Címlap Vélemény & vita Almássy, Fodor és Szili: pártütők?
Almássy, Fodor és Szili: pártütők? PDF Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 14. csütörtök, 15:29
A pártvezérek és csókosaik nyilván ellenérdekeltek. De a párt egészének, főleg hosszútávon nyilván a vezetők versenyeztetése a jobb. Almássy Kornél, a párt alelnöke a minap kénytelen volt bejelenteni, hogy a szeptemberi elnökválasztáson versenybe száll az MDF elnöki címéért. Azért került csapdahelyzetbe, mert az egyik internetes hírportál megírta ebbéli szándékát. Ezek után nem volt értelme kivárni és taktikázni, s visszakozni sem lehetett volna nagyobb presztízsveszteség nélkül. Bátran bejelentette hát, hogy elindul a címért.



Hogy miért számít ez nagy bátorságnak nálunk? Először is azért, mert Magyarországon a pártvezérek ahhoz szoktatták tagságukat és a szélesebb közvéleményt, hogy aki egy hivatalban lévő pártelnök ellen készül megméretni magát, az áruló. Mintha a pártnak nem az lenne az elemi érdeke, hogy nyílt versenyben derüljön ki, kit támogat inkább a párttagság és a szélesebb választóközönség.



A pártvezérek persze nyilván ellenérdekeltek. Nekik a status quo, a fennálló helyzet megőrzése az érdekük. Ám az egyáltalán nem evidens, hogy miért lenne ez érdeke a párt egészének és a gyermekbetegségekben szenvedő magyar demokráciának. Épp ellenkezőleg: minden érv amellett látszik szólni, hogy hosszú távon a verseny garantálhatja a minőségi személyi állomány kiválasztódását.



Vegyünk néhány példát az ódzkodásra, a versenypartner lejáratására törő igyekezetre. Gyurcsány Ferenc, aki maga is meglehetősen váratlanul, ha tetszik puccszerűen vette át a kormányrudat, majd azt követően már könnyedén a pártelnöki pozíciót, váltig azt sújkolja tagságába, hogy neki aztán tényleg nincs alternatívája. Teszi ezt akkor, amikor nemcsak a pártot vezérelte soha nem látott mélységekbe, de maga is tartósan tudhatja magáénak a választóközönség többségének utálatát. A pozícióosztogatás és az ostorcsattogtatás közepette nem is csoda, ha még mindig nem akad kihívóra.



Ugyancsak mélyponton van a másik volt kormánypárt - aki mind a mai napig kívülről támogatja a szocialisták fennmaradását. Ám hiába győzte le a pártszavazáson - igaz, meglehetősen kis különbséggel - Fodor Gábor a regnáló pártvezért, az csak nem kíván hátrébb húzódni. Min tha nem tudná elfogadni a pártközvélemény ítéletét.



A nagyobbik ellenzéki párt sem túlságosan lelkes, ha felmerül a pártvezér lecserélésének gondolata. Két elvesztett országgyűlési választással a háta mögött, Orbán Viktor szintén azt tudatosítja támogatóiban és ellenfeleiben, hogy az ellene indított támadás a párt érdekei ellen való, s igazából minden nagyon rendjén van azzal, hogy tizenakárhány év után még mindig ő a párt első embere.



A legújabb hír, hogy az MDF alelnöke, Almássy Kornél bejelentette, kész elindulni a pártja elnöki székéért folyó versenyben. Rögtön jött is ám az ügyeletes ellenző, Csapody Miklós rögtön bejelentette tiltakozását. Úgy véli, az alelnök eddigi politikai-közéleti teljesítménye nem igazolja, hogy pártelnökként is eredményes lenne". Azt nem fűzi hozzá, hogy a regnáló elnök, Dávid Ibolya politikai-közéleti teljesítménye viszont már igazolja, hogy pártelnökként nem eredményes - még akkor se, ha egyéni szimpátiaindexe - állítólag elsősorban a szoci szavazatok miatt - meglehetősen magas.



Hogyan összegezhető ez a többsíkú diagnózis? A jelek szerint a pártok vezérei meglehetősen görcsösen ragaszkodnak hatalmukhoz, nem szívesen mondanak le róla mások kedvéért. Még sem, ha mind az ország, mind a párt érdeke egyébként ez volna.



S a gyógyír? Valakinek szembe kell fordulnia a bevett rossz szokással. Meg kell győznie párttársait, hogy tisztességes és fair versenyben legyőzni az elnököt nem pártütés. Épp ellenkezőleg: ez a párt helyes működésének biztosítéka, és hosszú távú érdeke is.


Forrás: Heti Válasz Online
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld