Címlap Vélemény & vita K.K. és P.P.P. avagy Kóros kanadai kórházak
K.K. és P.P.P. avagy Kóros kanadai kórházak PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 03. csütörtök, 16:19
Megváltoztak az idők. Ma már a sztárépítész neve és aláírása sem több, mint marketing fogás, még akkor is, ha a megbízó—üzleti érdekből,--- igyekszik tisztelettel bánni vele. Ami azt is jelenti, hogy ezzel párhuzamosan az egész szakmát már annyiba sem veszik mint bármely közönséges szolgáltató vállalkozást. Rosszul bánnak vele és gyalázatos módon kizsákmányolják. (Moshe Safdie) Helyreigazitás: Olvasóink és a szerző, Borvendég Béla szíves elnézését kérjük figyelmetlenségünk miatt, mivel tévesen Callmeyer Ferencet tüntettük fel szerzőként, holott ő csak továbbította szerkesztőségünkbe a cikket.



Egyetemi hallgatóként Kiss Tibor professzor tanulmányi kirándulást szervezett számunkra a Kútvölgyi úti kórházba. Ennek az állami alkalmazottak részére épített és eredetileg Horthy Miklósról elnevezett intézménynek a terve ugyan már a harmincas években megszületett, de a Csánk Rottman Elemér által tervezett minden ízében modern mű csak 1943.-ban készült el. Bár Kiss professzorról köztudott volt, hogy nemcsak Dr., de „vitéz” is, a komcsik akkor még nem merték, vagy talán nem is tudták kipaterolni a Középület 2 tanszék éléről. Ahol olyan speciális épületekről tartott előadásokat, mint a fürdők, kórházak stb. Bár abban az időben már Weiner Tibor és Kardos György professzorok már teljes meggyőződéssel, (vagy ezt imitálva) oktatták a szocreál néven elrendelt fából vaskarikát, Kiss professzor mégis ebbe a modernista épületbe vitt el minket tanulmányi kirándulásra. Ez a kórház annyira korszerűnek számított, hogy ha bajuk esett, a legfelső körökhöz tartozó pártkorifeusokat, és Kossuth díjas művészeket is itt gyógykezelték.

Nem sokkal később a Lakóépület-tervezési Tanszék valamelyik adjunktusa szerzett egy jól fizetőnek tűnő K.K. munkát. Hogy a K.K. pontosan minek a rövidítése volt, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy ez alatt olyan engedélyezett maszek munkát kellett érteni, amit állami tervező cég nem vállalt, a vállalkozó egyetemi oktatók pedig kötelezték magukat, hogy a tervezési díj bizonyos százalékát befizetik az Egyetem, illetve az érintett tanszék számlájára és bemutatják a költségek tételes elszámolását.

Ebben az estben a munka egy olyan tanulmány volt, amely a harcok során szinte teljesen megsemmisült St. Lo város újonnan felépített (vagy tervezett) tömbösített kórházát mutatta be és elemezte. A legfelső megbízó meg talán az Egészségügyi Minisztérium volt. A tanulmány minden esetre egy nagy csomó diagramot és ábrát tartalmazott. Ezek jelentős részének megrajzolása lett az én feladatom. Így aztán hamarosan nagyon sok mindent tanultam és tudtam is a kórházakról. Elméletben. Életem első két harmada azonban úgy telt el, hogy ilyen intézményben csak látogatóként fordultam meg.

Kevéssel azután hogy elmúltam hatvan éves, hónapokig kórházi ápolásra szorultam. Betegségem súlyos ámde fájdalommentes volt s így hosszú órákat töltöttem a rangos,--pavilon rendszerű--oktató kórház egyik épületének folyosóján. Ahol ugyan kiváló orvosok, odaadó ápolónők dolgoztak, de az osztály beteg WC-je és zuhany fülkéje már a kórház építésekor, azaz a múlt század húszas éveiben is ósdi volt. Ezért avítt ispotály hangulat lengte be az egész komplexumot.

Ez a klinika csupa jószándékból, ám már eredetileg sem a betegek számára, hanem klinikusok számára épült. S mivel később közkórházzá lett ezen a későbbi kínkeserves átalakítások csak tovább rontottak. Nem csak a betegek, de szemmel láthatóan az orvosok is szorongtak benne. Már csak azért is, mert létszámuk megnőtt és speciális osztályok tucatjait kellett apródonként beleszuszakolni vastag, mozdíthtatlan falak közé.

Én azonban életem végéig mégis hálás vagyok ennek a funkcionális szempontból eredendően elfuserált épület tömbnek. Az orvosok és a személyzet ugyanis felkészülten és hősiesen tette a dolgát, megkerülve a fekete Afrika elmaradottabb térségeire jellemző gyarmati körülmények buktatóit. Akkor még. És csak remélni tudom, hogy ez a szellem még él. Maradt hát még mit szétverni. És így az egyre értékesebb belvárosi telektömb végre a piacra kerülhet.

A napokban egy kanadai internetes újság (Globe and Mail) levelezési rovatában olvastam néhány olyan levelet, amely építészetről, pontosabban a kórház tervezésről, és építésről szól. És úgy vélem, hogy mind a téma, mind az említett megjegyzések számunkra is mód felett tanulságosak lehetnek. Mutatis, mutandis. Azt írja az egyik levelező például, hogy, sok kórház inkább börtönre emlékeztet, mintsem egy olyan intézményre, ahol szenvedő emberek várják a gyógyulást. Pedig--írja egy másik,-- mind orvosi, mind szociológiai kutatások szerint a paciensek egészsége gyorsabban helyreáll pozitív, reményt keltő, modern környezetben. Már a falakra helyezett modern művészeti alkotások is mérhető különbségeket eredményeznek. Más felmérések ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a bizonytalan jellegű, lélektelenül másolt építészet elősegíti a vandalizmust, az utcai bűnözést, és az alkalmazottak állandó elégedetlenségét.

Talán azért, mert a megbízó pénzemberek, bár jártasak is a PPP projektek ügyintézésében általában, híján vannak a szükséges speciális ismereteknek—írja egy harmadik levelező. Feltehető, hogy az építészektől nem kapnak elegendő tájékoztatást Annál inkább, mivel az építész díjszámítása ilyen tételt nem is tartalmaz. Pedig azok a városok, ahol az illetékesek részletékbe menőben ismerték a tervezési és építési folyamatot, az adófizető polgárok gyakran roppant nagy értékeket kaptak cserébe a befizetett pénzükért. Hála az építészek, a fővállalkozó cégek és megbízók közötti hatékony együttműködésnek. Az ilyesmi nem eredményez szükségszerűen süket szobát—folytatja a levelező. Sőt a költségbecslők, és az építészek közti folyamatos kétirányú kommunikáció gyakorta szül kreatív megoldásokat, és eredményez váratlan, használati érték növekedést. Végül had idézzek még egy levelezőt, aki azt írja, hogy ha a tervezési, és az építési költségek elkülönítése esetenként bámulatos eredmények elérésére ösztönzi az építészt, miért gondoljuk mégis, hogy az a köz érdeke, hogy valamely építész bármilyen összecsapott tervét elfogadjuk. Ha az könnyedén azt ígéri, hogy a csökkentett tervezési követelmények ellenére is nem csak olcsóbb, de olyan létesítményt hoz létre, ami biztosítani fogja a megkívánt használati értéket?



Sajnos a kórházakat a legolcsóbb ajánlatot tevők építik. Az adott építőcég elsődleges érdeke pedig nem a beteg kényelme, vagy bármi más a profitját csökkentő tényező. Ezzel magyarázható, hogy az új kórházak általában tele vannak hibákkal—panaszolja egy másik levélíró. A helyi kórház új szárnyában például a liftekbe nem fér be egyszerre két hordágy. A műtőajó pedig oly keskeny, hogy monitorjaival együtt a szívbeteg páciens nem fér át rajta. De helyenként a folyosók is olyan szűkek, hogy két hordággyal a beteg hordozók már beszorulnának. Stb.



Ám erről nem az építész tehet. Sokkal valószínűbb, hogy, az építővállalatnak nem is volt tervező építésze, legfeljebb egy olyan belső fickót foglalkoztatott, akit felruházott az ”építész” cím használatára. Pusztán azért, hogy a terveket aláírhassa. Alighanem kihalásztak valamilyen terveket a tervtár mélyéről, és azokat ugyanúgy összetoldozták, mint ahogyan a környék összes közpénzből felhúzott épülete esetében. Ezeknek a kókleroknak az a szerencséjük, hogy az ilyen építkezések annak a P.P.P szerződésnek a védelme alatt folynak, amely nem teszi lehetővé a nagyközönség számára, --aki végtére fizetett az ilyen és az ehhez hasonló trágyákért—hogy belásson azokba a hátsó szobákba, ahol megszülettek azok a döntések, amelyek lehetővé teszik a tartomány számára, hogy elfogadjon, és aláírjon olyan megállapodásokat, amelyek utat nyitnak az ilyen marhaságok elfogadása előtt.



Ez az egész egy olyan rossz vicc, ami mindaddig nem szűnik meg, amíg kizárólag fafejű (és az egészség gondozást tekintve tudatlan) könyvelők, és kizárólag a saját népszerűségi indexük mikénti alakulásában érdekelt politikusok mondják ki a végső szót az ilyen építkezések dolgában—zárja

komor hangulatú hozzászólását a levelező.



Moshe Safdie-nél egyszerűen betelt a pohár. És megtette azt, amit más fél, vagy nem tud megtenni. Nem lévén irodájának annyi megbízása, mint neki. Safdie ugyanis nem rég felmondta a McGill Egyetem $1.6 milliárdra taksált Egészségügyi Központjának beruházásában való közreműködésére kötött szerződését. Nem hiúságból, bár az sem lett volna túlzás. Hiszen az Izraelben született építész, akinek irodája ugyan Bostonban működik, ám mégis Kanada talán leghíresebb, de minden estre világhírű architektusa. Ő tervezte például a montreáli világkiállítás szenzációs lakó együttesét (Habitat ’67), a jeruzsálemi Jad Vasem nemzetközi holocaust emlékmúzeumot és legutóbb a torontói Pearson Nemzetközi Repülőtér 1. Terminálját. Az említett projekt vezetése azonban mégis úgy kezelte, mint egy utolsó trógert. Mire ő nem csak felmondott, hanem ki is tálalt.



Amikor felkértek a McGill Egyetem projekt tervezésére nagy volt a hűhó. Hogy ez lesz XXI. Század kórháza, öt kórház egy épületbe összevonva. Stb. És ez tényleg érdekelt.—mondta az építész abban a telefon interjúban melyet Jeruzsálemből adott a kanadai újság munkatársának.



Napjainkra Kanadában azonban olyan rezsimek vették át a hatalmat, amelyek az építész szerepét odáig csökkentették, hogy az rákényszerült arra, hogy dosszié számra gyüjtögessen funkcionális kapcsolati sémákat, és olyan méret táblázatokat, amelyek a nővér állomás és a kórtermek közti távolságokat mutatják be. Ez az ostobaság már olyan mértéket ölt, hogy ilyesmit akartak csináltatni velem is a tervezés helyett.—folytatta Safdie.



Az elmúlt évben 2.8 millió kanadait kezeltek kórházban. Ami őket ott leggyakrabban befogadta az egy olyan gyár, amit a betegek tárolására építettek. Mert a sarlatánok szerint az a kórház, amelynek szelíd, értelmes megformálása segíti a gyógyulást, valójában rossszat tesz a betegnek.



Szerencsére másutt, és más országokban is azért ennél jobb a helyzet. Például Missuagaban Ontario államban, ahol az a Credit Valley Hospital épült fel a közelmúltban, amit a torontói Farrow iroda tervezett. Itt a beteget olyan fényt adó átrium fogadjana, amelyben a tetőzetet Douglas fenyőbőlből készített oszlopok tartják, amelyek mintegy erdőszerűvé varázsolják a teret. A beeső fény elosztása pedig mind a látogatót, mind a személyzetet segíti a tájékozódásban. Diszkrét oldalbejárat vezet a Carlo Fidani Peel Regionális Rák Központba, ahol a páciens meleg, a gyógyfürdők hangulatát idéző sugárkezelőt találja, és ahonnan az az elegáns csigalépcső is megközelíthető, amelyen a természete fényben fürdő kemoterápia szintre lehet jutni.



Apró újítások is sok mindent árulnak el a tervezési folyamat integritásának előnyeiről és arról, hogy mennyi hozadéka van annak, ha a az építészt a benne megbízó kliens támogatja. Az építész ahelyett, hogy olyan sprinklert használt volna, amelyik ózont gyengítő kémiai hatóanyagokat használ, Farrow kutatásai során olyan enyhe légnedvesítő rendszert talált, amelyet tengerjáró üdülő hajókon használnak, de egyúttal kielégíti a tűzvédelmi előírásokban rögzített követelményeket is. Ezért ilyeneket szereltetetett fel az kórház átriumaiban is. Hasomló módon hagyta el sugárterápiás kezelő helyiségek súlyos acélajtajait is. Minthogy a kutatások szerint a veszélyes sugárzás bizonyos távolságon túl már nem terjed, az ilyen ajtókat megfelelő hosszúságú fával burkolt csarnokkal tudta helyetteríteni. Ezáltal a várakozó beteg szinte észrevétlenül lép a külvilágból a kezelő helyiségbe.



Nem felesleges megjegyezni, hogy a kórház határidőre elkészült és költsége $10-millióval kevesebb lett az előirányzottnál.



2007. nyarán Québec tartomány kormányzata, más olyan tartományokhoz hasonlóan, amelyek eltökélték magukat, hogy a kórházak tőke kötségeit törlik a költségvetésükből kihátrált egy korábban tervezett 17,4 hektáros területen fekvő megakórhőz projekt mögűl és rákényszerítette a PPP onstrukciót a korábban kiválasztott McGill tervezőcsoportra. Eszerint két felkért magán konzorcium közűl a jobb ajánlatot tevő fogja felépíteni, finanszírozni működtetni és birtokolni ezt a roppant méretű intézményt, amit a kormányzat 25 év multán visszalízingelhet. Mihelyt azonban kihirdetik a nyertest az nyilván saját építészeit bízza meg a tervezéssel az előzetesen feltöltött és profit orientált dossziék útmutatása szerint.



És ez az a fordulópont, amikor az épület tömérdek problémája megoldás helyett könnyen félrecsúszhat. A költségek csökkentése céljából kisebbek lehetnek az ablakok, és a tolószékesek emiatt nem láthatnak ki rajtuk. Az átriumból kimaradnak az érdekes fatartók, mert ezt a teret a süket szobákkal váltják ki, a szürke szennyvízek újrahasznosítást pedig egyszerűen törlik És az ilyesmi senkit nem fog érdekelni, Kanadában alig lévén olyan szervezet, amely például Nagy Britániában kitűnően működik és a ami a nagyobb közintézmények tervezési minőségét vizsgálja.



Megváltoztak az idők. Ma már a sztárépítészek neve és aláírása sem több, mint marketing fogás, még akkor is, ha a megbízó—üzleti érdekből,--- igyekszik tisztelettel bánni vele—fortyog Safdie. Ami azt is jelenti, hogy ezzel párhuzamosan az egész szakmát annyiba sem veszik mint bármely szolgáltató vállalkozást. Rosszul bánnak vele és gyalázatos módon kizsákmányolják.



KIJÁTSZÁS.

Hát én nem tudom. Ha már ez a szerencsétlen ország elkapta ezt a Malignus Reformytyst, és minden olyan terápiát kipróbált, ami másott már bizonyítottan csődőt mondott, nem tanulhatna egyszer mégis a mások tapasztalatiból is? Kik és miért gondolják a zárt ajtók mögött, hogy például egy jól működő belgyógyászatból egyik napról a másikra olyan kardiológiát tud csinálni valamely ráolvasó építész, ahol virtuális személyzet verseng a másfél éves váró lista végére sorolt valóságos halldokló kegyeiért?
 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld