Címlap Történelem, múltidéző Trianon
Trianon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szabó Réka Zsuzsanna   
2009. június 04. csütörtök, 11:45

A trianoni békediktátum 89. évfordulójára emlékezik ma a magyarság. Az első világháborút lezáró, és egyben a történelmi Nagy-Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést 1920. június 4-én, a Párizs melletti versailles-i kastély parkjában álló Nagy-Trianon palotában kellett a magyar kormányküldöttségnek aláírnia.

„…eljön az az idő és meggyőződésem szerint nincsen már messze, amikor Európában új konstelláció áll elő, amikor a győzőknek egysége megbomolva új erőviszonyok jelentkeznek és új hatalmi csoportosulások következnek be. Erre az időre szárazon kell tartanunk a puskaporunkat.” (Bethlen István)

A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békerendszerek részeként, Magyarország és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között jött létre. A magyar delegáció – amelynek vezetője gróf Apponyi Albert, tagjai pedig többek között gróf Teleki Pál, és az erdélyi gróf Bethlen István voltak – hónapokig tárgyalt Párizsban azért, hogy hazánk számára minél kedvezőbb feltételeket eszközöljenek ki. A tragédiát azonban így sem lehetett elkerülni. A tárgyalások idejére kinevezett, Simonyi Semadam Sándor által vezetett kabinet az aláírást követően azonnal lemondott.

A diktátum meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, Csehszlovákia valamint a Szerb-Horváth-Szlovén Királyság új határait. A szerződés értelmében a történelmi Magyarország elveszítette területének több, mint kétharmadát, területe 282 870 km²-ről 93 000 km²-re csökkent. Lakóinak száma 18,2 millióról visszaesett 7,6 millióra, ezáltal mintegy 3,3 millió magyar került az anyaország határain túlra. Súlyos kár érte az ipart és a mezőgazdaságot is: a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a és a bankok 67%-a került idegen országok tulajdonába. A hadsereg létszámát 35 000 főben kellett maximálni.

A politikai erőviszonyok azóta többször is megváltoztak. Népünk átélte az 1929-es gazdasági világválságot, a II. világháború borzalmait, a nyilas terrort, majd a közel ötvenéves szovjet elnyomást. A társadalom többször süllyedt a saját maga által okozott, vagy a körülmények miatt rákényszerített morális válságba. Nemzetünk azonban az elmúlt ezer évben mindig túl tudott jutni a mélypontokon, és újra tudta kezdeni. Az 1991-es, kialkudott rendszerváltás óta azonban mintha napjainkra a történelem újra ismételné önmagát. Most is gazdasági válságot élünk, most is morális válságtól szenved a nép.

Mi, magyarok világszerte híresek vagyunk szellemi és művészeti képességeinkről. Számtalan neves orvos, fizikus, kémikus, feltaláló, közgazdász, író, költő, színész és zenész – köztük 13 Nobel-díjas – származott és származik Magyarországról, akik többnyire a szegényes lehetőségek, vagy a politikai helyzet miatt kényszerültek arra, hogy idegen országban kamatoztassák tehetségüket. A magyaroknak azonban van egy óriási hibájuk is. Sem itthon, sem külföldön nem képesek az összefogásra. Bethlen István, az egyik legtöbbet vitatott XX. századi magyar politikus így vélekedett erről: „…amíg vannak kontrollált és kontrolláló nemzetek, addig nem szabad, hogy a magyarság között ellentét legyen. Amíg a népek önrendelkezése valóban nem érvényesül úgy, ahogy azt a magyar és az összes nemzetek ideáljai követik, addig ne legyen az országban magyar és magyar között különbség.”

Trianon óta sokszor hallottuk már, hogy hazánk az egyetlen olyan ország, amelyet saját határai vesznek körül. Magyarország természetesen nem területi revíziót akar, hiszen a 89 évvel ezelőtt elcsatolt területeken már nem csak magyarok élnek, a lakosság is keveredett egymással, mert ez így normális. Ahhoz azonban igenis jogunk van, hogy a külföldön élő honfitársaink jogaiért, és főként testi épségének védelmében felemeljük szavunkat. Fokozottan jogunk van ehhez úgy, hogy Magyarország mellett Szlovákia és Románia is az annyira dicsőített Európai Unió tagja, Szerbia pedig szeretne az lenni.

Éppen ezért igazi magyarként sohasem nyugodhatunk bele abba, hogy jelenlegi – idegen nagyhatalmak által meghatározott – határainkon túl rekedt testvéreinket minden ok nélkül megverik a Délvidéken. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy futball szurkolóinknak a Felvidéken attól kell tartaniuk, hogy rájuk támadnak a rendőrök. Abba pedig végképp nem nyugodhatunk bele, hogy Erdélyben és az előbb említett területeken egyre inkább visszaszorítják a magyar nyelv oktatását, és megtiltják a magyar helységnevek használatát. Nem, nem, soha!

Jól emlékszünk az ígéretekre. A határok eltűnnek, mindenki szabadnak érezheti magát, az anyaországtól elszakított magyar testvéreinkkel végre szimbolikusan is egyesülhetünk. A csatlakozás után azonban mintha minden a visszájára fordult volna. Egyre többet hallunk a honfitársainkat ért inzultusokról. Az Unió pedig mit tesz? Semmit.

Vegyük például Malina Hedvig esetét. Gyanútlanul sétált az utcán és telefonon beszélt egy ismerősével, amikor megtámadták és véresre verték. Miért? Mert az anyanyelvén, magyarul (!) beszélt. Mi lett az ügy vége? A szlovák hatóságok nem találták bizonyítottnak az etnikai alapú támadást, sőt! A lányt azzal gyanúsították meg, hogy csak kitalálta az egészet. Kálváriája azóta is tart. Kiállt a magyar kormány a lány mellett? Nem. Hogyan reagált az Unió? Sehogy.

Elevenen él még annak a bizonyos Dunaszerdahely-Slovan meccsnek is az emléke. Megszokott dolog, egy futballmérkőzésen a szurkolók szóváltásba kerülnek a rendőrökkel. Néha tettlegességre is sor kerül. Az azonban nem megszokott, és főként nem elfogadható dolog, hogy 30 békés embert szlovák rendőrök minden ok nélkül annyira megsebesítsenek, hogy közülük hatan kórházba kerüljenek. Mindezt miért? Mert magyarok (!) voltak. Mi lett az ügy vége? A magyar kormány kért bocsánatot a szlováktól. Józan ésszel ezt fel sem tudjuk fogni. Hogyan reagált az Unió? Sehogy.

Tegyük azonban félre a „kis emberek gondjait”. A békesség kedvéért fogadjuk el, hogy minden országban az etnikai többség anyanyelvén kell tanulni, írni, olvasni és hivatalos ügyeket intézni. Tegyük fel, hogy ezt elfogadtuk. Azt azonban semmilyen – sem jobboldali, sem baloldali – ismétlem, semmilyen kormány nem fogadhatja el, hogy őseit és ősi jelképeit gyalázzák!

A szlovák Ján Slota ugyanis ezt teszi. Az autók feltörése, és boltok kirablásai miatt börtönviselt, soviniszta politikus a magyarokat parazitának és görbelábú mongoloknak, országalapító királyunkat, Szent Istvánt lovas bohócnak, a magyarság ősi jelképét, a Turul madarat pedig papagájnak nevezte. Ha mindez nem lenne elég, akkor azt is mondta, hogy népünknek nem a Kárpát-medence, hanem a Góbi-sivatag a hazája. Szerinte Szlovákiában nincsenek magyarok, csak magyarul beszélő szlovákok, Budapestet pedig tankra ülve, a földdel tenné egyenlővé. Mindezeken felül pártja honlapján közzé tett egy olyan térképet, amelyen a Dunántúl Ausztriához, a többi magyar terület pedig Szlovákiához tartozik, vagyis Magyarország nem is létezik! A magyar kormány, és az Európai Unió is ugyan úgy viselkedik, mint az összes többi esetben, vagyis nem tesznek semmit.

Választások közelednek. Mindenki érzi, hogy változásra és változtatásra van szükség. A tét azonban már rég nem az, hogy jobb vagy baloldali kormánya lesz-e Magyarországnak. Nálunk egyébként is mintha összekeveredtek volna a szerepek. A bal áll a jobb oldalon, a jobb képviseli a balt, a szélső van középen, a közép meg már nem is tudjuk, hogy hol. A konzervativizmus, a liberalizmus és a többi „-izmus” eszméje már rég elvesztette eredeti jelentését.

A tét napjainkban az, hogy sikerül-e felfogni annak jelentőségét, hogy miért is tudott a magyar nép több, mint ezer évig fennmaradni a Kárpát-medencében. Ha továbbra is megtagadjuk honfoglaló őseinket, ha az ősi jelképet ocsmány, napi politikai acsarkodások céltáblájává tesszük, ha továbbra is a külföldi, nyugati világ majmolását tekintjük értékrendnek, akkor a saját sírunkat ássuk meg. Azonban sosem lehet késő!

Nekünk, akik ennek a csodálatos kis hazának a szülötteiként láttuk meg a napvilágot, büszkének kell lennünk arra, hogy magyarok vagyunk! Büszkének kell lennünk a magyar tájakra és a magyar termékekre, amik egyedivé és különlegessé tesznek minket Európa-, és világszerte. Vegyük végre észre, hogy mekkora érték rejlik a magyarságban! Szeressük azt a földet, amit kaptunk, és használjuk ki talentumainkat!

Menjünk el, nézzünk körül a világban, tanuljunk és gyűjtsünk tapasztalatokat. Aztán jöjjünk haza, adjunk hálát azért, hogy ide jöhetünk haza és tudásunkat használjuk fel szülőföldünk felvirágoztatása érdekében! Szeressük egymást, a hazánkat és szeressünk magyarnak lenni!

Szent István halála előtt Máriának ajánlotta fel országunkat. Merjünk nagyokat álmodni, mert Mária országaként, a Szűzanya oltalma alatt bármire képesek lehetünk!


„Erős igazsággal az erőszak ellen:
igy élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tünnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb…

(Babits Mihály: Áldás a magyarra)

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld