Címlap Kultúra Képmentő 78.: A lószőr farpolc
Képmentő 78.: A lószőr farpolc PDF Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 31. vasárnap, 17:52
Miközben Alaszkában a jegesmedvék kipusztulásának lehetséges megelőzéséről folytak a titkos tárgyalások, Pécsett felavatták az ország első automatizált sörfőzőházát, a Láng Gépgyár telepén pedig kohó- és gépipari üzemek önkéntes tűzoltócsapatai versengtek – 1965. szeptember 11-én szombat délben ünnepélyes keretek között megnyílt az Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, Három évszázad divatja címmel. Mielőtt azonban a lelkes közönség betódulhatott volna a kiállítótérbe, még elhangzott a hetvenkét éves operettprimadonnának, Honthy Hannának, és az intézmény korábbi muzeológusának és igazgatójának, Mihalik Sándornak a megnyitóbeszéde.

A művészettörténész Mihalik Sándor - aki éppen abban az évben a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese volt - minden bizonnyal említette bevezetőjében, hogy a viselettörténeti kiállításhoz hasonló utoljára 1938-ban nyílt a múzeumban, amikor is a saját kollekció darabjai mellé magángyűjtők anyagaiból válogathattak. A szervezők – a textilosztály munkatársai – ezúttal ráadásként a Történeti Múzeum viselettörténeti gyűjteményéből mazsoláztak.

Az 1611-től a XIX. század fordulójáig ívelő viselettörténeti kiállítás – a képen látható – vitrinjeibe így került Esterházy Miklós 1611-es vőlegényi dolmánya és II. József 1741-es gyerekkori dolmánya, amelyet a pozsonyi országgyűlésen viselt. Az üvegkalitkákban szerepelt továbbá ebből az időből sokküllős női legyező, igazgyöngyös jegykendő, a XVIII. századból kontyfedő, kötött kesztyű és női cipő, 1840-es női sonkaujjú ruha, illetve női díszmagyar az 1867-es koronázási ünnepségéről.

Azt már a kiállítás kapcsán kiadott, azonos című katalógusból tudjuk, főként miért főúri kincstárakból, ruhatárakból származtak a bemutatott darabok. Mint azt a kiállítás egyik szervezője és a kötet szerkesztője, Egyed Edit írta, a divat villámgyors változása miatt a kevésbé tehetősek sokszor a korábbi ruhákból szabtak újat, így a divatjamúlt viseletek nyom nélkül eltűntek. Azt csak a főurak, nemesek engedhették meg maguknak, hogy „levetett” ruháikat, hagyatékképpen megőrizzék. A fotókkal illusztrált katalógusból továbbá az is kiderült például, hogy a XVII. században leppentőnek nevezték a hegyesen végződő ingujjat, ebben az időben terjedt el a női cipőkön a fából készült magas sarok, Bethlen Gábor ruhatárában egy időben 34 mente szerepelt, és hogy a XIX. század végének szoknyáiban lószőr párnácskák alkották a farpolcot.

A megnyitó után az igazán fáradhatatlanok a múzeum további három kiállítását is végigböngészhették: a kávéfőzés története mellett üveg- és ötvösművészeti tárlat szerepelt még a kínálatban. A késő ősszel nyíló ukrán népművészeti és óratörténeti kiállításról egyelőre csak a beavatottak suttogtak részleteket, a múltidéző látogatók pedig jó szívvel emlegették a nagysikerű áprilisi kiállítást, amelyet Régi orvosi emlékek címmel rendeztek a II. Budapesti Bőrgyógyászati Kongresszus alkalmából.

Aki pedig az őszi hétvégén a múzeum félhomályából elvágyódott a szabadba: aznap kora délután még elcsíphette az Orosz Nyelv Baráti körének uzsonnáját a Gyöngyszem Eszpresszó kerthelyiségében, vasárnap pedig idegennyelv-gyakorló társas sétára várta az Egressy Idegen Nyelvű Klub, a szentendrei Határcsárdába.

Forrás: Népszabadság
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld