Címlap Vélemény & vita Nyílt levél Patrubány Miklósnak
Nyílt levél Patrubány Miklósnak PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 19. hétfő, 14:34

Ismét látom szorgalmas csákányozását az ötven év előtti magyar közéletben, illetve történelemben. Verítékezését igyekszem, mint máskor is, tiszteletben tartani, de ahol Ön dolgozni kezd, rögtön lekozmásodik a környék, s a szagra azonnal megjelennek sunyi, kis lidércecskék, s félbetört kövek robaját hallja az ember alázuhogni a mélybe. Ezúttal ismét nagyon komoly témát ás elő a múltból, amelyről egyszer már döbbenettel és zavarodottan beszéltek a rádiók, az újságok, a televíziók, de sem a vádlók, sem a vádlottak nem jutottak el az ügy teljes tisztázásáig. Mintha az egész csak a homály emlékműve volna. A korra jellemző kusza dróthálók gubanca.

Magam is nehézkesen lépegetek előre.

Az Árpádhír Világtelevízió egyik műsorában Ön ismét bemutatja azt a kétségbeejtő dokumentumot, amely az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i számában jelent meg, s arról számol be, hogy 251 kollaboráns magyar író levelet írt az ENSZ ötös bizottságának: ne tárgyalja a magyar ’56-os forradalom ügyét s vérbe fojtásának a körülményeit, mert az végzetes lehetne Magyarország számára.

Ön szerint az Irodalmi Tanács néhány tagjának kivételével minden magyar író aláírta ezt a tiltakozást Abody Bélától kezdve Weöres Sándorig. Mutatóba csak néhány nevet írok ide: Füst Milán, Kassák Lajos, Ilylyés Gyula, Szabó Lőrinc (aki éppen ezekben a napokban haldoklott), Németh László (aki közös öngyilkosságra készült felszólítani néhány pályatársát), Tamási Áron, Veres Péter, Kodolányi János, Cseres Tibor, Örkény István, Féja Géza, Sinka István, Hubay Miklós, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Nagy László, Szécsi Margit, Somlyó György és még a többi kétszázvalahány név.

A satöbbitől kezdve, Patrubány úr, már nem törődik a nyilatkozattal, csupán velem.

Azt írja, hogy: A ma is élők között a legismertebb név Csoóri Sándoré.

Ez a mondat rokon mondata annak, amellyel az egész támadását kezdi: Csoóri: ’56-ban fasizmus és fehérterror volt, az ENSZ ne tárgyalja.

Ha jól emlékszem, az 1957. évben nem én voltam sem Magyarország, sem a Vatikán külügyminisztere, hogy ilyen mondatokat kiáltsak világgá. Ekkor épp a Lakatosipari Vállalat alkalmazottja voltam. A vértanúhalált halt Losonczi Géza testvéröccse, Losonczi György jóvoltából, hogy ne haljak éhen, mert az Új Hang című folyóiratot, amelynél másfél évig dolgoztam, a Kádár-rendszer kíméletlenül eltaposta. De rövid idő után innen is kisöprűztek, mert kiderült rólam, hogy ’56-ban az értelmiségi körök és az írószövetség megbízott összekötője voltam.

Az írószövetség környékén már nemigen jártam.

Akinek van esze, rögtön ráébred, hogy a Patrubány-féle domborműnek azért lettem én a „főalakja”, mert Patrubány Miklós sokat álmodhat velem. Nemrégiben például azt álmodta, hogy én Tabajdi Csabával, Szili Katalinnal, Németh Zsolttal, sőt Gyurcsánnyal együtt új világszövetséget akarok létrehozni. Nem tudom, hogyan hívják ezt a betegséget, de a legszánalmasabbak közül való. Lehet, hogy ez torzítja el az egész tudatát, mert különben neki is tudnia kéne, ha most ismernek is itt-ott az országban, akkor még nem ismertek. Vagyis nem számítottam mérvadó fiatal költőnek. Én nem tudtam Kassák Lajosra, Illyés Gyulára vagy Németh Lászlóra hatni. Ők tudtak rám!

Egy józan, szelíd beadványt például úgy írtam alá, hogy biztos helyről hallottam: mindketten, Illyés és Németh is aláírja. Ezt a beadványt a bebörtönzött írók szabadon bocsátása miatt írtuk. Úgy emlékszem, ez a szöveg nagyon szelíd volt, túlságosan is megalázkodó, de bűntudattal arra gondoltam, engem éppúgy lecsukhattak volna, mint őket, jöjjenek csak ki minél előbb. Különben is többször behívattak a Gyorskocsi utcába, ahol órákon át faggattak, de fenntartva az újabb találkozás esélyét, mindig gyanakvó arccal engedtek el.

A nagy, tiltakozó levél szövegét, amelyben az ötös bizottsághoz fordult az írótársadalom nagy része, csak most, tegnap olvastam először. Rögtön megállapítható a szövegről, hogy nem író írta, hanem politikus vagy egy marxista végzettségű lángelme. Egyetlen írói gondolat, jelző, nyelvi fordulat nincs az egész szövegben. A nevek pedig úgy következnek egymás után, mintha telefonkönyvből írnák ki őket. Ilyen gépiesített tiltakozást nem olvastam még sehol. Én tudom, mit jelent negyven-ötven nevet is összegyűjteni egy-egy fontos ügyben, ebben a másfél oldalas nyilatkozatban csak gyászfekete kóc van és dobogós beszéd.

Az is lehet, hogy akikre bízták a nevek összegyűjtését, tudták, hogy a karhatalmistákkal túlzsúfolt országban senki nem fog tiltakozni. Nem amnézia volt, mint ahogy mondogatni szokták, hanem világonkívüliség. Ugyanaz a letörtség, amely a trianoni döntés után bénította meg az országot. Minek is loholtak volna ide-oda az aláírásgyűjtők Illyés után Tihanyba, Németh László után Sajkodra, Vas István után, teszem azt, Szentendrére? Amikor akasztanak is, kis dolgokra nemigen szoktak ügyelni. Nem olyan rég egy hamis Teller-levél is megjelent a Népszabadságban, pedig nem ’57-et írunk. De a kételkedőknek azt ajánlom, kérdezzék meg Kun Miklós történész barátomat: vajon hallott-e olyanról, hogy mondjuk az áldozatot már rég agyonverték, de agyonverése után még könnyedén aláíratták vele a nevét egy ellene szóló fontos dokumentumra?



Ha Patrubány Miklós csak engem sértett volna meg, még kibírnám, ahogyan kibírtam eddig is. De az egész ’56-os magyar forradalmat és a magyar értelmiséget beszennyezte. Épp október 23-a előtt! Mintha parancsra cselekedett volna! Hogy milyen parancsra, nem kérdezem, de felhívom polgártársaimat, hogy kezdjenek el felőle érdeklődni.



Villámgyors írásomat csak akkor tépem szét, ha Patrubány Miklós vagy a régi Élet és Irodalom szerkesztője megtalálja ennek a rendkívüli dokumentumnak az eredeti szövegét eredeti aláírásokkal, mert valahol meg kell lennie. Vagy a Külügyminisztériumban vagy a belügyben vagy netán az ENSZ irattárában, ahol ilyen „történelmi bizonyítékokat” meg szoktak őrizni.

A felsorolt írók életművének a nagy része, amely igazi megpróbáltatások között született meg, egészen másról beszél, mint a „legendás” és sok-sok árnyékkal betemetett levél.


Forrás: Magyar Nemzet Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld