Címlap Kultúra Bűvölet- MOL Budapest Jazz Fesztivál
Bűvölet- MOL Budapest Jazz Fesztivál PDF Nyomtatás E-mail
2006. szeptember 21. csütörtök, 16:40


Maria Joao koncertjével kezdődött a 2006-os MOL Budapest Jazz Fesztivál. A nyitóesten hallható volt még a Wallace Roney Band és a Modern Art Orchestra is, Wallace Roney szólótrombitájával megerősítve. Utóbbiaknak esélye sem volt, talán a kései kezdés miatt, pedig Fekete-Kovács Kornél legújabb szerzeményét játszották. A közbeékelt Wallace Roney Band-nek talán még rosszabb volt: nem könnyű egy olyan előadó után következni, aki másfél órán keresztül képes játszani hallgatóságával. A mintegy 160 cm-es, apró Maria Joao ugyanis az első pillanatban az egész Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet karon fogta, nem egyenként, így együtt, és vitte, ahová akarta, egészen az utolsó taktusokig.

Kezdjük ott, hogy Maria Joao kitipegett a színpadra, és hagyta, hogy jelmeze érvényesüljön. Kanárisárga pruszlikján még el sem csodálkoztunk, ám a hosszú, tülldarabokból valahogy egésszé összeállt szoknya az énekest valami trópusi madárhoz, egzotikus strucchoz tette hasonlatossá. A döbbenet azonban csak ezután következett: az énekesnő kinyitotta a száját, ahonnan egymás után lépkedett ki Ella Fitzgerald, egy szégyenlős kislány és a nagypapája, a latin macsó, s közvetlenül utána az isteni Sachmo. Az első szám "hivatalos része" pedig nem szólt másról, mint a papagáj viszonzatlan szerelméről az oroszlán iránt, aki észre sem veszi. Csakhogy Joao jazzénekes, így saját hangszálait használva az improvizációhoz, a hallgatóság számára szinte bármilyen hangot képes (re)produkálni.



Én még ilyet még jazzkoncerten sem láttam: a közönség nagyjából három perc után tombolt, pedig ez még csak az első szám volt. Joao társai a zenélésben a zeneszerző-zongorista, Mário Laginha mellett két, Portugáliában élő brazil, Yuri Souza bőgős és Alexandre Frazao ütős. Utóbbi a koncert egy adott pontján minden végtagjával más taktusban bűvölte a bőröket-csörgőket-csengőket, míg Souza hol extatikus hol melankolikus játékával képesztette el a hallgatóságot.



A koncert sztárja azonban kétségtelenül Maria Joao: végigtombolta performanszával a másfél órát, amikor pedig nem énekelt, a színpad hátsó részében önfeledten rázta tüllszoknyáját a zenére. Ritka az ilyen szerénység és természetesség a színpadon. Őszintén szólva egy idő után azt vártam, hogy végre megszólaljon, és megtudjuk, milyen a beszédhangja. No, azt az élményt egy gégésszel szerettem volna megvitatni…



Joao egyébként hosszan beszélt Budapestről, élményeiről, s miután először volt székes fővárosunkban, a legtöbbször a kultúrsokk szót ismételgette.


Nem csodálom, hogy sokan a szünet után leléptek. Maria Joao után Wallace Rony és a MAO akármilyen tökéletes lehetett volna, az élmény felülírt mindent. A végére már csak az marad, hogy bevalljam: a negyed 11-kor kezdődő Fekete-Kovács-opusznál örültem, hogy az utolsó bkv-járatra hivatkozva elhagyhatom a terepet. Nem, mintha kicsinyíteni szeretném a Modern Art Orchestra érdemeit, de jelentem, én is kultúrsokkot kaptam.

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld