Címlap Történelem, múltidéző A megszállók szabadsága - Az ítélet: halál
A megszállók szabadsága - Az ítélet: halál PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szabó Réka Zsuzsanna   
2009. május 29. péntek, 12:35

"Nem szabad feledni, és a gyilkosokat majd meg kell nevezni" ( Nagy Gáspár)

Május 28-án a Fókusz Könyvesházban mutatták be Földesi Margit: A megszállók szabadsága, és Szerencsés Károly: Az ítélet: halál. Magyar miniszterelnökök a bíróság előtt című könyvét. A műveknek ez már a második kiadása, amely azért is kiemelkedő, mert történelemi szakkönyvből általában nem szokott elfogyni az utánnnyomáshoz szükséges 5000 darab. Ez azonban most mindkét könyv esetében megtörtént. A rendezvényen a szerzők egy érdekes történelmi bevezető után válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, ezután pedig dedikálták a műveket.

Földesi Margit: A megszállók szabadsága című könyve olvasmányos formában, számtalan korabeli dokumentummal kiegészítve dolgozza fel Magyarország 1945 és 1949 közötti történetét. A professzorasszony szerint könyvét a legjobban az amerikai külügyminisztérium vezetőjének 1943-ban mondott szavai jellemzik a legjobban: "A győztesnek abszolút joga meghatározni vereséget, nemzeti sorsokat, demokráciát és diktatúrát." Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezt nem a Szovjetunió képviselője, hanem egy vezető amerikai funkcionárius mondta - tette hozzá a történész.

A könyvben egy-egy fejezet foglalkozik a győztes, illetve a vesztes államokkal, de főként Magyarországra összpontosít. Földesi Margit elmondta: sokáig gondolkodott azon, hogy mi legyen a kötet címe. Először "A szabadság megszállása" jutott eszébe. "Azt gondoltam, hogy a magyarság kap egy esélyt a második világháború után arra, hogy legyen joga beleszólni saját sorsának alakításába. De utána, hosszas töprengés után úgy gondoltam, hogy noha valóban mindig van választás, és igenis bele tudunk szólni a jövőnk alakításába, ami itt történt, az mégis csak "A megszállók szabadsága" volt.

A professzorasszony kiemelte: a könyv központi gondolata az, hogy mit jelent vesztesnek lenni. Vesztes lehet egy állam, egy nemzet, vesztesek lehetünk egyénileg, vagy csoportosan, de vesztesenek lenni mindig egy negatív következményekkel járó
állapot, amit fel kell tudnia dolgozni az egyénnek és a közösségnek is. Azon áll, vagy bukik minden, hogy ezt meg tudjuk-e
tenni vagy sem, dédelgetjük-e magunkban a fájdalmat, vagy túllépünk rajta és igyekszünk a megoldáson gondolkodni. "Nietzsche-nek tulajdonítják azt a mondást, hogy a történelmet a győztesek írják. Ez valóban így van. Én egy vesztes állam
polgáraként, és egy vesztes nemzet tagjaként mégis megpróbáltam objektív történelmet írni" - emelte ki a történész.

A többi között a könyvben olvashatunk arról, hogy miért vehették el Magyarországtól Erdélyt és a Partium területét, amely
együtt nagyobb, mint az anyaország területe, a magyar nemzet fizetési kötelezettségéről, a "kollektív bűnösség" elvéről, jóvátételről, illetve a magyarok sorsáról a Kárpát-medencében. A csatolt dokumentumok kiegészítésként szolgálnak, és segítik a tények megértését. Külön fejezet foglalkozik az "indexre", vagyis tiltólistára került személyekkel, filmekkel és könyvekkel. Földesi Margit kiemelte: "Ilyen listára lehetett kerülni azért, ha valaki antidemokratikus volt. Ez egy úgynevezett umifogalom, hiszen az, hogy ki mit tart demokratikusnak, vagy antidemokratikusnak, az nagyon tágan értelmezhető. Szovjetellenesség miatt lehetett ide kerülni, illetve akkor, hogyha valakit fasisztának bélyegeztek. Ez azt jelentette, hogy szinte minden német és olasz terméket elkoboztak. Tételesen csináltak jegyzéket a filmekről is. A Jókai és Mikszáth műveiből készült filmek is ide kerültek azért, mert olyan színészek játszottak benne, mint Páger Antal, vagy Fedák Sári, akik különböző okok miatt akkor Magyarországon nem voltak kívánatosak." Emellett megtiltották a magyar helységnevek használatát is. Minden olyan könyvet töröltek, amelyben az a név szerepelt, hogy Pozsony. "Hiába volt ez a magyar országgyűlés székhelye, és nagyon sokáig karizmatikus városa a magyar történelemnek, ezután nem Pozsonyként, hanem "Bratislava"-ként lehetett csak említeni" - tette hozzá a szerző.

Földesi Margit elmondta: ekkor használták azt a kifejezést, hogy "Elég egy jóbarát", aki majd besúgja az embert az ÁVO-nál, és az ember azonnal a hírhedt Andrássy út 60-ban (Kezdetben a nyilasok, majd a kommunisták vallatták és kínozták itt a rendszer zámára "nem kívánatos személyeket. Jelenleg a Terror Háza Múzeum működik az épületben, amely enne a korszaknak állít emléket - a szerk.) találja magát. "Azt gondolom, hogy itt kezdődik el az a fajta félelem, amely nagyon nagyon bomlasztólag hat a közösségre, amely szétzúzza azt az erőt, amely talán összekötheti az egyes embereket, a barátokat, a sorstársakat, a nemzettársakat, és minden olyan embert, aki hasonlóan gondolkodik. Hiszen egyetlen rosszakaró elég ahhoz, hogy valakit megbüntessenek" - emelte ki a történész.

 

 Előszó
 
A legfontosabb kérdés, amire e könyv megírása közben a választ kerestem, „Milyen befolyást gyakorolt Magyarország saját történelme alakítására a második világháború után?"
Igaz-e, s ha igen, el lehet-e fogadni a kényszerpálya elméletet? Azt, hogy a trianoni béke aláírása óta gyakorlatilag Magyarország döntéshozói alig-alig képesek irányítani az ország, pláne a nemzet sorsát, hisz ez 90-95 százalékban a nagyhatalmi akarat függvénye?
Milyen, milyenné válhat az az ország politikája, vezetőinek felelősségvállalása, amely kiindulópontként fogadja el ezt a súlyos tételt - nem, vagy alig lehet ura történelmének, jövőjének?
Vagy mégis - „Történhetett volna másképp?" Ha taktikusabban, erőteljesebben politizálnak az akkor megválasztott polgári pártok. S az egyes emberek is jobban bíznak önmagukban, s abban, hogy befolyással bírnak az eseményekre? Munkám több mint 300 oldalán sokat töprengtem ezeken a kérdéseken.
A dolgozat vázát a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságról írt, már megjelent könyvem adja.1 Ugyanakkor e témáról is, valamint jóvátételi kötelezettségünkről teljesen új alapkutatásokat végeztem.
Ez a könyv eltér abban, korábbi történelmi munkáimtól, hogy nagyobb szabadságot adtam önmagámnak a szerkesztésnél, s hagytam, hogy magával ragadjon egy-egy látszólag nem szorosan az eseménytörténethez kapcsolódó gondolat, filozofikus fejtegetés.
Sőt! Teret adtam az egyes fejezetekben az érdekességeknek, történelmi pletykáknak, az akkori szóbeszédeknek, szerelmi vonzalmaknak, emberi sorskérdések vizsgálatának, zsarolhatósági tényezőknek, egyszóval a mindennapi életnek is.
Az általam leírtakhoz egy dokumentumokból összeállított forrásgyűjtemény is csatlakozik. A mellékletben különböző típusú, horderejű forrásokat gyűjtöttem össze.

 

 

 

"Ha van egy magyar barátod, akkor ellenségről már nem kell gondoskodnod" - ezzel a megdöbbentő, sokak szerint kegyetlen, emigrációból származó idézettel kezdte Szerencsés Károly könyvének bemutatását. Az ítélet: halál. Magyar miniszterelnökök a bíróság előtt című művében, ahogy azt a címe is mutatja, a szerző az 1849 és 1956 között kivégzett magyar miniszterelnökök pereit dolgozta fel. A történész kiemelte: "Ebben nyilvánvaló, hogy világrekorderek vagyunk. Ez a korszak arról is megismerszik, hogy nagyon sok embernek menekülnie kellett ebből az országból ez alatt az időszak alatt emigrációba. Aki pedig nem tudott lmenekülni, azok közül sokat börtönben, kínpadon, vagy vérpadon találták magukat. Ilyen történelme kevés népnek van, amely
annyi menekülő, vagy kivégzett, vagy jelképesen kivégzett, vagy megölt, vagy öngyilkosságot elkövetett vezetőjét tudná felmutatni. Nyilván ez valamifajta sorsból fakad, amit magunkkal hoztunk a pusztákról a Kárpát-medencébe, és cipelünk addig, ameddig létezünk."

Szerencsés Károly szerint az egyik alapvető következtetés, amit 2002 (A könyv ekkor jelent meg először - a szerk.) óta
levonhatunk, az az, hogy a rendszerváltás után elmaradt számonkérés alapvetően megrendítette a demokrácia morális alapjait,
amely működési zavarhoz vezetett. 1867-ben hasonló történt, amikor elmaradt a számonkérés. A nemzet ugyan kiegyezett a
"véres kézzel", de a kormány és az ellenzék hosszú évtizedeken keresztül képtelen volt megtalálni a harmonikus együttműködés
lehetőségét. Jó példa erre az obstrukció, ami elvezetett addig, hogy a félig kész parlament berendezését összetörték a
képviselők, majd a romokra ráülve fényképezkedtek, vagy az, hogy 1913-ban rálőttek Tisza Istvánra. Hiába értek el hihetetlen
eredményeket a magyarok például az építészet terén, a morális tartás, az összetartás és a szolidaritás mégsincs meg a
társadalomban - tette hozzá a történész.

Szerencsés Károly kiemelte: 1990 után azért maradt el a számondkérés, mert nem volt forradalom volt. "Egy győztes forradalom
is megtarthatta volna a számonkérését, mert meg lett volna a morális alapja. De itt egy kialkudott rendszerváltoztatás volt.
Egy alku tárgya volt, és ezáltal elmaradt a számonkérés. A tapasztalat a XIX. századból pedig megvolt, hogy csak azok a jogok
erősek, amelyekért megharcolnak. Az engedmények árán elért jogok nem erősek, át lehet rajtuk lépni." Ady Endre azt mondja:
"Egy katonátlan Világos, egy bitótlan Arad félezer évre, vagy örökre megsemmisítheti a nemzetet." Szükség volt tehát a
katonákra, és a nemzet megmaradása szempontjából szükség volt a mártírok áldozatára is, hiszen a megtorlás brutalitása az
ellenállást is erősítette. Ugyanakkor a brutalitás a kiegyezés felé is lökte a nemzetet - mondta a szerző.

A történész kijelentette: 1945 után a számonkérés mögött politikai szándékok húzódtak meg. A Népbíróságok létrehozását
is ezek az indulatok és a bosszú idézte elő. Mindez pedig lehetetlenné tette azt, hogy egy megtisztulás reményében szembe
nézzünk azzal, ami történt. Szerencsés Károly szerint fontos kérés az, hogy javult-e a nemzeti összetartozás, vagy a nemzet
megítélése a perek hatására. Ugyanis a számonkérés 1945 után azt is szolgálta volna, hogy a "kollektív bűnösség" ráragasztott
eszméjétől megtisztulhasson a magyarság. "Vajon megtisztult-e? Azt hiszem, a válasz: nem" - mondta.

A hat kivégzett miniszterelnök (Batthyány Lajos, Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc, Sztójay Döme, Nagy Imre - a szerk.) sorsában csak az volt a közös, hogy mindannyian politikai per áldozatai lettek. A legismertebb Bárdossy László pere, amelyben ő is elismerte, hogy hibás döntéseket hozott. A szerző elmondta: felmerül a kérdés, hogy például 1941 áprilisában, amikor a magyar csapatok átlépték a déli határokat, hogy visszavegyék a Bácskát,akkor ehhez volt-e joguk. Abban az időben azt mondták, hogy ez nem csak joguk, hanem kötelességük is volt, mert nem hagyhatták az ott élő magyarságot
prédaként egy idegen államnak. 1945 után, és mind a mai napig azt mondják, hogy nem volt és nincs is joga hozzá. Ugyanakkor volt-e joga megtorolni a Kassai bombázást a magyar államnak? Akkor úgy ítélték meg, hogy van joga, mert támadás érte Magyarországot. 1945 után azt mondták, hogy nem volt joga, hiszen nem is volt biztos, hogy a szovjetek követték el a támadást. "Ezért nem élhette túl Bárdossy a perét, és persze a háború borzalmas veszteségeiért, hiszen ő felelt ezekért. Valójában persze nem ő felelt, hanem Hitler, Sztálin, Churchill és a többiek. Ő azért volt felelős, hogy nem tudtuk megúszni, hogy nem tudtunk kívül maradni. Ő vállalta ezt a döntést. Szimbóluma lett a háborús pusztulásnak, és az óriási volt. Felfoghatatlanul nagy volt, megtizedelte a magyarságot. Bűnbak lett, a vereség bűnbakja. Ugyanúgy, mint Tisza István 1918-ban, csak a per átlátszóbb volt, szánalmasabb. Úgy állította be a magyar történelmet 1919-tól, mintha egy grandiózus bűncselekmény lenne. Amely nyilvánvalóan nem volt igaz."

Szerencsés Károly kiemelte: 1956 után a számonkérés és a megtorlás ott lebegett a Kádárrendszer felett. 1949 után a megtorlás hozzájárult a megtöréshez, a belátáshoz és a beletörődéshez is, de talán a szembenálláshoz is. Van-e demokratikus számonkérés bosszú indulatok nélkül? Lehet, hogy nincs. Fontos azonban észben tartanunk azt, hogy "Minden tett a balsikerek után ostobaságnak látszik, de ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a cselekvésről" - tette hozzá a történész.

Akit érdekel a magyar nemzet történetének ezen, máig legtöbbet vitatott szakasza, vagy csak érdekes korabeli dokumentumokat szeretne olvasni, aki kiváncsi arra, hogy az említett morális kérdésekre megtalálja-e a könyvekben a választ, az olvassa el Földesi Margit: A megszállók szabadsága, és Szerencsés Károly: Az ítélet halál című könyvét. Érdemes!

 

 
Előszó
 
Milyen fájdalmas, tragikusan izgalmas történelme van annak az országnak, ahol alig több mint száz év alatt hat miniszterelnököt állítanak bíróság elé, ítélnek el. Végeznek ki.
Nem az akasztófa, vagy a halált hozó golyó az első képzettársítása a gondolkodó embernek a „miniszterelnök" szó hallatán.
Sokkal inkább a bársonyszék, a csillogás, a hatalom, annak elismerése (tán irigylése is), hogy a miniszterelnök nagy horderejű döntéseket hozhat, egy ország, egy nemzet sorsának irányítója lehet, azzá válhat.
S mégis a magyar történelem olyan, hogy az általa felszínre hozott embere¬ket hat esetben is önmaga küldte a halálba.
Hat különböző emberről, kvalitásról, sorsról van szó. Olyan mértékben más ez a hat ember, s olyan különböző morált, szellemiséget képviseltek, a szabad polgári állam megteremtésének ideájától a hungarizmuson át a kommunizmusig, hogy nevük egymás mellett szerepeltetése némi csodálkozást, mi több, ellenérzést válthat ki első olvasásra.
Hogyan vethetők, hasonlíthatók össze ők hatan, Batthyány Lajos, Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc, Sztójay Döme és Nagy Imre? A válasz a politikai perekben rejlik.
Ez a könyv azt elemzi, mutatja be, hogyan és miért ítélték halálra ezt a hat magyar miniszterelnököt.
 

 

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld