Címlap Vélemény & vita Szeptemberben tízezer tanár veszíti el állását
Szeptemberben tízezer tanár veszíti el állását PDF Nyomtatás E-mail
2007. augusztus 30. csütörtök, 10:53
Immár szocialista politikusok nyilatkozatai is alátámasztják: helyesen számoltak a pedagógusok érdekvédelmi szervezetei, amikor tízezer tanári álláshely őszi megszűnését valószínűsítették. A kormány azzal próbálja menteni a helyzetet, hogy az elbocsátott pedagógusok zöme nem kerül utcára, egyszerűen csak nyugdíjazzák őket.

Tízezer tanár állása szűnik meg szeptembertől, emiatt 1000–1500 pedagógus kerül az utcára – mondta tegnap Tatai-Tóth András, a szocialisták oktatási műhelyének vezetője. Még nem ismerik a pontos számokat, ugyanis néhány önkormányzat késve hozta meg a létszámcsökkentéshez vezető döntését. Az MSZP-s politikus a kormányálláspontnak megfelelően kijelentette: az elbocsátott pedagógusok zöme a nyugdíj küszöbén áll vagy nyugdíjas. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy a tippelt adatokkal nem érdemes foglalkozni, már csak azért sem, mert mélyen alábecsüli a kormány az állásvesztő tanárok számát. Kerpen szerint sem oktatási, sem foglalkoztatási szempontból nem lehet kivenni a nyugdíjazottak számát az állásvesztők köréből, hiszen a tízezer elbocsátott pedagógus munkáját a maradó kollégáknak kell elvégezniük, és a nyugdíjazás után lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhatnak majd a tanárcsaládok.



A Fidesz is másképp látja a helyzetet. Sió László, a polgári párt oktatási munkacsoportjának vezetője lapunknak kijelentette: a minisztériumnak tudnia kell az elbocsátott tanárok pontos számát. A kormányzati titkolózás lehetséges okaként említette, hogy a kabinet még nem merte nyilvánosságra hozni a valós adatokat, vagy egyszerűen nem érdekli a szaktárcát, hány pedagógust bocsátanak el a fenntartók. "A minisztérium egyik háttérintézményének, a győri Oktatási Hivatalnak a statisztikák készítése a feladata, így a szakminiszternek naponta frissített adatok állnak rendelkezésére" – érvelt álláspontja mellett Sió.



A tanárok érdekképviselete szerint a kormány oktatáspolitikájára a spórolás nyomja rá a bélyegét, ami előbb-utóbb válságot gerjeszt az ágazatban. Tatai-Tóth András a finanszírozást firtató kérdésre azt válaszolta, hogy a közoktatás éves összkiadása 1200 milliárd forint, amelyből 600–700 milliárdot áll a központi költségvetés, s az idén az előző évihez képest mindössze hétmilliárd forinttal csökken a normatíva. "A közoktatás egészére nem jut kevesebb állami pénz a következő években" – mondta a szocialista politikus. Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy a kormányzat szeptembertől átáll a tanév-finanszírozásra, s emiatt a 2007–2008-as tanévben összesen harmincmilliárd forintot vonnak ki a közoktatásból.


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld