Címlap Vélemény & vita A magyar-szlovák viszony mérgezői
A magyar-szlovák viszony mérgezői PDF Nyomtatás E-mail
2007. szeptember 28. péntek, 16:39
Szeptember közepén a jó szándékú emberek még csak azon értetlenkedtek, miért söprik le az asztaltól a szlovák politikusok magyar polgártársaik javaslatát, hogy a történelmi megbékélés érdekében a magyar és a szlovák törvényhozás kölcsönösen kövesse meg a másik országot a régi sérelmek ügyében. Amikor Fico miniszterelnök "arcátlan pimaszságnak" nevezte a felvetést, bennem a felháborodás sajnálkozással párosult, hogy északi szomszédjainknál mennyire nem ismerik, vagy mennyire hamisan állítják be a két nép kapcsolatának történetét. Ami azután szinte sokkolta a magyar politikai közvéleményt, az a szlovák Nemzeti Tanács (a parlament) szinte egyhangú határozata a második világháborús rendezést szolgáló dokumentumok érinthetetlenségéről. Ezt nem enyhíti a preambulum álságos kitétele, "a jó szomszédi kapcsolatok fejlődését kívánva a Magyar Köztársasággal", hiszen senki sem hihette, hogy ez a határozat magyar részről nem fog éles tiltakozásokat kiváltani.

Elmaradt kiegyezések



Vajon a szlovák közvélemény miért nem hajlandó szembenézni azzal, hogy a "dokumentumok" milyen embertelen intézkedésekkel sújtották 1945 és 1948 között az ország területén élő magyarokat?



Szarka László, a Szlovákiában született (és általában ott is megbecsült) magyar történész, kisebbségi szakértő 1991-ben a magyar–szlovák viszonyt az "elmaradt kiegyezések" történeteként jellemezte. Igaza van, 1848-ban, 1861-ben és 1868-ban a magyarok, 1919-ben, 1945-ben, 1990-ben, 1993-ban és most a szlovákok mulasztották el a jó alkalmat, hogy a több mint ezer éve egymás mellett élő, hasonló történelmi megpróbáltatásoknak kitett két nép túllépjen az egymással szemben táplált múltbeli sérelmeken.



Népeink történelme szorosan összefonódik, de 1919 óta Szlovákiában kialakult és fokozatosan uralkodóvá vált egy torz, a valóságot eltagadó vagy meghamisító történelemszemlélet, amely a magyarokat a szlovák nép örökös ellenségeként ábrázolja.



Mérgezik a légkört



Létezik olyan vélemény, hogy a politikából száműzni kell a történelmi kérdéseket, foglalkozzanak azokkal kizárólag a történészek. Ha Nyugat-Európában élnénk, ezzel egyet is lehetne érteni, de Kelet- és Közép-Európára sajnos ma is jellemző a történelmi sérelmek állandó emlegetése, párosulva a múlt elfogult, gyakran hamis ismeretével, és ez tartósítja a népek közötti ellentéteket. A történelemhamisítások félrevezetik a hiszékeny és a nemzeti mákonyra fogékony embereket, mérgezik a légkört, nagyban nehezítve az őszinte megbékélést és a jószomszédi kapcsolatok kialakulását. Magyarország és szomszédjai között pontos és hiteles történelmi ismeretekre lenne szükség ahhoz, hogy ne termeljük újra a jó viszony eszmei akadályait. Meggyőződésem, hogy a történészek képesek lennének tárgyilagos, kölcsönösen elfogadható módon bemutatni a közös történelmet, de az ilyen szemlélet elterjedéséhez politikai akaratra van szükség. Magyar részről ez régóta megvan, de a mai szlovák politikából teljesen hiányzik.



A Benes-dekrétumok menthetetlen megerősítése régen látott egységbe tömörítette a magyarokat, az erre adott válaszok pedig a szlovákokban tovább erősítik a nacionalista türelmetlenséget. Ebből az ördögi körből úgy lehetne kitörni, ha a szlovákok ráébrednének és elgondolkodnának azon, mi is vitáink gyökere. Nem az első bécsi döntés, de nem is a magyarok 1945 és 1948 közötti kitelepítése és üldözése, hanem az 1919-ben meghúzott határ. A világháborút megnyerő hatalmak békekonferenciája akkor az etnikai elv és az önrendelkezés megsértésével egymillió magyart csatolt Csehszlovákiához, ebből nyolcszázezer jutott a mai Szlovákia területére.



Etnikai alapon



A mai Dél-Szlovákia akkor még tisztán magyarok által lakott terület volt. 1938-ban ezt egy nemzetközileg jóváhagyott döntés visszacsatolta Magyarországhoz, de a náci Németországgal történt kollaboráció ellenére Szlovákia 1945-ben újra birtokba vehette, és hogy többé ne kelljen tartania egy újabb határváltozástól, megpróbálta onnan az összes magyart kitelepíteni. Potsdamban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ehhez nem járult hozzá. A mégis meginduló kiűzés megállítására erőltették ki a nagyhatalmak a lakosságcserét a Magyarországon elszórtan élő szlovák közösségekkel. Így mára Szlovákiában harmincról tíz százalékra csökkent a magyar lakosság aránya, Délen a legtöbb városban többségbe került a szlovák népesség, és az egész vidék vegyes lakosságúvá vált. A szlovák politikusok mégis rettegnek a déli sáv elveszítésétől, ebből a félelemből fakad magyarfóbiájuk, és ebből ered a szlovákiai magyar közösséggel szembeni türelmetlen politika. Megtapasztaltam, hogy e félelmet semmiféle magyar fogadkozás, gesztus, kormánynyilatkozat, államközi szerződés nem tudja eloszlatni.



A szlovák politikusok és követőik megnyugodhatnak: noha csak a szerencsének köszönhetik, hogy 1919-ben egy jelentős magyarlakta területtel kiegészülve jött létre Csehszlovákia, és Dél-Szlovákia mai szlovák lakói (igen kevés kivétellel) az elmúlt 88 évben települtek oda, részben az elüldözött magyarok helyére, a mai határt a magyarok tiszteletben tartják. Nem módosítani akarják, csak azt kívánják, hogy szűnjön meg Szlovákiában a magyarellenes hangulatkeltés és mindenfajta diszkrimináció. Ahhoz ragaszkodnak, hogy a szlovákiai magyarok bele tudjanak szólni az őket érintő döntésekbe, megőrizhessék saját kultúrájukat, és jogbiztonságban éljenek ott, ahol őseik ezerszáz évvel ezelőtt letelepedtek.


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld