Címlap Vélemény & vita A grúziai háború következményei
A grúziai háború következményei PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 07. vasárnap, 11:01

Az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozón vitatta meg a grúziai konfliktust.

A több mint négyórás ülésen elfogadott konklúziók rácáfoltak azokra, akik úgy vélték, hogy az unió belső megosztottsága miatt soha nem fog egységes és határozott álláspontra jutni a konfliktus és annak az EU és Oroszország kapcsolataira gyakorolt hatásának megítélésében.


Már önmagában az a tény, hogy a 27-ek legmagasabb szinten - az állam- és kormányfők részvételével -, rendkívüli ülés keretében foglalkoztak a grúziai helyzettel - amire utoljára az iraki háború kapcsán, 2003-ban került sor -, jelzi, mekkora jelentőséget tulajdonít az unió annak, hogy határozottan állást foglaljon a konfliktusról, s egyértelműen Moszkva tudomására hozza: kettejük viszonya nem maradhat olyan, mintha mi sem történt volna.


Az EU nevében a francia elnökség aktív diplomáciai közvetítésbe kezdett, melynek eredményeként hamarosan sikerült rábírnia Grúziát és Oroszországot, hogy elfogadjanak egy hatpontos tűzszüneti megállapodást. Utólag kiderült: Oroszország nem hajlandó maradéktalanul végrehajtani a megállapodásban vállalt kötelezettségeit - nevezetesen csapatainak teljes kivonását a konfliktust megelőző pozícióiba -, sőt újabb frontot nyitott Grúzia két szakadár tartománya - Dél-Oszétia és Abházia - függetlenségének az elismerésével. Ez a Grúzia területi integritására és szuverenitására vonatkozó nemzetközi jogi alapelvek további nyílt megsértését jelentette. Ezek után világossá vált, hogy az EU-nak - már csak hitelességének megőrzése érdekében is - az eddigieknél határozottabban kell fellépnie Oroszországgal szemben. Az Európai Tanács felnőtt a feladathoz: a 27 tagállam egyhangúan fogadta el félreértelmezhetetlen álláspontját Oroszország aránytalan reakciójáról, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének egyoldalú elismeréséről, a hatpontos megállapodás be nem tartásáról és mindezek lehetséges következményeiről az EU és Oroszország kapcsolataira nézve, továbbá az EU eddigi és jövőbeli lehetséges szerepéről a konfliktus megoldásában.


A brüsszeli válasz legfontosabb eleme: az EU mindaddig felfüggeszti Moszkvával való tárgyalásait, míg Moszkva ki nem vonul. Ez a döntés gyakorlatilag szankciókkal ér fel.


A magyar kormány meglepő módon nagy hallgatásba burkolózott az EU-tagállamok kormányai által sorra keményen elítélt Grúzia elleni orosz agresszió első napjaiban. Mind a mai napig nem egyértelmű, hogyan ítéli meg a kormány Oroszország aránytalan és a nemzetközi joggal ellentétes fellépését, azt, hogy Moszkva - a hidegháború legsötétebb napjaira emlékeztetően - egy szomszédos ország lerohanására, infrastruktúrájának nagyarányú tönkretételére, Grúziának és általában a térség euroatlanti aspirációkat valló országainak, köztük Ukrajnának a megfélemlítésére használta fel a konfliktust. Talányos, hogy egy olyan ország kormánya, amely saját bőrén tapasztalhatta meg 1956-ban, majd az "ideiglenes megszállás" hosszú évtizedeiben, milyen az, amikor Moszkva "rendet rak", miért nem követte Lengyelország, Csehország és a balti államok példáját, és miért nem ítélte el egyértelműen Oroszország agresszióját, majd a hatpontos béketerv megsértését.


A konfliktus mindennél jobban rávilágított az európai energiabiztonság és az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok közötti szoros összefüggésre.


Az Európai Tanács ülésén elfogadott elnökségi konklúziók kifejezetten elismerik annak sürgető szükségességét, hogy az EU felgyorsítsa a közös energiapolitika kialakítására irányuló erőfeszítéseit, és kilátásba helyezik mielőbbi intézkedések megtételét az energiaforrások és az ellátási útvonalak diverzifikálása érdekében. Itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc függessze fel Magyarország részvételét az egyoldalú függést tovább erősítő és a valódi diverzifikációt veszélyeztető Déli áramlat-projektben. Világosan látnunk kell: a több mint 85 százalékos függés a magyar állampolgárok biztonságát veszélyezteti.


Az EU világossá tette, hogy a Szovjetunió hajdani érdekszférájába, illetve területéhez tartozó országok euroatlanti integrációs törekvéseit határozottan támogatni kell. Grúzia és Ukrajna legitim vezetése a demokratikus fordulatot megvalósító, ún. "színes forradalmak" - a 2003-as grúziai "rózsák forradalma", illetve a 2004-2005 fordulóján lezajlott ukrajnai "narancsos forradalom" - óta egyértelmű elkötelezettséggel törekszik arra, hogy országaik idővel az EU és a NATO tagjaivá válhassanak, az autokratikus hatalomgyakorlást favorizáló orosz rezsim nem kis bosszúságára. Moszkva igyekszik megállítani, sőt megfordítani határain a Nyugat-barát tendenciákat, visszahozni az orosz befolyást e területek felett, amivel egyértelműen megsérti szuverén államok jogát saját külpolitikai céljaik megvalósítására. Az EU tagállamai felismerték, hogy az egyik legfontosabb lépés, amit tehetnek az oroszországi befolyás-(vissza)szerzési törekvések megfékezésére, valamint Grúzia és Ukrajna megnyugtatására, ha megerősítik mindkét ország európai perspektíváját.


A Szovjetunió felbomlását követően, zavaros területi követelések és függetlenségi törekvések révén keletkezett, máig rendezetlen státusú entitások - pl. Transznyisztria, Nagorno-Karabakh, Dél-Oszétia, Abházia, Kalinyingrád - mint befagyott konfliktusok megannyi időzített bombaként ketyegnek, és az "oszd meg és uralkodj!" stratégia érvényesítésével alkalmat kínálnak Moszkvának régióbeli befolyásának fenntartására, illetve kiterjesztésére. A nemzetközi közösségnek és különösen az európai országoknak arra kell törekedniük, hogy e konfliktusok békés, tárgyalásos úton és tartósan rendeződjenek, valamennyi érintett fél legitim érdekeinek figyelembevételével - beleértve az autonómia iránti jogos igényeiket is - és összhangban a nemzetközi jog alapvető elveivel (szuverenitás, területi integritás, a határok sérthetetlensége és a kisebbségi közösségek jogainak tiszteletben tartása).


Az Európai Tanács kimondta: a grúziai válsággal az EU és Oroszország közötti kapcsolatok válaszúthoz érkeztek. Az EU tisztában van kölcsönös egymásrautaltságának számos területen, beleértve a globális kihívások kezelését is, épp ezért a maga részéről nem lát más kívánatos alternatívát, mint egy erős kapcsolatrendszert, amely együttműködésen, bizalmon és párbeszéden, valamint a jogállamiság és az ENSZ, illetve az EBESZ keretében kölcsönösen elismert elvek tiszteletben tartásán alapul. Az EU meggyőződése szerint Oroszországnak is érdekében áll, hogy ne szigetelődjön el Európától. Az EU kész az együttműködésre egy olyan Oroszországgal, amely felelős módon viselkedik, betartja vállalt kötelezettségeit, és a szomszédságában lévő államokkal való viszonyát nem az ellenség-csatlós dichotómia keretében kívánja meghatározni.


Bár az EU felfüggeszti az új partnerségi és együttműködési megállapodásra irányuló tárgyalásokat mindaddig, amíg Moszkva nem vonja vissza csapatait az augusztus 7-e előtt elfoglalt állásaikba, a kétoldalú kapcsolatok különböző aspektusainak további alakulását a további fejleményektől teszi függővé. Az EU tehát határozottan kiállt az Oroszországgal való partnerség kívánatos volta mellett, de megszabta ennek elengedhetetlen feltételét: a készséget Oroszország részéről a felelősségteljes partner szerepének vállalására egy normatív alapokra épülő viszonyban.



Forrás: Népszabadság
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld