Címlap Történelem, múltidéző Csak az őszinte viták visznek előre
Csak az őszinte viták visznek előre PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 11. péntek, 16:46

Néhány hónap alatt több millió lengyel nézte meg Andrzej Wajda Katyn című alkotását. Az 1989-ig elhallgatott népirtásról szóló film végén imádkoznak a mozikban. A világhírű rendezővel nemcsak sztálini bűnökről, a történelemről, hanem Európa jövőjéről is beszélgettünk.

- Sokáig az 1944-es varsói felkelést ábrázoló Csatorna című filmjét tekintette a legjelentősebb alkotásának. Az idén bemutatott Katyn milyen helyet foglal el életművében?



- A Csatorna, amelyet öt évtizede forgattam, nemzetközi ismertséget szerzett nekem, 1957-ben a film Cannes-ban a zsűri különdíját kapta. A Katyn pedig búcsúzás a lengyel filmiskolától: vagyis az így nevezett irányzat klasszikus stílusában készült. A katyni hazugság 1989-ben lelepleződött, akkor lehetett először cenzúra nélkül, őszintén beszélni a tragédiáról, de maga a katyni valóság már a II. világháborúban beleégett a lengyel társadalom tudatába. És onnan nem lehet kitörölni. A film adósságtörlesztés.



- Miért kellett ennyit várni a Katyn elkészültére, ha már tizennyolc éve szabadon lehet róla beszélni?


- Magam sem tudom igazán. Nagyon nehéz volt jó forgatókönyvet találni. A korábbi filmjeim mind irodalmi háttérrel készültek. Számos regény, vers született a XIX. század sorskérdéseiről vagy akár a varsói felkelésről, de az ötvenes évekről is. Katynról nincs ilyen mű. Főleg visszaemlékezésekből, eredeti dokumentumokból kellett építkeznünk. Ezekből állt össze a leghitelesebb forgatókönyv. Hatalmas a tényanyag, a film szinte minden mozzanata valós eseményekre épül.



- Ön sokszor idézte Solski őrnagyot, és a filmben is szerepel az ő naplója. Mennyire lehet ennek alapján rekonstruálni az eseményeket?



- Solski naponta aprólékosan följegyzett mindent, még a halála napján is vezette a naplót. Igaz, nem tudhatta, hogy a vagon, amivel a lengyel tisztikart kivégezni vitték, valójában halálvonat. Az utolsó bejegyzése már a katyni erdőben így hangzott: "Reggel hat óra van, mi lesz velünk? - magam sem tudom." Néhány óra múlva agyonlőtték.



- Mégsem a katonákat, hanem az emberfeletti lelki erővel hiába várakozó nőket, asszonyokat, lányokat mutatja be.



- Akiket a tiszteken kívül Sztálin és az SZKP Központi Bizottságának utasítására kivégeztek, azok mind a lengyel értelmiség jeles képviselői; művészek, egyetemi tanárok és mérnökök. Sorsuk Sztálin aláírásával eldöntetett. Nehéz olyanokról forgatni, akik már nem tudják befolyásolni saját sorsukat. Apámnak, Jakub Wajda századosnak sem volt már választási lehetősége a fogságban, de ott maradt az anyám, aki mindvégig hazavárta. Pontosan láttam, hogy ő mit élt át a bizonytalan várakozás során.



- Azt is lehetne mondani, hogy a hiába várakozó nők a főszereplők?



- Igen, a nők válnak a film főszereplőivé, a női sorsok adják a lelki többletet. Életük emberpróbáló bizonytalan várakozásban telt nap mint nap. A női főszereplők a történelem kegyetlen kihívására hasonlóképpen reagálnak. Sorsuk az odaadás és a hűség. Így volt ez a valóságban is: alig akadt a katyni özvegyek közül valaki, aki újra férjhez ment volna, beleértve anyámat is. A katyni tragédia pontot tett az ő életükre is. Ami addig történt, az volt az életük.



- Nem ez az egyetlen filmje, ahol ez a nő sorsa. A Csatorna című filmben a romváros alatti világban otthonosan mozgó összekötőnő, Stokrotka a halálba kíséri a varsói felkelésben súlyosan megsebesült szerelmét. Mennyire jellemzőek ezek a sorsok a Lengyelország függetlenségéért vívott harcban?



- Egyértelműen jellemző. Anyám közel tíz évig várta apámat, a feleségem meg már tizenkét éves korában részt vett a varsói felkelésben. Ezek a nők pontosan tudták, mekkora felelősség nyugszik vállukon, sőt egy idő után a férfiak szerepét is átvállalták.


- A lengyel katonákat annak ellenére végezték ki Katynban, hogy a nemzetközi jog védte őket.



- Valóban, ők minden percben hazugságban éltek, de pont e jog miatt nem gondoltak rá, hogy rövidesen egy kegyetlen tömegmészárlás áldozatai lesznek. Amikor a halálba küldték őket, a vagonokban még a bőröndjeik is ott voltak, így amíg a kivégzés végső színhelyére nem értek, azt hihették, hogy a frontra viszik őket.



- Allen Paul Katynnal foglalkozó amerikai történész szerint a film segíthet Nyugat-Európának megérteni mindazokat a politikai változásokat, amelyek térségünkben a közelmúltban lejátszódtak. Ön inkább a lengyel közönségnek szánta a filmet, vagy az volt a célja, hogy a nagyvilágban tudatosítsa minél szélesebb körben a tragédiát?



- Én mindig a lengyel néző számára csinálok filmet, hiszen csak a lengyel nézőt, a lengyel közönséget ismerem.



- Katyn befejezése szükségszerűen csak tragikus lehet, az egyetlen pozitívum, hogy kiderült az igazság. Mégis az Orosz Főügyészség 2005-ben megszüntette a nyomozást, mivel szerintük Katynban nem népirtás történt. A hivatalos álláspont szerint, ami volt, az gyilkosság, de már elévült. Ennek fényében ma milyen elégtétel lenne elfogadható?



- A lengyel nép számára Katyn igenis népirtás volt. Persze nehéz csupán a számokról beszélni, amikor Sztálin húszmillió ember haláláért felelős. Sztálin azt vallotta, hogy egy ember halála probléma, százezrek halála statisztika. Ennek fényében lehetetlen közös kiindulópontot találni. Nem elhanyagolható szempont, hogy mi huszonkétezer értelmiségit veszítettünk el 1940 tavaszán. Ráadásul néhány év múlva jött a varsói felkelés, ami a végső döfés volt számunkra. Sztálin tudatosan kivárta, amíg elvérzik a város és romjai alá temetkezik a megmaradt értelmiség. Nekünk 1945-ben az építkezést lelki és szellemi szinten is az alapoktól kellett kezdeni. Nem véletlen, hogy aki a háború után tudott, rögtön tanítani vagy tanulni kezdett.



- Egyes sajtóhírek szerint a Katyn moszkvai bemutatója 2008 márciusában várható, vagyis pont 68 évvel azután, hogy a szovjet vezetők ellátták kézjegyükkel a kivégzésekre utasító okmányt. Mit vár az ottani bemutatótól?



- Erre azért nem tudok választ adni, mert még senki sincs, aki Moszkvában be akarná mutatni, s nincs olyan orosz forgalmazó, aki meg akarná venni a filmet. Berlinben a nemzetközi filmfesztiválon versenyen kívül be fogják játszani, s akkor tárgyalunk majd a nemzetközi forgalmazókkal. Sőt, arra is van esély, hogy a filmet Oscar-díjra jelöljék.



- Mennyire számított arra, hogy a díszbemutatón a filmet követő néma csendben a közönség imádkozni fog?



- Sokat gondolkoztam a film befejezésén. Azt akartam, hogy a végén legyen csönd, akár egy temetésen, hiszen ez egy rekviem is az áldozatokért... Azt azonban nem gondoltam, hogy a befejezés ennyire hatásos lesz. Érzi a közönség, hogy valami olyasmiben vesz részt, ami nem csak egy film. Kérdés, hogy más országban hogyan reagálnak rá. Arra is kíváncsi lennék, hogy a későbbiekben milyen Katyn-filmek fognak születni. Jó lenne politikai szempontból is leforgatni az eseményeket. Sztálin a katyni vérengzés ellenére elért mindent, amit akart. Föl lehetne tenni a kérdést, hogy huszonkétezer értelmiségi sok-e vagy kevés. Sok, hiszen minden lengyel család érintett. Amióta bemutatták a filmet, folyamatosan jönnek hozzám idegenek, hogy elmondják, kit veszítettek el Katynban. Az áldozatok ma is jelen vannak. A sebek nem gyógyultak be.



- Milyen szerepe és felelőssége lehet ma a közép-európai értelmiségnek az ilyen sebek gyógyításában?



- Erre a kérdésre valóban választ kell adni, ha komolyan gondoljuk a közös Európát. Ha az uniós csatlakozást komolyan vesszük, akkor megkerülhetetlenek az őszinte történelmi viták. Nemcsak a közös piac és a gazdasági előnyök miatt csatlakoztunk az unióhoz. Minden nép, főleg a kis nép a saját nyelvéért is harcol. Látjuk a vallonok példáját. Ha nincs az anyanyelvünk, akkor Lengyelország nem éli túl a felosztások százötven évét. A nyelvünkbe beleforrott a történelmünk, az irodalmunk, és ezáltal benne lüktet a jelenünk.


- Vagyis az őszinte történelmi viták nélkül nem lehet közös Európát építeni. Vajon megérett-e Európa ezekre a vitákra?



- Nagy kérdés, hogy a fiatalságnak milyen lesz a hozzáállása. Persze vannak egységes kérdések is. Közösen kell eldöntenünk, hogy támogatjuk-e a halálbüntetést vagy a határok lebontását. A határok mindig félelemből születnek. Nagy szerepe lehet az olyan országoknak, mint a mieink, amelyek a kommunizmus ötven évét megélték, és ma a demokratikus jogállamiságot építik. A lengyel fiatalság a közelmúltban örvendetesen tanúbizonyságot tett erről, hiszen az előrehozott választásokon október végén nagyon nagy számban elmentek szavazni, mertek felelősséget vállalni a döntéseikért.



- Mi mozgósította ennyire a fiatalságot?



- A fiatalságot sikerült ráébreszteni, hogy ha nem veszi kezébe a saját sorsát, akkor ne csodálkozzék, hogy mások fognak helyette dönteni. Az interneten keresztül áramló információk is mozgósítottak. Korábban nem vettük figyelembe, hogy az internet és a mobiltelefon mindenféle ellenőrzés alól kikerült. Miözben a politikai pártok között dúlt az ádáz harc, a szabad emberek döntöttek, a "menj és szavazz" jelszavakkal mozgósítva egymást. Néhány évtizede ilyen mozgósításra csak a legszűkebb lakóközösségen belül volt mód, most erre már akár a határokon átívelve is képesek vagyunk. Én is meglepve döbbentem rá, hogy az információs társadalom akár szabaddá is tehet. Lenyűgöző, soha nem gondoltam volna, hogy én ezt még megélem.



- Ha már említette a mostani választásokat, 1989-90-ben aktív politikai szerepet vállalt, hiszen szenátor volt. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?



- Tevékenyen részt vettem a lengyel ellenzék szervezésében is, de utólag látom, hogy naivak voltunk. A Szovjetunió hirtelen felbomlott, és mi egyszeriben ott álltunk egy olyan társadalommal szemben, amelynek nagy része nemhogy nem motivált a jogállamiság építésében, de nosztalgiával tekint az elmúlt időszakra. A társadalom még nem zárta le a rendszerváltás folyamatát, egy része inkább a túlélésre állt rá, s fütyült a nagy elvekre, ideákra.



- Hasonló a helyzet Magyarországon is, de vajon mikor zárul le ez a folyamat a térségben?



- Nem tudnám megmondani, de azt hiszem, még nagyon sokat kell rá várnunk.



- A Hamu és gyémánt, a Márványember és a Vasember című filmjeit nézve végig arra gondoltam, hogy önök szellemileg egy sokkal szabadabb országban éltek 1989 előtt, mint mi, hiszen ezeket a filmeket akkor be lehetett mutatni. Hogyan sikerült a cenzúrát kijátszania?



- A képi megfogalmazások segítségével. Egyrészt az ilyet eleve nehéz cenzúrázni... és maga a cenzor sokszor másképp gondolkodik, mint a néző. Az, hogy a néző miképp gondolkodik, csak a bemutató után derül ki. És a hivatalosan engedélyezett filmet ekkor már nehéz betiltani, nem létezőnek tekinteni. A másik fontos mozzanat, hogy a letűnt rendszer szeretett volna filmen emléket állítani magának. A filmről beszéltek, nemzetközi fesztiválokon bemutatták, vagyis valamilyen értelemben a hatalom számára presztízskérdés is volt, hogy készül-e az általa képviselt és formált korról film.



- Néhány hete arra a kérdésre, melyik az ön számára a legfontosabb jelenet a Katyn című filmben, azt felelte, nem tudna ilyet megnevezni. Kiemelte azonban, hogy mindenképpen be akarta mutatni az 1939-es szentestét a lengyel hadifogolytáborban. Mit jelent önnek a karácsony?



- A szenteste a mi országunkban, túl azon, hogy egyetemes keresztény ünnep, bizonyos értelemben nemzeti ünnep is. A nagyvilágban szétszóródott lengyelek nehezen jönnek össze, találnak egymásra. A szentestének viszont közösségteremtő képessége, ereje van. Ez a legfontosabb számunkra. Azt kívánom, hogy idén mindannyian legyünk ott a közös karácsonyfa alatt, és együtt tegyük meg a következő nagy lépést Európa felé!



Köszönjük Maciej Szymanowski segítségét!


ANDRZEJ WAJDA ÉLETRAJZA



• 1926. március 6-án született az északkelet-lengyelországi Suwalkiban, édesanyja tanítónő, édesapja, Jakub Wajda, a lengyel hadsereg egyik gyalogezredének századosa, katyni áldozat.



•1946 és 1950 között a Krakkói Képzőművészeti Főiskola hallgatója festészet szakon, majd tanulmányait félbeszakítva filmművészetet tanul.



•1953-ban fejezi be a Lódzi Film- és Színházművészeti Főiskolát, de a diplomáját csak 1960-ban veszi át. Első filmjét, a Mi nemzedékünket 1955-ben mutatják be, ezt követi az 1957-ben nagy visszhangot kiváltó Csatorna, amely a kommunista hatalom által egy évtizeden át tabulistán tartott 1944-es varsói felkelésnek állít emléket. E film Cannes-ban különdíjat kap. A világsikert számára az 1958-ban bemutatott Hamu és gyémánt hozza meg, amelyet azóta a világ legjobb tíz filmje között tartanak számon. További alkotásai - Lotna, Sámson, Minden eladó, A légió, Légyfogó, Tájkép csata után, Mennyegző, Ígéret földje, Érzéstelenítés nélkül, Wilkói kisasszonyok - közül többet díjaztak hazai és külföldi fesztiválokon. 1972 és 1983 között az X Filmstúdió vezetője.



• A kommunista rendszer lebontásának alapművekének tekintenek az 1977 tavaszán bemutatott Márványember című filmre, amely a sztálini diktatúra lengyel változatát leplezi le. Az egyetemes filmtörténet egyik legkülönösebb alkotása az 1980 őszén forgatott Vasember, amely az augusztus végén megalakult Szolidaritás történetének mindennapjait mutatja be. A film 1981-ben Cannes-ban Arany Pálma díjat kap.



• Más történelmi síkon, de mintegy a Szolidaritás és a Jaruzelski által bevezetett hadiállapot drámáját is érzékelteti az 1982-ben Franciaországban elkészített Danton című film, amelyet Wajda az 1970-es években Varsóban színházban már megrendezett. A varsói Egyetemes Színház mellett a krakkói Régi Színháznak is rendezője volt.



• A lengyel belügy külön csoportot hozott létre az aktív politikai szerepet vállaló Wajda megfigyelésére. A rendszerváltozás utáni első szabad választások eredményeként 1989 és 1991 között szenátor. A film- és színházrendezéssel ezután sem hagyott fel, noha a kritikusok nagy része azt követően, hogy 1990-ben a Korczak című filmjét bemutatták, lezártnak tekintette az életművét. Az újabb nagy sikerre, amelyet Adam Mickiewicz Pan Tadeusz című hőskölteményének megfilmesítése jelentett, majdnem egy évtizedet kellett várni.



• 1998-ban az 55. Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjat kap életművéért.



• 2000-ben életművéért Oscar-díjjal jutalmazzák.



• 2002-ben Varsóban saját filmművészeti iskolát alapít.



• 2006-ban az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve életműdíjjal jutalmazza.








Örök várakozás



"A Katyn című film a túlélés drámájáról, a túlélők tragédiájáról szól. Azoknak a közeli hozzátartozók nélkül maradt nőknek a sorsáról tesz tanúságot, akik éveken át nap mint nap emberfeletti lelkierővel várják, hogy a katyni erdők mélyén agyonlőtt férjük, fiuk, fivérük hazatér majd" - vallja Andrzej Wajda, az idén szeptemberben Lengyelországban bemutatott Katyn című film világhírű rendezője. - A film forgatásának előestéjén mondta az alábbiakat: "Édesanyám, 1950-ben bekövetkezett haláláig, mindvégig azt remélte, hogy apám, Jakub Wajda százados egyszer majd hazatér... Holott a legfelsőbb szovjet vezetők politikai utasításra már 1940-ben kivégezték."



A katyni tragédia, melyben a legszerényebb becslések szerint is 22 000 lengyel tiszt, rendőr, határőr és a vagyonosabb réteg tagjai vesztették életüket, szinte minden lengyel családot érint. A film zeneszerzője, Krzysztof Penderecki a nagybátyját, a női főszereplő pedig nagyapját veszítette el Katynban. Szeptember 19-i bemutatása óta hárommillióan látták a filmet Lengyelországban.


Forrás: 168 óra online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld