Címlap Vélemény & vita Balsors akit régen tép
Balsors akit régen tép PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 19. hétfő, 14:11
Kölcsey örökbecsű sorai jutottak eszembe első pillanatban , amikor elolvastam Matolcsy György nemzetstratégiai cikksorozatának legújabb írását (Függőség és zsugorodás, MH, november 10.). Sorozatos történelmi kudarcok, Mohács, Trianon, Moszkva – a szerző nagy ívű történelmi áttekintése az ország véget nem érő területi, emberi, vagyoni és esélyvesztéseiről mégsem arról szól – akárcsak Himnuszunk –, hogy hagyjunk fel minden reménnyel. Arra biztat, hogy nézzünk magunkba, mi az, amit elkerülhettünk volna, és tanulva a múlt hibáiból, hogyan tudunk ebből az ördögi körből végre kilépni.

Az igazi kérdés persze az, hogyan. Hogyan tudjuk mindazokat a kudarcokat és veszteségeket, amelyek országunkat és nemzetünket az elmúlt évszázadokban érték, a javunkra fordítani? Az első és talán legfontosabb válasz erre az a hitvallás, amely Matolcsy György ezen – és más – írásainak is alapköve: jövőkép és hosszú távú stratégia nélkül csak újabb zsákutcák várnak ránk. Politikai, gazdaságpolitikai, társadalompolitikai jövőképre egyaránt szükségünk van, az egyik nem létezhet a másik nélkül.



Gazdasági téren az Európai Uniótól várt ezermilliárdok felhasználásának megalapozására sorozatban születnek ugyan dokumentumok, azt az illúziót keltve, hogy mindez egy stratégia követése, de a gazdaság történéseit figyelő egyszerű polgárnak is világos: a politikai kompromisszumok boszorkánykonyhájában a domináló törekvés a megszerzett pozíciók megőrzése. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükséges, hogy a szerző a történelmi kudarcok sorát a jelen esélyvesztés számunkra talán legfájdalmasabb fázisával zárja.



Talán bennünk, magyar emberekben van a hiba? Talán alkalmatlanok vagyunk arra, hogy sikeresek és tartósan a nyertesek oldalán legyünk? Matolcsy korábbi írása és a téma talán legszakavatottabb képviselőinek, Kopp Máriának és Skrabski Árpádnak a hozzászólása meggyőzően bizonyítja ennek ellenkezőjét. Nem vagyunk és nem voltunk alábbvalók mi sem, mint a szlovének, osztrákok, hogy csak szomszédjainkat említsem. 1848 vagy 1956 példája azt igazolja, hogy a nemzet tagjainak lelkesedése hegyeket tud megmozgatni, ha követendő, igaz jövőképet látnak maguk előtt.



Két alapvető tényezőt emel ki Matolcsy György mint a továbblépés sarkköveit. Az egyik az elitek felelőssége, a másik a polgárság, a középosztály gyengesége. Mindkettővel egyet kell érteni, és azzal is, hogy a két problémakör egymással szorosan összefügg. Nemzetközi példák olyan utakról is beszámolnak, amikor kialakult, megerősödött a polgárság, és csak ez után, ennek bázisán épült ki a gazdasági és politikai elit. Nálunk ez fordított sorrendben történt. S miután mindez egybeesett a globalizáció térhódításával, az elit figyelme nem arra irányul, hogy itthon rendben menjenek a dolgok, hanem – a nagyobb haszon esélyét tartva szem előtt – a külső erőktől vált függővé.



Felvetődhet, hogy illendő lenne megkülönböztetni a politikai és a gazdasági elitet. Hiszen a nemzet felemelkedése iránti felelősséget az állampolgár elsősorban a politikai elittől várja el. A gyakorlatban azonban a két csoport összefonódottsága miatt – amely esetenként személyi, esetenként "csak" érdekkapcsolatot jelent – egyik fél sem mentesülhet a számonkérés alól. Talán nem véletlen, hogy most, amikor gazdaságunk helyzete siralmas, a politikusok népszerűsége sem verdesi az eget. S fel kell tenni azt a talán néha kellemetlennek tűnő kérdést is, hogy minden csak a posztkommunista elit rovására írható-e, vagy valamilyen mértékben közös a felelősségük a régi és új eliteknek? Egy megalapozott nemzetstratégia kidolgozásához elengedhetetlen a tisztánlátás ebben a kérdésben is.



A Polgári Szemle májusi számában Egedy Gergely politológus arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar politikának – beleértve a konzervatív polgári áramlatokat is – mindig gyenge pontja volt a szándékok és a cselekedetek eszmei előkészítése, valamiféle perspektívába állítása. Tehát jövőképre, stratégiai gondolkodásmódra a politikai kultúrában ugyanúgy szükség van, mint a nemzet felemelkedését megalapozó gazdaságpolitikában.



Hogyan tovább, tesszük fel egyre gyakrabban a fő kérdést. Matolcsy György szerint járni kell három járhatatlan úton: keresni egy jó fejedelmet, keresni igaz külhoni szövetségeseket és erőssé tenni a polgárságot. Járhatatlan ez az út? Eddigi történelmi tapasztalataink szerint talán igen, de ha végre egyszer mindenki belátná, hogy minden más megoldás zsákutca, akkor nemcsak érdemes, hanem elkerülhetetlen is ezen alapelvek követése. Akkor felrajzolható egy reális jövőkép és kidolgozható egy olyan nemzetstratégia, amelynek támogatása nemcsak a jobboldal vagy csak a baloldal érdeke, hanem mindannyiunké. Ahogyan Antall József megbízott miniszterelnökként hangsúlyozta 1990-ben a parlamentben: "Mi azt szeretnénk, hogy a fennálló politikai véleménykülönbségek és programkülönbségek ellenére meglenne a parlamentáris együttműködés lehetősége az ellenzékkel, az ellenzék különböző pártjaival."


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld