Címlap Kultúra Boszporusz felett a híd
Boszporusz felett a híd PDF Nyomtatás E-mail
2007. október 11. csütörtök, 11:04
A Boszporusz felett a híd Tolvaly Ferenc harmadik lélekútjának lenyomata.
Korábbi filmjeiben, a nagysikerű El Camino-Az út-ban a zarándok a keresztény misztika segítségével járja az utat, míg a Tibetben a lélek-ben a buddhizmus nyújt lelki táplálékot a vándornak.

A Boszporusz felett a híd-ban az iszlám hitvilág adja a keretet, amin keresztül a szerző az időt vizsgálja.

A kiteljesedett időt szeretném megmutatni, a jelenlét teljes idejét.

Ha figyelünk magunkra, be kell ismernünk, úgy múlnak el hetek-hónapok, hogy sokszor azt sem tudjuk, hogy mit tettünk. Azt sem vesszük észre, hogy elveszítjük önmagunkat. Mindennapjainkból, egyre gyorsabban forgó világunkból hiányoznak a nyugalom szigetei, ahol az időtlen találkozik az idővel. Ha megtalálom a nyugvópontokat, felülemelkedik lelkemben az idő a múlandón. Ez az a pillanat, amikor jelen vagyok, amikor részt veszek a tiszta létben.”


A Boszporusz felett a híd bemutatja az iszlám hétköznapokban rejlő szépségeket, a nyugalmat, a mindent átható hitet, de láthatjuk a nehézségeket, a sok-sok küzdelmet is.

Egyetlen nap ősi ritmusát követve, hajnaltól, ébredéstől késő estig, az álmok kezdetéig nézhetjük végig az emberek életét a világörökség részét jelentő városok múltat őrző jelenében. Ősi mesterségeket, biblikus tájakat, nyüzsgő, sokszínű, élettel teli szukokat, medinákat, mecseteket és zarándokhelyeket láthatunk. A film k ifejezi vonzalmunkat a távoli tájak, kultúrák iránt, ugyanakkor bemutatja az ott élők egy másik, számukra idegen világhoz fűződő vágyait.

Találkozhatunk a zokkal a fiatalokkal, akik mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az évszázadok óta szigorúan szabályozott életükből. Megismerhetjük k ockázatos szökési terveiket , és Európával kapcsolatos vágyálmaikat. Így válik teljessé a kép egy világról, amit alig ismerünk, s ezért sok esetben félelemmel tölt el minket.

A megismerés a kultúrák, vallások, emberek között hidat épít. Ez teszi lehetővé, hogy mindkét irányba átjárjanak rajta.


„Évek óta foglalkozom az iszlámmal. Nem divat-témaként, nem csak a megrendítő 2001. szeptember 11-diki tragédia miatt. Az azonos címmel megjelenő regényemhez interjúkat készítettem hittudósokkal, bölcsészekkel, és beszélgettem hétköznapi, egyszerű emberekkel is . Közülük néhányat megszólaltatok a filmben. Az interjúkat összekötöm az idővel kapcsolatos tűnődéseimmel. Be szeretném avatni a nézőt tapasztalataim ihletet adó pillanataiba.

Egyik meghatározó élményem Isztambulban volt, ahol részt vehettem a dervisek titkos szertartásán. A forgatás után a dervisek nagymestere ezzel az üzenettel búcsúzott:

„A hit úgy köti össze a hívőket Keleten és Nyugaton, mint a Boszporusz felett a híd Ázsiát Európával.”


Hossz: 87 perc

Rendező: Tolvaly Ferenc

Operatőr: Balog Gábor

Zene: Márta István

Producer: Cameofilm Kft., 1023 Budapest, Apostol u. 13/b (képviselő: Csáky Attila)

Coproducer: Zen Média /Amsterdam

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld