Címlap Kultúra Boldogság – de nem az ARC-on
Boldogság – de nem az ARC-on PDF Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 02. kedd, 17:44
Az Ötvenhatosok terén kilencedszer zajlik az ARC-plakátpályázat befutottjainak kiállítása, s mi tagadás, az érzelmeink vegyesek. Hány bőrt lehet még lehúzni korunk utca- és tércsúfító förtelmeiről, a hirdetőtáblákról? Ez a kérdéses itt. Még az odaút során azt figyeltük, hogy milyen reklámplakátok sorakoznak Budapest utcáin, sőt azt is elmondhatjuk, hogy most komolyan figyeltünk rájuk, mert a hétköznapi békávézés során nemigen tudják felhívni magukra a figyelmet. Első nekifutásra már ezért érdemes plakátpályázatot hirdetni: ilyenkor a köztéri reklám is nagyobb figyelmet kaphat, és ez nem rossz PR-fogás. Közben azért kisebb zavar támadt bennünk, mert Pataky Attila hangját fedeztük fel, amikor már a környéken jártunk: "Ti jöttök!" – szólt a tipikus koncertkiáltás. És mi jöttünk. Aztán rádöbbentünk, hogy az egy másik rendezvény a műjégpályán, de, hál’ Istennek, sikerült függetlenítenünk magunkat a helyzettől.



Az idei ARC-pályázat címe: Hol a boldogság mostanában? Mivel ez Petőfi Sándor Téli világ című versének strófáról strófára visszatérő sora, meg kell adnunk a költő válaszát: "Barátságos meleg szobában." Persze erről a pályázóknak merőben más a véleményük, legtöbbször a szexben látják a boldogság megjelenését, amit természetesen magában hordozhat Petőfi meleg szobája is, de ott legalább nem tolul az arcunkba. Itt viszont megkapjuk bőven, burkolatlanul, számtalan formában: Malatinszky Vivien plakátján például egy vagina énekli Cserháti Zsuzsa Boldogság, gyere haza! című slágerét, de ennél van elvetemültebb is, Bese Örs Happussyness című pályaműve csupán egy fehér alapon ékeskedő fekete rombuszból áll – valljuk be, ehhez nem kell sok agyalás.



Hogy hol is van igazán a boldogság, arra elméletileg a nyertes pályaművek adnák meg a választ. A harmadik helyezett Bencze László és a Vizuálisművek Kft. közös műve, a Peti szíve, Magdi szíve című kettős plakát lett, amelyen Peti bankkártyát tart a kezében, Magdi pedig készpénzt, s mindketten angyali fénysugárban úsznak. A második Márkus András Bolcslav című plakátja, amelyen a Népszabadság feliratot a Magyar Nemzet betűtípusával szedte – de hogy ebben hol a boldogság, azt nem tudjuk. Az első helyezett pedig Barta Árpád és Szabó Ádám alkotása lett: egy asztalon összecsokizott tányér, s hogy egyértelmű legyen a poén, a Már bennem címet kapta. Nem mondhatjuk, hogy nem ötletes, de szerintünk összehasonlíthatatlan például Gáti György Sirály című plakátjával, amelyen egy hajléktalan fal menti otthona látható, a hajléktalan nélkül, kartonpapírra felírva: "Ebédidő" – ha más nem, akkor ez boldogság. Vagy Takács György nagyon frappáns válaszát is említhetnénk: "Akik tudják a választ, nem értik a kérdést."



Hát így. Valami itt szerintünk megfordult. A vicc és a vicceskedés elviszi a díjakat, a többi csendben meghúzódik a reklámerdőben, mert valahogy mindig ott-terem egy-egy igazi reklámplakát a pályaművek között, s hatalmas üdítőitalos palackok mellett kell rohangálni. A végén már azon sem lepődtünk meg, hogy a műjégen éneklő Demjén Rózsi elnyomta a rövidfilmek hangját a Szabadság vándoraival, de azért azt így is láttuk, hogy a nyertes Turai Balázs hatvan másodpercéből kb. harminc a levegő és a szex kapcsolatáról szól.



Mindenesetre hazafelé meggyőztük magunkat, hogy nem véletlenül jutottak eszünkbe Kosztolányi sorai: "Ha haldoklom, ezt suttogom: / Nyár volt. / Jaj, a boldogság máshová / Pártolt."



9. ARC-kiállítás

Budapest, Ötvenhatosok tere

Látogatható szeptember 16-ig

Forrás: Magyar Hírlap
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld