Címlap Kultúra Kinyomja a szemét
Kinyomja a szemét PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 20. szombat, 21:56
Nézzük az amerikai Chris Detrick felvételét, melyen egy kosárlabdázó éppen kinyomja ellenfele szemét. "Az eset nem minősült szabálytalanságnak", olvassuk a kép alatt, és meg se rezdülünk. A World Press Photo 2008 kiállításon, a Millenáris Fogadóban járunk.

Körbenézünk a kiállítótérben, és megállapítjuk, hogy a fent említett rémes jelenettől, valamint a háborús és belvillongásos kötelezőktől eltekintve az idei World Press Photo kiállítás viszonylag békés, most nem csurog a vér a falakról; na jó, nem annyira. Bosszankodunk, hogy nem tudjuk sokadszor is elsütni az előre bekészített panelt, Susan Sontag igen fontos tételét, mely szerint a tragédiák mértéktelen előmutatása lezülleszti a lelkiismeretet, és kiöli a szánakozás képességét. Arra gondolunk, hogy bizonyára megváltozott a világ, a gonosz emberek tavaly nyugdíjba mentek, és idős zongoratanárnőkhöz szegődtek kottalapozónak.


Mielőtt azonban végigsétálnánk a világ legjobb sajtófotósainak elmúlt esztendőben készült képei között, elolvassuk Pieter Broertjes, a World Press Photo elnökének útravalóját. "Vajon a fotók megváltoztatják a világot? Kevés az olyan kép, amely képes legalább határozott választ adni a világra vonatkozó kérdéseinkre. A fotózás többnyire egyszerű információszolgáltató csatorna, és a képaláírás négy kérdése: ki mit hol mikor - a sajtófotózás pillére. Ehhez az igyekvő fotós, reményei szerint hozzá tudja tenni az ötödik kérdést: miért." Kiderül, a verseny zsűrije ezúttal kitüntetett figyelmet fordított erre, miként arra is, hogy a felvételek párbeszédet kezdeményezzenek a nézővel, és még művészi értékkel is bírjanak.


Nézegetjük a képeket, és hirtelen rájövünk arra, hogy a vérmaszatos valóság megmutatásán kívül mi zavar minket évről évre egyre jobban. Az aláírások. A szűkített magyarázatok, melyek nélkül a fotók többsége értelmezhetetlen, kicsontozott üzenet. A megnyitón belebotlunk például Cseh Lászlóba, aki a koppenhágai maratoni futóverseny célba érkezőinek elgyötört portrésorozatát látva azt kérdezi: ez is sportfotó volna? Azt mondja, a sportfotóról nem spórolható le maga a sporttevékenység, ellenkező esetben öncélú művészkedés lesz a végeredmény. Kicsit odébb kettesével-hármasával fényképezett kislányokat látunk, közelebb lépve kiderül: ők Kelet-Törökországban élnek, az állam és a kurd szeparatisták konfliktusa miatt egy ideig nem tanulhattak, most meg újra tanulhatnak. De mi van akkor, ha nem lépünk közelebb? Mi van akkor, ha nem böngésszük figyelmesen azt a képaláírást, amely erdő bokrai közé épített, nyomorúságos hajléktalanvackokat mutat, és nem derül ki számunkra, hogy Calais környékén élő menekültekről, nem pedig Mexikói úti hajléktalanokról van szó?


De ne legyünk szőrszálhasogatók, végtére is a World Press Photo kiállítás teljességre törekszik, a világ előző évi legfontosabb eseményeinek megmutatására. Így aztán ne akarjunk mindent részleteiben is érteni. Elégedjünk meg azzal, hogy a képek többsége profi munka, van köztük jócskán elgondolkodtató, az idén nagyobb teret kapott a művészi értelmezés, és a magyarok is szép sikereket értek el. Egykori munkatársunk, Gárdi Balázs megnyerte a hír kategória egyéni versenyét és a képriportok között is első helyezést szerzett. És hiába lett az elmúlt évek során a világ egyik legjobb fotóriportere, az ideit ne tekintsük rutingyőzelemnek. Afganisztánban készült fotói valóban kiválóak, érzékenyek, miképpen a Tomasz Gudzowaty-Berekai Judit kettős sport kategóriában díjazott felvétele, valamint Szigetváry Zsolt, az MTI fotóriporterének képe is. A korunk kérdései kategória első díjas felvétele a tavalyi melegfelvonulás után készült, két összevert férfit ábrázol. S miközben nézzük, felidézzük Pieter Broertjes, a World Press Photo elnökének kérdését: megváltoztatják-e a fotók a világot?



Forrás: Népszabadság
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld