Címlap Kultúra A rajzfilmdiplomata
A rajzfilmdiplomata PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 03. hétfő, 14:20

A neve magyar, ő mégis francia diplomataként dolgozik - most éppen Budapesten. Maros Anna büszke arra, hogy a szülei rajzolták a Macskafogót, Doktor Bubót vagy Pityke őrmestert. A mesehősök az ő életét is átrajzolták.

A rajzfilmstúdiók álomvilágában határozta el Maros Anna, hogy diplomata lesz. Azaz nem egészen: iskola után hazament, ledobta a táskáját, és már szaladt is a párizsi lakással szemben lévő Gaumont-stúdióba. Igazi kozmopolita világ volt ez, a legkülönfélébb országokból származó munkatársakkal; Anna ekkor még azt gondolta, hogy a rajzfilmgyártásban foglalkozik majd nemzetközi kapcsolatokkal.


Ám később Európa is belekeveredett a dologba. Gyakran hazalátogattak Magyarországra, ahonnan 1984-ben, Anna hatéves korában költözött Franciaországba a család. Európát autóval átszelni meghatározó élménnyé vált, és a gyermekkori álmokba immár némi uniós érdeklődés is vegyült. Talán emiatt mondja Maros Anna: - Logikus karrier az enyém.


A rajzfilmek azért így is meghatározták az életét. Szülei a Pannónia Filmstúdiónál dolgoztak: az apa, Maros Zoltán rajzfilm-animátorként és figuratervezőként (ő tervezte a Macskafogó figuráit, és rendezte a Pityke őrmestert), az anya, Gregán Gizella kulcsrajzolóként és fázisrajzolóként. Egyszer francia rajzfilmesek dolgoztak Budapesten, és a kiváló munkakapcsolat vége az lett, hogy Párizsba csábították a magyar házaspárt: egy Asterix-film készítésénél kaptak lehetőséget.


Miközben Asterixet és Obelixet rajzolták, eszükbe sem jutott, hogy végül ott ragadnak. Anna és öt évvel idősebb bátyja azonban óhatatlanul kezdtek Franciaországhoz kötődni; iskolába jártak, barátokat szereztek (az egyikükből lett később Maros Anna férje), és a család sorsa idővel megpecsételődött. Miután megalakult a franciaországi Disney-stúdió, a szülők itt kaptak munkát (az ő kezük nyomát őrzi a Tarzan vagy a Kacsamesék). Még ma sem adták fel teljesen a hazaköltözés gondolatát, hiszen a rokonok és a régi barátok többsége Magyarországon él, de most már visszailleszkedni lenne nehezebb.


Maros Anna "logikus karrierje" az egyetem (Institut d\'Études Politiques) nemzetközi szakán, majd az Európai Parlamentben (EP) töltött kötelező gyakorlaton kezdődött. A Quai d\'Orsay-ra, a párizsi külügyminisztériumba második nekifutásra került be, és 2003 májusától - ahogy ő mondja: szerencséjére - négy éven át az EP ügyes-bajos dolgaival törődött.


Hát persze - legyinthetnénk arra, hogy első külföldi kiküldetésén Annát éppen Budapestre hozta a sors. Ám ő korántsem volt biztos ebben. A külügyben megjelölt ugyan három-négy európai várost, és az első helyre gondosan Budapestet írta, de a sikerben így sem bízott: a magyar fővárosra pályáztak rangidősebbek is, ráadásul férfiak. Bár manapság egyre több hölgyet látni a diplomaták között, a fiatal nőket sokan még mindig "időzített bombának" tekintik (vajon mikor mennek szülni?).


A reggel háromnegyed kilenctől este nyolcig tartó munkaidő nem okozott meglepetést Maros Annának: ehhez szokott a Quai d\'Orsay-n is. A budapesti teendők azonban (ő a francia nagykövetség első titkára, Európa-ügyi tanácsadója és sajtóattaséja egy személyben) összehasonlíthatatlanul izgalmasabbak és változatosabbak. Amikor reggel dolgozni megy, nagyjából megtervezi, mit szeretne elvégezni aznap - de gyakran megesik, hogy egészen más dolgokkal kell bajlódnia. No, nem az eredeti feladatok helyett, hanem azokon felül.


- Sokszor tisztáznom kell, hogy francia diplomata vagyok, és Franciaországot képviselem. Nekem ez teljesen egyértelmű: a származásomat el tudom választani a kiküldetésemtől - magyarázza Maros Anna. - Mindent megadtak nekem Franciaországban, befogadtak. Talán azért is ment ilyen könnyen, mert nem volt benne semmi tervszerű.


Kevésbé tűnnek egyértelműnek a dolgok, amikor a harmincéves diplomata arra gondol, hová is tartozik ő. Elég hosszan eltöpreng a kérdésen: franciának vagy magyarnak tartja magát? Francia, magyar származású. A válasz lassan, de határozottan érkezik. Hivatalosan kettős állampolgár (akárcsak a bátyja vagy a szülei), ám a papírok ilyenkor mit sem számítanak. Számít viszont, hogy elsős kora óta Franciaországban járt iskolába, és ott tanult történelmet is.


Bárhol van is, a másik ország mindig hiányzik neki. - A kettő között ingadozom érzelmileg, és a végén magam sem tudok dönteni - teszi hozzá kesernyés mosollyal.


Leheletfinom francia akcentusa mintha e különös lelkiállapotot tükrözné. Aztán kiderül, hogy franciaországi ismerősei azt mondják, francia beszédében is megbújik némi sajátos (magyaros) hanglejtés. Előfordult, hogy szó szerint lefordította franciára a "vastag bőr van a képén" vagy az "átesett a ló túloldalára" kifejezéseket, és párizsi barátai bizony döbbenten néztek rá. A bátyjával egy idő után különös keveréknyelvet kezdtek beszélni (borzalmas volt - idézi fel Anna), a francia igéket például magyarul ragozták.


A neve legfeljebb a külföldi származását sejteti Franciaországban. Amikor meglátják barna haját és szemét, rendszerint spanyolnak vélik, és már szólongatják is: Marcos.


Szabó Magda Abigéljével kezdett nemrég magyar könyveket olvasni Maros Anna. Nagyon tetszett neki, így aztán következett az Álarcosbál. Most az Őz című regénnyel birkózik, de bevallja, ez már nehezebben megy neki. Magyar filmeket is rendszeresen néz; a Kontroll után kicsit félni kezdett a metróban. És persze Magyarország is felfedezésre vár még. Anna kedvenc útitársa a férje, aki a budapesti francia gimnáziumban tanít francia irodalmat. - Évek óta tanul magyarul, és néha már otthon is magyarul beszélünk. De ezt egy kicsit erőltetettnek érzem - ismeri be.


A hajszolt diplomataélet mellett nem sok idő jut a Vác és Salgótarján környékén lakó rokonokra, akik csalódottak is emiatt. Anna legalább a Budapesten élő (apai) nagymamával igyekszik több időt tölteni.


Mindig is meglepte egyébként, milyen jól ismerik a magyarok a francia írókat, és mennyire erős kulturális példa Franciaország. Feltűnt neki, hogy ha egy üzlet vagy kávézó elegáns akar lenni, franciás nevet választ. Na és az érem másik oldala? Sok magyar szerint a franciák arrogánsak, és úgy érzik, mindent tudnak. Kissé pironkodva említi Maros Anna, hogy a franciákat gyakran mosdatlannak is tartják, pedig ez ma már egyáltalán nem igaz.


Ilyenkor különös érzés tölti el. Hiszen nem lehet biztos benne, hogy ő bírál, vagy őt bírálják.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld