Címlap Diákélet, oktatás Egymás ellen fordított diákok
Egymás ellen fordított diákok PDF Nyomtatás E-mail
2008. február 07. csütörtök, 16:47

Előkészítetlen, rossz döntés volt a tandíj bevezetése – állapította meg tegnap Tarlós István, a Szociális népszavazás 2008 kampány politikai vezetője.

A Corvinus Egyetemen tartott előadásában a népes közönségnek arról beszélt, hogy nem lehet önmagában vizsgálni a tandíjat, hiszen a felsőoktatásban tanulók emellett albérletet, kollégiumot, étkezést is fizetnek. A tandíj mértékéről elmondta: a nyugat-európai országokhoz képest nálunk nagyon magas, hiszen amíg Belgiumban 2,7 évet, Franciaországban 5,5 évet lehet kifizetni az ottani havi minimálbérből, addig nálunk ez az arányszám csak 0,4 év. Tarlós István szerint a tandíjjal a diákokat egymás ellen fordítják, mert mentességet csak 15 százalékuk kap, míg a többség fizeti a tanulópénzt. A mentességre szorulók körének meghatározása sem lehet pontos, mert Magyarországon nagyon nehéz megállapítani a szülők valós anyagi helyzetét. Ez is mutatja, hogy máról holnapra nem lehet ekkora átalakításba kezdeni. A tandíj bevezetéséhez is komplexen kellett volna vizsgálni az adórendszert, illetve a közoktatás és a felsőoktatás finanszírozási kérdéseit. Tarlós István hangsúlyozta, Magyarországon eddig sem volt semmi ingyenes, így a felsőoktatás és az egészségügy sem, hiszen költségeit az adónkból, valamint járulékainkból fizettük meg.


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld