Címlap Vélemény & vita SÓLYOM, TGM ÉS A BALOLDALI SZÉLSŐSÉGEK
SÓLYOM, TGM ÉS A BALOLDALI SZÉLSŐSÉGEK PDF Nyomtatás E-mail
2007. január 02. kedd, 11:33

Akik figyelemmel kísérik Sólyom László köztársasági elnök megnyilatkozásait, hacsak nem krónikusan elfogultak valamely politikai párt irányába, folyamatosan tapasztalhatják, mennyire szuverén módon ítéli meg az országban történteket, s véleményalkotásában meglehetősen hidegen hagyja a bírálat, jöjjön az akár az egyik, akár a másik oldalról. Ami azonban távolról sem jelent szenvtelenséget magát az ügyet, a tárgyalt témát illetően. Hiszen gondoljuk csak el: milyen határozottan, mondhatni szenvedélyesen ítélte el például Gyurcsány Ferenc gyalázatos őszödi beszédét, s az ezt követőtő, talán még gyalázatosabb reakcióit, cinikus magyarázatait; általában a hazudozásokat, a választók tudatos félrevezetését, a rendőrég október 23-i brutális és törvénytelen fellépését, vagy Horn Gyula azon külföldön tett kijelentését, miszerint 1956-ban a megszálló szovjet csapatok oldalára állt pufajkások csak a törvényes rendet védték a forradalom alatt kiszabadult bűnözőkkel szemben. Igen, mindez méltán váltott ki kemény, határozott, mindamellett mértéktartó kritikát a köztársaság elnökéből. De miért lenne ettől az elnök jobboldali, pláne FIDESZ-párti? Annál is inkább, hiszen eközben és ezt követően jó néhány kritikai észrevételt tett a FIDESZ-szel szemben is. Gondoljunk például a FIDESZ parlamenti politizálásának bírálatára. Vagy arra, hogy a konzervatív oldal hány „elvárására” nemet mondva írt alá a balliberálisok által benyújtott és a parlament által jóváhagyott törvényeket. De ha ez így van, akkor minek következében növekszik és durvul az a kritika, amely a köztársasági elnököt a balliberális oldalról éri?


Az alábbiakban erre keresem a magyarázatot.




A „plurális diktatúra" veszélye


Tamás Gáspár Miklós a 168 Óra november 30-iki számában még tőle is szokatlan durvasággal támadja a köztársasági elnököt, mert Sólyom a Népszabadságnak adott nyilatkozatában az őt ért bírálatokkal összefüggésben „párhuzamba állította, mintegy egyenértékűnek tüntette föl a kuruc.infót és a 168 Órát ”.Holott TGM szerint a 168 Óra egy „tagadhatatlanul irányzatos lap, amelynek publicisztikái ritkán árulnak el vonzalmat a jobboldali ellenzék iránt, mindamellett a lap munkatársai sokkal mérsékeltebbek és árnyaltabbak, mint – a levelezés tanúsága szerint – az olvasóik, ebből arra következtettek, hogy a szerkesztőség nem enged (teljesen) a publikum Orbán-utálatából rá háramló nyomásnak. A lapot sokan szeretik, sokan nem, azonban senki nem állíthatja, hogy a 168 óra a többpártrendszer és parlamenti váltógazdálkodás ellen, az alkotmányosság ellen uszított volna, vagy folyamatosan arra célozgatna, hogy a magyarországi honpolgárok egy részét célirányos volna kiírtani”. Ezzel szemben a kuruc.info „szemmel láthatóan kriptohungarista orgánum, amely a zsidókkal és cigányokkal szembeni fajgyűlöletét még annyi öncenzúrának sem veti alá, mint a hírhedt Magyar Fórum, s amelynek a szabadságpárti címek alatt megjelenő cikkei a demokrácia minden elképzelhető formájának a megszüntetésére hívnak fel.”


Most hagyjuk a többi felsorolt állítást, ragadjunk ki közülük csupán egyet: a 168 Óra sohasem lázított a parlamenti váltógazdálkodás ellen. El se hiszem, hogy ezt TGM komolyan gondolja, hogy ne lenne tisztában azzal, hogy az a sajtó, amelyikből tökéletesen hiányzik a tárgyilagosság igénye, amelyik kizárólag utálattal képes írni a nemzeti keresztény és liberális konzervatív jobboldalról, az bizony mást mást se tesz, mint lázít a parlamenti váltógazdálkodás ellen. Tehát radikális, egyoldalú, szélsőséges, amit persze soha sem lesz hajlandó elismerni magáról, hiszen akkor lényegesen csökkenne annak az ugyancsak szélsőséges állításnak az ereje, miszerint szélsőséges lapok kizárólag a jobboldalon találhatók. Ott viszont kisebb-nagyobb mértékben mind azok. Azok esetében, akiknél egzisztenciális problémákat okozna (magyarán a ballibb, szoclibb tulajdonosok, főszerkesztők két lábbal rúgnák ki őket az utcára, mint ahogyan ezt sokakkal meg is történt) a független vélemény, a jobboldal, különösen pedig OV mérsékelt utálata, még lehet valahogy magyarázni a félelmet, a behódolást a radikális, sőt szélsőséges balliberális vélemények előtt. No de TGM milyen magyarázattal tud előállni?


Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! Ön szerint nem jelentett és nem jelent egyre súlyosabb veszélyt a parlamenti váltógazdálkodásra nézve, hogy a balliberális média gátlástalan támogatásának köszönhetően az MSZP és az SZDSZ politikusai, az általuk támogatott kormány és kormányfő minden hazugságot, torzítást, rágalmazást megengedhet magának? Nem érez magában felelősséget azért, hogy mind többen félnek kimondani a véleményüket, élni a törvényes szabadságjogaikkal, mert a sajtó hathatós támogatásával rendbontóknak, az ország nyugalma megzavaróinak bélyegzik őket, hogy a rendőrség, a közhatalom nem polgárt, hanem kizárólag a hatalmat védi, szolgálja, éppen úgy, mint a diktatúrákban. És ha mindez szép csendben, lopakodva bekövetkezík, mert az Ön szerint mérsékelt balliberális sajtó elhallgatja vagy az érdekeivel számolva pozitívumként tünteti fel a „plurális diktatúrát”, mondván: legalább nem kell tartani az utált jobboldal felülkerekedésétől, vagyis „a parlamenti váltógazdálkodástól;”szóval netán ez mégis bekövetkezik, akkor Ön mit fog írni? Arra biztatja a kesergő jobboldalt, hogy forduljon az EU-hoz? Nem gondolja, hogy esetleg Önnek is azt kellene mondania, írnia, amit egyre többen hangsúlyoznak nemcsak a jobboldalon, hogy meg kell akadályozni a magát baloldalinak hazudó gyurcsányi „ plurális diktatúra” kialakulását.




A hazugság térnyerése és megdicsőülése


S ha már TGM ennyire belejött a balliberális 168 Óra elfogulatlanságának hangsúlyozásába, rögtön a szimpátiájáról biztosítja a Népszavát is, amelyet Ön szerint: „a jobboldali sajtó rituálisan szélsőbaloldali lapnak nevez, ami a Népszava piacbarát, tőkebarát, középutas szerkesztőségi „vonalát” látva, egyszerűen nevetséges.” Mint ahogyan az is, ahogyan TGM ebben az írásában kezeli az olvasót, de végső soron magát a köztársasági elnököt is.


És most nézzük röviden TGM írásának valóságtartalmát, amely tényként, prioritásként kezel egy szimpla, egyáltalán nem bizonyított feltételezést, mely szerint a jobboldali sajtó kisebb vagy nagyobb mértékben, de általában szélsőséges, és persze szervilisen kiszolgálja a jobboldali pártok ugyancsak szélsőséges, a parlamenti demokráciától idegen módszereket (utcai tüntetések) alkalmazó vezetőit. Ezzel szemben a balliberális sajtótól ab ovo távol áll mindenféle szélsőség. Sólyom László tehát súlyos, az első számú közjogi méltósághoz méltatlan politikai hibát követett el, amikor a 168 Óra bírálata kapcsán „kicsinyes sértődöttségből és olümposzi felülállásának kiemelése végett ártalmatlannak tünteti föl (relativizálja és trivializálja) a militáns, fasisztoid szélsőjobboldalt.”


A különös az, hogy miközben TGM olyan vehemensen, persze az érvek mellőzésével, kikéri magának, hogy mindkét „oldalnak” vannak szélsőségesei, éppen ő maga ad eklatáns példát a szélsőséges gondolkodásra, s az ebből következő arcpirítóan szégyenteljes stílusra. Mert mit is mond TGM? Szerinte az a vélekedés, amely szerint mindkét „oldalnak”, tehát a balliberális oldalnak is vannak szélsőségesei, „a mai Magyarország és a mai Kelet-Európa társadalmát és világnézeti szituációját illető teljes tudatlanságra támaszkodik (ha netán őszinte).” Magyarán: TGM teljes tudatlansággal vádolja köztársaságunk elnökét, merthogy szerinte is „mindkét oldalnak” vannak szélsőségesei, s ezek megítélésében nem szabad kettős mércét alkalmazni.


TGM ezzel összefüggésben arra alapozza véleményét, hogy „Kelet-Európában, elsősorban pedig Magyarországon egyáltalán nincs számottevő radikális baloldal, amely – ha volna – nyilván ellenezné a jelenlegi magyarországi kormányzat privatizáló és piaci politikáját. Ma a radikális lázadás különféle formái Magyarországon (és csak Magyarországon – másutt sehol!) kizárólag a jobboldalon lelhetők föl”.



Itt tehát ismét az probléma, ami az előzőekben is, hogy TGM, hasonlóan a balliberális értelmiség jelentős részéhez – ha netán őszinte és nem csak az érdekei szerint jár el – ,feltételezésből indul ki, és nem a valóságból. Vagyis nem hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar kormány, ugyan álságosan baloldali frazeológiát használva, de valójában már rég kőkemény szélsőliberális gazdaságpolitikát folytat, amit természetesen az SZDSZ vezetése fenntartás nélkül, az MSZP már sokkal több averzióval támogat. (Ez valóban csak Magyarországon van – másutt sehol!). Azt mondhatjuk, hogy ma szinte minden párt, de még az egyházak is többet felvállalnak a baloldali értékekből, mint a kormány és koalíciós pártok. Figyelemre méltó ebből a szempontból Erdő Péter esztergomi érsek-bíboros minapi nyilatkozata, amelyben arra hívta föl a kormány figyelmét, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában, különösképpen a közművelődésben egyrészt nem mellőzhetők a rászorultak érdekei, másrészt az a tény sem feledhető, hogy évtizedekig a gyerekeiknek is járó ingyenes egészségügyi ellátásra, oktatásra, művelődésre és sok egyébre hivatkozva vonták el az emberektől a fizetésük jelentős hányadát. Amihez már magam teszem hozzá: az olyan rendszerváltás elfogadhatatlan, amely jogtalanul, széles társadalmi rétegek sérelmére hajt végre „rendszerváltást.” S miközben egyfelől el akarják hitetni a köznéppel, hogy az ő érdekében kell többet fizetni mindenért, leszünk szegények, vagy még szegényebbek, az amúgy többségében „baloldali”dúsgazdag milliárdosok (közöttük Gy.F.) ellenben gátlástalanul tovább gazdagodnak, a kormány pedig a saját megdicsőülésére tovább folytatja – természetesen egyre magasabb kamattal felvett hitelekből – az óriási pénzeket felemésztő presztizs építkezéseket. No, és persze az önnön reklámozására is biztosít már 2007-ben néhány tíz, majd a következő választások előtt bizonyára néhány száz milliárdot. Mert hátha hagyjuk magunkat félrevezetni a saját tapasztalatunktól, és az ugyebár nem lenne objektív. Ahogyan azt már Rákosi elvtárs is tanította annak idején. És ha mindez ellen radikálisan lázadni mersz, például a kormány lemondását követelve tüntetsz, kifütyülöd a miniszterelnököt, netán útlezárásokban veszel rész, számíthatsz arra, hogy az egész balliberális sajtó szélsőségesnek bélyegez, aki csak megzavarja a békés többség nyugalmát. De ezt baloldali kormány természetesen nem hagyhatja, ezért, mint már utaltam rá: számíthatunk a kormány védelmére, és kerüljön bármennyibe is a gázszámlánk, az orvosi ellátásunk, a tandíjunk, az utazásunk, az ivóvizünk, a te, a mi adóforintjainkból, azért jut néhány tízmilliárd viperák, gumilövegékek, védőpajzsok, és más, a tömegoszlatáshoz szükséges eszköz beszerzésére.



Szélsőség és Orbán utálat


Szóval,hogyan is van ez? Aki nem ellenzi a kormány esztelen privatizációját , az ország eladósodását, a hazai kis- és középvállalkozók tönkretételét, a külföldi multinacionális cégek gátlástalan (de még inkább személyes érdekektől motivált) kiszolgálását, s általában a kormány politikáját, az csak demokrata, az csak mérsékelt lehet, aki viszont mindezeket bírálja, az szélsőséges, attól félteni kell a demokráciát. Amúgy ráadásul bizonyíthatóan jobboldali, és még ráadásul Orbán-hívő. Orbánról pedig köztudott, hogy a legnagyobb veszélyt jelenti a demokráciára. Merthogy ő az alapja, a legfőbb kiváltó oka minden szélsőségnek, megosztottságnak, utcai tüntetésnek, zavargásnak, randalírozásnak, zászlólengetésnek, rossz hírünknek a világban, gazdasági bajainknak, és egyáltalán, minden rossznak, ami az emberekkel és az országgal történik. Elsősorban tehát őt kell kellően megutáltatni az olvasókkal ahhoz,hogy leszámolhassunk a TGM szerint kizárólagosan a jobboldalon létező szélsőséggel. Kétségtelen, hogy e tekintetben a 168 Óra tökéletesen megfelel TGM elvárásainak, még akkor is, ha a szerkesztőség ugyebár némileg mérsékli is az olvasótábor Orbán-utálatát. Bár megvallom, az utóbbi állítást illetően én éppen fordítva látom a dolgot. Nem hiszem, hogy esetükben az Orbán-utálat még fokozható lenne, hiszen a 168 Óra amúgy tehetséges gárdája évek óta mást sem tesz, mint „leleplezi” Orbán Viktort. Abszolút nem válogatva az eszközökben, mit sem törődve a tényekkel. Lényegében nincs olyan lapszám, amely ne gyanúsítaná, ne támadná valamivel Orbán Viktort. És ez hosszú évek óta tart. Így aztán nem túlzás azt feltételezni, hogy lényegében Orbán lejáratása, hiteltelenítése az újság legfontosabb célja, mondhatni ezért létezik, a többi csak körítés. Belátom persze, hogy olykor nagyon színvonalas körítés. Továbbá téves TGM-nek az kővetkeztetése is,hogy az újság mérsékli az olvasótábor Orbán-utálatát, ellenkezőleg: az újság radikális,-szélsőséges szellemiségének következményeként jött létre az a sajátságos olvasótábor, amely immár képtelen tárgyilagosan, gyűlölködés nélkül a jobboldalról, és persze megint csak elsősorban Orbán Viktorról beszélni. Lehet, hogy ez az összehasonlítás képtelenségnek tűnik fel, de nekem a 168 Óra cikkíróiról gyakran azok jutnak eszembe, akik még nem is olyan régen azt hirdették: minden baj forrása a megsemmisítendő osztályellenség.


Akit pedig a 168 Óra sem képes meggyőzni arról, hogy a demokráciát, a piacgazdaságot, a köztársaságot, a szociális igazságosságot, a növekvő nyugdíjakat, az egészségügyet, a hosszú életet, az elmaradott térségek felzárkózását, a társadalmi békét, a 4-es metró megépítését kizárólag a szélsőjobboldallal összefonódó FIDESZ, azon belül is legfőképpen Orbán Viktor veszélyezteti, szóval aki ezt nem hiszi, nem érti, az hagyja magát meggyőzni a makulátlanul mérsékelt, ”középutas vonalú” Népszavától, Népszabadságtól, Élet és Irodalomtól, és a többségében szintén baloldali, tehát a nem szélsőséges kereskedelmi televízióktól, megyei napilapoktól, internetportáloktól. De ha még ez is kevés lenne, higgyen a nagy államférfinek, Gyurcsány Ferencnek. Mert ha nem ezt teszi, könnyen úgy járhat, mint Sólyom László, és még az országnak az a fele, amelynek véleménye szintén a „teljes tájékozatlanságra támaszkodik”.


Mindenki gyanús Orbán közelében


Nem tudom feltűnt-e az olvasónak,hogy a „középutas vonalúságú”, balliberális médiának és értelmiségnek azonnal gyanús, ellenszenves lett mindenki, aki kapcsolatba került a FIDESZ-szel, pláne Orbán Viktorral. Legyen szó politikusról, tudósról, művészről, sportolóról, vállalkozóról, bárkiről. Mindig kitaláltak valami hazug okot a mocskos sárdobálásra, befeketítésre. Ennek talán a legdurvább példája az, amikor Egerszegi Krisztinának mentek neki, mert a híres Kossuth-téri tüntetésen kiállt a FIDESZ mellett.


A leggátlástalanabb támadások természetesen mindig a családot érik. Ha nem lenne annyira piszkos módon komoly, akár kabarétréfaként is előadható lenne az történet, ahogyan a 168 Óra és a többi „mérsékelt” balliberális lap gyanús körülmények között megvásárolt szőlőbirtokot kreált abból a néhány hektárnyi gyenge minőségű szőlőskertből, amelyet Tokaj-Hegyalján vásárolt. De a szinte megszámlálhatatlan rágalomtörténetből is kiemelkedik számomra gátlástalanságával és pitiségével az, ahogyan a sajtó éveken át csupa hazugságra alapozva és rágalmazási célzattal, képes volt felszínen tartani az úgynevezett Orbán-bányák ügyét.


A történet dióhéjban elbeszélve a következő: Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja évtizedeken át volt művezetője, majd főművezetője a gánti kavics- és dolomit kőbányának.1989-90-91-ben, főként a gyárakban, bányákban élt az az illúzió, hogy a privatizáció során nem csak a gazdag külföldi cégek, részvénytársaságok tulajdonosai, és az őket kiszolgáló, a velük gyakran összejátszó, a törvényeket könnyedén átlépő „régi garnitúra” befolyásos prominensei (vállalatvezetők, pártfunkcionáriusok, s egyéb mozgalmárok, pénzemberek, téeszvezetők és hasonszőrűek) vásárolhatnak majd a nemzeti vagyonból, hanem az adott gyár, munkahely dolgozói is. Egy ideig ez nem is tűnt fel teljesen reménytelennek. Az Antall-kormány idején, részint nyugati példákra alapozva, kidolgozták a Munkavállalói Részvény Programot, megteremve a dolgozói részvénytulajdon törvényi feltételeit is.


Sokan sokféle reményt fűztek ehhez a programhoz. Ismerté váltak olyan, főként amerikai


példák, amikor teljesen kilátástalan helyzetbe került cégeket sikerült megmenteni a munkavállalói részvénytulajdonnal. De szerepet játszott a felfokozott reményekben 1956 eleven emléke is, amikor bebizonyosodott, hogy a munkástanácsok vezetésével a dolgozók a legkritikusabb helyzetben is képesek felelősen, előrelátóan dönteni a munkahelyük sorsáról. Látva, tapasztalva a spontán privatizáció – amit a köznyelvben csak rabló privatizációnak neveztek – súlyos következményeit, számosan a munkavállalói részvénytulajdon elterjedésétől remélték a nemzeti vagyon felelőtlen kiárusításának, elrablásának megakadályozását, s ami egyre többeket érintett, munkahelyeik megmaradását. Ekkor, így, s ezért került munkavállalói részvénytulajdonba például a Herendi Porcelángyár és még néhány állami vállalat, köztük a gánti kavics- és dolomit kőbányák. Összességében elmondható, hogy bár a reményekhez, az illúziókhoz és a szükségeshez viszonyítva igen kevés helyen valósult meg a munkavállalói részvénytulajdon, de ahol megvalósult, ott általában kedvező tapasztalatokkal járt. Akkor miért nem terjedt el jobban? Sok egyéb mellett a legfontosabbnak azt tartom hogy a szóba jöhető – amúgy nem túl széles – rétegek egyrészt nem rendelkeztek sem a szükséges anyagiakkal, sem kellő tájékozottsággal (amiben egyébként a sajtónak igen nagy szerepe volt), de ami ennél sokkal fontosabb: mind a régi, mind a régi-új politikai, gazdasági elit kifejezetten ellenérdekelt volt elterjedésében. Sokkal kecsegtetőbb volt számukra, ha a pozíciót, a kapcsolatokat, az ismereteiket felhasználva, akár saját tőke, saját vagyon nélkül is, olykor síbolt állami pénzekből váljanak tőkéssé, nagy vagyonok tulajdonosaivá, vagy külföldi tőkések, befektetők szolgálatába szegődjenek, minthogy bizonytalan jövőjű munkavállalói részvényt vásároljanak.


Orbán Győző az egyik, Gyurcsány Ferenc a másik utat választotta. Hogy melyik bizonyult jobbnak a meggazdagodás szempontjából, nem kétséges. Orbán Győző a privatizáció előtt sem számított szegény embernek, mint ahogyan most sem számít igazán gazdagnak. Gyurcsány Ferenc viszont, akinek a privatizáció előtt „az egy szál farmergatyáján kívül semmije nem volt”– ahogyan találóan a napokban olvastam róla –, mint tudjuk, szinte egyik egyik napról a másikra lett milliárdos. Ugye milyen érdekes, ennek hátterét a balliberális sajtó soha nem akarta „tényfeltárni”, vele kapcsolatban mindig megelégedett dicsőítéssel, és a a jobboldalról ért támadások kivédésével. (A jobboldali sajtó véleményére pedig ugyebár nem érdemes figyelni, hiszen az szélsőségesen elfogult, mint arról TGM is volt szíves bennünket felvilágosítani.) Így aztán Gyurcsány Ferencről, mint vállalkozóról, lényegében nem tudhatunk semmit, legfeljebb annyit, hogy ügyes, nagyon nagyon ügyes, mondhatni a legügyesebb a volt mozgalmárok közül. Hiszen valójában semmit sem kellett dolgoznia ahhoz, hogy meggazdagodjon. Ő tehát ebben a tekintetben egyáltalán nem hasonlítható azokhoz a magyar nagytőkésekhez sem, akiknek többsége már jóval a rendszerváltás előtt lett vállalkozó, s rengeteg munkával, a tehetségükkel, és persze a kapcsolataikat is kihasználva küzdötték fel magukat. Így aztán nem ütközhetünk meg különösebben, ha ilyen véleményeket is hallunk róla: „ő igazán csak arra vállalkozott, hogy Klára (felesége, az Apró család) vagyonába beleüljön.


Ami pedig a példánkban szereplő Orbán Győzőt és az Orbán-bányákat (Dolomit Kőbányászati Kft.) illeti: annyi még a ”középutas vonalú” balliberális sajtó éveken át tartó kíméletlen „tényfeltárása” ellenére is kiderült, hogy nagymértékben a munkavállalói részvénytulajdonnak köszönhette a fennmaradását, tehát azt is, hogy az ott dolgozók nem maradtak kenyér nélkül. Aminek viszont Orbán Győző volt a kezdeményezője, s lett a legtöbb anyagi kockázatot is magára vállaló fő részvényese, tulajdonosa, s irányítja azóta is a céget. Persze a róla szóló képtelen történetekből, rágalmakból nem könnyű a tényleges valóságot kihámozni az Orbán-bányákról, néhány dolog azonban így is vitathatatlan. Legelőször is az, hogy kőbányában dolgozni, bányászokat fegyelmezni, irányítani már önmagában sem könnyű mulatság. Itt csak olyan ember marad meg, akiben van tartás, aki, bármilyen nehéz is, szereti a munkáját, aki nem omlik össze a rágalmaktól. Ma már senki által nem vitatott tény, hogy az Orbán-bányákat, lényegében az Orbán családot, több millió forintos kár érte csak azért, mert Orbán Viktor megkérte az édesapját, hogy miniszterelnöksége alatt ne szállítson követ állami autópálya-építéshez. Ennek ellenére az említett médiák folyamatosan arról cikkeztek, hogy az Orbán-bányák minden megrendelése kizárólag a miniszterelnök közbenjárásának köszönhető. Meglepő, de tény: amellett, hogy az Orbán-bányák minden évben fejlődtek, rentábilisan működtek, a legjobban éppen a szocialisták kormányzása, különösen pedig a Gyurcsány által beindított sztrádaépítések idején ment. Hogy minek köszönhetően? Annak, amit Orbán Győző bizonyára mindig is tudott, hogy a termelőmunkában a legfontosabb a minőség és a megbízhatóság. És akkor hiába van szocialista-pártközeli vezetése a Dunai Vasműnek, hiába jön új miniszterelnök, építi más cég a sztrádát, ameddig az általuk bányászott kő minősége a legjobb, és az ára is elfogadható, addig őt nem lehet lecserélni, félreállítani. S ha nem gazdagodott is meg úgy, mint Gyurcsány Ferenc, én Orbán Győzőt nála sokkal jobb, sokkal sikeresebb vállalkozónak tartom. Már amennyiben a sikerben nem kizárólag csak a pénz, de az emberi minőség is számít.


Tisztelt TGM, hát egyelőre ennyit arról, hogy szélsőségek pedig csak jobboldalon léteznek, és hogy tévedett-e a köztársasági elnök, amikor ezt a baloldalról sem zárta ki. A magam részéről igyekszem minden szélsőséget, elfogultságot, hazugságot kizárva kifejteni a véleményemet. Mint eddig is, a jövőben is érdeklődéssel várom újabb írásait.


2007. január 1.

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld