Címlap Kultúra Kisebbségi alternatívák Nyugat Európa kelta régióiban a XXI. század hajnalán /3. rész/
Kisebbségi alternatívák Nyugat Európa kelta régióiban a XXI. század hajnalán /3. rész/ PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 19. péntek, 22:38
2. Skócia és Wales devolúciós intézményrendszere


Az Ír Köztársaság 1922-es függetlenné válásakor létrejött Nemzeti Liga (a Skót Nemzeti Párt, az SNP jogelődje) már következetesen képviselte az elszakadás ügyét, támogatottsága azonban sosem közelítette meg az unió fennmaradását támogatók számát. London viszont a hatvanas években az e törekvésekre adott válaszlépésként kezdte vizsgálni a Skócia és Wales számára - egy eredményes népszavazást követően - nyújtandó korlátozott önrendelkezési jog lehetőségét. Ugyan az önálló – az elszakadást is megszavazni képes – helyi parlament felállításáról döntő népszavazás 1979-ben mindkét tartományban kudarcba fulladt, a kilencvenes években ezen elvek alapján ratifikálták a devolúciós (átruházási) törvénycsomagot, amelyet Skóciában és Walesben az 1997-ben megismételt, akkor már eredményes népszavazást követően léptettek életbe. A devolúciós törvény értelmében a Westminsterben székelő brit parlament számos jogosítványát fenntartva bizonyos mértékű – elsősorban a büdzsét érintő – önrendelkezési joggal ruházza fel a helyi testületeket.

Az 1535-1542-es Walesi Jog Törvények mely Wales és Anglia egyesülését mondták ki, és az 1707-es Egyesülési Törvények (Acts of Union) – mely Skócia és a többi országrész egyesülését jelentette – következményeképpen jött létre Nagy-Britannia. A perifériák (Skócia, Wales) közigazgatási feladatainak ellátására hozták létre 1885-ben a Skót Hivatalt (Scottish Office), melynek vezetője, a skóciai ügyek minisztere volt, valamint 1964-ben megalapították a Walesi Hivatalt (Welsh Office), melynek elöljárója a walesi miniszter. Az adminisztratív devolúció jegyében e régiók területi és funkcionális hatásköröket, Skócia pedig rendeletalkotási jogot kapott, a miniszterek tagjai lettek a brit kabinetnek, s az egyes minisztériumok regionális hivatalokat működtettek. A három ország egyesülése után a skót és a walesi területi közigazgatást még Londonból irányították, ma ezek a hivatalok a nemzeti fővárosokban működnek, közhivatalnokai döntő részben nemzeti származásúak.

A Nagy-Britannia egypárti kabinetkormányában lévő területi minisztériumok a kollektív kormányzati felelősség megosztása céljából jöttek létre. Skócia és Wales érdektörekvései, melyek a kabineten belül fogalmazódnak meg, rendszerint nem kerültek nyilvánosságra.

A Skót Hivatal felügyelte Skócia jogrendszerét, továbbá a mezőgazdasági, közigazgatási és egészségügyi bizottságot. A hivatal vezetői posztja 1926-ban értékelődött fel, amikor a különféle bizottságok minisztériumokká váltak, az ügyekért felelős első ember pedig az államtitkár lett.

A két testület azonban korántsem élvezett azonos mértékű jogokat és lehetőségeket. Míg a Skót Hivatal lényegében olyan kormányzati minisztériumként működött, amely felelős az országot érintő döntések meghozataláért és végrehajtásáért, addig a Walesi Hivatal – habár jogköre fokozatosan növekedett – inkább bizottságnak volt tekinthető, sokkal kisebb befolyással és presztízzsel. A nemzeti jelleg a Skót Hivatal esetében sokkal szembeötlőbb, míg a Walesi Hivatal esetében ez már halványabb.

Megalakulásuk óta e hivatalok jelentős mértékben bővítették feladatkörüket: az új hatáskörök egy része London tehermentesítését jelentette, míg másik része a brit kormányszervek engedményei alapján került a helyi közigazgatás kezébe. Ez utóbbira példa a hatvanas évek elején a Skót Hivatalnak átengedett gazdaságfejlesztési jogosítványok, vagy az 1970-es évek elején az oktatásirányítás áttelepítése a Walesi Hivatalba. Még 1970-ben Cardiffba került az egészségügy, 1975-ben a gazdaságfejlesztés, 1979-ben a mezőgazdaság, 1980-ben pedig a helyi önkormányzatok irányításának jogosítványa. A Skót Hivatalhoz 1990-ben került a szakképzés. Ezek a változások mindig regionális konfliktusforrással jártak együtt. A skót és a walesi politikát az 1960-as évek óta a gazdasági kifosztottság és a nacionalizmus érzete uralja. Walesben ezzel egyidejűleg erős mozgalom bontakozott ki az oktatásban és a közigazgatásban a walesi nyelv erősítése érdekében.

A Skót és Walesi Hivatalon nyugvó területi irányítási rendszer az elmúlt négy évtizedben elveszítette főszerepét. A választók többsége a szóban forgó régiókban a tényleges decentralizáció vagy a teljes függetlenség híve. Nagy Britannia közigazgatási rendszerének hanyatlásával párhuzamban felerősödött a helyi parlamentek szerepe.


Egészen 1999 július 1-ig, a skót és walesi parlamentek felállításáig az Egyesült Királyság alkotóelemeinek közigazgatásáért elvileg a területi kabinetminisztériumok, a Skót Hivatal, a Walesi Hivatal és az Észak-Írországi Hivatal voltak a felelősek.

1999-et követően a hatáskörök megosztásával a skót parlament (Pàrlamaid na h-Alba) mellett a korábbi Skót Hivatalból újonnan létrejött Skócia Hivatal rendelkezik a végrehajtó hatalom egy része felett.


3. Szélesedő autonómia Skóciában


A Skócia Hivatal (Oifis na h-Alba) napjainkban az Egyesült Királyság kormányának egyik osztálya, mely az Igazságügyi Minisztérium irányítása és a Skóciáért felelős miniszter vezetése alatt áll. A Hivatal feladata az 1998-as Scotland Act alapján tulajdonképpen, hogy Skóciát reprezentálja az Egyesült Királyság kormányában, továbbá a devolúció folyamatának elősegítése, valamint az Edinburgh-i és londoni kormányok közötti kapcsolattartás, illetve néhány fenntartott tárgykörben a regionális irányítás.

A Hivatal mellett megtartották a Skót ügyekért felelős miniszter tisztségét, bár hatásköre szinte jelképesnek mondható.

Az önálló modern skót törvényhozás felállítására az első kísérletet 1979-ben, tették, ám ekkor a Munkáspárt megosztottsága miatt ez sikertelen próbálkozásnak bizonyult. Az erről szóló népszavazáson alacsony részvétel volt – a szükséges negyven százalék helyett csak az összes szavazásra jogosultnak mintegy harmada vett részt. (A szavazók ötvenkettő százaléka voksolt igennel.) Ezt követően a gazdasági válság és a Skóciát érzékenyen érintő megszorítások miatt a kormányon lévő Konzervatív Párt ebben a régióban teljesen elvesztette a támogatóit. (Az 1992-es választásokon a skótok háromnegyede már ellenük szavazott, viszont országosan győztek.) 1997-ben viszont a toryk összes mandátumukat elvesztették és országos szinten is veszítettek a választásokon. Ennek oka, hogy a skótok számára elfogadhatatlanná vált, hogy egy olyan kormány döntsön Skócia ügyeiről, amelyet csak csekély mértékben támogatnak az országrészben. A növekvő autonómiát élvező Skócia – az egyébként skót származású – Tony Blair brit miniszterelnök ideje alatt még több engedményt kapott Londontól. Az új munkáspárti kormány már 1997-ben elfogadta a skót (és a walesi) törvényhozás felállításának tervét, melyben nagy hangsúlyt fektettek a széles körű törvényhozási és közigazgatási jogok biztosítására. 1997-ben népszavazás mondta ki, hogy vissza kell állítani a skót parlamentet. (A szavazók hetvennégy százaléka mondott igent az önálló parlamentre) 1998-ban erről meg is született a brit törvény, és 1999. május 6-án megtarthatták az első skót parlamenti választásokat 1707 óta.

A skótok történelmük első parlamenti választásán a brittől különböző rendszert alkalmaztak – ezzel is hangsúlyozva a Londontól való eltávolodást.


a. A skót parlament


A százhuszonkilenc fős skót parlament feje a királynő, ő nevezi ki hivatalosan a házelnök ajánlása alapján a miniszterelnök jogkörével bíró „első minisztert” (First Minister), akit a parlament választ meg. A kormány szerepét a Végrehajtó Testület (Scottish Executive) tölti be, amely a parlamentnek tartozik felelősséggel, élén az első miniszter áll. Választásokat négyévente tartanak.

A skót parlament, vagyis a Holyrood, Edinburgh-ben működik. Korlátozott hatalma kiterjed a mezőgazdaság, a halászat és erdőgazdálkodás, a gazdasági fejlesztés, az oktatás, a környezetvédelem, az élelmiszerszabályozás és ellenőrzés, az egészségügy, a belügyek, a bíróságok, a rendőrség, a tűzoltóság, a helyi kormányzás, a sport és művészetek, a szállítás és a turizmus szabályozására, valamint kutatási, statisztikai és szociális feladatokra, viszont nem terjed ki az adózás, a társadalombiztosítás, a biztonságpolitika és a külkapcsolatok területeire. Vagyis valóban nem rendelkezik szuverén hatalommal, hiszen az egész államra kiterjedő hatáskörű feladatokat a Westminster megtartotta. A Skót Parlament tehát nem szuverén, de nem valószínű, hogy bármely brit parlament egyoldalúan, az illető ország polgárainak népszavazása nélkül megszüntetne egy belső parlamentet.


b. A Skót nacionalizmus politikai intézményesülése


Skóciában a brit identitás nem váltotta fel a skót identitást, azonban a kettő a XIX. századtól együtt létezett. Ennek hatása a pártpreferenciákban is érezhető.

Az egyik jelentős különbség a skót és az angol pártrendszer között az, hogy a két régióban nem három, hanem négy fontosabb párt játszik szerepet a közéletben. A Munkáspárt, a Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták mellett ugyanis Skóciában jelen van még a Skót Nemzeti Párt is, amely a skót függetlenedési folyamatban komoly szerepet játszott. Skóciában a torykat Skót Unionista Pártnak nevezték egészen 1965-ig, ami világosan megmutatja a konzervatívok hozzáállását a hatalommegosztáshoz.

Több bizonyítékot találhatunk arra nézve, hogy a nemzeti konfliktust Skóciában az osztályellentét és az angol konzervatív kormányzattal való ellentét befolyásolta mindvégig. A skót identitás szoros korrelációban áll a társadalmi osztályokkal: a felsőbb osztályok a legkevésbé vállalják fel a skót önazonosság-tudatot. Ennek oka nem is angol származásuk, hanem inkább az angol konzervativizmus értékeivel való szimpátia.


A skót nacionalizmus legfontosabb politikai szervezetét, a Skót Nemzeti Pártot (SNP) 1934-ben alapították, de az 1950-es évekig nem vált a politikai élet jelentős szereplőjévé, mivel stratégiáját és céljait illetően erősen megosztott volt.

Skócia nemzeti identitása a XIX. század második felében jelent meg politikai formában is. Hosszú évtizedek mérsékelt légköre után azonban csak 1960-as években tért vissza a nacionalizmus a skót politika színterére.

Az SNP felemelkedése annak is köszönhető, hogy a korábbi kulturális identitásra összpontosító tartalmakat fokozatosan gazdasági program egészítette ki, erősen hangsúlyozva a szociális kérdéseket, és visszafogottabb lett a hangvétel is. A párt konkrét elképzelésekkel rendelkezett egy modern, fejlett önálló Skócia létrehozásáról.


Az 1960-as évek elejétől aztán az SNP tíz év alatt megtízszerezte támogatói számát és az 1974-es választásokon harminc százalékot szerzett, ezzel a brit parlamentben tizenegy helyhez jutott és Skóciában a második legerősebb párttá vált. Az 1979-es munkáspárti és SNP támogatás melletti sikertelen népszavazást követően támogatottsága kismértékben visszaesett, az 1990-es évek végére azonban soha nem látott népszerűségre tett szert a skót politikai életben.


A Skót Nemzeti Párt végső célja Skócia függetlensége, ezt azonban csak akkor tartja reálisnak, ha a párt megszerzi a brit parlament hetvenkét skóciai mandátumának legalább a felét (jelenleg hattal rendelkezik). Addig viszont a teljes hatáskörű Skót Parlament kivívására törekszik. Az SNP alapállása, hogy Skócia prosperitásának fő feltétele a függetlenség. “Az SNP azért küzd, hogy Skócia mielőbb függetlenné váljon. Egyszersmind az igazi skótok (true Scots) pártja is akar lenni, a szegény munkásoké.”


Fontos megjegyezni, hogy a nacionalizmus egy érdekes válfaját képviseli a párt, melyet nehéz megmagyarázni a hagyományos politikai-etnikai tipológiával. A Skót Nemzeti Párt gyakorlatilag egy szociáldemokrata párt, melynek gazdasági programja egyértelműen a nagyobb állami feladatvállalásért áll ki. A párt „Függetlenség Európában” (Independence in Europe) szlogenje egyértelműen kiáll az európai integráció mellett, melynek szerintük egy független Skócia természetesen tagja lenne. Az SNP a függetlenedésen túl sokkal inkább azt szeretné elérni, hogy Skócia az Európai Unión belül kapjon egyenrangú szerepet. Az SNP programja, a „Függetlenség Európában” Skócia jövőjét az Európai Unión belüli független államként képzeli el. A párt fellép mindenfajta etnikai bezártság ellen, ami különben sem jellemzője a skót nacionalizmusnak. Az SNP így tehát példát adhat arról, hogyan lehet demokratikus elveket ötvözni pozitív nacionalizmussal.


Skóciában elindult egy olyan folyamat, melynek célja annak bizonyítása, hogy Skócia Európa integráns része – nemcsak földrajzilag, hanem kulturálisan is. A skót nacionalisták azt próbálják hangsúlyozni, hogy Skócia inkább európai, mint brit.

A skót függetlenség kérdésében annyi bizonyosnak látszik, hogy a skót politika mind szorosabbra fonja a kapcsolatot az Európai Unióval, s megpróbál ebből minél többet profitálni saját prosperitása érdekében – legyenek a jövőben akár az Egyesült Királyságon belül, akár azon kívül. Ez a – kezdetben nacionalista – törekvés tökéletesen összhangba került az Európai Unió regionalizmusával, vagyis azzal a szemlélettel, hogy a régiókat kell inkább támogatni, nem pedig az országokat vagy a kis közigazgatási egységeket.


Összegezve elmondható, hogy a skót nacionalista diskurzus hagyományosan gyenge kulturális dimenzióval bírt, s az idők folyamán ez csak csekély mértékben erősödött. A nyelvi kérdés és a hagyományok csak felszínes része a skót nemzeti kérdésnek. A nacionalista követelések sokkal inkább a gyakorlatiasabb intézményi, elszámoltathatósági és politikai kérdéseket érintik.

A kulturális vetület visszafogottságának oka bizonyára nem a kelta örökség hiányában keresendő, hiszen a skót területeken az élénk nyelvi-kulturális hagyományok a mindennapokban is jelen voltak.


A Skót Nemzeti Párt által meghirdetett „kelta perspektívának” egyszerre vannak jelentős gyengéi (nincs igazi skót nemzet), egyidejűleg azonban ereje az, hogy minden, Skócia területén élő polgárra számít, és éppen ezért sokukra nem hiába. A független Skócia jövőbeni létrejötte nem tartozik az „abszolút lehetetlenségek birodalmába”.


4. A devolúciós folyamat Walesben


A Walesi Nemzetgyűlés (Senedd) szervezeti felépítése a skót parlamentéhez hasonló. Számos különbség akad azonban a két testület között. A walesit nem illeti meg törvényhozó, hanem csak végrehajtó hatalom. A Senedd tehát pusztán úgynevezett másodlagos törvényhozási joggal rendelkezik . A Nemzetgyűlésnek hatvan tagja van. Közülük negyven fő egyszerű szavazattöbbséggel kerül be, a többi húsz pedig regionális listákról. A westminsteri parlament megtartotta az elsődleges törvénykezés jogkörét Walesben. A nemzetgyűlés vitáinak középpontjában éppen ezért a skót parlamentéhez hasonló jogkörök megszerzése áll.

Wales devolúciós történelme több mindenben azonban mégis Skóciáét követi: a tartomány közigazgatásáért felelős Wales Hivatal (Swyddfa Cymru) a Skót Hivatalhoz hasonlóan az Egyesült Királyság kormányának egyik osztálya. 1999-ben váltotta fel a már ismertetett Walesi Hivatalt. Jelenlegi hatásköre jóval szűkebb, mint korábban. Napjainkban elsődlegesen azokat a megmaradt hatásköröket birtokolja, amelyekkel a walesi törvényhozás nem rendelkezik. A Wales Hivatal vezetője a Wales ügyekért felelős miniszter, akinek a walesi érdekek összkormányzati szinten történő megjelenéséről kell gondoskodnia, amellett, hogy a kizárólag Walest érintő londoni döntéseket felülvizsgálja és az éves költségvetés biztosítását felügyeli.

A devolúció folyamata a kevesebb autonómia ellenére Walesben tűnik alakulni a leggördülékenyebben: a nemzetgyűlés folyamatosan terjeszti ki hatáskörét a korábban kormányzati vagy önálló intézményekre (Walesi Nyelvi Tárca, Walesi Tantervi Hatóság, Egészségügyi Kamara), valamint átvesz feladatokat különböző szervezetektől a sport, a művészetek és a vidékfejlesztés területén.


a. A nyelv, mint a politika médiuma Walesben


Annak ellenére, hogy Wales az évszázadok során sokkal erősebben betagolódott Angliába, mint Skócia, a XIX. század második felétől a politikai önállóság iránti igény felerősödött. Azonban hosszú évtizedeken keresztül Wales státuszában mégsem következhetett be változás. Jelentősebb előrelépés annyi csak, hogy 1967 óta Walesben az angol mellett a walesi is hivatalos nyelv.

Míg a nacionalizmus a nyelvét szinte teljesen elvesztő Skóciában valódi összetartó erő, a nemzet pedig kulturális és politikai értelemben is minden skót számára fontos kategória, addig a walesi nacionalizmus mindig is elsősorban kulturális, nyelvi jellegű volt, s ez az egyetlen kelta közösség a Brit-szigeteken, amelynek tagjai nagy arányban megőrizték az ősi nyelvet.

Walesben a helyi nyelv használata egyébként is egyfajta védelmi mechanizmusként működött az idegen angol befolyás ellen. A kelta nyelv évszázadokon át a felszínen tudott így maradni. Ugyan az nem egyértelmű, hogy az identitás az önálló nyelv meglétének függvénye, mégis kétségkívül létező félelem, hogy a walesi nyelv elvesztésével a hagyományok egy része is elvész.


b. A Walesi Nemzeti Párt


A nacionalizmus növekvő térnyerése ellenére az 1979-es népszavazáson a skótokhoz képest szembetűnően kevesen szavaztak az autonómia mellett: a szavazásra jogosultak mindössze tizenkét százaléka támogatta a tervet. Az eredmény hatásaként a walesi nacionalizmus átmenetileg visszaszorult, hogy aztán az 1990-es években újraéledve ismét meghatározza a régió politikai légkörét.

Skóciához hasonlóan Walesben is négy fő párt vetélkedése jellemzi a politikai életet: a Skót Nemzeti Párt walesi megfelelője a Plaid Cymru (Walesi Párt), támogatottsága az SNP-hez hasonlóan alakult az évek során.

A Walesi Nemzeti Párt 1925-ben alakult, az első képviselői helyet 1966-ban szerezte meg a párt képviselője. Jelenleg az Európai Parlament négy walesi helye közül egyet, az Egyesült Királyság Parlamentjében biztosított negyven helyből hármat, míg a Walesi Nemzetgyűlés hatvan helye közül tizenötöt birtokol a párt, ez utóbbiban a koalíciós kormány tagjaként. Emellett huszonkét helyi tanácsból egy helyet szintén e szervezet irányít.

A Plaid Cymru programját öt fő követelés adja:

1. Wales alkotmányos helyzetének megváltoztatása, a teljes önálló nemzeti státusz lehetőségével az Európai Unión belül ;

2. a gazdasági jólét, társadalmi igazság, a természetes, egészséges környezet biztosítása szociális decentralizáció alapján;

3. állampolgári egyenlőségen alapuló nemzeti közösség formálása, a különböző hagyományok, kultúrák elismerésével, az egyének egyenlő megítélése, fajra nemzetiségre, nemre, bőrszínre, hitvallásra, szexuális irányultságra, korra és társadalmi háttérre való tekintet nélkül;

4. kétnyelvű társadalom kialakítása, a walesi nyelv újjáélesztésével;

5. Wales közreműködésének erősítése a globális közösségen belül, felvétel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe.

 

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld