés, a megtévesztés, a félelemkeltés, az agresszivitás és cinizmus erősödő dominanciáját tapasztalhatjuk. Gyurcsány legutóbb azt a cifrangos mondatot találta ki vagy találtatta ki magáról, hogy ő nem lebont (mint Orbánék a Parlament előtti vasfüggönyt), hanem épít. Épületes bornírtság, nem? Ami persze egyáltalán nem zavarta a média-cselédséget abban, hogy teljes hangerővel dicsérje a reformer, az emberek jövőjéért bátran és keményen dolgozó kormányt, s gyalázza az ellenzéket, a FIDESZT, amely ahelyett, hogy legalább a legalapvetőbb nemzeti célok érdekében összefogna a kormánnyal az építésben, mindenre nemet mond, s olyan időszerűtlen, demagóg témákkal hozakodik elő, próbálja megzavarni az állampolgárok nyugalmát, odaadását, mint a szólásszabadság, jog a gyülekezéshez, a tiltakozáshoz, az elszámoltatáshoz, a számonkéréshez, a munkához, a tisztességes élethez, az egészséghez, a tanuláshoz, az igazsághoz, mindahhoz, amit az alkotmány biztosít számukra. Ráadásul már megint a szélsőjobboldallal összefogva lázít, akciózik, tüntetéseket szervez, sztrájkokra bujtogat, s ami pedig mindennek csimborasszója: lebontja a rendőrség által felállított kordont a parlament előtt. Amivel aztán végképp bebizonyította, ő az, aki veszélyezteti a demokráciát, sőt, már egyre inkább a törvényes rendet is. Innen, a FIDESZ politikájából eredeztethető minden, ami megzavarja az emberek nyugalmát, a békés alkotó munkát, akár csak annakidején az osztályellenség. Az, hogy parlament elé helyezett korlát lebontása éppen a törvényesség helyreállítását jelentette, az sem a hatalmi tébolyultságban szenvedő Gyurcsány-klánt, sem a cseléd-média rágalom offenzíváját csöppet sem zavarta.


Mindezek ellenére felmerül a kérdés, amit különben az ellenzékhez közelálló emberek is föltesznek: nem volt-e túl kockázatos akció a kordonbontás? Ismerve a magyar média beállítottságát, zsigeri elfogultságát, nem kell-e attól tartani, félni, hogy az emberek többségével nem sikerül elfogadtatni a kordonbontás és a FIDESZ sok más akciójának, például a tüntetések, tömeggyűlések jogosságát? Igen, ez reális aggodalom. Ennek ellenére a FIDESZ helyesen cselekedett. Ugyanis vannak helyzetek, amikor bizonyos döntéseket nem lehet tovább halogatni, nem lehet hátrálni, taktikázni, csűrni-csavarni, szavak mögé lapulni. És ez egy ilyen, ráadásul fontos szimbolikus üzenetekkel is bíró helyzet volt. Kimondom: még akkor is helyes döntés volt, ha netán ez átmenetileg népszerűségvesztéssel jár. Mert az igazság a népszerűségnél is fontosabb, az a politika, amely a hazugságra épül, csak ártalmas lehet, az maradjon meg a Gyurcsány-klánnak.


A kormány, különösképpen október 23-án, de azt követően is folyamatosan a legdurvább törvénysértéseket követte el az állam polgáraival; szinte minden társadalmi réteggel, csoporttal szemben, cinikusan elhárítva magától minden ezzel kapcsolatos bírálatot és felelősséget. De még a permanens törvénytelenségek sorában is kirí a kordon ügy. És nem is csak azért, mert a többi törvénytelenség kevésbé volt súlyos, hanem mert ez mindenkinek szemet szúrt, mindenkinek csípte a szemét, még a szabaddemokraták és a szocialisták egy részének is. Leginkább csak a kóros Orbán-gyűlölők képeztek kivételt. Ráadásul a kordon hónapokon át azt bizonyította, hogy a Gyurcsány-klán a törvények fölé helyezi magát, és úgy és addig korlátozza a gyülekezés és szólás szabadságát, ameddig csak akarja. És még csak nem is védekezett. Provokatív, felfuvalkodott, arcátlan módon reagált minden ezzel kapcsolatos bírálatra. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Gyurcsányék a kordonnal a magyar társadalmat, mindenekelőtt az ellenzéket tesztelik: mennyire lehet rájuk kényszeríteni a szabadságjogok korlátozását. Ha tehát a FIDESZ ennyi idő után is megmarad a szavak szintjén, és nem teszi meg azt, amit megtett, azt üzeni magáról, hogy komoly, konfliktusos helyzetben nem számíthatnak rá a szabadság védelmezői.


Márai naplóját olvasom, aki egy helyen felidézi azt pillanatot, amikor Churchill felállt az angol Alsóházban és bejelentette, hogy Anglia egyedül is folytatja a németek elleni háborút. „Úgy állunk itt, mondotta, mint egy ember, aki a falnak veti a hátát, és egyedül védekezik, egy szál karddal kezében”… Jól védekezett –vonja le a következtetést Márai. Természetesen nem a párhuzam miatt idéztem föl azt a pillanatot, amikor –Máraival szólva–„egy ember és egy nép jelleme döntött a végzet esélyeiről.” Azt viszont gondolom, hogy döntően rajtunk múlik, hogy a mai és holnapi Gyurcsányoknak sikerül-e a maguk javára fordítaniuk „végzetünk esélyeit.”


Merthogy sokak véleményével szemben szerintem nem zárhatjuk ki teljesen azt a veszélyt, hogy a Gyurcsány-klánnak sikerül olyan hatalmi túlsúlyra szert tennie, amelynek birtokában számos területen formálissá tehető a demokrácia működése hazánkban. Mire alapozom ezt a véleményemet? Arra, hogy máris szép számmal vannak erre utaló tények. Közülük említek néhányat:





Gondolhatunk például az egyre elhatalmasodó rendőrállami módszerekre, az október 23-iki kegyetlen rendőri megtorlásokra és annak következményeire. Arra, hogy minden törvényes előírást felrúgva, ha az érdeke úgy kívánja, Gyurcsány közvetlenül osztogat parancsokat a rendőrség, az állambiztonság, a titkosszolgálatok vezetőinek, a kordonügyben pedig arcátlanul azzal az óhéber, átlátszó dumával eteti a közvéleményt, hogy ő nem változtathatja meg a rendőrség előírásait. Ebben az ügyben Gyurcsánynak még az sem volt elég, hogy maga az Alkotmánybíróság mondta ki ezeknek az előírásoknak a jogszerűtlenségét. És ez így van számos más ügyben is; legyen szó népszavazásról, érdekegyeztetésről, iskola-, kórházbezárásokról,a kistelepülések postáiról, a vasút leépítéséről, a költségvetési törvényről, a ország katasztrofális eladósodásáról, az autópálya-építések csillagászati árairól, az állami vállalatok zűrös eladásairól, amit Gyurcsány mond és tesz, az törvényes, egyébként pedig mindenki azt mond és ír, amit akar.


A legkülönbözőbb ürügyekre hivatkozva alkalmaznak orwelli módszereket az egyet nem értő állampolgárok megfélemlítésére; telefonjaikat lehallgatják, fényképeket készítenek róluk tüntetéseken, nyilvános összejöveteleken, behatolnak a munkahelyeikre, az iskoláikba, és fenyegetnek, fenyegetnek, megfélemlítenek, megzsarolnak mindenkit, aki szembeszegül velük. Miközben ők engedélyezik a náci tüntetést, ezért is, és minden más szélsőséges megnyilvánulásért is, de még a különböző bűncselekményekért is, a cseléd-média szégyenteljes támogatásával, a kormány az ellenzékre hárítja a felelősséget. Az embereknek egyszerűen elegük van Gyurcsányból, a Gyurcsány kormány katasztrofális gazdaságpolitikájából, és tiltakoznak az ellen, hogy ennek árát, az ezer és ezer milliárdos hiányt velük akarják megfizettetni, és természetesen az újabb és újabb katasztrófák, megszorítások elkerülése végett is, követelik a kormány lemondását, a felelősök felelősségre vonását, és az új választások kiírását. De természetesen a kormány ezt a jogukat is elvitatja, demokráciaellenesnek, zavarkeltőnek, békétlennek állítva be követeléseiket. Ha van szégyenteljes napunk nekünk, mai magyaroknak, állítólagos demokráciánknak, úgy az bizonyára 2006. október 23-a volt. Az a nap, amikor egy pojácának, amikor egy volt KISZ-titkárnak sikerült megakadályoznia, hogy a magyar nép méltóképpen megünnepelje egyik legnagyobb nemzeti ünnepének, október 23-ának 50. évfordulóját. Most március 15-ével próbálja megtenni ugyanezt.


Ne engedjük!


Ha ide kattint, itt megírhatja véleményét.