Címlap Kultúra A „gyerek” pusztító visszatekintése
A „gyerek” pusztító visszatekintése PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 23. szerda, 17:00

Évek óta keressük-kutatjuk a modern nagyregényt, most itt van előttünk, csak föl kell érte nyúlni a polcra - írja Rab László Pünkösti Árpád "Az alsó fiók" című könyvéről, amelyet a Népszabadság könyvsorozat talán legizgalmasabb, leglebilincselőbb darabjának nevez. „Tölgyfa Pegazusom, a kétszárnyú íróasztal három évtizede került a házhoz, de fiókjaiban évszázados a kacat-, az öröm- és a bánatüledék” – így kezdi huszonkilenc literes alsó fiókjának „kiborítását” Pünkösti Árpád. Amiből aztán egy zajos és viharos, olvasói szempontból azonban pompás családtörténet bontakozik ki. Előbújnak az alsó fiókból az anya, Vadász Irénke Kék füzetbe írott visszaemlékezései, s az akkurátus szerző (aki beszúrásaival nemes egyszerűséggel csak „gyereknek” nevezi magát) figyelmét nem kerülik el apja, az egykori Borsod megyei nyilas főispán ifjúkori szerelmes levelei sem.



Príma könyv, briliáns fordulatokkal. Ezeket ugyan az élet szülte, de hát ki is kell azt szépen kanyarítani. Az anya-akácvirág metafora például a magyar irodalom legszebb hagyományait idézi. A háború utolsó napjaiban Brazíliába emigráló édesapával való kései szembesülés pedig olyan sátáni mélységeket tár föl, melynek olvastán mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk.



Ez különben a könyv vezérfonala. A snájdig székely ügyvédtanonc, a kitűnő futballista, akit a dzsentri-hungarista világ hadbíróvá léptet elő, s pár hétig főispánként bokáztatja, elhagyatottan, hamis illúziók által agyonnyomva, majdhogynem koplalva fejezi be szánalmas földi pályafutását. Hogy vén fejjel is partizánkodni akar Erdélyben, jelzi, szinte semmit sem értett meg a világ változásaiból. Találkozik ugyan „a gyerekkel” Brazíliában, de ez sem az elhagyott fiúban, sem a hazugságtól hazugságig nyújtózkodó apában nem hagy mély nyomokat. Az eliszkolt apa föllelése iszonyú drámaként jelenik meg, és Pünkösti Árpád már-már mazochista módon tépi föl apjával kapcsolatos gyógyíthatatlan sebeit. Személyes történetet ír ugyan, de a sztori messze túlmutat a konkrét apa-fiú kapcsolat elrohadásán. „Aztán kiderült, (apám) egyszerre szeretne Brazíliában és Magyarországon is élni. 1992-ben meg is fogalmazta: gondolkodom, hogy érdemes-e nekem hazamenni. Szeptember végén azt válaszoltam: „a sorsod úgy alakult, hogy ott már nem vagy, itt pedig nem lennél otthon. Ezt a levelet a brazil posta négy hónap múlva küldte vissza a ráragasztott nyomtatvány ama rubrikájának beikszelésével, hogy a címzett „Falecido”. Nem értettem, mégis tudtam, mit jelent.”



Az ellenpont az eldobott anya, aki pedáns tanítónőként és mellette nyilván nősténytigrisként védelmezi vele maradt kincsét, a „gyereket”. S túljutva az élet megpróbáltatásain (második férj-jelöltjét például kivégzik a háború után), írással foglalkozó fia unszolására naplót kezd vezetni. S maga sem sejti, hogy a Kék füzetbe hallatlan precizitással és érzékiséggel megírt történetei a 45 centiméter hosszú, 25 centiméter széles alsó fiókban várják ki idejüket. Hogy végül bevonulhassanak az utóbbi évtizedek talán legjobb családregényének lapjaira.



Tény, hogy a pályáját újságírással kezdő apánál az anyának százszor jobb az íráskészsége. A parányi debreceni asszony ízlése finom, akarata sziklaszilárd. Még azt is jól palástolja, hogy lelke mélyén élete végéig siratja a nevét olykor y-nal író Pünkösti Miskát. Igaz, a hamis ábrándokat kergető, elkopott apával szemben teljes életet él. Nem sokkal halála előtt is jut neki tragédia. A nem vér szerinti, de mégis igazi apa, Torma Antal nyugdíjas főmolnár, aki igaz szerelemmel szereti őt, nyolcvanon túljutva fölakasztja magát. Miközben az „igazi” apa „mulatta” lányokról szajkózik semmitmondó leveleiben a világ túlfeléről. „Mit szólt volna hozzá anyám – említi a szerző „brazil” édes(?)apjának sokadik, hazaköltözéses habókos tervére utalva –, ha befogadjuk, és mit anyám mesésen emberséges második férje, akinek állandó kisebbségi érzése volt dr. Pünkösti Miskával szemben, noha apám nem ért a bokájáig sem?”



Nagyon jól szerkesztett könyv. Vissza-visszatérnek a jelentek, s átváltoznak reflexiókká. Pünkösti szociográfiai előéletének köszönhetően igen sokat megtudhatunk a családi események társadalmi hátteréről is (Závada ugyenezzel a trükkös módszerrel élt a Jadviga párnájában). Milyen volt a háború előtti és utáni Debrecen, milyen a visszafoglalt Felvidék vagy a kitelepítés. Szerencsés írói döntés, hogy a veszprémi és szegedi újságíróévek többnyire a konfliktusos zónában (közte III/III-as megfigyelési aktákban) bukkannak föl. A könyv legnagyobb erénye mégis az, hogy az újságíró szerző – aki a téeszelnökökről szóló Kiválasztottakban vagy a Rákosi-opuszokban bizonyította tényfeltáró zsenialitását – elvetette a zsurnaliszta gyors és látványos eredményre törő módszerét, és volt türelme saját történetének dramaturgiájához. Így olyan mélyrétegeket sikerült felkaparnia, amelyre csak a legjobb lélektaniregény-írók képesek.



Évek óta keressük-kutatjuk a modern nagyregényt, most itt van előttünk, csak föl kell érte nyúlni a polcra.

A 71 éves Pünkösti Árpád megírta a Népszabadság könyvsorozat talán legizgalmasabb, leglebilincselőbb darabját.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld