Címlap Kultúra A Nemzeti élén
A Nemzeti élén PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 04. péntek, 14:37

A Nemzeti Színház új igazgatója lapunknak adta első interjúját, percekkel a döntés után. Az ünnepek miatt azonban „hátrányban” voltunk a napilapokkal szemben, amelyek megjelenésünk idejére már közhírré tették a direktor színházalakító terveit. Ezért azokról itt kevesebb szó esik. Inkább arra kerestük a választ: nem tart-e attól a friss igazgató, hogy átformálja őt a pozíció.

Nemrég volt negyven. Azt mondta akkor: tizenkettőnek érzi magát. Jó ég, mondhatja más, gyermekre bízták a nemzet színházát?



A Nemzeti Színház vezetése komoly megtiszteltetés. Ám nem a pozíció nagyszerűsége, hanem elsősorban az azzal járó feladatok érdekelnek. Azokat viszont ugyanolyan játékosan és élvezettel kell megoldanom, mint eddigi munkáimat. Máshogy nem is menne.



Terveiről mindenesetre kamaszos makacssággal hallgatott az eredményhirdetésig.



Úgy gondoltam, hogy a konkrétumok csak a bírálókra tartoznak. Kiragadott részletek, hangzatos mondatok kántálása a nyilvánosság előtt – szimpla nyomulás lett volna. Az nem elegáns.



A kulturális minisztérium „fénymásolási malőrje” sem volt épp stílszerű. Mások pályázataiból néhány oldal nem került a bírálóbizottság elé. Igaz, a tárca utóbb pótolta a hiányosságot, s ismét összehívta a grémiumot. Örömét kicsit sem csökkentette a magyaros végjáték?



Csak azért sem.



Tény az is, hogy pályázata a döntés után azonnal felkerült az internetre. Mit tart a legfontosabbnak a tervezete kapcsán?



Azt, hogy a Nemzeti Színháznak integrálnia kell a kortárs kultúrát, amely Magyarországon sokaknak csupán ijesztő és ködös fogalom, miközben más országok színházai sok pénzt és energiát fordítanak arra: közönségük képes legyen befogadni a jelenkori alkotásokat. A magyar színházi világban sok minden szerethető, mégis kissé belterjes és arisztokratikus jellegű. A Nemzeti Színháznak anyagilag is lehetősége van a nyitásra. De nem volna tisztességes, ha azt mondanám: minden százszázalékosan úgy fog megvalósulni, ahogy pillanatnyilag képzeljük, s mindazokkal, akikkel együtt gondolkodunk. Színházi, kulturális stratégiában inkább csak kiindulópontokról, irányokról lehet biztonsággal szólni. Annyi biztos: a kulturális miniszter döntése szemléletváltást jelez.



A Nemzeti Színház jelenlegi társulata is bizonyára változni fog. Milyen szempontok alapján?



Nem titok, hogy egy társulat összetétele elsősorban a színházvezető ízlésének kérdése. De ezen belül nyitott vagyok. Meg akarom ismerni a társulatból azokat a színészeket is, akikről egyelőre kevesebbet tudok. Lesz is rá módom, hiszen csak júliustól szól a mandátumom.



Most a Bárka Színházat vezeti, miközben ottani színészei tudják, hogy azt a csónakot hátrahagyja. Jó ott a hangulat?



Egy hónappal ezelőtt elmondtam a Bárka társulatának, hogy pályázni fogok. Belső ember kerül majd a helyemre. A társulat értékelte az őszinteségemet, és szurkolt nekem.



Talán abban bíznak: hamarosan a Nemzeti tagjai lesznek.



Ez nem erről szól.



A Bárkát fenntartó, fideszes többségű nyolcadik kerületi önkormányzat siratja majd?



Nem vagyok az emberük. Ahogyan másé sem. Csak önmagam, a munkám felé vagyok elkötelezve. Sem időm, sem kedvem egyéb dolgokkal foglalkozni. Persze sokan mondják: ezt ma senki nem engedheti meg magának. Én viszont csak így tudok működni.



Kívülről szemlélve hol itt, hol ott szeretik jobban. A Nemzeti Színház nyitó előadásában még a Fidesz-éra elején vállalt szerepet. Jobbosozták is a baloldalon.



Pontosabban: árulóztak. Abszurd módon egy szélsőjobb lapban védtek meg.



Mégis kérdés: mi lesz a Nemzetiben elnyert pozíciójával, ha a balliberális kormányt konzervatív váltja majd 2010-ben?



A Nemzeti nemcsak a kortárs kultúrában lehet integrátor. Azt szeretném, ha ez lenne az első olyan kulturális intézmény, amely közelebb hozza egymáshoz a politika világának szembenállóit.



Fontos, hogy merjünk nagyot álmodni.



Hosszú távon biztosan nehéz menet lesz. De az elmúlt öt-tíz év megedzett. Nem rettegek a pozíció elvesztésétől. Amúgy a korom is mentesít az efféle terhek alól. A Nemzeti Színház igazgatása szép és fontos állomás az életemben, ahol remélhetőleg hoszszabban időzhetek, de semmiképpen sem végcél. Bőven élhetek még annyit, amennyi mögöttem van. Márpedig negyven év kicsit sok lenne egy színház élén.



Nemcsak a politika okozhat kalamajkát. Amikor annak idején pályázott az Új Színház élére, egyik jeles színházrendezőnk azt mondta: nem tartja önt elég komoly intellektusnak a színházvezetésre. Most megeshet: direktorként hasonló vélekedésű alkotókat akar majd meghívni. Vagy ilyen nem eshet meg?



Megtapasztaltam, hogy ezek a vélemények nem olyan fajsúlyosak, mint amilyennek első hallásra tűnnek. Másrészt mára azok is megszoktak – minden furcsaságommal együtt –, akik hasonlókat gondoltak rólam. Azt persze nem mondom, hogy rajonganak értem, és kineveztek volna okos fiúnak. Amúgy pedig van egy szakmai mondás: többé nem dolgozom veled, csak ha szükségem lesz rád.



Sokféle váltást megélt a pályáján. Történtek önnel a dolgok, vagy tervek szerint halad?



Nem döntöttem el tizennyolc évesen, hogy én leszek a Nemzeti igazgatója. De igyekeztem kézben tartani a sorsomat, hogy még a mázli se érjen készületlenül. Nem a karrierizmus hajt, hanem az érdeklődés. Igaz ez a Nemzeti pályázatára is.



Új pozíciója komoly hatalommal jár. Mifelénk kisebbe is könnyen bele szoktak szédülni.



Nekem nem a Nemzeti Színház élén kell „megcsinálnom magam”. Ha hibázom, akkor ezzel inkább csak elszúrhatok egy csomó mindent, ami mögöttem van. De pontosan tudom: a vezetésnek nem a hatalomról, hanem a felelősségről kell szólnia.



Azt hogy bírja majd, amikor amúgy képességes emberek is lemennek kutyába a főnök előtt?



Az emberi természetből fakad. Normális. Annak kell észnél lennie, aki fönt van. Azt kell kommunikálni: ne csukd be az irodám ajtaját, ne szólíts igazgató úrnak; körmondatok helyett azt mond, amit gondolsz. Aki képes erre, arról pár hónap alatt elhiszik, hogy egyenes fickó. Egy vezető legyen azonos önmagával, ne kelljen megfejteni. A Bárkában komoly energiám ment rá, hogy megértessem: mindenen lehet röhögni. Azon is, ha a főnök kiborul, és üvöltözik egy kicsit. Mert konfliktusok persze mindenütt vannak, de feloldhatók.



Magabiztos.



Én is ugyanúgy szorongok, mint akik várják az új dirit. Ez is emberi. Amúgy pedig már többször „elszállhattam” volna önmagamtól. De mindig azt láttam: aki elszáll, az fél év múlva nincs. Eltűnik a személyisége. Művészileg, emberileg is megszűnik.



A Nemzeti Színház egymilliárd-hétszázmillió forintból gazdálkodik. Ennyi pénz komoly érdekrendszereket képes „működésbe” hozni – hivatalosan és nem hivatalosan.



Soha nem érdekeltek az efféle érdekek. Ha ebből balhé lesz, legyen. Az ilyen helyzeteket is tudom kezelni. Rólam azt is szokták mondani, hogy gazdag vagyok. Sajnos ez nem igaz. De azért biztos az egzisztenciám. Ezért is engedhetem meg magamnak a „luxust”, hogy ugyanolyan hévvel és kizárólagossággal foglalkozzam színházzal, mint tizenéves koromban.


Forrás: 168 óra online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld