Címlap Kultúra Kisebbségi alternatívák Nyugat Európa kelta régióiban a XXI. század hajnalán /6. rész/
Kisebbségi alternatívák Nyugat Európa kelta régióiban a XXI. század hajnalán /6. rész/ PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 23. kedd, 17:21
IV. Nemzeti újjáéledés az atlanti partoknál


A Brit-szigeteken kívül, a kontinensen legnagyobb számban a Bretagne-félszigeten, Franciaország legnyugatibb csücskében él markáns kelta öntudattal rendelkező népcsoport, a breton. A Krisztus utáni V. és VI. század között a Brit-szigetekről („Grande-Bretagne”) az angol és a szász hódítók által Cornwallból és Devonból kiszorított kelta népcsoport először az Armorikai-félszigeten telepedett le.

Bretagne-t független államként kormányozták egészen 1532-ig, amikor is Franciaország bekebelezte a hercegséget. Egészen a francia forradalomig bizonyos önigazgatási jogokat még ugyan élvezett, azonban ezt követően egészen a mai napig is a centralizációs célok és intézkedések áldozata a régió. Mások ezt úgy árnyalják, hogy Franciaország mindvégig a természetes, békés, sugalmazott asszimilációt alkalmazta nemzetiségi politikájában.

Franciaország sokkal előbb volt állam, minthogy nemzetté válhatott volna. A központosításnak így történelmi hagyományai vannak ebben az országban. Ennek oka a francia forradalom eszmeisége, a folyamatos inváziók, valamint a kulturális, politikai sokszínűség kibontakozására adott reakció. Franciaországban azonban a regionális öntudat az évszázadok során mindig is koegzisztenciát képzett más identitásokkal is. Ilyen például Bretagne-ban az erős katolikus és helyi kelta eredetű lojalitás megléte.

Az európai nemzetállamok hajnalán, a XIX. század végén a növekvő központosító nyomásnak köszönhetően egységes nemzeti jellegű ellenállás bontakozhatott ki a félszigeten. A XX. század folyamán a két világháború a régió gazdaságára súlyos hatással volt, ám 1945 után komolyabb fellendülés következett. A térség legfontosabb ágazatát jelentő mezőgazdaságot modernizálták, és az ipar is fejlődésnek indulhatott. Talán e viszonylagos jólétnek is köszönhetően az 1990-es évek végére a breton nacionalizmus inkább a nyelv és a kultúra megőrzésére korlátozódott, mintsem politikai szeparatizmusra.


1. Kulturális kérdések


A Franciaország közel hatvankét milliós lakosságának mintegy másfél százalékát kitevő bretonok Nyugat-Európa veszélyeztetett kisebbségei közé tartoznak. Nyelvüket (amely csak regionális nyelvnek minősül) és kultúrájukat Európa veszélyeztetett kisebbségi nyelveként és kultúrájaként tartják számon. A legtöbb bretagne-i francia és breton nyelven egyaránt beszél. A kelta breton nyelv közeli rokonságban áll a walesi és korni nyelvvel.

A bretont a félsziget nyugati részén beszélték, míg a tartomány délkeleti részén a francia, az északkeleti felében pedig a gallo nyelv volt korábban használatos. Száz évvel ezelőtt a franciát kevesen ismerték errefelé. A tudatos központi beavatkozásnak köszönhetően mára csupán alig négyszázezren ismerik a breton nyelvet. 1951-ben azonban elfogadták Franciaországban a regionális nyelvek oktatásáról szóló törvényt, a „Loi Deixonne-t”, amely új lendületet adott a breton nyelvnek. Szintén a korábbi kedvezőtlen folyamat visszafordítására tettek kísérletet helyiek, amikor 1977-ben megalapították az első breton nyelvű iskolát, a Diwan-t. Harminc év elteltével az időközben iskolaszövetséggé alakult Diwan már közel három tucat intézménnyel rendelkezik, óvodától a főiskoláig összesen 2700 tanulóval. Párizsban 2004-ben nyílt meg az első ilyen jellegű intézmény. Mindezek ellenére a francia oktatásügy nem karolja fel a kisebbségi nyelvoktatást: a Diwan ez idáig nem részesült állami támogatásban, pedig a kormány nem ritkán magániskolákat is pártfogol. A nehézségekhez még az is hozzájárul, hogy a Francia Alkotmánytanács 2001-ben úgy találta, hogy a kizárólag breton nyelven történő oktatás ezekben az intézményekben alkotmányellenes. Így a kétnyelvű iskolák jelentik most a köztes megoldást a homogenizációra törekvő országban.

Paul Sébillot néprajzkutató szerint az 1900-as évek elején még majdnem másfél millióan beszélték a bretont. Ma már csak ennek töredéke ismeri. Ennek a folyamatnak szabhat gátat az a felismerés, hogy az iskola mellett manapság más intézmények is a nyelv megőrzésének szolgálatába állíthatók. Az utóbbi időkben számos breton nyelven sugárzó rádió-, és televízióadó indult. A France 3 közszolgálati adó regionális műsorai is néha kelta nyelven szólnak. Az itt nyomtatott újságok részben, vagy egészben a helyi nyelven íródnak.

2. Közigazgatási reformok?


A nyelvi kérdésnél is égetőbb jelenleg azonban a régió egységének ügye. A kormány ugyanis 1955-ben megalkotta a Pays de la Loire régiót (Franciaország huszonhat nagy körzeteinek egyikeként), melyhez a történelmi Bretagne területének mintegy ötöde került. A mesterségesen létrehozott közigazgatási területen több alkalommal is népszavazás erősítette meg az itteniek azon vágyát, hogy lakóhelyük újra Bretagne része legyen, a helyi vezetők azonban semmit sem tettek ennek érdekében. Nem meglepő ezért, hogy a bretonok javarésze igennel szavazott a franciák többsége által elutasított, decentralizációt ösztönző európai alkotmánytervezetre 2005-ben.

Különösen a Pays de la Loire régióban lévő Loire-Atlantique megyében (département) – mint a történelmi Bretagne részében – támogatják az újraegyesítés gondolatát. A megyei közgyűlés (conseil général) az 1970-es években már kinyilvánította elszakadási és csatlakozási szándékát. Egy 2006 novemberi felmérés alapján az akkori közgyűlés 67 százaléka támogatta az újraegyesítést.

Ez a felülről vezérelt, ellenőrzött regionalizáció valójában a központosítás és a közvetlenebb irányítás célját szolgálja. Azonban Franciaországban mindeközben egyre nagyobb azoknak a száma, akik valamilyen formában felszólalnak a mesterséges régiók kialakítása ellen: „Minden nemzet megosztott, és saját megosztottságából él. Franciaország azonban túlságosan is jól példázza a szabályt… A franciák megosztottsága házon belül van, az egység csak lepel, felépítmény, üres szó. Az ilyen mérvű sokféleség csak az összetartás hiányára vezethet. Franciaország még ma sem „összehangolt ország”.


3. A breton nacionalizmus természete


Bretagne-ban a kelta öntudat nem pusztán a nyelvi mozgalmakban vagy a szétszabdalt régiót érintő közigazgatási reformok iránti vágyakozásban jelenik meg. A fentieket egybefoglaló, vagyis a kulturális és egyben politikai tartalmat is hordozó nemzeti mozgalom, az „Emsav” még az 1900-as évek elején kezdődött. Három szakasza közül a második, az 1914 és 1945 közé tehető volt a legradikálisabb. Ekkor a bretonok a németekkel együttműködve küzdöttek a francia központosító akarattal szemben. Olyan szervezetek segítették a németeket, mint a Breton Nemzeti Párt, a Brezona, vagy a Landerneau Kommando. A világháborút követően két évtizedig nem történt előrelépés. Az újabb Emsav, vagyis felemelkedés csak az 1960-as években kezdődhetett a kedvező gazdasági fordulat és a születőben lévő új társadalmi mozgalmak idejében. A régió egyébként Franciaország egyik legfontosabb mezőgazdasági központja, így az 1960-as és 1970-es években az Európai Unió támogatásainak egyik fő haszonélvezője volt.


Bretagne-ban az 1960-as és 1970-es években az önigazgatás felé vezető út két állomását is propagálták. Első körben a kormányszervek dekoncentrációját kívánták, majd a későbbiekben pedig regionális gyűlés (mint tanácsadó testület, melynek tagjai a nemzeti parlament képviselői) létrehozása lett a cél. Az első gondolat azonban éppen hogy nem a helyi érdekek szolgálatát jelenti, hiszen az akár a centralizáció eszköze is lehet. A centralizáció két módozata alakulhat ki: egyrészt a közvetítők a hierarchikus láncolatnak csupán egy láncszemét alkotják, szerepük a központi-szervek parancsainak továbbítására korlátozódik, valamint annak ellenőrzésére, hogy a végrehajtás megtörtént-e. Itt a centralizáció egyben koncentráció is. Másrészt pedig a közvetítő szerveknek saját hatalmuk, döntési jogosítványuk van. A hierarchikus alárendeltség miatt azonban a központ bármikor elveheti a döntés jogát, illetve megváltoztathatja a döntést. Ebben az esetben beszélhetünk dekoncentrációról. A dekoncentráció tehát a centralizáció egyik megvalósulási formája, s nem a decentralizációval rokon irányítási elv. Dekoncentráció esetében a helyi szerveknek nincs önállóságuk, függetlenségük, munkaszervezési szempontból osztanak rájuk döntési szerepet, vezetőit a központi közigazgatás nevezi ki.


4. A breton nacionalizmus történeti áttekintése


Franciaországban Bretagne volt az első olyan periféria vagy figyelmen kívül hagyott térség, ahol észlelték, hogy a régió vezetésének saját magának kell cselekednie.


A breton regionalista öntudat és védekező típusú nacionalista törekvések első határozott megnyilatkozása 1898-ra, az Union Régionaliste Bretonne (Breton Regionalista Unió) megalakulásához köthető, s ezt a breton nacionalisták az Emsav – a breton nemzeti mozgalom – születésének tekintenek. A XX. század eseményeit időrendi formában összefoglalva ki kell emelni a Bleuńv–Brug (Hangavirág), a breton katolikus szerveződés megalakulását 1905-ben. 1911 után, a regionalista mozgalom szakadását követően alakult meg a Fédération Régonaliste Bretonne (FRB), majd a szeparatista gondolatokat kibontakoztató Parti National Breton (PNB, Strollad Broadel Breiz, Breton Nemzeti Párt). 1918-ban létrejött az Union de la Jeunesse Bretonne (UJB, Breton Ifjúsági Egyesület), majd a következő évben megalapították a Breiz Atao (Bretagne Örökké) című nacionalista szellemű folyóiratot. A Breiz Atao nemcsak lapcím maradt, de az Emsav 1939-ig tartó fejlődésén keresztül annak vezérmotívumává vált. „A különféle elnevezések mögött azt a mozgalmat jelentette, amely a breton patriotizmus első igazi képviselője lett. Elsőként ismerte fel, hogy a kulturális követeléseket össze kell kapcsolni a gazdaságiakkal. Világosan látták, hogy az autonómia követelése önmagában nem elégséges. Hogy az önállóságnak értelme legyen, először is a breton lakosságot a szülőföldjén tartani képes gazdaságot kell megteremteni.”

A további pártalakulatok között találjuk az 1927-ben megalakult Parti Autonomiste Breton-t (PAB, Breton Autonomista Párt), az 1931-ben megalakult Parti National Breton 2-t (Második Breton Nemzeti Párt); 1940 végén újjáalakul a mérsékeltebb irányvonalat követő Breton Nemzeti Párt (PNB 3). 1941-ben felállítják a Kelta Intézetet (Framm Keltiek), és breton nyelvű rádióadás indulhat.

A második világháborút követően a kollaboráns bretonokkal szembeni tisztogatások az Emsav teljes lefejezéséhez és a háború alatt megszerzett kulturális engedmények elvesztéséhez vezettek. 1950-ben jöhetett csak létre a CELIB (Comité d’Etudes et de Liaison des Intéręts Bretons, A Breton Érdekeket Kutató és Koordináló Bizottság) mint a bretonok háború utáni első gazdasági érdekérvényesítő szervezete.


Az 1957-ben megalakult Mouvement pour l’Organisation de la Bretagne (MOB) (Mozgalom Bretagne Megszervezéséért) már egy politikaibb jellegű mozgalom volt, s az 1964-ben a MOB-ból kivált fiatalok megalakítják a baloldali nézeteket valló Breton Demokratikus Uniót (UDB).

1966-ban bukkant fel az erőszakot, mint az önvédelem eszközét hirdető Front de Libération de la Bretagne (FLB, Breton Felszabadítási Front) és fegyveres szárnyának – az IRA mintájára – az ARB (Breton Köztársasági Hadsereg) nevet adják. (POISSON – LE MAT, 1993) A terrorszervezet 1969 és 1972 között több mint kétszáz merényletet követett el, elsősorban középületek ellen. Az ARB céljait meghatározta egy képviselőjük által az egyik baszk napilapban megjelent kijelentés, miszerint Franciaország nem diktatúra, azonban Bretagne-ban nem is létezik teljes értékű demokrácia. Ezért annak érdekében, hogy a francia alkotmány elismerje a bretonok létét, területük integritását és nyelvüket, fegyveres küzdelmet kell folytatni. A francia állam azonban zéró toleranciát hirdetett az erőszakkal szemben, ezért az ARB-hez hasonló szervezetek vezetőit bírói eljárás alá vonták.

1973-ban az alig egyesztendős Strollad Ar Vro (SAV), amely szövetségi állameszmét vallott magáénak, harmincezer szavazatot ért el a parlamenti választásokon. Egy évtized elteltével lépett színre az Emgann (Harc) baloldali mozgalom, mely hamarosan a breton függetlenség legfőbb követelőjévé vált. A szervezet önmagát olyan baloldali függetlenségi mozgalomként tünteti fel, amely az emancipációért és a bretonok nemzeti felszabadításáért küzd, valamint elsődleges szándékai között szerepel a bretonok közvetlen képviselete az európai intézményekben.

Az utóbbi néhány nyugodtabb évtized történéseiből kitűnik, hogy a többségi demokráciamodell heterogén nemzetiségi összetételű államban – mint például Franciaországban is – konfliktusokat gerjeszt. Franciaországban a „hatékony” állami fellépésnek köszönhetően inkább politikai, mint fegyveres vetülete van a konfliktusnak.


5. A jelen politikai céljai


A térségben a már említett Breton Demokrata Unió (Union Démocratique Bretonne, Unvaniezh Demokratel Breizh, UDB) bír a legnagyobb támogatottsággal a regionalista pártok közül. A központosító párizsi kormányok azonban gyakran szeparatista, nacionalista jelzőkkel illetik a valójában inkább autonómiára törekvő pártot, amely programjában a skóciai helyi törvényhozásban kialakult együttműködést tekinti példaértékűnek.

Az UDB az itt már bemutatott brit devolúcióhoz hasonlatos folyamatot szorgalmazza Franciaországban. Az 1964-ben alapított párt legnagyobb sikerét 2004 márciusában érte el, amikor is a Bretagne-i Regionális Gyűlésbe négy képviselőjét juttatta be. Az UDB általában a Zöldekkel áll szövetségi viszonyban.

1999 májusában a párt nemzeti konvenciója elfogadta a Bretagne különleges státuszának tervét (Projet de Statut particulier pour la Bretagne), mely a breton emberek és a breton állampolgárság, az autonóm Bretagne régió kompetenciái és jogkörei, pénzügyek és támogatások, valamint a régió státuszának reformja című fejezetekből áll.

Franciaország regionális reformja egyébként 1955-ben kezdődött, amikor is az új körzethatárokat kijelölték. Ebben az időszakban alakultak ki a regionális keretek. 1972-ben a regionális végrehajtást alakították ki, élén a prefektussal, mellette pedig a regionális tanács, mint döntéshozó szerv, a gazdasági és szociális bizottság pedig tanácsadói jogkörrel működött. 1982-ben született meg a decentralizációs törvény, amely a települések, megyék és régiók szabadságát és jogait definiálja. A regionális fejlődés érdekében bizonyos általános kompetenciákat átruháztak a régiókra, s a végrehajtó hatalmat egy regionális testületre ruházták. A régiókban egy deliberatív (a regionális gyűlés), egy végrehajtó (elnök) és egy tanácsadó (szociális és gazdasági tanács) szerv működik innentől kezdve. 1983-ban bizonyos oktatási ügyeket ruháztak át a kisebb területi egységekre. 1986-ban pedig megtörténtek az első regionális választások. A 2002-es társadalmi modernizációs törvény pedig a demokratikus intézményrendszer állampolgárokhoz közelebb vitele érdekében újabb gazdasági, közlekedési és oktatási ügyek kerültek a régiók irányítása alá.

2004-ben fogadták el a második decentralizációs törvényt a helyi hatáskörökről. A törvény az állami kompetenciák regionális átruházását szabályozva további ügyek átadását teszi lehetővé.


Az UDB-ben azonban nem mindenki fogadta el a decentralizáció folyamatának lassúnak ítélt menetét. 2000-ben az említett pártból kilépő radikálisok megalakították az Adsav! (Újjászületés) elnevezésű szélsőjobboldali pártot, előbb mintegy hétszáz aktív taggal. Utóbbiak a második világháború végéig működő Breton Nemzeti Pártot tekintik szervezetük elődjének. A párt követeléseit tekintve továbbmegy, mint az UDB, hiszen célja Bretagne teljes függetlensége. A párt retorikájában a függetlenség gazdasági előnyeit hangsúlyozza: hasonló méretű országokat (mint például Ausztria, Hollandia, Dánia, vagy Izland) hoznak fel példaként. Mivel Bretagne az Európai Unió egyik legfontosabb régiója a mezőgazdasága miatt, s emellett hosszú tengerparttal rendelkezik, többen úgy vélik, hogy a terület képes stabil gazdasággal az önálló létre. Mindemellett a függetlenséget szorgalmazók gyakran felemlítik, hogy Bretagne korábban közel ezer évig önállóan létezett.

A párt kiskátéja szerint Bretagne lakói azonos nyelvet beszélnek és azonos kultúrával rendelkeznek, így az egy nemzet. Franciaország pedig különböző nemzetek mesterséges konglomerátuma. Szorgalmazzák továbbá a régió határainak módosítását is. Az Adsav deklaráltan nacionalista, függetlenségpárti, az erőszakot elutasító, européer, inkább monarchista párt, amely elhatárolja magát a bal- és jobboldali besorolástól. Egy önálló Bretagne az európai konföderáció egy olyan állama lehetne, ahol, mint kelta régió, közelebb a testvérnépekhez, s teljesen elveszítve Franciaországgal a kapcsolatot.


Bretagne-ban, mint látható, mozgalmak és pártok sora követeli programjában az önállóság valamely formáját, legyen az akár nagyobb mértékű decentralizáció, autonómia vagy éppen a teljes függetlenség. A politikai életet illetően ebben a régióban a mérsékeltség jellemző, ám az utóbbi évek jelentősebb változásokat hoztak a radikalizmus irányába. Jelenleg egy csekély hatáskörrel felruházott regionális tanács működik a hárommilliós Bretagne-ban, az itt élő nemzeti érzelmű polgároknak ugyanakkor nincs közvetlen képviseletük a francia Nemzetgyűlésben.

Mint minden kis népcsoport, a bretonok létének és fennmaradásának záloga a politikai, kulturális és gazdasági önvédelem. Ennek érdekében kiemelkedő szereppel bír egy részről a rokon népekkel – mint a walesiek, skótok és cornwalliak – való kapcsolattartás. Másrészt pedig kulcsfontosságú, hogy a helyi hagyományokat tiszteletben tartsa a többségi francia nemzet is. „Az egykori hatalmas, belül megosztott Franciaország a sebesség hallatlan fejlődésével összezsugorodott, beszorult, bezárult a „hexagonba”, amely napról napra szűkül.” Franciaországban tehát egyre többen beszélnek a status quo megváltoztatásáról.

„Franciaország sokféle. És ez a sokféleség szembeszökő, tartós és strukturális… olyan sokféleségről van szó, amely megtör, szétválaszt, szembeállít.” Ezt a felismerést alkalmazzák a különböző csoportok, mozgalmat. A regionális nyomásgyakorló szervezeteknek és a pártoknak köszönhetően pedig a kelta régió ügye manapság egyre nagyobb figyelmet élvez.

 

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld