Címlap Kultúra Jégszív, Gyertyák és Rózsi az Arénában
Jégszív, Gyertyák és Rózsi az Arénában PDF Nyomtatás E-mail
2008. október 02. csütörtök, 20:54
Húsz év után összeáll a szakma és a rajongók által egyaránt szuper- groupnak tartott V’Moto-Rock. A négyes fogat – Demjén Ferenc, Menyhárt János, Lerch István és Herpai Sándor – az Arénában ad búcsúkoncertet december 30-án. A szuperkoncert kapcsán a V’Moto-Rock énekes-basszusgitáros-zeneszerzőjével, Demjén Rózsival beszélgettünk. – Már próbálnak?

– Együtt még nem, de mindenki nézegeti a dalokat, mert fel kell készülni az alkalomra. Úgy tervezzük, hogy egész novemberben próbálunk, csak nekem még októberben van jó pár fellépésem, aztán szabadon hagytam a naptárt a felkészülésre. Az Aréna előtt országos turnéra indulunk, fellépünk többek között Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen. Azokat a számokat játsszuk majd, amelyeket az Arénában, csak nyilvánvalóan nem olyan külsőségekkel. A többiek már nagyon nyüzsögnek, mindannyian a maximumot nyújtjuk majd a „belövőkoncerteken” is.

– Régen láthatta a közönség basszusgitárral. Fölvette már, gyakorol?

– Ha akad egy kis szabadidőm, abból legalább másfél-két órát játszom, a tévét nézve. Ha otthon vagyok, egyfolytában mellettem van a hangszer. Nem a konkrét dolgokat játszom, inkább skálázom. Magát az anyagot még nem gyakorlom, előbb az ujjaimat kell megmozgatni. A vérhólyagokat az első időkben nem lehet megúszni. Egyébként olyan ez, mint a biciklizés, ha egyszer megtanultad, nem tudod elfelejteni.

– A Bergendyből 1977-ben lépett ki, amikor még futott a szekér. A fúvósokra épülő popzenéhez képest a V’Moto-Rock a három alaphangszerrel és szintetizátorokkal sokkal tömörebb hangzást produkált. Vágyott az újra, a rockra?

– A Bergendyvel közös hét év alatt mindent eljátszottunk, amit csak ebben a felállásban tudtunk. Szerettem, nagyon jó zenekar volt, velük lettem igazán profi. Olyan volt nekem, mint egy egyetem. Aztán változtak a körülmények, a divat, mi pedig szerettünk volna megújulni. Vitáztunk, milyen irányba nyissunk, és én nem szerettem volna a dzsessz felé fordulni. A ljubljanai dzsesszfesztiválon való fellépésünket kudarcként éltem meg, nagyon erős volt a mezőny. Akkor lettem biztos benne, a dzsessz nem igazán a mi stílusunk, ezért kiléptem a zenekarból. Nagyon hiányzott a rockbandák zenei világa is, hiszen ezt a vonalat képviseltem előtte a Dogsszal, a Liversinggel, a Sakk-Mattal. Nem beszélve a Tűzkerékről Radics Bélával, ami fontos iskolám volt. Elhatároztam, hogy mást kell csinálnom, mert nem szerettem keverni a dzsesszel a popzenét.

– A szólólemez sikere nem volt benne a pakliban? Akkoriban jelent meg a Fújom a dalt.

– A Fújom a dalt című albumomra gyakran hivatkoztak, hogy biztos amiatt szállok ki, de nem. Azért mentem, mert összekavarodtak a stílusok és az elképzelések. A V’Moto-Rock is csak később alakult. Pár hónapos szünetet követően jöttünk össze Lerch Istvánnal és Herpai Sándorral, akik a V’73 tagjai voltak, progresszív zenét játszottak. Kerestünk egy jó gitárost, megtaláltuk Menyhárt Jánost, akivel azóta is együtt dolgozom. Az első pillanatban tudtuk, nagyot alkotunk majd együtt.

– Ön mellett Lerch és Menyhárt is zeneszerzők. Nem volt sok három dudás egy csárdában?

– A dudások jól megfértek egymás mellett, nagyon jó dalokat írtunk, majdnem mind sláger lett. A V’Moto-Rock-dalok szövegét én írtam, zenét mindhárman szereztünk. A közönség imádta, szólókoncertjeimen a mai napig nem maradhat ki az El kell hogy engedj, a Várj, míg felkel majd a nap, a Gépnek születtem, a Jégszív, az Angyallány és még sorolhatnám. Azt gondolom, hogy találkozásunk sorsszerű volt és a tizenkét év együtt zenélés mutatja, hogy jól megfértünk együtt, 7 nagylemezt, 3 és fél kislemezt készítettünk, adtunk számtalan hazai és külföldi koncertet.

– Húsz éve mégis külön utakon indultak el Lerch Istvánnal.

– Ez nem olyan egyszerű, hogy elkezdtünk csak a magunk dolgaira koncentrálni. A szétválásunkat megelőzte, hogy hiába volt a hanglemezgyárral olyan szerződésünk, amely minden évben új lemezt garantált, nem foglalkoztak velünk, mert rengeteg volt a feltörekvő új csapat a nyolcvanas évek végén. Hosszú időn keresztül nem készíthettünk albumot, és ebbe mi – akik nagyon termékeny emberek vagyunk – belefáradtunk. Lassan megszűnt a szerződésünk is. Bejött a playbackkorszak, kevés volt az élő buli. Sorra zártak be a kultúrházak, nem volt kulturális támogatás, ezért nem nagyon tudtak minket elhívni. Hónapok teltek így el, közben felőrlődtünk, szétzilálódtunk. Érthető, hogy Lerch Pisti elkezdte a saját karrierjét, úgy érezte, ideje tényleg „prímásnak” lenni. Nekem jött a Szerelem első vérig, ami hatalmas siker lett. Utána tettünk még egy próbát a közös lemezre, akkor már egy magáncég fizette volna, de nem jött össze. Rengeteg átütő nótánk volt, a középszerűséghez egyikünknek sem lett volna kedve. A kor és a trend is úgy adta magát, hogy egészségesebb volt feloszlani. Ezután megcsináltam második szólólemezemet, a Szabadság vándorait, Menyhárttal.

– Sok idő telt el, mások a lehetőségeik. Ugyanazt a hangzást igyekeznek majd megidézni?

– Ma már valóban mindenki más, újabb hangszerekkel rendelkezik, de azt a fajta tömör hangzást szeretném megtartani, ami akkor jellemzett minket.

– Ennyi termékeny szerző újra együtt… Készülnek a nagy koncertre egy vagy két új számmal is?

– Szóba került, de még nem eldöntött dolog, csinálunk-e. Lerch Pisti már hozott egyet, a próbákon eldöntjük, lesz-e belőle valami. Szerintem ennek a fellépésnek búcsú-jellege lesz, hiszen régebben nem tudtunk elköszönni a közönségtől. Nem hiszem, hogy lenne értelme új V’Moto-Rock-dalokat írni, ha biztosan tudjuk, hogy ebben a formációban nem folytatjuk együtt. Én a saját együttesemmel tervezek egy új anyagot.

– Ez tehát szigorúan V’Moto-Rock-koncert lesz. A szokásos, nagy Demjén-szólókoncertre csak 2009 decemberében számíthatnak a rajongók?

– Rengeteget koncertezem, de a nagy Demjén Aréna-buli csak egy év múlva lesz. Most kezdtünk el dolgozni az új nagylemezen, itt az ideje, 2006-ban jelent meg utoljára albumom, a Demjén 60.

– Gondolom, a szokásos triumvirátus: Demjén, Závodi Gábor és Menyhárt János dolgozik majd együtt.

– Igen. Más nem nagyon szokott beleszólni, meg nem is nagyon tud. Mi hárman összeszoktunk, otthon vagyunk abban a műfajban, amit csinálunk. Nem zárjuk ki, hogy vendégszerzővel dolgozzunk, csak hát ugye nincs rá szükségünk, mert mindannyian tele vagyunk ötletekkel.


Forrás: Népszava
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld