Címlap Diákélet, oktatás Lezüllesztik az oktatást
Lezüllesztik az oktatást PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 12. péntek, 16:05
Pénzkivonás húzódik meg a magyar oktatás hagyományaitól idegen, nem szakrendszerű oktatás bevezetésének hátterében – mondta Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Újabb forráskivonás áll a nem szakrendszerű oktatás bevezetése mögött – mondta Szabó Endre, a NOE elnöke. Szerinte az, hogy szeptembertől az ötödik évfolyamon az órák negyedében gyakoroltatás és nem az ismeretanyag átadása zajlik, az oktatás színvonalának további lezüllesztéséhez vezet. Ráadásul a döntés mögött nem pedagógiai, hanem pénzügyi érvek állnak. A nem szakrendszerű órákat ugyanis tanítók tarthatják a felső tagozatokon, és persze az ő fizetésük kisebb, mint a tanároké.



Fábián Bertalan iskolaigazgató szerint látszólag két nagy iskolarendszerről – a hagyományos 8 + 4 és a 6 + 4 + 2 osztályos – folyt a vita az elmúlt csaknem két évtizedben, valójában viszont politikai eszközökkel alátámasztott pénzügyi elképzelés áll a folyamat mögött. A nem szakrendszerű oktatás bevezetésével azokat a jó képességű gyerekeket hozzák nehéz helyzetbe, akik alsó tagozaton könnyedén megtanultak írni, olvasni, számolni. Ha új ismeretanyagot nem kapnak iskolában töltött idejük negyedében, helyben járássá válik a fejlődésük, és magatartásukkal is gondok lesznek, mivel unatkoznak majd az iskolapadban. Fábián Bertalan hozzátette, a kisiskolák lehetetlen helyzetbe hozása is azt igazolja, hogy nem pedagógiai, hanem pénzügyi szempontok az elsődlegesek az oktatáspolitikában. A falusi iskolák bezárása, a diákok hajnali iskolabuszra kényszerítése és utaztatása kizárja annak lehetőségét, hogy a gyerekeknek meglegyen a fejlődésükhöz szükséges tízórás alvásidejük. Fáradtan érkeznek az iskolába, komoly gondjuk lesz a koncentrációval, vagyis maga a rendszer termeli ki a lemaradást. A pedagógus felhívta arra is a figyelmet, hogy a szülők az iskoláktól azt várják, a fő tárgyakból – matematika, magyar és idegen nyelv – készítsék fel gyermekeiket úgy, hogy biztos legyen a középiskolai és egyetemi továbbtanulásuk. Az iskolák többsége ennek a kívánalomnak úgy felel meg, hogy csökkenti a művészeti nevelésre szánt órái számát. Fábián Bertalan szerint ez hosszú távon befolyásolja a felnövekvő nemzedék érzelmi és értelmi fejlődését. Szabó Endre tiltakozott amiatt, hogy a művészeti nevelésnek és a sportfoglalkozásoknak már jobbára csak fizetős különóraként jutna hely a gyerekek életében. Mind több család nem tudja fedezni ennek az anyagi feltételeit.






Konferencia a kisiskolákért



Nem adják fel a civilszervezetek – köztük az Élőlánc Magyarországért Mozgalom, a NOE és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – a falusi kisiskolák megmentéséért folytatott küzdelmüket, annak ellenére sem, hogy Hiller István oktatási miniszter a közelmúltban egyértelművé tette: a tárca továbbra is az intézmények összevonását és társulásokba szervezését támogatja. Az iskolavédők a parlamenti nyílt nap, majd országos váltófutás után a jövő pénteken konferenciát tartanak.

Forrás: Magyar Hírlap
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld