Címlap Vélemény & vita Papírrongy lesz-e a színházi törvény?
Papírrongy lesz-e a színházi törvény? PDF Nyomtatás E-mail
2007. december 18. kedd, 16:30
Paradox helyzetbe került a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága. Szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy nem ír ki pályázatot öt fővárosi színház igazgatói posztjára. Korábban két színház (József Attila Színház, Vidám Színpad), most további három (Madách Színház, Mikroszkóp Színpad, Új Színház) vezetőjéről van szó, akiknek lejárt, illetve lejár a vezetői mandátuma. A hivatalban lévő igazgatók mandátumának meghosszabbítása az első két esetben hónapokkal ezelőtt, csendben, a nyilvánosság kizárásával történt. A napokban viszont, a másik három színháznál Demszky Gábor főpolgármester megkifogásolta és fölfüggesztette a döntést. Bőhm András, a kulturális bizottság elnöke jogsértőnek tartja a főpolgármester beavatkozását, és az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordult. A helyzet érdekessége, hogy korábban éppen Bőhm András volt az, aki szükségesnek tartotta a pályázatok kiírását. Megbízható értesülések szerint Horváth Csaba kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes is osztja ezt a véleményt. A főváros a színházigazgatók kinevezése ügyében láthatóan ellentmondásba keveredett önmagával. Demszky a döntést a maga részéről a december 20-i közgyűlés hatáskörébe utalta.

Miről van szó?


A szóban forgó színházak kht. formában működnek, amely a fenntartó részére nem teszi kötelezővé vezetői pályázat kiírását. Ha meg van elégedve az igazgatóval, meghosszabbíthatja a szerződését. Megelégedve akkor van, ha a színház teljesíti a gazdasági tervét, és nincs körülötte hangulat. A művészi színvonal nem érdekli, nem is ért hozzá, efelől szakemberektől kellene tájékozódnia, ha egyáltalán lennének elvárásai. De nincsenek. Nincs színházi koncepciója, ezért nem érzi kötelességének, hogy döntéseit - adott esetben a szerződések meghosszabbításáról - indokolja, azaz vállalja értük a nyilvános felelősséget. Ha megtenné - illendő volna, mivel nem a saját pénzén tartja fönn a színházakat, hanem az adófizetőkén -, ki-ki mérlegelhetné, jó-e a kulturális bizottság ízlése vagy rossz, átgondolta-e a döntését vagy sem. Ezzel el is lenne intézve a dolog. Bizonyos helyzetekben indokolatlan a pályázat kiírása. Vannak személyekhez vagy profilokhoz kötődő, hosszabb távon ellenőrizhető és elbírálható színházak. Vannak bizonytalanabbak, amelyeknél érdemes vezetői ciklusonként versenyeztetni személyeket és koncepciókat. És vannak olyanok, amelyek esetében ez szinte kötelező. A kultúráért felelős hivatalnokok feladata lenne a szakemberek bevonásával történő mérlegkészítés, majd az ennek megfelelő döntés nyilvánosságra hozása, részletes indoklás kíséretében.


Mivel ezt senki nem kéri számon, általában nem is történik meg. Megy minden a fű alatt. Kivéve, ha egy eset kiveri a biztosítékot, mint most az Új Színházé. A precedens pedig rávilágít a többi esetre és az egész mechanizmusra. A főváros kulturális illetékesei kiszivárogtatták, hogy pályázatot akarnak az Új Színházban. A kiírás azonban késlekedett, mert megmozdultak a pályázat ellen, a posztot betöltő igazgató, Márta István mandátumának meghoszszabbítása mellett lobbizó erők - természetesen politikai erők. Ahogyan az előző esetekben is. Csakhogy azokban egy irányban mozdultak, most viszont ellentétes irányban. Az ellentétes politikai tényezők, privát érdekszövetségek, személyes és párthatalommal bíró lobbik kioltották egymást. A mandátumhosszabbítás mellett érvelők zsaroló pozícióba kerültek, mert azt kérdezték: miért egyedül az Új Színházban legyen pályázat? Színházi koncepció, stratégia, nyilvános értékelés híján a kérdés jogos. A falmellékiség logikusan vezet az elvtelen alkukhoz, a rögtönzéshez és az olyan kijelentésekhez, hogy az új fővárosi közgyűlés megalakulása óta még egyetlen területen sem döntött pályázattal a vezetői kinevezésekről. De egy színház talán mégsem egészen olyan, mint a BKV vagy a fürdőigazgatóság. Mindegyiket "el kell vezetni" valahogy, de a színház esetében nem mindegy, hogy milyen szellemben. Ráadásul a főváros éppen most fogadott el egy átfogó színházi reformkoncepciót, amely többek között általánossá tenné a színházi vezetők pályáztatását. Milyen hitele lehet ennek a deklarált stratégiának, ha azok, akik meghirdették, bevezetése pillanatában a benne foglalt szellemmel és iránnyal ellentétesen döntenek?


A válasz előtt rövid kitérő. A Nemzeti Színház új igazgatóját - pályázat útján, amelynek kiírása ebben az esetben sem lett volna kötelező - a napokban fogja kinevezni Hiller István miniszter. A miniszter által meghívott szakmai kuratórium kiszivárogtatott javaslata szerint az a pályázó, Alföldi Róbert lehet a befutó, akire már a meghirdetés előtt is fogadni lehetett. Csakhogy a pályázatok egyike - Hudi Lászlóé és Imre Zoltáné - váratlanul lefektetett és merőben szokatlan módon nyilvánosságra is hozott egy radikálisan reformszellemű nemzeti színházi koncepciót, amelyhez számos eminens személyiség csatlakozott támogatólag a színház és a kultúra területéről. Részletes érvelés kíséretében publikált véleményükkel áll szemben a pályázati zsűrinek az a mondata, hogy nevezett terv megvalósítására "még nem készült fel a színházi élet". A miniszter nyilván nemcsak felelőssége tudatában fog dönteni, hanem annak meggondolásával is, hogy milyen irányba kell mutatnia a kidolgozás alatt álló színházi törvénynek, s hogy a törvény beépíti-e azokat a garanciákat, amelyek a megkövesedett struktúrák védelme helyett épp a nyitottságot, az új struktúrákra, új koncepciókra való felkészülést szolgálják.


Precedensértékű döntések várhatók. A legutóbbi hónapokban országszerte a művészi elsilányosodás bűze árad a politika pórázára fűzött színházakból. Kérdés, jogos-e a szociálliberális oldal háborgása az értékvesztés miatt, ha nem tesz meg mindent - a koncepciókat ütköztető nyílt vitákkal, a különféle színházakat ennek-annak "odaígérő" politikusok és holdudvaruk elzavarásával - az értékek érvényre juttatásáért. Jelenleg több tehetséges színházi ember, csoport, egy egész nemzedék nemcsak attól van elzárva, hogy megvalósítsa elképzelését, hanem még attól is, hogy meghallgassák vagy pályázaton versenyeztessék. A soron következő döntések a bebetonozás vagy nyitás kérdésére is választ fognak adni. Nem utolsósorban arra, hogy komolyan vegyük-e a főváros távlati színházi koncepcióját és a készülő színházi törvényt - vagy tekintsük őket papírrongynak.


A szerző kritikus, a Színház főszerkesztője


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld