Címlap Vélemény & vita Elnöki bulvár
Elnöki bulvár PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 07. péntek, 16:22

Orbán Viktor volt a világon az egyetlen miniszterelnök, aki egyszersmind igazolt labdarúgó is, de e kivételes tényt annak idején – mármint kormányfősége alatt – tartózkodóan nem kommunikálták.

Ezt egy televíziós bulvárműsor vezetője közölte a minap, hangjában nem titkolt elismeréssel, mire interjúalanya, vagyis maga Orbán Viktor megerősítette a visszamenőleges dicséretet. Nem mintha egy ilyen apróság hitelessége fontos volna, s kivált nem ennyi év múltán – tehát csak a rend kedvéért szögezzük le, hogy az állítás nem felel meg a valóságnak. A Fidesz elnökének a futballhoz való bensőséges viszonya, szenvedélyes felcsúti csapattagsága és odaadó részvétele a bajnokságban mindig is része volt személyes kampányának. Oldottnak szánt médiafellépéseiből nemigen maradt ki a zöld gyep iránti elkötelezettségének hangoztatása; s majd’ minden alkalommal megtudhattuk azt is, hogy évei számának gyarapodásával egyre nehezebb megfelelnie az edzői követelményeknek. Egyszóval Orbán kommunikációs stábja rendesen kihasználta a témában rejlő „heroizálás” lehetőségeit – ami egyébként a legkevésbé sem elítélendő, végtére a politikus úgynevezett emberi profiljának megrajzolásához az ilyesmi kihagyhatatlan.



Említésre legfeljebb annyiban érdemes ez a mostani füllentés, amennyiben épp a bulvár révén kapott képernyőt. A műfaj sajátosságából fakad, hogy ami egy ilyen műsorban elhangzik, azt nem kell komolyan vennünk – legalábbis a mai magyar bulvárban, amely általában rettenetes „sztárokkal” dolgozik, vagyis jobbára jelentéktelen alanyokat tuszkol a kamerák elé, akik aztán ott az esetek döntő többségében bután és ízléstelenül viselkednek, következésképp nincs rajtuk mit számon kérni. A bulvár ennek ellenére – vagy éppen ezért – eladható tömegárut termel. Az elszánt felületesség meghozza gyümölcsét: a súlytalan és persze ellenőrizetlen locsogás nézettsége olykor az egekbe szárnyal.



Ezt persze felismerte a politika is. És a közszereplők elhitték, hogy a bulvár nélkül nincs igazi népszerűség. Ezért pártállástól függetlenül igyekeznek felhasználni a benne rejlő talmi lehetőséget – s észre sem veszik(?), hogy mindig ők kerülnek ki rosszul abból a reménytelen helyzetből, amelyben a hivatásszerűen felkészületlen műsorvezetők törvényszerűen eluralkodnak.



Orbán Viktor azonban a ritka kivételek közé tartozik. Talán ő az egyetlen hazai politikus, akinek jól áll a bulvár, aki ezen a terepen nem feszeng. Magától értetődő természetességgel adja elő a mondókáját, bármiről kérdezzék is, és remekül tud úgy tenni, mintha nagy ívben kerülné a politikát, miközben szinte egyfolytában arról beszél, ami a céljainak aktuálisan megfelel. Ebben a mostani kampányban, amit a kezdeti óvatos tartózkodás után mára láthatóan teljesen átvett Tarlós Istvántól, és magára húzott – szóval ebben a népszavazási őrületben megint és alighanem az eddigiekhez képest is jobban megmutatkozik, miért viseli ennyire jól Orbán a bulvárt.



Egyszerűen azért, mert mondandójának lényegileg ez a műfaja. Érdemes végigolvasni, miket ad elő országszerte ezekben a napokban, és rögtön evidens lesz, hogy a Fidesz politikai üzenetei eleve a bulvár nyelvén fogalmazódnak.



A folyamatosan sulykolt szlogenek „az emberek semmibe vett akaratáról” meg arról, hogy „Magyarország egy éve harcol” véleménye kinyilvánításáért, nos, ezek a fellengzős, de valójában üres, mert jelentés nélküli szókapcsolatok tipikus bulvártermékek. Mint ahogy a vizit- meg a tandíj eltörlését is olyan érvekkel követeli az ellenzék, amelyek a tárgyszerű, hogy azt ne mondjuk, józan elemzés próbáján azonnal megbuknak – ez a semmiféle intellektuális felelősséget nem vállaló fogalmazásmód a médiabulvár legfőbb sajátossága. Annak a tömegnek szól, amely a mindennapos hülyítés neveltje; semmibe nem akar és feltehetőleg már nem is képes belegondolni. Memóriáját rég elvesztette. Mindig a legutolsó és legócskább szuggesztiót fogadja el.



Az egészben az a legriasztóbb, hogy a magukat jobboldalra pozicionáló s oly szívesen konzervatívnak tételező értelmiségiek milyen készségesen hunynak szemet választott pártjuk tovább már aligha butítható retorikája felett. Kizárható, hogy ne volnának tisztában azzal: ennek a gondos munkával előállított és mind gáttalanabb, agresszívebb uszításnak egy demokráciában semmiféle igazolása nem lehet – kivéve persze a pőre hatalomvágyat. Miként történhetett meg, hogy tanult, kvalitásos, szakmájukban elismert emberek saját táboruk propagandistái hallatán befogják a fülüket, nehogy megszólaljon bennük a minimális szellemi igényesség? Ez a jó ideje polgári erényeket magasztaló, s engedjük meg: csakugyan polgári létformára vágyó réteg – tehát mindazok, akik nem tartoznak a nemzetieskedő, teli szájjal rasszista, egykori pártmunkásból mára mellverő kommunistafalóvá vedlettek közé – vajon mivel menti a legrosszabb bulvárba züllött politikai ámokfutást? Úgy vélik, a cél szentesíti az eszközt?



Akkor kérdezzük meg, mi a cél. Feltehetően azt felelik, hogy a Fidesz győzelme. A jobboldal győzelme. A polgári szövetség győzelme. Ezt értjük.



De mindegy, milyen áron? Nem baj, hogy az eszményekből és az értelemből semmi nem marad?



Csak győzzön a bulvár?


Forrás: 168 óra online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld