Címlap Kultúra TISZTELGÉSEM ROBERT CAPA ELŐTT
TISZTELGÉSEM ROBERT CAPA ELŐTT PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Gabriella   
2009. október 09. péntek, 12:17
Már az első alkalommal, mikor megláttam a fotóját, éreztem, ő egy különleges ember- látnom kell a kiállítását. Mert az övé, hisz Robert Capa volt az a világhírű fényképész, aki elérte: a fotós a negatívot saját tulajdonaként kezelheti, ezáltal több magazinnak is eladhatja egyszerre.
Tegnap óta csak neki tisztelgek… Gondolatban, versben, ajánlásban- most cikkben. Aki kicsit is úgy érzi, nem találja helyét a világban, menjen el a Ludwig Múzeumba (Bp., Lágymányosi – híd , pesti hídfő ) október 11-ig, este nyolcig tartanak nyitva. Másfél-két órát rá kell szánni, mert egy olyan másfél órás filmet láthat az ember, amely… szavakba nem foglalható. Sok mindent leírtak már Robert Capáról. Én csak címszavakban írom, amit tudni illik róla. A cikk nagy részét saját benyomásaimmal szeretném kitölteni. Friedmann Endre néven született Magyarországon. Írónak készült, a sors hozta, hogy fotós szakmát tanult. Ő lett a világ legnagyobb haditudósítója- ezzel a címmel illették. A New-yorki LIFE Magazin fotósa volt többek között, és barátaival megalapította az első független fotó-ügynökséget, a Magnumot. Élete szerelmével, a fiatalon hősi halált halt Gerda Taroval találták ki a jól csengő Robert Capa nevet. Nagyvilági, könnyen megszerethető, barátságos figura volt… Bohém külseje, gazdag humora segítségével a világ bármely táján a középpontba került. Bátor, mi több, vakmerő alak, aki ott volt öt háborúban és számos nagy eseményen, amit csak ő, vagy elsőként ő közölt le. Néha, saját bevallása szerint, hiénának érezte magát… Elve mégis: a haditudósító akkor boldog, ha nincs munkája…

Sokat tanultam tőle ez alatt a másfél- két óra alatt… Nagyon mély benyomást tett rám az a fotó, melyet a II. Világháború végén egy francia városkában készített. Akik a németekkel kollaboráltak, csúnyán végezték. A fotón látható férfiakat valószínűleg kivégezték, a nők haját leborotválták. A legvalószínűtlenebb momentum egy olyan fotó volt, ami egy leborotvált hajú fiatal anyát ábrázolt, csecsemőjével a karján… A gyermek német férfitól született, ezért az anyát gyermekével együtt gúnyolódások közepette űzték ki a városból…Egy anyát, aki, ha ma szüli meg német gyermekét, európai állampolgárnak hívunk. Egy gyermeket, akit ma csodálnánk, mert gyönyörű, formás, egészséges, hálistennek, és hogy hasonlít stb.
Többen álltak megdöbbenten, csendben a kép előtt…

Következő tanulságom alapja az, hogy gyermekkorom számos mesét dédelget - az édesanyámék által elmondott háborús történetek meséjét. Ami bús valóság volt-kép nélkül. Most megtaláltam azt a fotót, amiről az egyik családi történet szól. A nagymama, akkor fiatal anya a szántóföldről hazafelé tartott gyermekeivel, és ’a bombák zuhanni vágytak’(Radnóti). A mama sietve kergette lányait s fiát az árokba, hogy ott lehasalva menedéket találjanak. Az egyik gyermek, talán anyám nem értette, miért kell a kendőt levennie kis fejéről. Mert túl színes, megláthatják a repülőgépből… Ez a mondat ragadta meg gyermeki képzeletem a legjobban akkor. Amit ő sem értett, én sem értettem volna-és tessék figyelni, az a német kislány sem értette volna, aki Capa képén szerepelt. Az anya, a szántóföldbe kapart hevenyészett ’lövészárokban’; a gyönyörű szőke kislány; a huncut, sapkája rejtekéből kikandikáló kisfiú- egy volt most az én családommal. Ők, - az ELLENSÉG- sem tehettek róla, hogy gyermekek bújnak bombázók elől a piszkos anyaföld rejtekébe.

Megrázó emlék a következő is, melyet kiemelnék. Egy fiatal amerikai katona náci orvlövészeket tizedel egy már felszabadított városban, hősies, feszített tempóban. Egyik kép a még élő fiút mutatja. A következő fotón már holtan fekszik lezuhanva a székről, amin ült, azon a rejtett erkélyen. ’A milicista halála ’ c. kép is, mely világhírű lett, azt a tizedmásodpercet ábrázolja, amikor még áll a halott. A pillanat, ami elválaszt minket élettől-haláltól. A pillanat ült azon a fotón is, mely egy tábori kórházzá kinevezett templombelsőt ábrázol két, beszélgető sebesült katonával. A szűrt templomi fények, a levegőben ottragadt CIGARETTAFÜST… A pillanat pillanatai. 

A végére hagytam az engem leginkább foglalkoztató, mások számára esetleg jelentéktelen benyomást. Nem az említett híresség, hanem a Capa életében bekövetkezett változás a meghatározó. Majd megértenek… Bob Capa egy különös véletlen folytán beleszeretett Ingrid Bergmannba. Az érzés kölcsönös volt, ám titkolniuk kellett. Két évig Hollywoodi fotós lett Capa… Hollywood, a legfőbb hírességek fészke. Engem vonzanak a hírességek és nem a bulvárhajhász természetem miatt, mert olyan nincs nekem. Egyszerűen kíváncsi vagyok rájuk, - azokra, akiket önmagamon belül is elismerek. Ő is jól mozgott a hallhatatlanok között. Azután megérezte: ez nem elég. Elment. Elbúcsúzott Bergmanntól, a sekélyes ’társaságközéppontjaságtól’… Elment ismét szenvedő kisembert, névtelen halottat fényképezni, mert nem elég a világ tetején állni- onnan is van felfelé út. Megtalálta önmagát. Nem nézte, ki minek nézi őt.

Ő is úgy ment el, mint hősei. Aknára lépett, mert ’ha nem elég jó a képed, nem vagy elég közel’. A két pillanat, a halál előtti és a halál utáni: megörökítve az utókor számára. A film zárszava legyen az én zárszavam is: a haditudósítás maga is harc és folytatni kell…

Szűcs Gabriella
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld