Címlap Gazdaság Gyuri, Pacemaker és az emberpiac
Gyuri, Pacemaker és az emberpiac PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 11. péntek, 09:30

Ha kilépsz a metróból szombat reggel fél hétkor, kitárul előtted a Moszkva tér. Már vagy húszan-harmincan álldogálnak melósruhában csoportosulva, s hirtelen megállásomtól mögöttem megtorpannak páran. Sanyi, a miskolci kőműves felkapja szerszámostáskáját, amelyből kilóg mestersége "címere", a vízmérték, ránéz tiszta, de kopott kék nadrágomra: - Te is munkát keresel? - kérdi, s már terel a tér közepe, az egyik bódé mellé.

Lassan világosodik, s vagy ötven munkát kereső férfi álldogál, topog, cigizik és beszélget. Külön az erdélyiek, s ahogy feltűnik egy szintén nem kék szemű, kiskabátos, szövetnadrágos férfi, mint méhek a virág bibéjét, gyorsan körbeveszik. Sanyi szállóbeli szobatársa odaballag, majd vissza. Földet kell talicskázni - mondja. - De nem megyek hatezerért.


István, a szerszámait sose cipelő falazómester magyarázza: megesik, hogy egy-egy építkezés csapata itt találkozik, ha kell még ember, visznek, s innen mennek dolgozni.


Egy férfi tűnik fel sportdzsekiben, odamegy pár melóshoz. Megszólítom, hátha embert keres, s tud valami női munkát, takarítást. Ám ő csak sofőr, a főnöke pénzét hozta ki a melósoknak. - De van egy ismerősöm, még egy hete is keresett takarítókat... Talán lesz valami - szól, és előkapja mobilját, hív és beszél. - Igen, már majdnem végeztetek, csak három ember dolgozik a tízből... - hallom. Rám néz, megvonja a vállát. Megköszönöm. Karcsi, mint kiderül, innen, az emberpiacról került egy telefonoszlopokat állító csapatba vagy másfél éve, s közben a munkaügyi központ felkínálta neki, tegye le a hivatásossofőr-vizsgát.


A Fény utca felőli zebrán bőrkabátos, harmincas vállalkozó és egy elegáns nő jön át. Odamennek az első melóscsoporthoz. A többi tömörülésből ki-kiválik egy-egy férfi, s csatlakoznak. Lajos, a szakállas kőműves megy tőlünk érdeklődni, de látom, a magyarországiakat elhessenti a munkaadó. Csak az erdélyiekkel tárgyal. Lajos viszszajön, nem komoly - mondja -, glettelni kellene, de nem magyarnak... Gyuri, az alacsony, köpcös, baromi erős, festést is vállaló, pár napig épp ezzel foglalkozó építőipari mindenes is odaáll, de legyintés jut neki is. Hamarosan egy erdélyi csoport megy is a vállalkozóval a Fény utca felé.


- Na, ezek is tudnak, megnézném azt a falat... - röhög föl Péter, az idős, falszobrászként már Izraelt is megjárt kőműves.


- Miért ők kellettek? - kérdezem. - Olcsóbbak?


- Vagy igen, vagy sem. De szerintem azért, mert nem biztos, hogy fizetni akar. Mert ha engem nem fizet ki, elmegyek a munkaügyi bíróságra és feljelentem. Egy erdélyi illegális melós mit tud csinálni? Semmit.


Gyurit és még két srácot közben elvitték Óbudára, valami panelt felrakni, elvállalták hatezerért. Csoportunk ide-oda költözik a téren. Munka semmi, de egy fiatalember, némi - nem csupán alkoholtól eredő kilengéssel és bizonytalan beszéddel - mindenkihez csatlakozni akarván, menekülésre készteti a munkára várókat. - Még azt hiszik, hozzánk tartozik, és senki se visz el minket... - mondja Attila.


Péter, a hétköznap biztos pénzzel járó utcaseprést is vállaló hatvanéves kőműves a régi időkre emlékszik vissza.


- 1983 óta járok ki a Moszkva térre, volt, hogy évekig nem, mert bekerültem egy brigádba, s amíg az építkezés tartott, volt kereset. Aztán mentünk újabb helyre. Régen épphogy elígérkeztem valakinek, már másik munkát is ajánlottak. Kapkodtak értünk a vállalkozók még tíz éve is. S álltak kint munkásnők is az emberpiacon, vitték is őket a brigádok mellé segíteni és takarítani.


Egyre nagyobb a forgalom a téren. Kirakják kartondoboz-pultjukat az erdélyi árusok, a kínai piacon nagy tételben vett ruhát, abroszt a mellettük elsétáló jól öltözött hölgyek kezébe nyomják, s darálják a szöveget, hogy milyen szép holmi, és olcsó, aranyoskám.


Gyuri közben visszajön Óbudáról, s meséli, hogy két alumínium közé tett purhabból készült elemeket kellett volna az első emeletről a harmadikra valami sínen ferdén felcsúsztatni, voltak azok négy méter hosszúak, vagy kétmázsásak, ő megemelte az egyik felét, a másik két srác a másikat, de igazítani már nem bírták, s a széle a kesztyűn keresztül elvágta a kezét. Le is tette gyorsan, és viszszajöttek.


- Daru kell talán ahhoz, de az biztos, hogy nem csak három ember. Itt van, ni, megint csak három embert visz - int a Széna tér felé -, jönnek azok is hamarosan vissza, meglátjátok.


Múlogat a délelőtt. Tízig maradnak csak többen, mondják, utána már munkát szerezni alig van esély. - Engem délután háromkor vittek el egy fürdőszobát bevakolni - mond ellent Péter. - Kétszer akkora folt volt, mint a fenekem, fél ötre megvolt. Az is munka, azért is fizettek - vonja meg a vállát.


S ebben a pillanatban azt látjuk csak, hogy Gyuri, a köpcös, súlyát meghazudtoló fürgeséggel válik el az eddig támasztott korláttól, rohanni kezd, át a talponálló és a metróbejáró közti átjárón, a Combinók irányába. Előtte fut a kétméteres Pacemaker, s eltűnnek az épület mögött.


Mire a hatvanegyes villamos megállója mögötti területre érünk, Gyuri már fél lábbal egy hasra fektetett huszonéves, rövid hajú, tiszta düftinnadrágot és khakidzsekit viselő fiatalember hátán áll. A betonpadkán ülve idős hölgy sírdogál, tárcáját magához szorítva. Két középkorú nő vigasztalja.


Rablás történt. Az elkövetőt a munkára váró kőművesek elfogták. A rabló időnként mocorog, Gyuri akkor rálép a hátára.


- Pacemaker elgáncsolta, én lefogtam, ugrált egy kicsit, zsibbad a karom, így hason könynyebb tartani - mondja. Tartja is vagy negyedórát, míg a rendőrök megjönnek. A rablót megkérik, álljon fel, nézze meg a butik falát közelről, tegye hátra a kezét, és tájékoztatják, hogy meg fogják bilincselni.


Előkerülnek a jegyzettömbök, megkezdődik a tanúk adatainak felírása, a történtek elmeséltetése. Bárány Károlyné nyugdíjas, a sértett épp leszállt a villamosról, kezében tárcája, amikor az erdélyi papírokkal rendelkező gyanúsított megütötte, s kikapta a tárcát a kezéből. A néni kiabált, a rabló szaladni kezdett, eldobott mindent, ami nála volt, a tárcát is, meg egy női bőrkabátot.


Elkezdtük a tanúkeresést, hogy legyen rá bizonyíték: tényleg a khakidzsekis rabolta-e el a tárcát. Aztán a rendőrök a rablót beültetik az autóba és elviszik.


Gyurival és a többi kőművessel visszaállunk a Moszkva tér kiskorlátjához. Gyuri szitkozódik: - Hogy képzelte ez a tetű! Beállt közénk, és innen figyelte, kit lehet kirabolni. Azt fogják gondolni, hogy mi is rablók és gyilkosok vagyunk!


A térrel szemközt, a Krisztina körúton, a "Zsírosban", ahogy a Máltai Szeretetszolgálat ingyenkonyháját hívják a téren állók, délelőtt tízre elfogy a hajléktalansor. A munkát nem találók is megéheztek, így elmegyünk langyos teára, és akár öt dupla zsíros deszkára. A csupasz asztaloknál idős hölgyek, szemüveges, nyugdíjas mérnöknek néző úr, több diák. Csöves tízkor már csak kettő. Kézből eszünk, vízcsap, tányér és szalvéta nincs. Aki hozott nejlonzacskót, viheti a napi betevőt.


Így tesznek az emberpiac kőművesei is, mert aznap már nem valószínű, hogy lesz munka.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld