Címlap Kultúra Jimi Hendrix is itt járt
Jimi Hendrix is itt járt PDF Nyomtatás E-mail
2008. október 06. hétfő, 20:21
Szombaton tartották meg telt ház előtt a Fonó Budai Zeneházban a II. Nemzetközi Jimi Hendrix-fesztivált. A tavaly elindított rendezvény az amerikai gitáros előtt tisztelegve teret enged a hendrixi zenére fogékony és abból táplálkozó más műfajoknak is. Ha élne, az idén lenne hatvanhat éves James Marshall Hendrix, azaz, ahogy mi ismerjük, Jimi Hendrix. Már életében kulturális ikonná vált, s habár vita lehet akörül, hogy a valaha élt legjobb rockgitáros-e, aminek egyesek tartják, arról mégis konszenzus alakulhat ki, hogy minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenészének tekinthetjük. Hatása halála után harmincnyolc évvel is eleven és érezhető, hiszen minden fiatal, akár zenész, akár csak rajongó, amikor ismerkedni kezd a rockzene alapjaival, az elsők között találkozik Hendrix nevével. Hatása pedig nem szűkíthető csak azokra a zenei területekre, amelyeket ő maga is művelt életében, a bluesra és a rockra. Ezt bizonyította a tavaly a Fonóban megrendezett első, róla elnevezett fesztivál is, amelyen a könnyűzenei műfajoktól és stílusoktól függetlenül, a dzsesszen át az autentikus hendrixi megszólalásig sokféle zenei felfogásban hallhatta a közönség dalainak feldolgozott változatát, illetve az általa ihletett szerzeményeket. Ez jellemezte az idei programot is, hiszen Gyémánt Bálint triója is csak érintőlegesen kapcsolódott a hendrixi hagyományokhoz. A budapesti Hendrix-fesztiválnak még nincsenek olyan hagyományai, mint a Magyarországon is ismert, a rendezvény idei programjában fellépő lengyel muzsikus, Leszek Cichonski közreműködésével szerveződő hasonló, wroclawi Thanks Jimi Festivalnak. Mint minden ilyen szemlének, ennek sem csak a színpadon zajló koncertek adják meg az igazi ízét. A kísérő rendezvények között is mindenki találhat magának kedvére valót: az etyeki Velezvin Borászati Kft. borkóstolót tartott, volt filmvetítés és CD-, valamint lemezbörze eredeti bakelitlemezekkel. Ha pedig valaki azt meséli, hogy Jimi Hendrixet látta szombat este Budán, nem hazudik, és nem a képzelet játszott vele: a Bécsben élő török Yildirim Fakilar nemcsak zenéjében, de kinézetében is Jimi Hendrix hasonmása. A fesztivál házigazdájaként színpadra lépő Szagán György gitáros nevével fémjelzett Jimi Hendrix Memorial autentikus megközelítésben és a szakmai alapossággal dolgozza fel Hendrix dalait, jelezve azt is, hogy nem mindig muszáj innovatívnak lennie egy-egy zenésznek.


Forrás: Magyar Hírlap
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld