Címlap Vélemény & vita Kormány, sorakozz!
Kormány, sorakozz! PDF Nyomtatás E-mail
2007. augusztus 30. csütörtök, 11:02
Van kiállása a magyar kormánynak. Képe is van hozzá. Mozgóképe. Sőt csatornái is vannak – dögivel. Tegnap a miniszterelnök és a kormány összes tagja együtt állt ki azon a kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a Magyar Gárda ellen tiltakoztak. Mintha ez lenne jelenleg ennek az országnak a legnagyobb problémája.

Az egész nyáron folytatott médiakormányzás újabb felvonásához érkeztünk. Most drámai hangon szélsőségesekről, fasizálódásról, nyilasokról beszélnek – egy aprólékosan kidolgozott forgatókönyv alapján –, és sorakozót fújnak. A kormány közleménye ilyen szempontból önleleplező: médiavihart kever-kavar, hogy a sorsunk szempontjából húsba vágó kérdésekről elterelje a figyelmet. Mintha ezt a felhabosított gárdaügyet nekik találták volna ki, vagy netán ők rendelték volna meg. Hogy (mellé)beszélni lehessen.



Igaz is, pénteken ötpárti egyeztetést tartanak ugyanerről a témáról, utána pedig nemzetközi sajtótájékoztató következik. A parlamenti pártok közös álláspontját ismertetik majd a világsajtóval. Ha lesz közös álláspont ebben a hisztériakeltésben. Utána már nem lehetett volna eltáncolni a hattyú halálát. Okafogyottá válhatott volna ilyen hangnemben pufogtatni a frázisokat belénk, csak azért, hogy továbbra se essen szó közös dolgainkról.



Mint egy kormányzati nagyviziten, úgy sorakozott fel a kabinet, hogy ezzel is jelezze egységét. Ezt a határozott fellépést már sokszor elvártuk tőlük. Például elmondhatták volna: annak érdekében, hogy a felsőoktatás mindenkinek elérhető maradjon, visszalépnek a tandíj bevezetésétől. Közleményben fogalmazhatták volna meg, hogy egységesen támogatják a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit. Szólhatnának arról is, hogy az elszegényedett lakosságot nem játsszák a több-biztosítós rendszer üzleti hiénáinak kezére.



Sok fontos és drámai kérdésben vártunk már egységes kormányzati fellépést. Hiába. A magyargárdázás bezzeg mindezeknél fontosabb.



Szombaton úgy tettek a kormánypártok, mintha a Magyar Gárda megalakulása miatt elsötétült volna felettünk az ég. Sólyom László hivatala ekkor közölte: az államfő elítéli a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipuláció eszközét is. Tavaly ősz óta szinte egyszer sem találtak meghallhatásra Sólyom László gondolatai a kormánypártoknál. Most sem.



A kormány tegnapi állásfoglalása hamisítatlan példája a félelemmel való manipulációnak. Hiszen mást sem szajkóz a Magyar Gárdától független lakosságnak: neked félned kell! Neked ettől kell félned! Jövőkép, önbizalom, identitástudat helyett félelmet önteni belénk: ez az, amit határozottan visszautasítunk.


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld