Címlap Kultúra feLugossy László kiállítása a K.Petrys Ház galériában
feLugossy László kiállítása a K.Petrys Ház galériában PDF Nyomtatás E-mail
2007. szeptember 04. kedd, 11:01

FeLugossy László a hazai kortárs művészet, képzőművészet egyik legfontosabb alakja, idén 60 éves.
Ebből az alkalomból 2007. szeptember 4-én 20 órakor nyílik a « Nekem meg a konditeremben lenne a helyem » - antifittek című kiállítása. A kiállítás, amely szorosan kapcsolódik a Laca 60 sorozat többi eseményéhez, 2007. szeptember 5-től október 2-ig tekinthető meg a K. Petrys Ház galériában (1085 Budapest, Horánszky utca 13. II/19.).

FeLugossy Lászlót köszönti szeptember 5-én este 20 órakor a Godot Galéria is, ahol a művész „A túlvilágról minden másképp látszik” című kiállítása nyílik, valamint szeptember 23-án a Vajda Lajos Stúdió pincéje, ahol feLL a Műútban címmel folyóirat bemutató lesz.

A kiállítás előzetes időpont egyeztetést követően bármikor megtekinthető. Időpont egyeztetés: 267 4491 vagy 20/4709993.

feLugossy László 1947. június 25-én született Kecskeméten. Autodidakta képzőművész. A középiskola befejezése után fotózást tanult. 1972-óta tagja a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak, 1982-óta a Művészeti Alapnak, 1989-óta pedig a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének is. 1990-ben Munkácsy díjat, 1991-ben pedig a Neufeld Anna Alapítvány Hincz Gyula díját kapta meg.

1968-óta állít ki. Számtalan csoportos és több tucat egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Művei megtalálhatóak a nagyobb magyarországi köz- és magángyűjteményekben, mint például a Szentendrei Ferenczi Múzeum, a Kecskeméti Képtár, a Pécsi Modern Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az István Király Múzeum, vagy a Paksi Képtár.

feLugossy László weboldala a www.felugossy.com címen érhető el.

További, a művésszel, a kiállítással és a galériával kapcsolatos kérdés esetén Robitz Anikó galériavezető készséggel áll rendelkezésére a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen vagy a 20/470-9993-as telefonszámon.
 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld