Címlap Vélemény & vita Koalíción belül versengő modellek
Koalíción belül versengő modellek PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 21. péntek, 12:48

Az SZDSZ kitart az egészségbiztosítási törvény jelenlegi formája mellett, legfeljebb csak óvatos elmozdulás lehetőségét érzékelteti, a szocialisták jól érzékelhetően változtatnának. Egyedül azonban nem tehetik. A koalíciós egyeztetés tegnap a további tárgyalások szükségességéről döntött.

Az MSZP és az SZDSZ tegnap nagy létszámú delegációval koalíciós egyeztetést tartott az egészségbiztosítási reformról - ami már önmagában jelzi, hogy különleges helyzetet teremtett a március 9-i népszavazás. A szocialisták a jogszabályt módosítanának, hogy egy esetleges újabb referendum ne semmisíthesse meg az egészségügyi reform eddigi eredményeit. Ezért felvetették, hogy a területi egészségpénztárak akár magántőke nélkül is működhetnének. (Ez esetben végképp nem volna miről népszavazást tartani.) Ez a megoldás is előrelépés volna a jelenlegi helyzethez képest, mert e modellen belül is lehetne verseny a szolgáltatók között a közpénzekért. Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus szerint ennek a modellnek van előzménye, van erről tapasztalat.


A magántőke kiiktatását azonban nem tartja elfogadhatónak az SZDSZ. Az igazi változás pénzügyi garanciáját látja a politikai megrendelések által nem befolyásolható privát üzleti biztosítókban.




Gyurcsány Ferenc tegnap Balatonszemesen, kihelyezett elnökségi ülésen tárgyalt az MSZP vezetőivel elsősorban a tb-törvényről, a koalíció helyzetéről és a március végi pártértekezlet részleteiről. Úgy értesültünk, hogy Gyurcsány a pártértekezleten önkritikus és összefogást ajánló beszédet kíván mondani, amelyben a Munka, Tudás, Tulajdon-programban való szorosabb részvételt kínál majd pártnak és pártvezetésnek egyaránt. (Sz. T. L.)




Azzal kapcsolatosan, hogy a magántőkének hogyan kell jelen lennie a biztosítási rendszerben, a két politikus egyelőre nem árult el konkrétumot, de mint Horváth Ágnes jelezte, "nagyon széles az opciók tárháza", ami egyben azt a lehetőséget is felveti, hogy a mostani törvényben rögzítetten kívül más megoldás is lehetséges.

 


Az eddigiekhez képest még egy új tulajdonosi kör belépése is szóba került. A miniszterelnök a héten, több fórumon - így a pártja frakcióülésén és a koalíciós egyeztetésen is - lehetséges megoldásként említette az állampolgárok közvetlen tulajdonossá válását az egészségpénztárakban. Ebben az esetben a 49 százalékos kisebbségi hányadot nem egyben, egyetlen befektetőnek adnák el, hanem kisebb értékű részvényekben értékesítenék a biztosítottaknak. Szakértők szerint ez erősítené a közbizalmat az új rendszer és a kormány iránt is. Arról még nincsenek részletes tervek, hogy mindezt az Új tulajdonosi program keretében valósítanák-e meg, s arról sem, hogy készpénzért adnák-e a részvényeket, vagy esetleg kuponos privatizáció formájában.


Lapunk úgy tudja: a csütörtöki magas szintű koalíciós egyeztetésen Kóka János, az SZDSZ elnöke határozottan az üzleti biztosítók behívása, tehát a jelenlegi jogszabály hatályban tartása mellett foglalt állást. A szocialisták kifejtették, hogy ők sem akarják feladni az egészségügyi reformot, de arra is felhívták a figyelmet, hogy nem lehet meg nem történtnek tekinteni a március 9-i népszavazást. Ráadásul bizonytalannak látják a kisebbségi befektetők részvételi hajlandóságát is. Ha pedig a befektetők nem jönnek, akkor kérdés, érdemes-e egyáltalán nekivágni ennek a megoldásnak - vélik a szocialisták. Főleg azt tartják veszélyesnek, hogy a régi rendszert le kell bontani az új kedvéért, miközben megtörténhet, hogy azt nem lehet felépíteni.




A Népszabadság által megkérdezett üzleti biztosítók képviselői azt mondták: az egyértelmű befektetői szándékok legkorábban a kormány nemzetközi roadshow-ja után derülnek ki. Sok múlik a "portékát" kínálók kommunikációs technikáin. Arra a kérdésre, hogy vajon addigra oldódhat-e a politikai kockázat miatti félelem, azt válaszolták: ezt majd a piac beárazza. Vagyis, ha nagy a kockázat, kisebb lesz az ár. Mindenesetre nem ítélik biztató jelnek, hogy a kormány nem nevezte még meg a befektetőkkel tárgyaló kormánybiztost.




Végül abban állapodtak meg, hogy mindkét koalíciós párt a jövő héten saját frakciójában is "megfuttatja" a lehetséges megoldásokat. A tárgyalóknak abban sikerült közös nevezőre jutniuk, hogy nem szabad kapkodni. Felelőtlenség lenne gyors döntést hozni.

 


Egyaránt állították, hogy nincs napirenden az MSZP és az SZDSZ közötti tárcacsere. Lapunknak Béki Gabriella (SZDSZ) ügyvivő azt nyilatkozta: most lassítani kellene. Mint mondta: ő a párt fórumain azt fogja képviselni, hogy fontos érdemi lépésekre ne kerüljön sor a várható újabb, őszi népszavazás előtt.


Lapunk úgy tudja, hogy a szocialistákat a szokottnál népesebb delegáció képviselte az egyeztetésen: Gyurcsány Ferenc kormányfő, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Hiller István kulturális és oktatási miniszter, Kökény Mihály, Simon Gábor választmányi elnök, Juhász Ferenc, Szekeres Imre, Ficsor Ádám, a miniszterelnöki kabinet vezetője. Az SZDSZ-t Kóka János pártelnök, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Magyar Bálint, a kancellária államtitkára és Gusztos Péter ügyvivő képviselte. A Népszabadság információja szerint hivatalos volt Kiss Péter kancelláriaminiszter és Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter is, de mindkettő beteg, Horn Gábor (SZDSZ), a koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkár pedig szabadságon van.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld