Címlap Vélemény & vita Vissza az alapokhoz!
Vissza az alapokhoz! PDF Nyomtatás E-mail
2007. december 10. hétfő, 12:19
Szokatlan és meglepő konszenzus látszik kialakulni a magyar közgazdászok között abban, hogy a magyar gazdaság pillanatnyi és jövőben várható teljesítményével is súlyos bajok vannak. Sajnos a tények magukért beszélnek. A vita egyre inkább arról szól, hogy mit is kellene, lehetne tenni azért, hogy ebből a helyzetből kitörhessünk. Ehhez pedig fontos megértenünk, hogyan jutottunk ide.

Intézményi stabilitás



Miközben számos ordító gazdaságpolitikai hibára tudunk rámutatni az elmúlt évekből, ha a közgazdászszakma őszintén akar válaszolni a kérdésre, azt kell mondanunk, hogy nem igazán tudjuk a választ. Az ugyanis, hogy a strukturális reformok elmaradása – a szocialista, liberális válasz –, vagy a túl magas adók és járulékok – a konzervatív válasz – okozzák a mai bajainkat, nem kielégítő magyarázat. Számos országot találhatunk ugyanis (a környezetünkben is), ahol strukturális reformok sem voltak, és az adók sem alacsonyabbak. A legjobb példa erre Csehország és Szlovénia, amelyek mindezen tényezők ellenére a térség legerősebb és legstabilabb gazdaságai. Ha ráadásul a közgazdasági elméletben keressük a választ, azt találjuk, hogy a sikeres országok földrajzilag jó helyen vannak, gazdaságaik nyitottak, intézményeik stabilak, azaz sem az adók szintje, sem a strukturális reformok nem lényeges magyarázó változói a sikernek.



Az első két tényező alapján hazánk is sikerre van ítélve, hiszen az Európai Unió tagjaként egy fejlett térséghez kapcsolódik, amelyen belül az áruk, a szolgáltatások és a tőke teljesen szabadon mozog, míg a munkaerő majdnem teljesen szabadon áramolhat már ma is. Maradnak tehát a hazai intézményi jellemzők, amelyek megkülönböztethetnek bennünket a környező országoktól, ahol nemcsak az adórendszerekben, hanem az általános gazdaságpolitikában is jelentős változások zajlottak. Régiónkban ma – hazánkon kívül – az általunk fontosnak tartott összes szomszédnál magától értetődő a költségvetési fegyelem és az alacsony infláció iránti igény, ami az intézményi stabilitás legjobb mércéje. Az intézmények azonban nem önmaguktól instabilak, azok a társadalmi igények teszik azzá őket, amelyek a versengő politikai pártokat arra kényszerítik, hogy a választások megnyerése érdekében a gazdasági lehetőségeken túlmutató ígéretekkel a lehetőségeket is sorvasszák. A rossz gazdaságpolitikát folytató országok nemcsak a külföldi, hanem a belföldi tőkét is riasztják, aláásva a gazdaság jövőbeli lehetőségeit is.



Aktivitási ráta



A rossz intézmények a munkaerőt is tétlenségre kárhoztathatják. Mi mással magyarázhatnánk azt, hogy ma Magyarországon a második legalacsonyabb az aktivitási ráta az unióban. Az aktivitási ráta nemzetközi összehasonlítható módszerrel méri, hogy a munkaképes korúak közül hányan dolgoznak vagy akarnak dolgozni. Ennél a mércénél fontos hangsúlyozni, hogy ez a statisztika már képes a fekete- és szürkegazdaságot is kezelni, tehát nem ezek torzító hatásáról van szó. Az is elgondolkodtató, hogy az új tagállamok közül Magyarország az, amelynek állampolgárai arányaiban a legkevesebb munkát keresik a régi uniós országokban. Ez utóbbi két megfigyelés mindenképpen súlyos (munka)kínálati problémára utal, és vélhetően nem valamilyen nemzetkarakterológiai jellemző következménye, hanem súlyos ösztönzési hiányosságok meglétére mutat rá a magyar jóléti rendszerben.



A munkára ösztönzést elvileg javíthatja az adó- és járulékcsökkentés, de paradox módon a mai magyar adórendszer egyik legnagyobb ficama éppen a minimálbér adómentessége. Emiatt a munkavállalók nagyon nagy hányada vall be jövedelmet e körül az összeg körül, és ennek az is a következménye, hogy ebben a jelentős szegmensben lehet az adócsökkentés ösztönző hatása a legkisebb. Az elmúlt tíz évben a munkakínálat fokozatosan növekedett, de ebben a folyamatban – a korosztályok relatív súlyának változásán túl – a nyugdíjkorhatár felemelésének volt a legnagyobb hatása, ez szintén alátámasztja azt a feltételezést, hogy a jelenlegi jóléti intézmények munkára ösztönző hatása gyenge.



De nem csak az egyéni döntésektől függő munkakínálati problémával találkozunk hazánkban. A magyar iskolarendszer által kiképzett munkavállalók képzettsége sem összetételében, sem minőségében nem felel meg a mai kor követelményeinek, azaz a munkaerő-kínálat összetétele sem megfelelő. Ennek a problémának a megoldása évtizedeken keresztül összehangolt programok szigorú végrehajtását igényelné egy olyan országban, amelyben minden kormány azonnal alapjaiban megváltoztatja elődje oktatáspolitikáját. Finnország az elmúlt években került a mérhető oktatási teljesítményekben Európa élére, de azok a szakpolitikai programok, amelyek ezt megalapozták, a hatvanas években kezdődtek.



A gyors gazdasági növekedéshez versenyképesség is kell, amit sajnos csak versenyben lehet megszerezni. A versenyt nem azért kell szeretni, mivel önmagában jó. Az igazság az, hogy a versenyt annak résztvevői szívből utálják, és mindent megtennének azért, hogy megszabadulhassanak tőle, ahogy azt már több mint kétszáz éve Adam Smith éles szemmel felfedezte.



Piaci kudarcok



A verseny fenntartása társadalmilag azért lehet fontos, mivel ez adja a legerőteljesebb ösztönzést arra, hogy a gazdasági teljesítmények a legjobbak lehessenek. A kormányok piaci kudarcokra hivatkozva szokták korlátozni a versenyt, de ma már jól látható, hogy a piaci kudarcok mellett kormányzati kudarcok is vannak szép számmal, ezek következtében a kiküszöbölni szándékozottnál nagyobb sérelem érheti a társadalom érdekeit. Az Antall-kormányt leszámítva az elmúlt években egyetlen kabinet sem volt, amely a versenyt és annak ösztönzését elsőrendűnek tekintette volna. A konkrét döntések, legyen szó a mezőgazdaságról, a távközlésről vagy bármi másról, valahogy mindig a kevesebb versenyt teremtő megoldások felé húztak. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ezek az egyedi döntések összeadódva milyen hatással voltak a gazdaság teljesítményére és főleg a magyar üzleti kultúra alakulására.



Nincs egyszerű és kényelmes megoldás a magyar gazdaság bajaira. A megoldás keresésében azonban érdemes minden közpolitikai ajánlást azon a szemüvegen keresztül megvizsgálni, hogy annak milyen hatása lehet a gazdasági versenyre és az egyéni munkavállalás ösztönzésére – ez ugyanis az a két alap, amely nélkül nem volt és nem is lesz sikeres magyar gazdaság. Sok veszítenivalónk nincs, tehát a javaslatom: vissza az alapokhoz!


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld