A többhetes Kisteleki-roadshow eredményeként Várhidi Péter úgy megy, hogy marad, továbbra is ő a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A kabaréba illő történetet röviden össze lehet foglalni: az MLSZ elnökének sikerült komplett bohócot csinálnia magából, az általa vezetett testületet erkölcsileg ellehetetlenítenie, Várhidit pedig porig aláznia. Természetesen mindenki úgy tesz, mintha mi sem történt volna; az elnök elégedett, amiért sokadjára sikerült kapitányt jelölnie - kár volt a lótásért-futásért, választottja egész idő alatt ott ült a szomszéd szobában -, miként nem csalódott a jobb híján megerősített tréner sem, elvégre szövetségi kapitánynak lenni nagy-nagy megtiszteltetés.

Az a semmihez sem hasonlítható ámokfutás, amelyet Kisteleki István december közepe óta a szemünk láttára, fülünk hallatára bemutatott, a magyar labdarúgás pályán kívüli történetének eddigi mélypontja, ami szintén nem kis teljesítmény. Az általa vezetett elnökség kétféle döntést is hozhatott volna decemberben: 1., elmarasztalja a kapitányt a minden idők magyar futballszégyenének számító Eb-csoporthatodik helyezésért; 2., az eredménytelenséget betudja a tervszerűnek kommunikált fiatalításnak, és a kudarc dacára további bizalmat szavaz Várhidinak. Ezzel szemben a testület elfogadta a kapitány beszámolóját, elégedettségének adott hangot, verbálisan vállon veregette Várhidit, csak éppen nem vele gondolta megvívni a világbajnoki selejtezőket.

A Kisteleki-féle európai körbekilincselés ekkor kezdődött: sosem tudjuk meg, konkrétan mikor és merre járt, ki(k) volt(ak) a jelöltje(i), kiket remélt kellően rangosnak, tapasztaltnak és legfőképpen megfizethetőnek, kikről hitte, hogy elvállalják a kontinens futballjában pillanatnyilag nem jegyzett magyar válogatott vezetését. Soha, semmit nem mondott, legföljebb talányosan megvonta a vállát, hagyta tippelgetni a sajtó erre hajlamos részét, felvetésekre nem bólintott, nem rázott fejet, mániákusan csak azt hangoztatta,

hogy a megfelelő időben előáll a jelölttel. Eközben szinte az összes állástalan, önjelölt tréner neve fölmerült, a munka nélküli edzők egymásnak tették fel a "nem akarsz magyar kapitány lenni?" körkérdést, ám az idő múlásával egyértelművé vált, hogy Kisteleki fut a pénze után, nincs ember, akit javasolhatna.

Kínjában rátalált hát a régi kapitányra. "Várhidi Péter volt az egyetlen jelölt, akit erre a posztra javasoltam, és az elnökség elfogadta a trénert" - nyilatkozta Kisteleki az ülés után. A következő mondatának úgy kellett volna hangoznia, hogy "és ezennel lemondok az elnöki tisztről", ám ehelyett így folytatta: "Továbbra is keresem azt a külföldi szakembert, aki sportágfejlesztési igazgatóként dolgozna az MLSZ-ben. Elképzelhető, hogy az illető a szövetségi kapitányi posztot is átveszi." Majd hozzátette: "Várhidi kinevezését vegyük biztosra, mondjuk, a nyárig. Ezt a feltételt a kapitány elfogadta."

Alighanem az ilyen szituációkra ajánlják megoldásként a Hős utcában, hogy föl kell köpni, és aláállni.

Forrás: Népszabadság Online