Címlap Kultúra Spanyolországban hirdették a magyar ingatlanokat
Spanyolországban hirdették a magyar ingatlanokat PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 09. péntek, 16:10
23 országból érkeztek kiállítok a legrangosabb spanyol ingatlanvásárra, a hazai ingatlanpiacot a 75 milliárd Ft beruházással épülő Budapest Gate képviselte.

Erdei Bálint a projekt értékesítésért felelős vezetője elmondta: A rendezvényre több mint 63 országból érkeztek érdeklődők, akik potenciális vevői lehetnek a magyar ingatlanoknak is.



A rendezvényen a figyelemért nemcsak a klasszikus versenytársakkal (Románia, Csehország, stb) kellett megküzdenie a magyar lakóparknak, de itt voltak például a Dominikai Köztársaság, Panama és Törökország képviselői is. A figyelem felkeltése már csak azért is nehéz, mert egyes befektetők hatalmas költségvetésű standokat voltak képesek kiállítani. Brazília például 4000 (!) négyzetméteren mutatta be ingatlanjait.



Az egyik legrangosabb spanyol kiállításon azért is érdemes részt venni, mert ez a régió lehet a mintaképe Magyarországnak is. Itt az utóbbi időben többtucat golfpálya épült, amely óriási lökést adott az ingatlanpiacnak is. - mondta a szakember



Mint ismert: A Budapest Gate nemcsak lakásokat és ötcsillagos szállodát, de horgásztavat és világversenyek rendezésére is alkalmas golfpályát is magában foglal majd. A közel 75 milliárd forintos projekt a jelenleg futó legnagyobb méretű vegyes rendeltetésű ingatlanfejlesztés Magyarországon. Területén a legnagyobb hazai 18 lyukú golfpálya mellett családi, iker- és társasházak, villák is lesznek, építenek egy luxushotelt és egy 1250 fő befogadására alkalmas konferencia-központot is.

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld