Címlap Kultúra BBA-könyv
BBA-könyv PDF Nyomtatás E-mail
2008. február 04. hétfő, 15:48

Bálint B. András, vagyis BBA a nyolcvanas–kilencvenes évek neves sajtópublicistája-riportere-esszéistája volt, a fiatal írók József Attila Körének (JAK) tagja. Újságírói pályafutását a Budapesti Közlekedési Hírlapnál kezdte, 1976-tól a rendszerváltásig két év megszakítással a Magyar Hírlapnál dolgozott. 1981-ben mintegy két évre a Vigilia segédszerkesztője lett.

A rendszerváltás után egyebek között a Magyar Nemzet, az Esti Hírlap, a Respublika s újra a Magyar Hírlap vezető munkatársa. A hetvenes évek közepétől 1997-ben bekövetkezett haláláig a saját lapjain kívül publicisztikai írásai, riportjai, cikkei, kritikái jelentek meg például a HVG-ben, a Képes 7-ben, a Könyvvilágban, a Magyarországban (Heti Magyarországban), az Ország-Világban, a Világban, végig az Élet és Irodalomban, 1989 után az írószövetségi Magyar Naplóban, a Népszabadságban, a Színes Vasárnapban, az Új Magyarországban, a 168 Órában. Riportok, szociográfiák mellett esszéket, kritikákat is publikált egyebek között a Confessióban, a Filmvilágban, a Forrásban, a Hitelben, a Jelenkorban, a Kapuban, a Kortársban, a Kultúra és Közösségben, a Műhelyben, a Ringben, a Tiszatájban.

Öt szociográfiai, illetve esszékötete jelent meg (Végállomástól végállomásig, A róka megszelídítése, Mint a szarvas a folyóvizekre, Győzelemre születtünk..., Szabadulás a félelemtől), az első 1977-ben, az utolsó 1992-ben.

*

„A következő hetekben néhány rövid írást szeretnék közreadni ezen a címen. Közreadni, mivel szerzőjük – szavamra – nem én vagyok. Hanem a pillanat” – vezette be Bálint B. András 1985 végén Egy sétáló feljegyzései felzet alatt azt az írássorozatot, amely a Magyar Hírlap Mellékletében indult, utóbb az Élet és Irodalomban, majd megint a Magyar Hírlapban folytatódott; a röviden Sétálóknak nevezett írások a „következő hetek” helyett sok évig megjelentek. A pillanat, a pillanatban felsejlő Ember, a látszat és a valóság: az Egész megragadására saját műfajt teremtett, a tárcariportot, amelynek csak elszórt s inkább irodalmi előzményei vannak a magyar sajtótörténetben. Igaz, nem akárkik, hanem többek között Ady publicisztikájában.

A nyomdából halálának 10. évében, 2007 végén kikerült BBA-kötet első fejezetébe nemcsak Sétálókat tettünk be, hanem más – például az előbb Szombat, majd Pillanat, Séta – címen megjelent, de valójában ebbe a ciklusba tartozó írásokat is, illetve olyan más riportokat, ahol a pillanatfelvétel a domináns, továbbá tárcákat, függetlenül attól, hogy formailag riportok, publicisztikák, recenziók vagy éppen novellák.

A második fejezet esszéi, publicisztikái akár a hétköznapi társadalom finom rezdüléseit kitapintó szociotárcák gondolati kereteként is felfoghatók, de jóval többek is annál: a köz működését az emberi lélek tükrében elemző, illetve a Léttel és az Igével folytatott küzdelmet boncolgató disputák. Itt sem a formát tartottuk elsősorban szem előtt, hanem a gondolati tartalmat.

*

A pillanat-Ember elbűvölte, de állandóan tapasztalnia kellett, hogy az Egész még annál is több, mint ami a pillanatokból kibontható. A Vigiliától a főhatalom, a kommunista pártközpont (főszerkesztőjével együtt) eltávolíttatta. A pályáról szándékozták kitiltani, az akkori időkre már szépen kicsiszolt módszerrel. Tartva ugyanis attól, hogy egy vallási laptól egyenesen a sajtón kívülre küldött újságíró érdekében még a külföld is megszólalhat, neki azt adták ukázba: csak a Hírlaphoz mehet vissza, ahová viszont leszóltak: ne vegyék vissza a „klerikális reakció” ím eleven képviselőjét. Kisebb győzelem volt az MSZMP-központ fölött, hogy a lap pártbizottsága – BBA barátai és a tehetségét értékelők, köztük párttagok nyomására, a párt ifjúsági szervezete titkárának, Németh Péternek az eldöntő szavazatával – végül a visszavétel mellett voksolt. Így múlatta az időt egy magyar újságíró a szocializmusban.

Meg úgy, hogy 1988 januárjában Nyilvánosság Klub Egyesületet alapított (a szervező tízek egyikeként, az alapítólevél szerzőjeként). „Azt kérjük azoktól, akik velünk dolgoznak, hogy avassanak be az ilyen törekvéseikbe. Nem beszélünk le senkit, de azt a jogot fenntartjuk, hogy eldönthessük: együtt dolgozunk-e velük, vagy sem” – mondta már februárban Grósz Károly miniszterelnök, utóbb pártfőtitkár a kormánylap Magyar Hírlapban, BBA akkori munkahelyén. Érthetett mindenki a szóból – akkortájt a sorok között kellett tudni olvasni –, hiszen a lenini elvek értelmében a teljes sajtó a párt (sőt: a Párt) sajtója volt. A közvetlen fenyegetés mellett a kicsiszoltabb módszer is működött: „1988. február 25-én az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályáról telefonon, illetve élőszóban az alábbiakat közölték számos főszerkesztővel: a TIT és a Népfront elhatárolja magát a Nyilvánosság Klubtól, ezért nem ad termet a Nyilvánosság Klub pénteki rendezvényének” – rótták föl az egyesület szervezői az állampárt sajtóért felelős titkárának. Nemcsak ezekkel tudatták: szerte az országban a párt- és KISZ-bizottságokkal, kultúrházakkal, külföldön a nagykövetekkel. Ott ültünk BBA-val a mátészalkai kultúrházban, ahová előadásra kértek fel bennünket a nyilvánosságról, de a beharangozott közönség, a „helyi KISZ-tagság” helyett csak a bennünket meghívó helyi KISZ-titkár, továbbá a megyei pártbizottság ifjúsági titkára és egy végig árgus szemekkel figyelő harmadik ember várt minket, akiről nem mondták meg kicsoda, de teli pisztolytáskáját, nyilván céllal, nem titkolta. Az előadói díjat egyébként „természetesen” kifizették. Ilyen ország voltunk. Betiltottak, de kifizettek. Mi meg, hogy mégse ingyen jussunk a pénzhez, az előadást megtartottuk – az egyik szalkai kocsma közönségének.

A nyilvánosság veszélyes, s nemcsak egy pillanatra. Az egyesületet csak majd egy év alatt sikerült bejegyeztetni. Azt, hogy végül sikerült, ma már a rendszerváltás egyik előjeleként szokás értelmezni. Lehet. Akkor ilyesmit a legtöbben még remélni sem mertünk.

BBA áhította a demokráciát, hát megkapta. De nem ment vele sokra. Végig nem értette, hogy miért nem értik meg, hogy ő mindenkit és mindent megért. Ő, mint írta, magyar – ha kell, cigány – ha kell, zsidó – ha kell. És liberális és konzervatív, és világpolgár és nacionalista, és baloldali és jobboldali, és keresztény és muszlim. Mindenhol vannak értékek. És az embert azok adják, nem az értékek megítélése. Ez azonban, úgy tűnik, a Magyarországon létrejött demokráciában is devianciának minősül.

Valahová állni kell. Ezt annó a szocializmusban úgy mondta a párt: senki nem lehet közömbös. Akkor sem, ha nem érti. Nem érteni kell, elvtársak, hanem elfogadni. Ma meg: nem érteni kell, hölgyeim és uraim, hanem ezt támogatni, azt tűrni, amazt viszont elítélni. Annyi változott az állampárt kultúrára, vagyis a gondolatokra alkalmazott három T-jéhez képest – támogatjuk, tűrjük, tiltjuk –, hogy tiltani ugyan nem lehet, elítélni viszont muszáj. A demokráciában mindent szabad gondolni, csak annak sajátos magyar változatában nem vagy demokrata, ha nem azt gondolod, amit én. Miért? Azért.

Szocializmusra vagyunk szocializálva.

BBA nehéz ember volt a létező szocializmusban és a létező demokráciában egyaránt – közíróként, s magánemberként ugyancsak. Még a halálában is: a rendőrség öngyilkosságot állapított meg – mivel nem találtak idegenkezűségre utaló bizonyítékot –, bár ezzel az értékeléssel sem az állítólagos elkövetés módja, sem az ember nem pászol össze.

Látszat és valóság. Ő maga már nem mesélhette el Egy sétáló feljegyzéseiben: Bálint B. András 1997-ben vizsgálatilag lezáratott.

Élt ezerszázvalahány írást.

*

132 cikket közlünk BBA újságírói életművéből – az összesen száztucatnyi aláírt publikációjából. Erősen szelektáltunk a több száz tárca, tárcariport, esszé, publicisztika között is, s egyáltalán nem kerültek be a kötetbe interjúi, klasszikus riportjai, nagy lélegzetű szociográfiái, amelyek önálló válogatásra érdemesek.

*

Az Egy sétáló feljegyzései típusú írásoknak eredetileg általában nem volt külön címük, azokat mi adtuk. Az eredeti helyesírást a maira javítottuk akkor is, ha akkor nem volt hibás, kivéve, ha a szabálytól eltérés más értelmet ad egy-egy szónak, kifejezésnek. A szövegen magán csak akkor változtattunk, ha nyilvánvaló volt az elírás vagy a szerkesztési, illetve nyomdahiba.

*


A válogatásban, szerkesztésben, kéziratjavításban Kóbor László, Szekeres István és Vincze Péter volt – szintén Bálint B. András iránti barátságból – segítségemre. A válogatás alapjául szolgáló, nagyjából teljes cikkanyaghoz a Népszabadság az ott megjelent összes BBA-művet rendelkezésemre bocsátotta, az Élet és Irodalomtól a náluk közöltek repertóriumát kaptam meg, a HVG archívumától mintegy száz napi- és hetilapcikk másolatát, a Magyar Hírlaptól a kilencvenes években ott publikáltakat, elektronikus változatban. A többi sok száz írást Rózsafalvi Zsuzsanna gyűjtötte ki az Országos Széchenyi Könyvtárban.

A könyv a bba.solomnis.hu vagy www.bba.solomnis.hu honlapcímen rendelhető meg.

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld