Címlap Vélemény & vita A recsegés-licit zsákutca
A recsegés-licit zsákutca PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 19. hétfő, 16:05
Pszihológiában van egy alapfelismerés.

A XX. század egyik kiváló pszihológusa írta le, hogy meglepődött, amikor egy majom hozzávágott valami tárgyat, amikor közelébe ment. Ugyanezt tapasztalta leírása szerint kisgyerekkel is. Szó sem lehetett a két esetben korábbról hozott indulatról. Mint kapcsolat teremtési kísérletet értelmezte ezt a viselkedést később. Ha hozzávágok valakihez valamit, biztosan reagál.
Kerülöm, hogy a mélypszihológia útvesztőjébe merészkedjek. De nekem úgy tűmik, hogy a polgári értékrendtől Vásárhelyi Mária és mindazok, akik vele fémjelezhetők, reménytelenül messze vannak. Ezt látni kell, amikor írásaikat olvassa valaki. Nem a valóságot elemzik, hanem belső énjüket tárják fel a legelképesztőbb szövegezésekben. Pszihodrámának tekintik az életüket, és színpadi fogásnak minden elképzelhető csűr-csavarást tudományoskodó munkától a sajtórágalmakig terjedően (a színpadi hatás érdekében minden megengedhető jelszóval, pontosabban a siker mindent igazol jelszóval).

Erkölcsi korlátot nem tudják értelmezni. Ők ennek ellenére nem Szókratész előttiek, mert Szókratész előtt senki sem tudta az erkölcs kulcs-szerepét. Ők azért Szókratész utáni rendíthetetlen cinikusok, mert eszköztárukba fevették már az erkölcs másokra ható, a logikát esetenként überelő érvrendszerét is. De csak érvelési eszközként. A lényeg nem változott: a világtól elzárt komédiájuk színpadához próbálják a közönséget láncolni. Polgárokat próbálnak a színpadi ál-polgársággal megtéveszteni, polgárságukról letéríteni. Scylla és Caribdis. Talán ennek a furcsa példázatnak is ide vezetnek a szálai.

A jel önmagában ugyanis semmi. Értelmetlen ákom-bákom. Ha a jelet valaki értelmezi, akkor válhat a jel információvá, mozgató erővé. A jelet egymásnak emberek adhatják, továbbíthatják hírláncokban. A hírláncban továbbított jel alapvetően nem változik abban a tekintetben, hogy a hírlánc két végén egy valódi értelmezőnek illetve egy valóságos jelforrásnak (valóságnak) kell állnia.

Ha a jel nem a valóság és az értelmező (a jelben a valóságot kereső értelmező) közötti kapcsolatot jelenti, akkor a hírlánc olyan, mint a mikrofon zsinór, amely nincsen bedugva sehova, csak lelóg az asztal szélén. Nem más a hangszóróból jövő hullámzás, mint a begerjedt mikrofon recsegése.

Sajnos sokan fenntartás nélkül a gerjedő hírkészülék zavart recsegésére támaszkodva próbálják saját félelmeiket igazolni, és így orvosolni. A recsegésre mutogatva legszívesebben az egész világot felszámolnák páni félelmükben értelmetlen recsegésre hangolódott érzelmükben. Az öntuning pontosan olyan ártalmas, mint a gáttalan öncenzúra. Egy aránylag fiatalkori fejlődési ponton rekednek meg, amin még a pubertás előtt minden gyereknek át kell esnie: aki elesik, annak nem a földet kell ütlegenie, hogy az bántotta őt, hanem meg kell tanulnia járnia. Meg kell tanulni járni az erkölcs, a társadalom-erkölcs, a polgáriság mezején is. Nem lehet örökké másokat hibáztatni még oly sajnálatos lelki fejletlenségünkért sem. De ehhez közösség, valódi közösség kell, amelyre rábizhatjuk magunkat, és amelyben kibontakozhat személyiségünk. Akkor lehetünk valóban polgárok (ha ezt a kifejezést használjuk). De a bizalom, a szolidaritás, a megélt sorsközösség és méltányosság helyett a másiktól a polgáriságnak faji alapon való elvitatása (mint nagybecsű Göncz Árpád tudta azt megtenni államelnöknek nevezett munkakörében) járhatatlan út. Aki ezzel próbálkozik mély sárba dolgozza be magát. Az alább idézgetett szerző rendkívül mélyen beásta magát a latyakba.

A részvét ne vegye el azonban józanságunkat. Ne kívánkozzunk melléje. A polgárság (ha tudjuk aktuálisan jól értelmezni) egy szilárd erkölcsi és sikeres anyagi életviteli létforma - nem megkeseredett és velünk a közösséget elutasító csepűrágók martaléka.

Nekik a polgári lét olyan délibáb, amelynek igézetében még a mikrofon gerjedésének zajából is értelmet akarnak csiholni, pedig csak értelmesen és tisztességgel kellene szólniuk.


Ne azonosítsuk őket senkivel rajtuk kívül. És ne tekintsük őket origónak, mert ők csak remegő kezű barkácsolók, akik a tiszta hang reménye nélkül erőltetik a recsegést. Potyautasok, akik állandóan el akarják dönteni, hogy merre tovább. A rájuk hallgatás sehova sem vezet. Nem a túl-recsegés a megoldás. A recsegés-licit zsákutca.
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld