Címlap Vélemény & vita A csábítás trükkje
A csábítás trükkje PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 25. péntek, 16:54

Figyelemre méltó beszélgetés, vagy ahogyan a szerkesztőség nevezi: „szemtől szembeni vita” volt olvasható a Heti Válasz január 17-i számában; Lendvai Ildikó és Navracsics Tibor, az MSZP, illetve a Fidesz frakcióvezetője részvételével. Mindenekelőtt maga a tény üdvözlendő, hogy a két nagy párt vezető tisztségviselői diskurálnak, éspedig felettébb kulturált hangnemben.

Aki különösebb tartalmi újdonságot vár kettejük eszmecseréjétől, az persze csalódik – valamennyi fontos témában továbbra is egymástól eltérő véleményen vannak. Lendvai mindjárt kezdetben önkritikusan fogalmaz, érzékelhetően azért, hogy lehetővé tegyen egy higgadt, tárgyszerű párbeszédet. A kormány múlt évi teljesítményét „összességében” hármas alá értékeli. Navracsics azonban nem törekszik hasonló racionalitásra az ellenzék teljesítményének megítélésében, hanem áperté szemére veti a koalíciónak, hogy már 2006 nyarán sem volt hajlandó megvitatni „az ellátórendszerek reformjának módját”, majd valamivel később ismét kifejti, hogy „a mindennapos, színfalak mögötti, akár sziszifuszi egyeztetés hiányzik”, ezért nincs előrelépés az úgynevezett kétharmados ügyekben.



Vitapartnere nem vág viszsza azzal, hogy a választások után a Fidesz azonnal olyan politikai feszültséget gerjesztett, amellyel eleve lehetetlenné tett bármiféle együttműködést, és nem emlékezteti Navracsicsot arra a folyamatos hecckampányra sem, ami Orbán Viktor 72 órás ultimátumában, a parlamenti munka bojkottjában, a Kossuth térre rendszeresített tömeggyűlésekben csúcsosodott ki. Ellenkezőleg: Lendvai újra megpróbálkozik a konstruktív beszédmóddal, azt javasolja, hogy lépjenek túl a politikai szféra jókra meg rosszakra való felosztásán és a kölcsönös gyanakváson. Ekkor Navracsics veszi a lapot, és engedékenyen azt mondja, hogy „van elmozdulás ebbe az irányba”. Nem siet túlértékelni ezt a fejleményt, és óvatosan bár, mégiscsak így beszél:

„Persze el kell választani egymástól a kormányt és a kormánypárti frakciókat. Utóbbiakkal lehetséges az együttműködés... Nem tartom tehát mutyizásnak, ha jó munkakapcsolatban vannak a pártok, sem nemzethalálnak, ha más ügyekben kibékíthetetlen ellentét feszül köztünk.”



Senki ne higgye, hogy a továbbiakban turbékolásba fordult a frakcióvezetők eszmecseréje; konkrét kérdésekben az álláspontok jottányit sem közeledtek egymáshoz, és Navracsics leszögezte, hogy a Fidesz változatlanul a kormány „mielőbbi” leváltását tekinti céljának. A népszavazásról azonban úgy nyilatkozik, „nem venne mérget rá”, hogy az a kormányváltás eszköze lehet.



Mármost a Heti Válasz terjedelmes publikációja kivált a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetőjének fentebb idézett néhány fragmentuma révén válik érdekessé. Emlékezetünkbe idézi ugyanis Orbán Viktor karácsonyi interjúját a Magyar Nemzetből. Így fogalmazott egy hónappal ezelőtt a Fidesz elnöke: „A kormány csak egy tünet. A baj az MSZP... Találó az a mondás, hogy a Magyar Szocialista Párt 2004. december 5-én kitörölte a nevéből azt a szót, hogy magyar, 2007. december 17-én kitörölte azt a szót, hogy szocialista, és lett, ami mindig is volt: a Párt.”



Helyszűke miatt nem idézzük az ellenzék vezérének teljes filippikáját a szocialisták ellen; legyen elég annyi, hogy Orbán akkor világossá tette, nem csupán a miniszterelnököt tekinti elfogadhatatlannak, hanem az MSZP-t is.

Nem volt ez mindig így. Nem sokkal korábban még épp ő próbálkozott azzal, hogy a szocialistákat leválassza Gyurcsány Ferencről. Jó ideig azt sugallta, hogy ha eltávolítanák a kormány éléről, magát a pártot tárgyalópartnernek tekintené. A manőver nem jött be; a parlament bizalmi szavazása megerősítette posztján a miniszterelnököt. 2007 a Fidesz-rohamok kudarcát hozta; az MSZP nem erodált, nem hátrált ki Gyurcsány mögül, és megszavazta az egészségbiztosításról szóló törvényt. Ezt követte az Orbán-interjú karácsonykor: a hadüzenet kiterjesztése a makacs szocialistákra, akik nem voltak hajlandók a Fidesz kezére játszani.



És ehhez képest most olvassuk Navracsics frakcióvezetőt, amint elsasszézik a vezéri vonaltól. Azt tételezi, hogy egy dolog a kormány, és egy másik a pártfrakció. Az utóbbival lehetséges az együttműködés, és nem lesz belőle nemzethalál. Mi történt?



Adódik az a kézenfekvő és bizonyos elemzői körökben kedvelt teória, miszerint a Fidesz minimum kétarcú: ott van Orbán a héjáival, meg Navracsics a mellette álló mérsékeltebb, racionálisabb csoporttal, döntően néhány sikeres polgármesterrel. Ha elfogadjuk ezt a feltételezést, akkor a Heti Válaszban Navracsics a realista politikára hajló konzervatívok nevében beszélt, és ajánlott legalább részleges parlamenti partnerséget a szocialistáknak.



De hát miben is? Az ügyek, amelyeket ő maga példaként sorol – a jövő nemzedékek ombudsmanja, költségvetési tanács létrehozása, a rendőrség és a határőrség összevonása –, valójában egyáltalán nem érintik a lényeget. Sem a reformokat, sem a gazdaságot és a konvergenciaprogramot, sem a regionalitást vagy akár a Nemzeti Fejlesztési Tervet. Márpedig ha mindezen terepeken nincs akarat a kormánnyal való konszenzusra, akkor szép ugyan a szelídebb tónus, és a világért se becsüljük le, hiszen mégiscsak javítja a komfortérzetünket, de lássuk benne azt, ami: taktikai játékot.



A Fidesz ismét úgy kalkulál, hogy a szocialista pártot, a frakciót és a különböző platformok hangadóit jó előre arra kell kondicionálni, ami a remélt népszavazási vereségük után következhet. Már most és újra fel kell ajánlani nekik, hogy amenynyiben elmozdítanák a párt és a saját népszerűségvesztését megállítani képtelen kormányfőt, akkor számíthatnak rá, hogy másvalakivel vigaszágon elvegetálhatnak a parlamentben 2010-ig. Orbántól már az ilyen célozgatások is hiteltelenek volnának; Navracsics még kecsegtethet ezzel.



Az egész szuggesztió abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy az MSZP tart a népszavazási kampány indulataitól, a jövő évi uniós voksolástól, már feladta a következő választásokat, és azon töri a fejét, miként tudná a relatíve legkisebb veszteséggel bezárni a boltot 2010-ben. És hogy legalább addig kihúzza, arról is hajlandó alkudni. Ha tehát valamiért a Fidesz most tárgyalóképesebb arcát mutatja, azt csak azért teszi, mert még időben le akarja gyűrni a kormányfőt – úgy véli, ha a ciklus utolsó harmadában ő már nincs a porondon, nem akad majd helyette, aki igazán tovább harcol.



A „jobboldal vezető ereje” tart a Gyurcsány-paradoxontól. Attól, hogy hiába sikerült az ország egyik felének szemében mumust csinálni belőle – szép politológiai kifejezéssel ezt hívják karaktergyilkosságnak –, mégsem mernek arra hagyatkozni, hogy épp a ciklus végéig kormányon maradó Gyurcsány Ferenc lesz majd a Fidesz-győzelem záloga. Sokkal nyugodtabbak lennének, ha nem vele kellene szembenézniük a majdani kampányban. És ezt csak a szocialista frakció intézheti el nekik.



Tudják, a népszavazás könnyen vissza is üthet. Ha túlságosan a miniszterelnök személye ellen hegyezik ki a kampányt, és teljes erővel a kormánybuktatás ígéretét sulykolják, azzal újra csatasorba állíthatják a megfáradt, pihenőre vonult, avagy csalódott baloldali szavazókat, akik a vizitdíj és társai ügyében nem mozdulnának, de ha megértik, hogy valójában Orbán áll a kapuk előtt, bizony elmennek szavazni.



Ennek ellenére vagy épp ezért, a Fidesznek, ha már egyszer belevágott, nincs más lehetősége, mint a totális mozgósítás. Ezért jött elő a negyedik kérdés ötletével, illetve fogadta el azt Morvay Krisztinától. Abban bízik, hogy ha a vizitdíj ellen nem is, de az egész egészségbiztosítási törvénynyel szemben majdcsak elsöprő erőt tud felvonultatni. Több szimpatizánst, mint a 2006-os parlamenti választáson. És ha ezzel magát a reformot buktatja meg, akkor a kormány végképp ellehetetlenül. Minden vasat a tűzben kell tartani – ez ma a jobboldali stratégia.



Ám itt megint beleütközik az alkotmányosság határaiba. Mert vajon lehetséges-e egy az Országgyűlésben már elfogadott törvényt népszavazással megsemmisíteni? Másként: átveheti-e ilyen módon a közvetlen demokrácia intézménye a parlamentáris képviseleti rendszer feletti hatalmat? Mert ha igen, akkor egyszerűbb feloszlatni a T.

Házat, és a törvényhozást szakadatlan referendumokra bízni. Élhetünk a gyanúperrel, hogy ez talán nem is volna a Fidesz ellenére.



Csak a demokrácia pusztulna bele.


Forrás: 168 óra online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld