Címlap Kultúra Zsarnok a szabad ég alatt
Zsarnok a szabad ég alatt PDF Nyomtatás E-mail
2006. augusztus 30. szerda, 01:00


Aki ismeri Mundruczó Kornél filmjeit és rendezéseit, annak nem lesz meglepő a darab provokatív, nyers, olykor vulgáris hangvétele, egyedi térkialakítása, díszlete vagy jelmezei. És a Radnóti Színház "kiköltöztetése" sem a Pesti Broadway-ról a Nyugati pályaudvarral szemközti volt Szikra/Metró moziba, amelyet nemrégen kapott meg a Ruttkai Éva Színház.  

Mundruczó Kornél rendező és Ágh Márton díszlettervező tudniillik úgy döntött, hogy a Caligula helyszíne a nyolcvanéves épületben található, különleges, nyitható tetejű egykori mozi lesz. Európa nagyvárosaiban régóta hagyomány, hogy a színházak olykor kipróbálnak más tereket, régi raktárakat, elhagyott gyárépületeket, romos templomokat. (Mundruczó vezetésével a Krétakör társulata a Nibelung-lakópark című előadással például a Budavári Sziklakórházba "kirándult".)


Camus 1944-ben íródott drámája a huszadik századi irodalom egyik kiemelkedő alkotása. Az ősbemutatót 1945-ben tartották nagy sikerrel a párizsi Hébertot színházban, Gérard Philipe-pel a címszerepben. Magyar színpadon eddig kétszer mutatták be, először 1976-ban a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, Paál István rendezésében, a címszerepben Holl Istvánnal. 1986-ban a Madách Kamara előadását rendező Lengyel György rendezte, akkor Caligula szerepét Cseke Péter játszotta.


"A világ, így ahogy van, elviselhetetlen. Ezért szükségem van a Holdra, vagy a boldogságra, vagy a halhatatlanságra, valamire, ami lehet hogy őrültség, de nem erről a világról való" – jelenti ki Caligula, egy költői természettel megáldott, fiatal férfi, aki egyúttal Róma császára, ergo a világ teljhatalmú ura. Vagyis tönkretehet, megalázhat, megölhet bárkit, aki bármilyen módon szembeszáll vele (de csak úgy szeszélyből is). És Caligula hideg fejjel, könyörtelenül meg is öli, meg is alázza környezetét, és zsarnokként uralkodik a birodalom népein.


Szándékosan tör az emberi szabadság végső határa felé, mintha csak azt vizsgálná, meddig mehet el alattvalói, embertársai gyötrésében. Véres, öldöklő gúnnyal irtja a gyenge embert, és kísérletezik az emberi gyarlóság, az életet állandóan kísérő kiszolgáltatottság érzésével. Az egyre őrültebb tettek által előidézett, mind tébolyítóbb emberi helyzeteken keresztül Caligula a szabadság folyton abszurdabb szintjeit kísérti meg. És a császár dilemmája a néző számára is megkerülhetetlenné válik: meddig lehet elmenni a korlátlan szabadság útján, meddig lehet hagyni bárkit, hogy korlátlan hatalma legyen? A kérdés fölvetése teljesen jogos volt a fasizmus őrjítő tombolása közepette, ám sajnos még ma sem csupán költői.


     Az előadást a rendező egyedi környezetbe helyezte. Kezdve azzal, hogy az érkező színházlátogatót a lemenő nap beszűrődő sugarai fogadják: a fény az elhúzott tető helyén át világítja meg a terem belsejét. Mundruczó a nézőtér széksorait is kivette, így többszörösére növelte a játékteret. A szereplők, főleg Caligula, gyakran tartózkodnak a nézők közelében, akik U-alakban ülik körbe a színpad előtti nagy teret. A színpad sem mindennapi. A frontoldalon üvegfallal zárható, míg a nézőtér felé méhsejtszerű fényorgonát applikáltak a függöny helyére, amely egészen különleges hatásokkal operál.


     A színpad előtti téren hét kisebb-nagyobb fadoboz, mint Róma hét dombja virít. Ezeken koslat fel-alá, gondolkodik, vagy öldököl Caligula az előadás alatt. A darabot végig remek zenei aláfestés kíséri, mellette ötletes betétdalok, és különböző irányból és intenzitással érkező, eltérő színű fényeffektek turbózzák az amúgy sem kornyadt kedélyeket.


     A kedvese elvesztése fölött búslakodó Caligulát nehéz megvigasztalni, mígnem az őrült császár válogatott, filozófiai köntösbe burkolt szadizmussal nem deríti jobb kedvre saját magát. Ezernyi megpróbáltatáson keresztülment népének végül költőversenyt rendez, s ha egy vers nem tetszik neki, szerzőjének nyakát saját kezűleg metszi el. Folyik a vér patakokban, ahogy a háborúban is milliónyi ember vére hull céltalanul. Ám egy zsarnok sem úszhatja meg az emberiség elleni bűntettet, vonja meg a konklúziót Camus, így Caligulának is törvényszerűen vesznie kell…


Rába Roland (Caligula) a budapesti Katona József Színházban és Krétakör társulatával is már számtalan remek alakítással ajándékozta meg a nagyérdeműt, ám az elborult elméjű, zsarnok császár zseniális megformálásával minden bizonnyal elérkezett eddigi pályája csúcsára. A néző egyetlen pillanatra sem képes nem rá koncentrálni, mert ő is koncentrál, feszesen, vérfagyasztóan, átéléssel. Partnerei remekül dolgoznak alá, közülük is a külföldről hazatérő Haumann Máté (Helicon) és az előadást fém járókerettel a lábán végigjátszó Wéber Kata (Caesonia) emelkedik ki.


A dráma frivol, egyedi stílusa magán hordozza rendezőjének lassan stílusjegyekké váló vonásait, a darab során pedig megannyi kérdőjelet rajzol a nézői homlokokra, melyek ott motoszkálnak még napokkal az előadás után is…

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld