Címlap Történelem, múltidéző Szapolyai család
Szapolyai család PDF Nyomtatás E-mail
2005. november 15. kedd, 09:50


A család felemelkedése 1526-ig

A Szapolyai család története alig 100 éves, de rövidsége ellenére annál érdekesebb. A család története egészen a XV. század közepéig nyúlik vissza. Az első ismert Szapolyai, „Vajdafi’’ László volt, aki Mátyás király idején vált ismertté az udvar körében, bár a Pozsega megyéből származó család csak középbirtokos famíliának számított. A felemelkedésük László fiai idején következett be, mikor váratlanul magas tisztségeket töltöttek be Mátyás udvarában. A kutatók többféleképpen próbálták magyarázni a család hirtelen felemelkedését. Egyesek azt a furcsa megoldást találták ki, hogy a páratlanul gyorsan felívelő karrierek oka az, hogy Szapolyai Imre Mátyás király törvénytelen féltestvére volt, de ez csak fantáziálás. A többség szerint a család felemelkedését gazdasági és politikai tényezők okozták. A Szapolyaiak felemelkedését Északkelet-Magyarországon négy vár történetén keresztül lehet megfigyelni.

Az Abaúj-Zemplén megyei Tokaj várát 1459 júniusában nyerte el a család zálogul 12000 forintért, amelyet korábban Mátyásnak kölcsönöztek a husziták elleni háborúkhoz. A Szapolyai testvérek politikai karrierjét eleinte nagyban akadályozták a Perényiek és a Parlagiak, akik összesen három várat (Terebes, Füzér, Boldogkő) birtokoltak és jelentős tisztégeket viseltek az udvarban, így például Parlagi László, ki budai királyi udvarbíró volt. A Parlagiak hatalmát viszont nagyban meggyengítették a Szapolyaiak, mikor megszerezték a tiszai átkelőhelynél a révvámot.


A család második várát, Tállyát 1461-ben kapta meg a királytól 15000 forintért, majd rövid időre zálogul megszerezte a Perényiektől Szepes várát és Nagyida várának felét, valamint más Perényi-birtokokat, mellyel nagyban meggyengítette a család helyzetét az udvarban.


Regéc vára 1460 és 1461 között Upori László királyi kapitány irányítása alatt állt, melyet 1464-ig Szapolyai Imre megkapott zálogul. A család hatalmi növekedésének bizonyítéka az, mikor 1464 februárjában Imre a család várainak élére saját familiárisait állította.


A negyedik vár 1461-ben a Parlagi család tulajdona volt, de rövid idő múlva királyi kézbe került. Mátyás kihasználva helyzetét 1461 januárjában Kassának adta 3000 forintért, hogy megvédjék a husziták ellen, majd 1464-ben a Szapolyaiak kezébe került.


A család 1464-ben négy várával és számtalan falvával Magyarország egyik legnagyobb fölbirtokosává vált és ezzel már fontos tisztségek is jártak. Az északkeleti megyében, bár egészen 1470-ig a Rozgonyiak töltötték be az ispáni széket, a tényleges hatalom a Szapolyaiak kezében volt, mivel familiárisaik töltötték be az alispáni székeket. A család 1470-ben a legvagyonosabb família lett, mivel a négy vára mellé megszerezték az elhunyt Pelsőci Bebek Imre várait, Szádvárt, Tornát, Krasznahorkát és Szendrőt.


A család történetének további megismeréséhez és lépéseik megértéséhez be kell mutatni „Vajdafi’’ László három fiának pályafutását. A család hatalmának megalapozója Szapolyai Imre volt, ki elnyerte a „Szepesség örökös grófja” címet. Politikai pályafutását kincstartóként és boszniai kormányzóként kezdte, majd a felső részek „fő’’kapitánya lett. Pályája csúcsán horvát bán (1463-1465) és nádor (1486. jún.-1487. szept.) volt. Felesége Bebek Orsolya volt, aki által a család megtudta szerezni Bebek Imre várait, miután az fiú utód nélkül meghalt. Imre idősebb öccse Miklós erdélyi püspök lett. A legfiatalabb fivér, István pályafutását a felső részek „al”kapitányaként kezdte, majd II. (Jagelló) Ulászló uralkodása idején 1492. márciusa és 1499. dec. 23.-ka között a nádori tisztséget is betöltötte, ráadásul megszerezte magának a harmicadvám feletti felügyeletei jogot. A Szapolyai család nemzetközi elismerését István fia, Szapolyai János vívta ki, mikor testvérét, Borbálát feleségül adta 1512-ben I. (Jagelló) Zsigmond lengyel királyhoz (1506-1548), viszont a házasság gyermektelen maradt a fiatal királyné halála miatt. A házasság létrejöttében nemcsak Jánosnak, hanem anyjának, Hedvig mazóviai hercegnőnek is nagy szerepe volt. Szapolyai János erdélyi vajda (1510. nov. 10.-1526. nov. 10.) legnagyobb sikere talán Temesvár felmentése volt 1514. júl. 15.-én, mikor véglegesen legyőzte Dózsa György parasztvezér vezette fősereget és ezzel véget vetett a parasztfelkelésnek. A belháborút lezáró 1514-es budai országgyűlésen Szapolyai Jánost az „ország megszabadítójának” nevezték és telkenként 20 dénár jutalmat szavaztak meg neki. Az így óriásira duzzadt Szapolyai vagyon viszont még mindig nem elégítette ki János hatalomvágyát, ezért 1516-ban János egyezséget kötött Brandenburgi György őrgróffal és Perényi Imre nádorral a Corvin-vagyon felosztásáról, mely értelmében János megkapta az Arad vármegyei Solymos és Lippa várakat. Szapolyai János későbbi tevékenysége eléggé nehezen követhető folyamatos pártváltoztatásai miatt, melyre néhány példával lehet rámutatni. 1519-ben a köznemesség visszaszorítására szövetséget kötött a legfőbb tisztségviselőkkel „Lajos király védelmére”, de még ugyanazon évben a köznemesek Szapolyait szerették volna nádornak, de a gyülekezetet feloszlatták. Aztán kissé később például azt tapasztalhatjuk, hogy a köznemes Werbőczy István nádor és Szapolyai István között 1526-ban ellenségessé fajult a viszony, mivel vele szemben a korona javára ítélt az Újlaki-örökség ügyében. Szapolyai János a belpolitikai csatározásai mellett 1526-ig háborút viselt a török ellen Havasalföldön, amely élére vazallusfejedelmeket próbált állítani. A török támadások és az ország belső széthullása meghozta az eredményét, mivel 1526. augusztus 29.-én a magyar sereg katasztrófális vereséget szenvedett Mohácsnál. A csatában elhullott a magyar bárok és egyházi fők többsége, köztük II. Lajos magyar király, Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai János testvére, György szepesi ispán. De hol volt Szapolyai János ekkor? János az erdélyi hadaival nem vett részt a csatában, hanem parancsra várva letáborozott. Sokan fejtegetik azt, hogy miért nem vett részt a csatában. Egyesek szerint azért, mert nem kapott értesítést a pontos hadi helyzetről, míg mások szerint már a koronáról álmodott, és azt egy vereség közelebb hozhatta volna.


I. (Szapolyai) János magyar király


(1526-1540)


II. Lajos halála után Szapolyai azonnal bejelentette trónigényét a magyar trónra, hivatkozva az 1505. évi országgyűlés határozatára, mely szerint, ha II. Ulászló fiú utód nélkül hal meg, kizárólag magyar királyt választanak. Így az 1526. évi tokaji országgyűlésen októberben magyar királlyá választották Szapolyait. Viszont gondok támadtak, mivel az 1463. bécsújhelyi szerződésre és az 1515-ben megerősített Habsburg-Jagelló házassági szerződésre hivatkozva II. Lajos özvegyének a bátyja, Habsburg Ferdinánd igényt tartott a trónra és János királlyá koronázása után 1526. december 17.-én a Habsburg-párti rendek Pozsonyban királlyá kiáltották ki Ferdinándot, melynek következménye az ország kettészakadása és a két király háborúja lett.


1527-ben a háború kirobbant, melynek a kettős királyválasztás mellett többnyire az is oka volt, hogy Mária özvegy királynét I. Ferdinánd (1526-1564) magyarországi helytartójává nevezte ki, mire I. János szövetségre lépett I. Szulejmán (1520-1566) török szultánnal. A háború eleinte Ferdinánd sikereit mutatta, viszont mikor 1529-ben, törökök seregei bevonultak Budára és megostromolták Bécset, patthelyzet alakult ki. A háborúnak V. Károly német-római császár ösztönzésére 1538-ban a titokban megkötött váradi béke vetett véget, mely az ország újraegyesítését tűzte ki célul. A béke határozata értelmében I. János halála után Ferdinánd fogja örökölni a trónt, ha viszont nem lenne fiú utódja, akkor V. Károly utódaira száll e jog, s csak ilyenek híján következnének János király örökösei. Viszont e határozat sértette a török érdekeket, melyre felfigyelt Ferdinánd és beárulta a békeszerződést a szultánnak, de az kiállt János mellett, így akkor is, mikor az 1540. évi tordai országgyűlésen I. János halálra ítélte az ellene szervezkedő főurakat. I. János viszont 1540. július 17.-én szélhűdésben meghalt, de felesége, Izabella lengyel főhercegnő még az év július 10.-én fiúgyermeknek adott életet.


János Zsigmond


(1540. július 17.-1571. március 14.)


I. János halálos ágyán királlyá választatta fiát, melyet a szultán támogatott és jóváhagyott, de ki is használt. 1541. aug. 31.-én a szultán seregei kardcsapás nélkül elfoglalták Budát, és a szultán János Zsigmondot, Izabellát és hű emberét, Fráter Györgyöt Erdélybe küldte, melyet évi adófizetés fejében rájuk bízott és ezzel megtörtént az ország három részre szakadása. Eközben már megindultak a szervezkedések Izabella és fia ellen, melynek egyik mozzanata 1541 végén a gyalui egyezmény volt Fráter György és I. Ferdinánd között, mely kimondta, hogy az özvegy királyné és fia megfelelő kárpótlás ellenében átadja János Zsigmond országrészét és a magyar koronát Ferdinándnak. A másik mozzanat az 1542. évi székesfehérvári országgyűlés határozata volt, mely szerint Fráter György János Zsigmond gyámja és Erdély helytartója lett. Viszont Izabella nem volt hajlandó Erdélyt átadni Ferdinándnak, ezért háború robbant ki az osztrákok és Fráter György ellen, mely 1550-ben Izabella vereségével végződött. Ennek következtében a Habsburgok kegyeltje, Castaldo átvette Erdély kormányzását, míg Fráter György lemondatta János Zsigmondot és Erdély vajdája lett, de Castaldo megölette. Fráter halálával ismét Izabella került hatalomra és visszatért a Porta hűségére, mire 1554-ben a török szultán fermánt adott ki János Zsigmond visszahelyezéséről. 1556. évi erdélyi országgyűlésen végre elfogadták Izabella és János Zsigmond kormányzatát és Izabellát Erdély kormányzójává nevezték ki.


Sajnos Izabella hirtelen halála miatt 1559-ben a protestáns hitet támogató igen művelt és fiatal János Zsigmond zűrzavaros időszakban került a kormányrúdhoz és állandóan harcolnia kellett a tiszántúli és kelet-magyarországi megyékért Ferdinánd ellen, ráadásul 1561-ben a hatalmas birtokokkal rendelkező Balassa Menyhért átállt a Habsburgok oldalára, aminek fontos várak elvesztése lett a következménye. János Zsigmond ekkor török segítséggel néhány év alatt visszafoglalta Balassa Menyhért által elszakított területeket, vérbe fojtotta a közszékelyek felkelését és csapataival egészen Kassáig nyomult előre. A háborút 1565-ben János Zsigmond és I. (Habsburg) Miksa (1564-1576) szatmári megállapodása zárta le, mely értelmében János Zsigmondnak le kellett mondania a királyi címről, feleségül kellett vennie Miksa húgát, Johannát, férfi utódai pedig csak Erdélyt örökölhetik. Azonban II. Szulejmán nyomására János Zsigmond visszavonta még az évben a megállapodást és segítséget nyújtott a töröknek a Habsburgok ellen. 1566-ban II. Szulejmán szultán megtámadta a Habsburgok országrészét, elismerte János Zsigmond fejedelemségét, de Szigetvár ostrománál életét vesztette. Az új szultán, II. Szelim (ur.: 1566-1574) a háborút lezárandó, 1568-ban megkötötte a nyolc évre szóló drinápolyi békét Miksával, mely lehetőséget teremtett János Zsigmond és Miksa számára Erdély közjogi helyzetének tisztázására. A helyzet tisztázására a speyeri megegyezés adott megoldást 1570-ben, melynek értelmében János Zsigmond lemondott a „választott magyar király” címről, és mint fejedelem tovább uralkodhatott Erdély és a Részek felett, amelyek együtt Magyarország elválaszthatatlan részét képezik. Az így létrejött fejedelemséget János Zsigmond fiú utódai öröklik, viszont kihalásuk esetén az országrész a magyar királyra száll. Sajnos a fejedelemnek nem adatott hosszú élet, mivel 1571. március 14.-én fiú utód nélkül meghalt, viszont a fejedelemség nagynénje férje, Báthori István által fennmaradt és virágzásnak indult.


Felhasznált irodalom:


Horváth Richárd: Adalékok a Szapolyai család felső-magyarországi felemelkedéséhez. In.: Tanulmányok a középkorról (Analecta mediaevalia)


Engel Pál: Szent István birodalma. História Könyvtár, Bp., 2001.


Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig. Akadémia Kiadó, Bp., 1983.


Gáspár Zsuzsa és Horváth Jenő (szerk.): Királyok könyve. Officina Nova, 3. kiadás


Csiffáry Tamás (szerk.): Magyar fejedelmek és vezérek könyve. Könyvmíves Könyvkiadó, Bp.


laus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott? Magyar Könyvklub, Bp., 2003.

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld