Címlap Kultúra Miénk a Benjámin!- 2. Pécsi Filmünnep
Miénk a Benjámin!- 2. Pécsi Filmünnep PDF Nyomtatás E-mail
2006. október 09. hétfő, 10:32


Csütörtök reggel van, ébredés. Az ablakon át kémlelgetjük az eget. Nem esik. Húú! Pécsen a hangulat továbbra is remek. Az embernek olyan érzése van, mintha mindenki a Filmünnep miatt sétálgatna föl s alá. A városban mindenfelé vidám fiatalok flangálnak, a sétálóutcák, terek teraszain pedig békésen kávézgató középkorúak, nyugodtan borozgató idős bácsikák ücsörögnek. Nem állítom, hogy mindenkit a film-mustra tart lázban, de mégis, mi, akik erre a remek eseményre érkeztünk dél gyönyörű városába, nekünk olybá tűnik.

És a versengés folytatódik tovább. Szlovák versenyfilm, cseh kooprodukcióban. Nem is kell csalódnunk, északi szomszédaink folytatják a "csehszlovák" filmek veretes hagyományait. Aktuális kérdéseket boncolgat, mégis megtartja azt a fajta fanyar humort, ami csak a cseh és/vagy szlovák filmekre jellemző. Martin Sulik filmje, a Napsütés földje mindenkit megérint a moziban, együtt búslakodunk, reménykedünk, nevetünk a szereplőkkel, és ez jó.


Négy férfit, elbocsátanak munkahelyükről, s ők nekilódulnak megtalálni a munkanélküliségből kivezető utat, a megoldást a túléléshez. Először együtt, majd külön-külön, aztán mégis egymásra találnak, mert csak együtt, összetartva lehet a kiutat megtalálni. Esélyes alkotás, majd elválik a zsűri, mire értékeli.


Ezután egy betétfilmet választok, amondó vagyok: adok még egy esélyt Romániának, mert nehezen hihető, hogy arrafelé elfelejtettek volna filmet készíteni. Pedig de. Jajj.


A Hétvégi Milliomosok több a rossznál, egyenesen pocsék! Az hagyján, hogy hang csak az egyik oldalról érkezik, onnan azonban üvöltve. Ezt még elviselnénk. A történet azonban egyszerűen követhetetlen. Már említém a szlovén Itt és ottot, amely kendőzetlenül hajaz Guy Ritchie filmjeire. Catalin Saizescu is erre venné az irányt, de London helyett a fene tudja hová érkezik. A sztori szerint Constantába, de valójában oly eszement a cselekmény, hogy nincs ember a teremben, aki értené, hol tart éppen. Úgy nagyjából azért vágjuk, valahogyan el is vergődünk a végéig, ott azonban olyan sokk ér minket, amiből nehezen ocsúdunk. A rengeteg szálon futó film fonalait a rendező is elveszté, s úgy van vele, keresgélje a franc, hiábavaló próbálkozás is volna. Hiszik vagy sem, egyszerűen befejezi ott a történetet, ahol éppen az tart. "Mi van?" - nézünk egymásra többen, döbbenten. Ezt valóban komolyan gondolta? Ülünk ott átverten, agyonnyomva, és levegőt sem igen kapunk. Hol a kijárat embereeek?!



Este ismét egy új magyar film bemutatójára telik meg az Uránia, Vecsernyés János Emeletjére. És jól választunk, hogy idejövünk. A film Nobel-díjas írónk, Kertész Imre \'70-es években írt könyvéből készült, amely a diktatúrák világát, a létbizonytalanságot tárja elénk, persze a mába ágyazva, egy Bécs, Prága, Budapest keverékéből álló elképzelt közép-európai városba. A filmben Haumann Péter először szerepel együtt fiával, Mátéval, és mindketten brillíroznak, nem is beszélve a történetet elmesélő Fekete Ernőről, vagy az "Emelet" egyik osztályát vezető Iglódi Istvánról, és kollégájáról Csuja Imréről. A sztori végén a rossz elnyeri méltó büntetését, a kétségek azonban a film végén is ott motoszkálnak az emberben, és kínosan feszengünk a székünkben...


***


A Filmünnepet számtalan program kíséri, nincs ez másképp pénteken sem. Egyébként is mindenkinek jobb a kedve, mivel visszatért a szikrázó napsütés a városba, és ez fokozza az amúgy is remek hangulatot. El Camino. Ki ne tudná miről van szó. Aki mégsem tudná, annak csak annyit: ez egy zarándokút Spanyolországban, melyről Tolvaly Ferenc írt nagysikerű könyvet. A szerző ezúttal egy másik vallást, és egy újabb zarándokutat dolgoz föl Tibetben a lélek címmel. Zsúfolásig megtelik a Művészetek házának vetítőterme, és nem csalódnak az érdeklődők. Tolvaly remek stílusában tolmácsolja nekünk a buddhista vallás alaptételeit, a tibeti zarándokutak semmivel össze nem hasonlítható hangulatát. A vetítés után Tolvaly Ferenc azt is elárulja, hogy legközelebb Mekkába látogat el. Valószínűleg jövőre sem kell csalódnunk az íróban...



A beszélgetés végeztével a terem közönsége egy nagy traptarában lohol át az Urániába, hogy a magyar versenyfilmre, Kocsis Ágnesnek az idei Filmszemlén bemutatott alkotására, a Friss levegőre átérjen. Nos, kár lenne lemaradni, a mozi igazán hatásos, kiforrott, érett munka. Mottóját úgy is megfogalmazhatnánk: így lesznek a tehetségekből vécésnénik. Rendezője is, közönsége is méltán reménykedhet a végső sikerben.


A Széchenyi téren álló Nádor szálló kívülről takaros képet mutat, belül azonban mintha egy szürreális filmbe csöppenénk. Érthetetlen, miért nem jut eszébe valakinek, hogy az ország egyik legszebb városának főterén álló patinás épületet megnyitása körüli munkálatok miért tartanak ilyen sokáig... Miért térek ki erre? Itt vetítik le az egyik betétprogramot, Majdik Péter, Visszatérés a Tatooinra című filmjét. És csinálhat George Lucas egyre gyengébb epizódokat a Csillagok háborújából, a kis teremben még a csilláron is lógnának, márha volna csillár. Vicces, és rendkívül érdekes a film, amelynek egyelőre a vágatlan, válogatott verzióját tekinti meg a Star Wars fan club kihelyezett pécsi tagozata. Reméljük hamarosan látható lesz országszerte is.


***



Szombatra már csak az ukrán versenyfilm, és az esti eredményhirdetés marad. A Nemzeti Színházban a szervezők megadják a módját, Kovács Patrícia és Kaszás Géza konferálása mellett rafináltan újra hangszerelt filmbetétdalok, tánckar, hangulatvilágítás spannolja a kedélyeket. Mindeközben sorban gazdára találnak a díjak is: a legjobb színész díját Gregor Baković kapja a Sírugrók főszerepéért, teljesen megérdemelten. A legjobb női alakítás díját Ioana Barbut érdemli ki az Iszonyú viszonyokért, ezen viszont már vitatkoznék, bár lehet, hogy csak a film erőtlensége mondatja velem, de nem tehetek róla, ez esetben nem tudok elvonatkoztatni. A Filmünnep operatőri díját Simon Tanąeknek ítélik oda a Sírugrók film fényképezéséért, és a közönségdíjat is ugyanez a film kapja.



Dagadhat hát keblünk a honfiúi büszkeségtől, Kocsis Ágnes filmje itthon tartja az Arany Benjamint, amelyről nemzetközi, értsd, független zsűri ítélkezik, vagyis részrehajlás kizárva. De ezt nem is tételezi föl senki. Az ifjú rendezőnő filmje valóban ütős, ki merem jelenteni: sokat hallunk még Kocsis Ágnesről.


A 2. Filmünnep népes tábora pedig csak egyet sajnál, vége az egy héten át zajló eseménynek, s kerek egy éven át kell várakozni, míg ismét rácsodálkozhatunk Európa első filmes rendezőinek alkotásaira. A hírek szerint 2007-ben már újabb országok alkotói is ringbe szállnak a 24 cm magas bronz szobrocskáért. De ki képes egy esztendőn át várni...?


Fotók: www.filmunnep.hu , Simarafotó

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld