Címlap Kultúra A legvidámabb barakk
A legvidámabb barakk PDF Nyomtatás E-mail
2007. október 25. csütörtök, 15:53

Van, amikor az ember a cél előtt pár méterrel téved el. Már látja a szalagot, már vinné is a lendület, amikor a test hirtelen, ki tudja, milyen parancsnak engedelmeskedve, megbokrosodik, elfordul, szétesik. Még az is lehet, hogy az ellenkező irányba kezd el futni. És ez rosszabb, mint ha az utolsó pillanatban fordulna ki a térd, rándulna meg a boka. Az egyik tragédia, a másik a téboly maga.

Kamondi Zoltán Dolinájából is épp ez az utolsó összpontosítás hiányzik. Az utolsó negyedóra. De ehhez értenünk kell az elejét. Bodor Ádám szövegei látszólag kiváló nyersanyagok egy, a kihívást szerető filmkészítőnek. Olyan erős atmoszférájuk van, hogy ha abból sikerül elcsípni akár csak egy szeletkét is, abból már összeáll a film. Sikerült ez már Buvári Tamás nagydíjas kisfilmjének is (A kivégzés), és Gothár Péter is igen messzire jutott e tekintetben A részleg című alkotásában. A legígéretesebb mégis a Dolina, és nemcsak azért, mert a hatás kedvéért egy egész kisváros díszletét építik meg akkurátusan, hanem mert Kamondi figyelme kiterjed minden apró részletre. Jelmezek és álszakáll, a mindenhova betüremkedő fehér por, a tavacska (vagy pocsolya?) rozsdaszíne, amiből a szeminaristák halásszák a kagylókat a film legelején: minden ízében bodori világ ez. És mennyire segít mindez a színészeknek! Molnár Piroska tiritarka ruhái segítségével pontosan hozza a román/orosz naccsága élveteg, kiskirálykodásra hajlamos figuráját, aki mindent képes kijárni magának a körzetben. De a főszerepet alakító Adriano Giannini is akkor találja meg egészen Gabriel Ventuza karakterét, amikor végre magára húzza a csuhát, a hatalom birtokosainak csalhatatlan jelmezét. Hol akkor a hiba?


Bodor szövegeinek feszültségét javarészt a kihagyások, a mindig pontos elhallgatások, a sejtelmes csöndek adják. Az Érsek látogatása (a Dolina nyersanyaga) e tekintetben még szűkszavúbb: számos értelmezést enged meg a hozzá nyúlóknak. A film azonban többnyire mégis abból él, amit megmutat. Ezért néha túllép a bodori világot jellemző szikárságon: kicsit túl sokat árul el a fésülködő-asszonyok igazi foglalkozásáról, amitől fűtött erotika önti el a vásznat, és nem odaillő abszurditásokkal is megtűzdeli a filmet. Miért rajzol Kosztin atya folyton rózsaszín csecsemőket a nagy könyvébe? Bodor világában annyira megvan a helye minden különösnek és szokatlannak (amelyek éppen ettől teljesen természetesnek tűnnek), hogy eggyel több már dominóként dönti le az egészet: elkezdünk kételkedni. Az építkezés, a hely természetének kibontása a film legnagyobb, már-már utánozhatatlan erénye, ám ebből a gondosságból kevés marad a történet lezárásához. Az utolsó negyedórában ugyanis annyira belezavarodnak az alkotók az addig csak lebegtetett összefüggésekbe, hogy maga a zárlat szinte már nevetésre ingerel. A túl kevésből ekkor lesz túl sok. A titkok önmaguk ellen fordulnak és szétszedik az eddig oly pontosan, oly sok beleérzéssel ábrázolt vidék mágikus hangulatát. A havas táj nyugalma ráadásul még bosszantó is Dolina szemétfüsttől erjesztett falai után.


Nincs ilyen menedék. Vagy ha mégis, akkor csak a legendákban. De az ilyesmire egy lyukas garast sem adnának az elkülönítő barakkjaiban. Ahol élnünk adatott.


Forrás: Népszabadság Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld