Címlap Kultúra Szerencse, csillagzat, fazon
Szerencse, csillagzat, fazon PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 11. péntek, 09:38

Ez nem az az új épület, amiről általában írni szoktak. Diszkréten elfekszik ott, a Hamzsabégi úti vasúti töltés túloldalán a kissé álmos, családi házas intimszférában, pedig közel a Tétényi és a Bartók Béla út, talán ha száz méterre van innen. A Keletiből Kelenföld felé tartó vonatból csak egy felületes pillantásra úszik be legfeljebb, aztán már el is tűnik, nyomát gyorsan kitörli a közeli vasúti hídnál lévő kereszteződés forgalma.

A Tonic Tower irodaépület Kelenföldön


Kívülről feltűnhetett eddig, mondjuk, pár száz embernek, laza belső eleganciája maximum negyven-ötven emberre tartozik, és körülbelül harmincan dolgoznak benne. Mégis, akit a véletlen elvet ide, még a földszintnél sem jut tovább, de azt érzi - itt jó lehet dolgozni. Persze egy reklámcégnél is a legtöbben ugyanolyan monitorok előtt ülve hunyorognak és ugyanúgy, mint máshol, de itt mégis valahogy a munkát megszakító üresjáratok pillanatai jutnak először az ember eszébe, amikor rácsodálkozunk mondjuk egy, a szabálytalan ablak által szinte képpé keretezett ág ívére vagy a liftház pezsdítően élénkzöld színére.


De mitől érzi úgy az ember, hogy valahol , valahol meg rossz lenni? (És itt most röviden idepottyantjuk még a szokásos lózungot is, miszerint az ilyen apró hangulatok hogyan kúsznak bele észrevétlenül a hangulatba, a cég imázsába...) A megrendelők állítólag csak annyit kértek az építészektől, M. Miltényi Miklóstól és Balogh Attilától, hogy a leendő ház az utca - és főleg a vasút - felé zárt legyen, mint egy tűzfal vagy mint egy monument, otthonosságait pedig befelé összpontosítsa. Mindez akkor, a tervezés fázisában még csak megoldandó feladat, kényszer volt, a félóránként eldübörgő vonatok nyűge a zajjal és masszív rezonálással együtt, most az utcáról nézve viszont észrevétlen természetesség, egy szabálytalanul különös homlokzat, építészet. Zaj- és szélfogó ez egyszerre szigorúan elhatároló funkcióval, de embléma is, és valami feszültség a világosszürke és színes részekből összerakott épület előterében. A kertben álló épület befelé természetesen már enged a szigorú zártságból, hátrafelé több erkély és terasz is nyílik. Ez a front már nem annyira erős, néhány részletében még egy közepes társasházra is képes emlékeztetni, ugyanakkor, ha látom az erkélyen dohányzó grafikusokat vagy a kertkapcsolatos konyhában a kávét főző asszisztenst - ha tehát a formalista sémákat átmelegíti a gyakorlat -, megint csak abból a szerencsés klímából érezni meg valamit, amely ennek a háznak a felépülését kísérte. Itt nagyon úgy tűnik, hogy sem a tervezők nem tartották nagyarcú, megnevelendő tőkésnek megbízójukat, sem a tulajdonos nem akarta helyükre tenni, megfelelő alázatra nevelni az okoskodó építészeket. Amúgy nyilván egyikük sem angyal, a pénzt is ugyanúgy számolják, de a tartós bizalomnak köszönhetően ebből az együttműködésből a lehető legtöbbet sikerült kihozni.


Ez persze nem egy nevelési regény, és én is utálom a végén a tanulságok méretes vörös farkát. Nyilván akadtak viták, sőt a viták nyomán feloldatlanul maradtak neuralgikus pontok is sietségből, spórolásból - nyilván mindenki ismeri az elronthatósági esetlistát, nem akarom végigsorolni -, de.


De itt érezni azt a bizonyos szerencsés csillagzatot, és a kapcsolatból sem csupán újabb tetővel fedett, munkára fogható négyzetméterek szaporodtak, hanem valami olyan többlet, amely maradandó formában gazdagítja mindkét felet.


És a végére még egy tromf: az épületet geotermikus energiával hűtik-fűtik, azaz egy jó mélyre lefúrt szondával most télen éppen a mélyebb rétegek földhőjét hozzák fel, hogy a három centiméteres, hőátadó pévécépadlóba vezessék. Nem pályázva akart jobban járni - miután valaki meggyőzte, a tulaj egyszerűen úgy gondolta, egyszer majd csak ez is megtérül.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld