Címlap Vélemény & vita Sztrájksofőr
Sztrájksofőr PDF Nyomtatás E-mail
2007. augusztus 28. kedd, 16:53
Buszsofőröket toboroz hirdetésekkel a BKV. Az eddigiek ugyan nem fogytak el. Hanem sztrájkolni készülnek. És szerintük sztrájk esetén az elégséges szolgáltatás mértéke nulla százalék. Ez nem tűnik valami soknak. Bár az is furcsa lenne, ha a sztrájkoló buszvezetők nyolcvan százaléka buszvezetés közben sztrájkolna. Az olyan lenne, mint például a mai nap. A budapesti buszok valószínűleg évek óta sztrájkolnak.

A BKV vezetése nem fogadja el a sofőrök érveit. És avval sem törődik, mennyivel csökkenthetné az évi veszteségét, ha néha szünetet tartana. Ha pedig egész évben nem járna, példásan nyereséges vállalat lehetne.



A BKV úgy döntött, hogy az elégedetlenkedő buszsofőrök helyett sztrájktörőket alkalmaz. Egy lépésre vagyunk az osztályharctól.



Biztos, hogy kell a buszvezetői jogosítvány?



Nem elég, ha a jelentkezőket a BKV felkészíti? Gyorstalpalón. Mert, mint mondják, úgyis egy típussal kell bejárniuk egy vonalat. Az utas szempontjából ez megnyugtatónak tűnik. És innentől a sztrájknapi buszozás szórakoztató jellegére koncentrálhatunk. Azért nem árt, ha lesz nálunk bukósisak. A sofőrnek pedig tessék segíteni megtalálni a következő megállót. És az eredeti útvonalat.



Feltéve, hogy a kalandvágyók egyáltalán felférnek a buszokra. A BKV állítólag több száz jelentkezőre számított. Ami reális terv volt. Elvégre csak Budapesten nyilván tízezrével szaladgálnak a szabadúszó buszsofőrök. Akik bármikor képesek vezetni a piros hetes vagy a százötös vonalán. Akkor is, ha eddig még csak nem is hallottak ezekről.



Az alkalmi buszsofőrök egyébként nem járnak rosszul anyagilag. Naponta tizenötezer forintot kereshetnek. És egy napon át azt tehetnek a csuklós busszal, amit csak jónak látnak. És aminek a terapeutájuk, elképzelhető, egyáltalán nem örülne.



Ha a sztrájk elhúzódna, a sztrájktörési buszvezetés a tisztességesebben megfizetett foglalkozások közé tartozhatna. A diplomás munkanélküliek ölnének azért, hogy sztrájktörők lehessenek.



Nagy kár, hogy csupán egy napig lehet sztrájktörni. És a pénzt pedig a munkabeszüntető BKV-s buszvezetők béréből vonják le. Ami ellen a kormánynak fel kellene lépnie. Feltéve, hogy meglátja a nagy lehetőséget.



Egy elhúzódó sofőrsztrájk jelentősen csökkentené a munkanélküliséget. Ha minden sztrájkoló buszvezető helyett egy sztrájktörőt alkalmaznak. Legalább fél éven át. Vagy akár szezonális jelleggel.



Magyarország végre ismét elérhetné a teljes foglalkoztatást. Pláne ha a sztrájktörők is sztrájkolhatnának.



És a végén külföldi sztrájktörőket kellene alkalmazni. Lehet, hogy a sztrájkolók nem kapnának fizetést, de egy kis jóindulattal elnézhetnék nekik, hogy eljárnak feketén dolgozni. Vagy kineveznék őket a BKV menedzsmentjébe. Hátha nekik is lenne néha egy jó ötletük.



Rá lehetne beszélni az ellenőröket is a sztrájkra. Meg azokat, akik az ellenőröket ellenőrzik. Meg az őrzővédőket. A mozdonyvezetőket. Ha sztrájktörő mozdonyvezetőket alkalmaznának, akkor a váltóőrökkel már nem is kéne foglalkoznunk.



A sebészsztrájkban is vannak lehetőségek. Sztrájktörők alkalmazása után sokkal több kórházi ágyat lehetne leépíteni.



A sztrájktörő pilóták alkalmazását pedig a repülőgépgyárak üdvözölnék.


Forrás: Magyar Hírlap Online

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld