Címlap Vélemény & vita Külpolitikai körkép
Külpolitikai körkép PDF Nyomtatás E-mail
2008. január 03. csütörtök, 09:17
Az év vége felé idõszerû, hogy ha vázlatosan is, de készüljön valamiféle
körkép arról, hol is tart a magyar külpolitika 2007. végén. A külpolitikai
stratégiával kapcsolatos PR kampány, a belpolitikai célokat szolgáló PR
programok és látogatások mögött valójában igen kevés az össznemzeti célok
tekintetében az eredmény. Vegyük elõször legfontosabb partnereinket:

Egyesült Államok:

Kétségtelen eredmény a pápai reptér felhasználása a NATO szállító köteléke

számára. Ennek - egyik - ára a PRT meghosszabbítása és a déli afgán

körzetekbe pedig harcoló magyar alakulatok telepítésének ígérete volt. A

korábbi bizalom megingani látszik, fõleg az orosz energia-ügyekben

tanusított két- vagy többarcú magyar magatartás miatt, amin a Nabucco

konferencia megrendezése ugyan valamit javított, de a kétségek és a kérdések

megmaradtak. Az is világos, hogy a Laborc-ügynek lesznek majd folyományai

Washingtonban. A Simonyi-féle gitározás, és a Somogyi-féle "családi

diplomácia" egyaránt képtelen volt arra, hogy megfordítsa az amerikai

befektetések terén a negatív tendenciákat. Külpolitikai súlytalanságunkat is

jelzi, hogy pl. balkáni ügyekben hozzánk már el sem jönnek konzultálni az

amerikaiak, míg pl. az osztrákokhoz igen.



EU:

Továbbra sem tudjuk még azt sem, mi folyik, ráadásul ami folyik, többnyire

azt sem értjük... Befolyásolásról már régen nincs szó. Az EU külpolitikai

döntéshozatali mechanizmusaiban semmibe vesznek bennünket, teljes joggal. Az

elnökségi lufi-felkészülés egyrészt bizonyos káderek bebetonozását, másrészt

a Szetey-féle maffia újabb közbeszerzés-mentes üzletszerzõ buliját jelentik.

Jelenleg nem hogy az elnökségi tevékenység, de a normális tagállami mûködés

feltételei sem biztosítottak. A magyar álláspontok, ha vannak, kapkodóak és

belpolitika-vezéreltek, lásd a bölcsek tanácsa ötletének felkarolásától az

energia-politikai cikk-cakkokon keresztül a reform-szerzõdés teljesen

fölösleges gyors ratifikálásáig. Az, hogy Schengen sikerült, nem a

struktúrák miatt volt, hanem jórészt azok ellenére, néhány lelkes

köztisztviselõnek köszönhetõen. A jórészt politikailag kézivezérelt tárcák

örülnek, ha a napi belpolitikai óhajoknak meg tudnak felelni, egyelõre fel

sem fogják, mi is az az EU, és hogy mit is kellene ott csinálni... Azt

többnyire valami testidegen külsõ kényszernek, nem pedig a napi cselekvés

terepének tekintik.



Németország:

Nem megy ez a dolog sehogy sem... Merkel nem hajlandó eljátszani a

belpolitika külsõ támogatóját, Steinmeier meg azt hiszi, világpolitikát tud

csinálni, és recseg-ropog az egész német koalíciós káosz. Magyarország

számára a szemét-ügy és a Soko-bunda ügy volt a csúcspont, és ez valahol

jellemzi a kapcsolatrendszer egészét is. A németeket láthatóan két dolog

érdekli: az Audi kapjon még kedvezményeket, és a Siemens-ügy nyomozását meg

felejtsük el. Egyelõre a kormány mindkettõben partner. Budapest súlya zéró a

német külpolitikában, nincs ránk szükségük sem a Balkán, sem pedig

Kelet-Európa felé. Nekik pedig elsõsorban Varsó a fontos. Jellemzõ, hogy az

E-on is magyarországi gyarmati tulajdonát akarta adni a Gazpromnak az orosz

olajmezõkért, és nem a németeken múlott, hogy ez nem sikerült.



Ausztria:

Itt jelenik meg a maga kristálytiszta mivoltában a régi EU felsõbbrendûsége:

szemétégetõ és szennyvíz, de azért kiteszik a "Magyar ne lopj" táblát a

Gorenje-korszakot idézõ osztrák bevásárlóközpontokban, ahová a magyarok az

APEH elõl kiviszik elkölteni a forintjaikat... Vajon kinek az érdekét

szolgálja ez az osztrák kereskedõket hízlaló gazdaságpolitika? Hogy létezik,

hogy a négyszer-ötször magasabb osztrák bérköltségek ellenére Ausztriában

ugyanaz a multi ugyanazt az árucikket mégis a magyarországi árnál harminc

százalékkal olcsóbban tudja adni? Milyen pénzügy- és gazdaságpolitika ez?! A

schengeni csatlakozás körüli botrányok jelzik teljes súlytalanságunkat még

Ausztria felé is: a burgenlandi tartományfõnök "nem ér rá", (aki nem

mellékesen szocialista!), míg a határ menti utakra éjjel gyorsan kiteszik a

behajtani tilos táblákat és a szögesdrót akadályokat. És a magyar kormány

mosolyog a határnál, és nem csinál semmit...



Franciaország:

Sarkozy látogatása a belpolitikai PR része volt, semmi több. Továbbra sem

szereplünk a térképen számukra, csak akkor, ha konkrét hasznot tudunk hozni.

De azt keveset tudunk, külpolitikailag pedig többnyire ellenkezõek az

érdekeink, nekünk nem kell Mediterrán Unió, de kell balkáni EU tagság.

Namármost õk egyik dologban sem partnerek, hosszabb távon sem. Nem látszik,

hogy a franciáknál bármilyen magyar érdeket tudtunk volna érvényesíteni, de

talán nem is nagyon akartunk...



Nagy-Britannia:

Blair távoztával megszûnt a szoci-barát kampány-varázs, most már csak az a

kérdés, hogy Brown mikor bukik. A britek nem fognak az amerikaiakkal szembe

menni, hiába remélik ezt néhányan Budapesten... Az orosz energia-ügyek és a

Laborc-ügy minden bizonnyal árnyékot vetnek majd erre a kapcsolatrendszerre

is. A bizalom itt is megrendülni látszik.



Szlovákia:

Egyelõre nem jön be a szlovákokkal a durcás politizálás akkor, ha

gazdaságilag ennyire gyengék, politikailag pedig ennyire súlytalanok

vagyunk. Pozsonyban ezen jókat mosolyoghatnak. Fico-t nem érdekli túlzottan

a szocintern tagság akkor, amikor egyébként szlovák mércével mérve otthon

sikeres. Ráadásul, a schengeni csatlakozást követõen a szlovák jószomszédok

is kitették a tiltó táblákat és a virágtartó betont az utakra, és

Budapestnek megint csak nincs eszköze, hogy ezen változtasson... (A

szocinternben ezt bizonyára nem értik...) Amíg a befektetõk az egykulcsos

adóval rendelkezõ, és évi 9%-os növekedést produkáló Szlovákiába mennek,

addig Ficónak nincs miért aggódnia.



Románia:

Az egykulcsos, alacsony adó, a többmillió vendégmunkás hazautalásai, a

beömlõ külföldi befektetések nyomán Románia szép lassan elhúz majd

mellettünk. A magyar sajtó meg sem említette az ötven százalékos

nyugdíj-emelést, (bár kétségtelenül volt honnan...), és az is csak hézagosan

jelenik meg, hogy immár nem a magyarok várják a román vendégmunkásokat,

hanem pont fordítva. Mert oda megy a pénz. Ki tudja, milyen magyar pénz

is... A nagy magyar pártok meg állóháborút folytatnak Erdélyben, miközben

elmegy a vonat, és a végén még kiderül, hogy az elnök taktikája sikeres, és

megszûnik a magyar jelenlét a román parlamentben. Ahhoz, hogy ez ne így

legyen, itthon kellene elõször sok mindennek megváltoznia, de erre az esély

a nullával egyenlõ.



Szerbia:

Nem látszik, hogy a szerbek honorálnák a magyar diplomácia látványkonyháját,

és mindent az oroszoknak adnak el. Milosevics idején több lehetett a

befolyásunk Szerbiában, mint most, pedig most állítólag barátok vagyunk...

Nem tudjuk, mi lesz, kapkodás, és dilettantizmus a köbön, zéró gazdasági

érdekérvényesítés mellett. Tekintélyünk Belgrádban nulla, ezért is gond, mi

lesz, ha ott borul a fazék, és elszabadulnak az indulatok, nincs olyan

súlyunk, hogy az események menetét befolyásuljuk.



Oroszország:

Totó kutya ellenére sincs meg az igazi bizalom, a számos félfordulat nyomán.

Az oroszok pedig a következetes magatartást tisztelik. De arra még várni

kell... Gyakorlatilag át lettünk verve minden kilométerkõnél, legyen szó

akár kék- akár déli áramlatról, gáztározóról vagy amit akartok. Miközben

Európában az oroszbarátként elkönyvelt Magyarország kapja majdnem a

legdrágábban az orosz gázt... Vajon miért? Ez miért tabu?! Kinek jó, ha az

oroszok mindent megvesznek Szerbiában, és Ausztriával boltolnak, jórészt a

hátunk mögött? És az kinek jó, ha megszûnik a Malév New York-i járata, ha a

Boeingek helyett az EU-ban sem hitelesített orosz gépparkot vesznek? Milyen

üzenet ez?! Miközben mély csend honol a beígért magyar mezõgazdasági

export-lehetõségekrõl...
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld