Címlap Történelem, múltidéző A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház 1948-as egyezményének vizsgálata II.
A Magyar Köztársaság és a Magyarországi Református Egyház 1948-as egyezményének vizsgálata II. PDF Nyomtatás E-mail
2007. május 03. csütörtök, 07:32

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának negyedéves történelem-kommunikáció szakos hallgatója vagyok. Az alábbi dolgozattal részt vettem a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Humántudományi Szekciójában. Témavezetőm Földesi Margit egyetemi docens volt. A konferenciát a Kodolányi János Főiskola rendezte Székesfehérvárott. Dolgozatomat 2007. április 3-án mutattam be Az 1945 utáni magyar történelem alszekcióban, ahol a zsűri elnöke Izsák Lajos az ELTE professzora volt. Alszekciómban elnyertem a XX., XXI. Század Intézet különdíját.

Az egyezmény aláírása (Középen Ortutay Gyula)


z Egyezményt 1948. október 7-én, csütörtökön déli 12 órakor a magyar köztársaság kormánya részéről Ortutay Gyula, a MRE Zsinati Tanácsa részéről pedig Révész Imre és Dr. Balogh Jenő írták alá.2 Az Egyezmény az „állam és az egyház közötti viszony kérdésének mindkét részről óhajtott békességes és helyes rendezése céljából” jött létre.3 Szövege először a Magyar Közlönyben, 1948. október 9-én jelent meg.4


3. Az Egyezmény a gyakorlatban


A következőkben arra a kérdésre keresem a választ, hogy az Egyezményben foglaltakat sikerült-e átültetni a gyakorlatba, és mindezt pontról-pontra kívánom megvizsgálni. Az elemzés bevezetőjeként álljon itt egy részlet Révész Imre tiszántúli püspök Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek írt leveléből, amely az Egyezmény aláírásának napján Budapesten kelt. „Miniszer Úr! … Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ennek az egyezménynek értéke a gyakorlatban az azt megtartani, megtartatni és végrehajtani hivatott állami és egyházi funkcionáriusok kölcsönös bizalmi viszonyán fog megfordulni. … minden igyekezetünkkel azon fogunk munkálkodni, hogy ez a kölcsönös bizalmi viszony ne csak megmaradjon, hanem még erősödjék is az állam és a református egyház főfunkcionáriusai között. Legyen szabad azonban teljes nyíltsággal rámutatnom Miniszter Úr előtt arra, hogy az államhatalomnak és a református egyháznak nem állnak egyenlő eszközök rendelkezésére ennek a bizalmi viszonynak fenntartásában és fokozásában.”5


1. A magyar kormány és a MRE közös bizottsága kidolgozza az új vallásügyi törvények – köztük elsősorban a gyermekek vallására vonatkozó törvény – javaslatát.


Ezen jogszabályok megalkotására szükség volt, ennek ellenére azonban soha nem kerül rá sor. A Magyar Népköztársaság alkotmánya (1949. évi XX. törvény) többek között kimondta az állam és az egyház szétválasztását, az állampolgárok lelkiismereti szabadságát, valamint a vallás szabad gyakorlásának jogát, de nem pótolta a vallásügyi törvényt. Erre a szakaszra támaszkodva és azt végrehajtva kellett volna kidolgozni magas szintű jogszabályokban a szabadságjog érvényesülésének jogi biztosítékait. A jogi garanciák kiépítése felé történt lépés volt, hogy az alkotmány szövegébe később, 1972-ben bekerült az, hogy a „Magyar Népköztársaságban törvény állapítja meg az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességekre vonatkozó szabályokat”. Ezt azonban a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog – és hasonlóan a legtöbb alapjog – tekintetében nem hajtották végre. A jogi garanciákat jelentő „törvényes rendelkezések” hiánya egészen a rendszerváltozásig jellemző volt. Így az állampolgári jogok, köztük a vallásszabadság jogának gyakorlati megvalósulása megfelelő törvényi szabályok hiányában, teljes egészében a politikai akarattól függött.




Névadó ünnepség a Vasas székházban


Egységes vallásügyi törvény nem volt, de az állam és az egyház szétválasztása érdekében született néhány, demokratikus társadalmi berendezkedésnek megfelelő jogszabály. 1949-től megszűnt a felekezeti hovatartozás állami nyilvántartása, az iskolákban a kötelező vallásoktatás, az egyházi adó állami beszedése, a hittudományi karokat az egyetemekről leválasztották és átadták az egyházaknak. Törvényerejű rendelet szabályozta az egyházi levéltárak jogállását és használatát. Az állam és az egyház szétválasztásának jegyében azonban történtek túlkapások is. Erre példa egyházi ünnepnapok (1952-ben pünkösdhétfő, 1953-ban húsvéthétfő) munkanappá nyilvánítása és az egyházi iskolák államosítása.6


Az államhatalom egyházi életbe való beavatkozása révén változás történt a református egyházi társadalomban, különösképpen a fiatalok körében. Részben a családi rendezvények bevezetése miatt az ateizmus felé sodródtak, így mellőzték az egyházi szertartásokat. Eleinte leginkább a polgári esküvő és a névadás vált gyakorlattá, mely helyettesítette a keresztséget. Az egyházi temetkezés mellőzése inkább a városokban történt.7





2. A kormány az egyezmény megkötésének alkalmával is elismeri és biztosítja a szabad vallásgyakorlatot. A református egyház elismeri az 1947. évi XXXIII. tc. jelentőségét. A kormány kijelenti, hogy lehetővé tette az egyházi élet eddigi kereteinek fenntartását.


A II. világháborút megelőzően a Magyarországon létező vallásfelekezeteket jogi státusuk szerint három kategóriába sorolták: bevett, elismert és tűrt felekezetek. A háború után hozott Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. tc. az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai között felsorolja a vallás szabad gyakorlásához való jogot.8 A hivatkozott 1947. évi XXXIII. tc.9 pedig megteremtette a felekezetek egyenjogúságának jogi alapját, megszüntetve a hármas kategóriarendszert. A törvény viszont nem rendezte az addig tűrt kategóriába tartozó kisebb közösségek helyzetét.10


Most vizsgáljuk meg, hogy a kormánynak az egyházi élet eddigi kereteinek fenntartására tett kijelentését sikerült-e megvalósítania az Egyezmény aláírása után. Az 1951. évi I. törvény11 kimondta az Állami Egyházügyi Hivatal (továbbiakban: ÁEH) felállítását, valamint ezzel együtt a VKM megszűnését. Az egyházi ügyeket kivette a minisztérium hatásköréből. Az ÁEH feladata az egyházak feletti teljes körű adminisztratív felügyelet volt.12


1951. július 17-én Kossa István az ÁEH elnöke bizalmas beszélgetést folytatott Péter János tiszántúli püspökkel13 és Finta István konventi főtanácsossal14. Itt többek között az egyházkerületek összevonásáról tárgyaltak.15 A kollaboráns egyházvezetés komolyan véve feladatát, indokoltnak és időszerűnek tartotta az összevonás kérdését. A tiszáninneni egyházkerület 1952. október 3-án Miskolcon rendkívüli közgyűlést tartott. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy helyes lépés lenne, ha a tiszáninneni kerülethez tartozó egyházmegyék a tiszántúli, valamint a dunamelléki kerülethez csatlakoznának. A tiszáninneni egyházkerület ideiglenesen megszűnt, 1952-ben nagyobbrészt a tiszántúliba olvasztották be. Így létrejött a Tiszavidéki Református Egyházkerület Péter János16 vezetésével, egy egyházmegyét pedig a dunamellékihez csatoltak. Ezáltal Enyedy Andor püspöki és Horváth Elemér főgondoki tiszte megszűnt. Szintén ebben az évben az egyházmegyei határokat a közigazgatási megyék határaihoz igazították, ezzel a régi egyházmegyék megszűntek és újak alakultak helyettük17. Így az egyházmegyék vezetői – vagyis a középszintű egyházkormányzat – közötti kívánatos személycseréket is végrehajották. Mindezekkel párhuzamosan folyt a “bokrosítás”, a kislétszámú gyülekezetek összevonása, vagyis az anyaegyházközségek számának csökkentése.18 A falusi gyülekezetek elnéptelenedése maga után vonta a templomok kiürülését is, mert ahol pénz hiányában nem tudott egy gyülekezet lelkészt tartani, ott a lelkigondozás is megszűnt.19




Kossa István


Az Egyezmény második pontjában a kormány által hangsúlyozott az egyházi élet eddigi kereteinek fenntartása nem valósult meg. A egyházi élet kereteit - melyek közé az egyházkerületek, az egyházmegyék és a gyülekezetek is tartoznak - megváltoztatták. Ez részben a magyar államnak, részben az államhatalommal együttműködésre kész egyházvezetésnek köszönhető.





3. A kormány az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekinti az istentiszteletek tartását (templomban, középületben, családi otthonokban és szabad téren), bibliaórák tartását (templomban, iskolákban, családi otthonokban, gyülekezeti házakban). Biztosítják a szabad egyházi sajtómissziót, így a biblia- és iratterjesztést is. Engedélyezik a gyülekezeti és országos egyházi konferenciák, evangélizációk tartását, a kötelező iskolai vallásoktatást20 és a szeretetmunka végzését. Evégből az egyház mindenütt, ahol szüksége mutatkozik, az állami iskolák tantermeit és más helyiségeit is (istentiszteletek, vasárnapi iskola, bibliaórák, énekkari és egyéb vallásos és egyházi összejövetelek és gyűlések céljára), díjmentesen használhatja, amíg e célokra nincs más épülete. Az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekintik az egyház önkormányzati tevékenységét is.


E pont vizsgálatát egy, Révész Imre tiszántúli püspök 1948. november 12-én Péter János konventi főelőadóhoz írt leveléből vett részlettel kívánom bevezetni. „Én nem mondom, hogy már ez idő szerint az volna a helyzet, amit egyházunknak és lelkésztestvéreinknek egyre jobban duzzadó és keseredő közvéleménye már most így lát: hogy az egyezménynek semmi gyakorlati jelentősége nincs … de nem tudom, hogy holnap vagy holnapután nem leszek-e kénytelen én is így látni, mert ha a helyzet ebben az ütemben, vagy még gyorsulóbban rosszabbodik és ha a kormányzat a nagy számban fennálló kérdések rendezésére és a folyvást szaporodó egyezményellenes tények, vagy kijelentések orvoslására nézve továbbra is az eddigi dilatáló magatartást fogja tanúsítani, az egyezményben való bizalmát el kell, hogy veszítse az is, aki, mint én a legnagyobb jóhiszeműséggel vett részt annak előkészítésében és megkötésében.”21


Hogy mi volt a helyzet az „egyházi élet szabad működése” terén, arról a lelkészek egyházi vezetőiknek levélben számoltak be. Kutatásaim során több olyan 1948 és 1950 között kelt levelet találtam, amelyekben a lelkészek az egyezménnyel szöges ellentétben álló intézkedésekről írtak. A következőkben minden évből egy-egy esetet szeretnék ismertetni.


Az Egyezmény aláírását követő hónapban, 1948. november 24-én a mérki (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) lelkipásztor22 levélben fordult Kiss Rolandhoz, mint az egyház egyik vezető-presbiteréhez23. Gyülekezete kétezer lelkes és körülbelül háromszázan vesznek részt a különböző „belmissziói programokban”. Vagyis járnak vasárnapi iskolába, bibliaórára, illetve vesznek részt konfirmációi oktatáson. Ezeket az alkalmakat mindig az iskola tantermeiben tartotta, és ezután is ott kívánja. Ezért az „egyezmény értelmében” ezt írásban kérte a Tanfelügyelőségnél. A harmadik kérvény után sikerült azt elérnie, hogy engedélyezték neki a „felnőttek közötti munkát”. De az engedélyhez csatolták az iskolaigazgató átiratát, aki „a gyermekmisszióra kért alkalmakra a tantermet kifejezetten megtagadta átaladni”. Hiába hivatkozott az Egyezményre, amely az egyház számára vasárnapi iskolák tartásakor is biztosítja a tantermek használatát, az engedélyt megtagadták. A lelkész Kiss Roland segítségét kéri, hogy járjon el ügyében a VKM-ban.24


A következő évben, 1949. június 27-én Papp Gábor külsőcsepeli lelkipásztor „istentiszteletek tartásával kapcsolatosan felmerült kérdések” tárgyában levelet írt Bereczky Albert püspöknek.25 Gyülekezetének „saját istentiszteleti helyisége nincs”, ezért „régtől fogva” három állami iskolában tartja az istentiszteleteket. Az igazgatók a Tanfelügyelőség engedélyével26 erre a célra mindig átadták Pappnak a tantermeket. Májusban tudomására jutott, hogy „a tanév lezárásával /június 15/ a tanteremengedély is megszűnik s a szünidőben sem lehet istentiszteletet tartani, ha külön nem kérjük.” Ezért kérelmeket nyújtottak be a Tanfelügyelőséghez, de az Eötvös iskola igazgatónője június 1-jén jelezte Pappnak, hogy „a helyi pártszervezet ajánlásától fog függeni az engedély”. Június 19-én a Tanfelügyelőség intézkedése hiányában az Eötvös iskolában tartandó alkalmak – vasárnapi iskola és istentisztelet – tartóit nem engedték be az iskolába. Mivel a teremengedély lejárt június 26-án csak a tanfelügyelő külön engedélyével tarthatta meg Gönczy Nagy Béla lelkipásztor az istentiszteletet a VII. körzeti iskolában. Utána az igazgatónő magához hívatta a lelkipásztort és közölte vele, hogy „az engedély kivételesen erre az egy vasárnapra érvényes, az országos pártkezdeményezésre legelőször Csepelen megtörténik az állami iskolákból az istentiszteletek eltávolítása, így tovább engedélyre az egyház ne számítson, valamint arra sem, hogy a jövő tanévben hitoktatás céljából bárki is beteheti a lábát az iskolába.”. Továbbá elmondta, hogy ha az istentiszteleteket magánházakban akarná megtartani az egyház, akár felnőttekkel, akár gyermekekkel, ezt kizárólag „csak külön rendőrhatósági engedély alapján szabad megtartani”. Erre Papp szomorúan megállapítja, hogy a következő istentiszteletet július 3-án nem tudják megtartani, „így egyszerre egészen váratlan és megdöbbentő helyzet előtt fog állani egyházunk”.


Papp leírja, hogy 1948. december 15-én imaterem építése és parókia céljából ingatlant vásároltak és az építési engedélyt is megkapták. Azonban a lakáshivatal „felpiszkálta az egyház ellen” a ház lakóit, akik már nem hajlandók beköltözni az egyház által biztosított cserelakásokba. „Így mesterségesen van megakadályozva egyrészt az, hogy istentiszteletet ne tarthassunk, másrészt, amikor a tantermek át nem engedésénél az állam-egyház közötti egyezség hatálytalan voltára azzal történik hivatkozás, hogy az egyezmény szerint az egyházak fokozatosan kötelesek gondoskodni saját istentiszteleti helyiségekről, ezen helyiség megépítését az említett módon lehetetlenné teszik, sőt az istentiszteleteknek magánházakhoz vitelét is megkívánják akadályozni.”27


Papp Gábor később már saját egyháza számára is teherré vált. 1953. szeptember 9-én a külsőbudapesti egyházmegye elnöksége külsőcsepeli lelkipásztori állásból azonnali hatállyal felfüggesztette. A végzés kézhezvételétől kezdve mindennemű lelki vagy igazgatási szolgálattól tartózkodnia kellett. Papp ugyanis 1953. július 16-án egy levelet küldött Bereczky Albert dunamelléki püspökhöz, amely a külsőbudapesti egyházmegye elnökségének megokolása szerint „a püspökkel és egész egyházi kormányzatunkkal szemben olyan megbotránkoztatóan súlyos megállapításokat tesz és olyan tisztességbe vágó kifejezéseket használ, amik a VI. t.c. 140 § b. pontjában foglalt eset, valamint a VI. t.c. 46 § a. pontjában meghatározott fegyelmi vétségek ismérveit kimeríteni látszanak.”28


1950-ben29 a hidasi (Baranya megye) református lelkipásztor30 levélben fordult Bereczky Albert püspökhöz.31 Beszámol arról, hogy 1949 telén hetenként öt alkalommal tartott bibliaórákat a község különböző pontjain. A munkát „evangélizáció keretében” Acsai Irma és Szegedi Erzsébet diakonissza folytatja. Az evangélizációs munkára felfigyelt a Magyar Dolgozók Pártja (továbbiakban: MDP) és „gyanakodva néznek és megüzenték, hogy hagyjak fel az összejövetelek tartásával, mert meghurcoltatnak” – írja a lelkész. Erre felkereste az MDP titkárát és elmondta neki, hogy ez a munka lelkészi kötelessége, valamint „az állam a létrejött szerződésünk értelmében ezt a jogunkat biztosította”. A lelkész kilátásba helyezi esetleges letartóztatását, bíróság elé állítását. Ebben az esetben tisztelettel kéri Bereczkyt, hogy vegye védelmébe.32


Az egyház saját missziói tevékenységét az Egyetemes Konvent 1952. február 29-én hozott határozatában, a Missziói Szabályrendeletben szabályozta. Ez 1952. március 1-jén lépett hatályba és 1989. augusztus 31-ig, hatályon kívül helyezéséig szabályozta az erősen leszűkített missziói tevékenységet. A Missziói szabályrendelet igen szigorú keretek között tartotta a missziót.33 A határozat I. része - az „Általános elvek” - többek között kimondja: „A missziói munka … egyházi, elsősorban gyülekezeti feladat. A missziói munkát tehát a gyülekezetek végzik, az egyházmegyék, az egyházkerületek és az egyetemes konvent megfelelő segítségével, illetve ellenőrzésével.” A 4. § arról határoz, hogy az elhangzó tanítás tartalma felett őrködnie kell az egyház minden tagjának és szolgájának. De különösképpen minden kormányzó testületnek, tehát a presbitériumoknak, az egyházmegyei és egyházkerületi közgyűlésnek, valamint az Egyetemes Konventnek és a Zsinatnak. A határozat III. része – „A missziói szolgálat rendje” – egyik legfontosabb rendelkezése a következő: ha egy gyülekezet más gyülekezetből valakit vendégszolgálatra hív, „ahhoz az illetékes esperes, illetve esperesek megbízólevele szükséges, melyben a szolgálat helyét és idejét fel kell tüntetni.”34





4. A kormány biztosítja a szeretetintézmények fenntartásának, fejlesztésének és szeretetadományok gyűjtésének jogát.


Az előzőekben már említett 1951. július 17-én történt megbeszélés során, Kossa István ÁEH elnök az egyház egyik feladatául a szeretetintézményekben is dolgozó diakonisszák szervezeteinek megszüntetését szabta. A kérdésről július 24-én a püspökök és a főgondokok is beszéltek, majd másnap Kossa István, Péter János és Finta István folytatták a július 17-én megkezdett tárgyalást. E

A pestszentimrei szeretetház két diakonisszája


nnek értelmében Finta István konventi főtanácsos kidolgozott egy, az egyház szigorítását célzó „ütemtervet”: a diakonisszaszervezeteket 1951. augusztus 1-től november 30-ig megszüntetik. A volt diakonisszákat részben egyházi szolgálatban, részben egyéb munkaterületen helyezik el, illetve a már nyugdíjban levők mellé továbbiakat is nyugdíjba helyeznek. Az egyházi vezetés ígértet tett, hogy a diakonisszák elhelyezésénél figyelemmel lesz arra, hogy egy munkahelyen háromnál többen ne legyenek. Kivéve az olyan helyeket, ahol eddig is többen dolgoztak (pl. Bethesda kórház, a dunaalmási, tiszafüredi szeretetház), létszámukat azonban itt sem fogják emelni. A munkaerő-hiányt nem a diakonisszák közül fogják pótolni. Azokról a diakonisszákról, akik az adott időpontban egyházi intézményeknél működnek, két héten belül névjegyzéket terjeszt fel az Egyetemes Konvent az ÁEH-hoz a későbbi ellenőrizhetés céljára.35


A vallásfelekezetek által fenntartott gyermekotthonok, árvaházak, szeretetintézmények államosítását a Közoktatásügyi Minisztérium kezdeményezte az ÁEH elnökénél. Ez ellen az ÁEH nem emelt kifogást. Még az államosítás előtt a minisztérium megbízta a megyei tanácsokat, hogy az egyházi gyermekotthonokat, árvaházakat látogassák meg. Ott vizsgálják meg azt, hogy az intézmények megfelelő körülményeket nyújtanak-e a tanulók tanulmányainak eredményes és zavartalan végzéséhez. Egy ilyen látogatás történt a neszmélyi (Komárom-Esztergom megye) református egyház kezelésében lévő árvaházban is. A jelentésből részletes képet kapunk az árvaház lehetőségeiről, valamint a tanulási körülményekről, majd a végén megjegyzik: „Az épület helyiségeit bibliai képek és idézetek díszítik, amely arra enged következtetni, hogy az iskolai materialista szellemű nevelés folytatásáról az intézetben szó sem lehet.”36 Ez a példa is bizonyítja, hogy a gyermekotthonok és árvaházak államosítása, amely 1952-ben ment végbe, az „egységes nevelés” megvalósítása érdekében történt.


A kormány a negyedik pontban megfogalmazottakhoz se tartotta magát, mivel nem tette lehetővé a szeretetintézmények fenntartását, fejlesztését. Az intézményeket államosította, az egyházi kezelésből kivéve azokat, valamint az ott dolgozó diakonisszákat – a kollaboráns egyházvezetés segítségével – szétszórta.





5. A kormány az egyháznak a „a szabad egyház szabad államban” elv megvalósítására irányuló törekvéseit támogatja, ezért az egyház anyagi megerősödésének átmeneti idejére, a kormány államsegélyt biztosít. A személyi államsegélyt (kongruát) húsz évig folyósítják, degresszíve csökkenő tendenciával. Rendkívüli kiadásokra szolgáló segélyként a személyi államsegély 10%-át biztosítják. Az egyházi épületek (templomok, gyülekezeti házak stb.) helyreállítására, felszerelésére, építésére szolgáló dologi államsegélyt csökkenő tendenciával 1968. december 31-ig folyósítják. Biztosítják a nyugdíjintézetek tagjainak, valamint ezek özvegyeinek és árváinak ellátását.


Az állam a pénzügyi támogatásokat ígértéhez híven folyósította, és sem a személyi, sem a dologi támogatások degresszivitását nem hajtotta végre. A református egyház az államsegélyt kivéve, minden bevételi forrástól elesett. Figyelemre méltó azonban, hogy a lelkészi államsegély kezdettől fogva csupán 500-700 Ft között mozgott.37 Ezért a lelkészek sok esetben másodállás vállalására kényszerültek. Amikor azonban valamilyen világi munkát vállaltak, azzal vádolták őket, hogy ezt arra is használják, hogy a rendszer ellen „agitáljanak”.38


Az államsegély némileg pótolta a lelkészek megélhetési gondjait, ugyanakkor fokozta a politikai hatalomtól való függőséget, megkötöttséget és a kiszolgáltatottságot. A kongrua utalása arra is szolgált, hogy a politikai hatalom a lelkészek fizetését állami járandóságként propagandaeszközül használja. Így a gyülekezetek tagjait arra biztatta, hogy lelkészüknek kongruán felül járandóságot ne fizessenek.39


Az államsegély az MDP egyházpolitikai célkitűzéseinek érvényesítését szolgálta. Nem sokkal az Egyezmény aláírása után, 1948. november 25-én, az MDP Agitációs Propaganda (továbbiakban: Agit. Prop.) Bizottsága a pártnapok propaganda témájául tűzte ki az egyház állami támogatása elleni hangulatkeltést. Szintén ezen az ülésen jelentették ki, hogy az államsegély kiutalását függővé teszik a demokratikus vívmányokra és az államra tett eskütől. Az államsegély folyósítása 1951-től az ÁEH-on keresztül történt. 1956-ban megszűnt az ÁEH40, majd 1956-1959 között a Művelődési Minisztérium egyik osztályaként működött. Hivatalos elnevezése a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatala lett. A Megyei Tanácsok művelődési osztályának egyházügyi főelőadója a megye területén minden egyes lelkészt és hitoktatót szemmel tartott. Felléphetett a megállapodásoktól eltérő vagy azokat megszegő egyházi személyekkel szemben. Valamint javaslatot tehetett a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatalának egyházi személyek államsegélyének folyósítására, illetve megvonására.41


Az államsegély 1968-ban nem szűnt meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban: MSZMP) Központi Bizottsága (továbbiakban: KB) Politikai Bizottsága (továbbiakban: PB) 1968-ban megállapította: „Az államsegély folyósításának megszüntetése, vagy mértékének nagyobb csökkenése káros politikai következményekkel járna.” A döntés okai között felsorolták – más egyházakkal együtt - a református egyház rossz anyagi helyzetét, mivel annak bevételei csökkentek. Nyugdíjintézetüket a fizetésképtelenség veszélyeztette. Ezért különböző nyugati egyházi szervezetek ajánlatokat tettek, hogy teljes összegben kifizetnék az állam által nyújtott anyagi segélyt. Az MSZMP KB PB a „politikailag káros” következményeket a nyugati segítségben látta. Majd úgy határoztak, hogy 1975-ig az 1968. évivel azonos összegű – tehát évi 68 millió forint – államsegély maradjon. Öt évvel később, 1973 decemberében az MSZMP KB PB megállapította, hogy a legrosszabb anyagi helyzetben a református és a zsidó egyházak vannak. Ezért indokoltnak tartották az államsegélyt az akkori összegben, 1979. december 31-ig folyósítani. Az államsegélyt a szocialista rendszer végéig folyósították. 1983. február 15-én az MSZMP KB PB határozatában megerősítette, hogy „az államsegély jól szolgálja egyházpolitikai érdekeinket.”42


A nyugdíjintézetekről szóló alpont értelmezéséről egy későbbi - a kilencedik – pont elemzésénél lesz szó.





6. Az egyház gondoskodik könyörgésekről a magyar köztársaságért, az államfőért, a kormányért, az egész magyar nép jólétéért és békességéért, továbbá az állami ünnepeken istentiszteletek tartásáról. Új Énekeskönyvet ad majd ki, amely tartalmaz ilyen alkalmakkor használható énekeket.


1950 virágvasárnapján a református és evangélikus lelkészi és világi vezetők körlevélben fordultak gyülekezeteikhez43. Arra kérték a gyülekezetek elöljáróit, hogy imádkozzanak a béke ügyéért. A felhívás különösen jelentős volt, mivel a kormány a „felszabadulás” ötödik évfordulóját ünnepelte. A körlevél hivatkozik az 1949-es virágvasárnapi körlevélre, amelyben idézték azt a bibliai parancsot, amely az egyház mindenek előtt való nagy feladataként jelöli meg az imádkozást, könyörgést és hálaadást a világi felsőségért. Ezért kérték gyülekezeteket, hogy virágvasárnap, a Békesség Fejedelmének ünnepén, tartsanak könyörgéseket minden emberekért, a népek minden vezetőjéért.44


Az Egyezmény ezen pontjának végrehajtását a párturalom megerősödése után nem kívánta a kormány.45




7. A református egyház tudomásul veszi a kormány azon elhatározását, hogy a nem állami jellegű iskolákat és a velük szervesen összefüggő internátusokat törvényhozási úton államosítja. A


Baár-Madas református leánygimnázium


református iskolák kérdésében megállapodtak abban, hogy: a., az állam átveszi a tanítói és egyéb személyzetet állami szolgálatba. b., Az iskolák és a hozzájuk tartozó internátusok épülete, valamint az illetményföldek állami tulajdonba kerülnek. c., A tanítók kántori funkcióikat az egyezményt követően még két évig végezhetik. A kántortanítói javadalomnak a kántori feladatokért járó földilletménye az egyház tulajdonában marad. d., Az államosítás nem érinti az egyházi célú, nem közoktatási jellegű tanintézeteket (teológiai főiskolákat, lelkészképző-, diakónus- és diakonisszaképző-intézeteket). A debreceni teológiai fakultás és a VKM között az eddigi jogviszony változatlan marad. e., A kormány hozzájárul ahhoz, hogy a „legerősebb történelmi hagyományokkal rendelkező református kollégiumok közül az alábbiak az eddiginél nem nagyobb keretben továbbra is egyházi iskolák maradjanak”. Ezek voltak: a sárospataki gimnázium, líceum és tanítóképző; a debreceni gimnázium, líceum, tanítóképző és a Dóczy leánygimnázium, líceum és tanítónőképző; a pápai gimnázium; a budapesti Lónyai utcai gimnázium és a Baár-Madas leánygimnázium. f., A kormány elismeri és biztosítja „az állami jellegű iskolákban” a kötelező vallástanítás jogát. g., A megszűnő iskolák (polgári iskolák, tanító- és tanítónőképzők) tanerőit az állam átveszi. h., A kecskeméti jogakadémia esetleges megszűnése esetén az állam gondoskodik a tanárok elhelyezéséről. i., A kormány gondoskodik a nem magyar anyanyelvű ifjúság anyanyelvi taníttatásáról. Ezzel egyidejűleg ugyanilyen szabály megállapítását igyekszik kieszközölni a szomszéd államokban élő magyar anyanyelvű tanulóifjúság számára.


a., A kormány megígérte, hogy az államosított iskolák összes dolgozóját 1948. július 1-jei hatállyal állami szolgálatba átveszi. Erről először az 1948. június 16-án hatályba lépett iskolák államosításáról szóló törvény 2. §-ban46 határoztak. Ehhez a törvény végrehajtásáról szóló rendelet 4. § (7) bekezdése még hozzáteszi: „Ha a T. 2. §-a alá tartozó alkalmazott átminősítését nem fogadta el és az 1948. évi július hó 10. napjáig az átminősítés elfogadása tekintetében nem nyilatkozik, állásáról minden jogigény nélkül lemondottnak tekintendő.”47 Az állami szolgálatba való átvétel előfeltétele azonban a hivatali eskütétel letétele volt.48


b., Az állami tulajdonba kerülő iskola- és internátusépületek, valamint az illetményföldek terheivel kapcsolatban felmerült kérdésekről az 1949. március 1-jei közös bizottsági ülésen döntöttek. A döntést később - az Egyezmény kilencedik pontjának tárgyalásánál – fogom ismertetni.


c., A kántortanítói funkció gyakorlásáról és a kántori feladatokért járó földilletményről szóló megállapodást az említett közös bizottsági ülésen kiegészítették. Ennek ismertetésére az Egyezmény kilencedik pontjának tárgyalásakor kerül sor.


d., Az 1950. évi 23. számú tvr.49 a hittudományi karokat az 1949/50. tanév végével leválasztotta az egyetemek szervezetéről és azok az illetékes egyházak kezébe kerültek. Így Debrecenben az 1950/51. tanévtől a Debreceni Református Teológiai Akadémia kezdte meg működését.50 A következő évben - az előzőekben már említett 1951. július 17-én történt megbeszélés során - Kossa István ÁEH elnök az egyház egyik feladatául a teológiai akadémiák összevonását szabta. Az egyház részéről tárgyaló személyek elmondták, hogy nem tartják indokoltnak a négy teológia akadémia további fenntartását. Ezért az Egyetemes Konvent elnöksége intézkedett, hogy a tiszáninneni egyházkerület a sárospataki, a dunántúli pedig a pápai teológiai akadémián ne nyissa meg az 1951/52. tanévet.51


A feladatot teljesítve, az Egyetemes Konvent elnöksége52 1951. július 25-én kiadta és elküldte a tiszáninneni és a dunántúli egyházkerületi elnökséghez a két teológiai akadémia bezárásáról szóló konventi elnökségi iratát. Az elnökség elsősorban anyagi okokra hivatkozva kéri, hogy a teológiai akadémiák „megnyitását – az egyházkerületi közgyűlés ide vonatkozó határozatáig és az egyéb alkotmányos eljárások megtörténtéig – elhalasszák. Egyúttal szíveskedjék aziránt is intézkedni, hogy a további határozatokig a theológiai akadémia eddigi hallgatói a debreceni és budapesti theológián kérjék felvételüket.” 53


A Dunántúli Egyházkerületi Tanács tizenhat nap múlva augusztus 10-én szomorúan, de elfogadta a konventi elnökség határozatát. Az egyházkerületi közgyűlés október 11-én tudomásul vette a döntést.54 Ezzel szemben a tiszáninneni egyházkerület 1951. október 15-i rendkívüli közgyűlése egyöntetűen elutasította a konventi elnökség határozatát.55 A részben Budapestre, részben Debrecenbe irányított hallgatók 1951. október 20-án visszamentek Sárospatakra és Pápára, követelték az akadémiák megnyitását, de próbálkozásaik eredménytelennek bizonyultak. Az egyházvezetőség az új zsinattal – VI. Budapesti Zsinat - az első ülésszak első ülésszak első ülésein, október 24-én és 25-én még nem tudta kimondatni a két akadémia megszüntetését. Ehhez először el kellett távolítani a Zsinatból Pap Bélát56 és Szabó Imre budapesti esperest, akik nem fogadták el az akadémiák megszüntetésének tervét. Így a vezetők nélkül maradt zsinati tagok 1951. november 29-én megszavazták az 1951: I. egyházi tc.-t és meghozták a 104/1951. számú határozatot.57 Ezzel megszüntették a sárospataki és a pápai teológiai akadémiákat és két országos teológiai akadémia – a budapesti és a debreceni - felállításáról rendelkeztek. Karl Barth 1951. december 16-án levélben tiltakozott e lépés ellen, szemrehányásokat téve Bereczkynek.58


A történteket Kádár Imre59 a konventi sajtóosztály vezetője 1957-ben így értékelte: „… nem lehet hibának minősíteni a négy teológiai akadémia összevonását kettőre. … A megmaradt két akadémia is bőven el tudja látni az utánpótlást; ebben a helyzetben – de az egyház nehéz anyagi helyzetét tekintve is – bűnös fényűzés lett volna tovább ragaszkodni négy akadémiához.”60


e., A két teológiai akadémia megszüntetését követő évben az egyházi gimnáziumok kerültek a középpontba. Horváth János az ÁEH elnöke 1952. február 21-én arról értesítette Rákosi Mátyást, hogy a református és az evangélikus egyház vezetőivel megegyeztek abban, hogy 1952/53. tanévtől c

Debreceni református kollégium


sak egy egyházi fiúgimnázium fog megindulni Debrecenben. A debreceni gimnáziumnak református vezetése lesz, a diákok 25%-a pedig evangélikus vallású. „Az iskola igazgató tanácsában állandó evangélikus tanárt hívnak meg és egy evangélikus hittanárt biztosítanak. Az átadásra kerülő református és evangélikus fiú- és leánygimnáziumok, valamint a református tanárképző államosítását írásban kérik az egyházak az Állami Egyházügyi Hivataltól. Az államosításra felajánlott egyházi iskolákat épülettel és teljes felszereléssel együtt adják át…” 61


Az Egyetemes Konvent Elnökségi Tanácsa62 1952. június 19-én határozatot hozott az egyházi iskolák fenntartásáról. A határozat alapján a gimnáziumok igazgatótanácsai döntést hoztak arról, hogy a debreceni gimnázium kivételével a négy – az Egyezményben biztosított - gimnáziumot felajánlják az államnak. Az Egyetemes Konvent elnöksége – a februári „megegyezés” alapján - 1952. június 28-án levélben fordult Horváth Jánoshoz.63 A levélben közlik, hogy a kormánynak átvételre felajánlják a négy egyházi gimnáziumot. Indoklásuk a következő: „Időszerűnek látjuk ugyanis azt, hogy a felajánlott gimnáziumok a Magyar Népköztársaság egységes nevelési rendszerébe betagolódjanak, mert a gimnáziumoknak az egyház keretein belül való további fenntartása az egyház egyetemes érdekeit, valamint nevelőink és gyermekeink érdekeit nem szolgálná.” A debreceni gimnáziumra pedig „főleg teológus utánpótlás céljából” van szüksége az egyháznak.64


A gimnáziumokkal kapcsolatos döntésről a Református Egyház c. hivatalos lap tájékoztatta a református közvéleményt, az 1952. július 1-15-i szám utolsó oldalán, az apróbetűs részben.65


Az ÁEH elégedett volt a protestáns egyházakkal. 1953. május 16-i a MDP Központi Vezetősége (továbbiakban: KV) Agit. Prop. Osztályának küldött jelentésben a következőket olvashatjuk: „A református és evangélikus egyház vezetői teljesítik a Hivatal kívánságait, vonatkozzék ez akár a belső egyházi életre, akár nemzetközi egyházpolitikában való tevékenységre. A Hivatal kívánságára a reformátusok az eddigi négy egyházkerületet háromra, az evangélikusok az ugyancsak négy egyházkerületet kettőre csökkentették. Középiskoláikat az elmúlt év folyamán felajánlották az államnak, csupán egyet tartottak meg, melyet közösen tartanak fenn. A Hivatal kérésére mindkét egyház fellépett a reakciós papok ellen és több papot egyházfegyelmi elé állítottak.”66


A jelentés következő részéből az egyház másik pólusának az állammal szemben tanúsított magatartását ismerhetjük meg. Eszerint az „alsópapság” jelentős része más véleményen van, mint a „főpapság”. Az ÁEH szerint ennek több oka is volt: a „falu kizsákmányoló elemei” és a lelkészek sokszor rokoni kapcsolatban állnak egymással. Továbbá a presbitériumokban a „kulákok” túlnyomó többségben képviseltetik magukat. Ezek orvoslása érdekében az ÁEH feladatul tűzte ki az „alsópapság” elleni fellépést, valamint a „kulákok” fokozatos kiszorítását a presbitériumokból.67


Ezt a jelentést kilenc nap múlva – 1953. május 25-én - egy újabb követte, a szövegén lényeges változtatásokat nem hajtottak végre.68 Majd 1953. június 6-án határozat született az egyes egyházak helyzetéről és az ÁEH munkájáról.69


f., A kormány nem tartotta be az állami jellegű iskolákban történő kötelező vallásoktatásra tett ígéretét. Az Elnöki Tanács 1949. szeptember 5-én eltörölte az iskolai kötelező vallásoktatást, így fakultatív lett.70 Erről az Egyetemes Konvent elnöksége tájékoztatta a lelkészeket. Arra kérték őket hirdessék ki gyülekezeteikben, hogy azok a szülők, akik gyermekeik vallásoktatását kívánják, legkésőbb szeptember 15-ig szóban vagy írásban jelentsék be azt az iskolákban.71


A fakultatív hitoktatás megvalósításának – végrehajtási jogszabály hiányában – nem volt jogi garanciája, így visszaélések történtek. Adminisztratív eszközökkel (időhúzás, különböző kérdőívek kitöltése, szülők többszöri hazaküldése a beiratkozásoknál) szabályozták az iskolákban a fakultatív vallásoktatást.72 Ennek eredményeképpen jelentősen csökkent a hitoktatásra jelentkezők száma.73 Az 1956-os forradalom után nagy változás történt, a diákok 90-100%-a járt hittanra. Ennek hatására 1957. január 1-jén Kiss Gyula oktatásügyi kormánybiztos legalizálta a tömeges hitoktatást. Engedélyezte, hogy a tanulók külön beiratkozás nélkül, de szüleik elhatározása alapján részt vehetnek a hittanórákon. Négy héttel később azonban ezt visszavonták. A hittanbeíratásokat pedig a Művelődési Minisztérium állapította meg.74 Az MSZMP PB 1959. május 12-i ülésén a Művelődési Minisztériumhoz tartozó Egyházügyi Hivatalt önállósította75, így újra felállították az ÁEH-t, amely közvetlenül a Minisztertanács felügyelete alá tartozott.76 Az ÁEH 1989. június 30-án77 jogutód nélkül megszűnt.78


g., A megszűnő iskolák tanerőit átvette az állam.79


h., A kecskeméti jogakadémia esetleges megszűnéséről olvashatunk az Egyezményben. Erre 1949. június 26-án került sor, amikor közzétették a 4105/1949. számú kormányrendeletet a római katolikus egri, a református kecskeméti és az evangélikus miskolci jogakadémiák megszüntetéséről.80


i., Az utolsó alpontban tett ígéretet megfelelő információk hiányában nem tudom értékelni.





8. Az egyház ígértet tesz, hogy a közoktatásügyre vonatkozó törvényét az új állami törvénynek megfelelően alakítja.


A közoktatásügyre vonatkozó zsinati törvényalkotásra 1967-ben került sor.81





9. A fennmaradó függő kérdések rendezését az első pont szerint alakított közös bizottság hatókörébe tartozónak ismeri el mindkét fél.


A közös bizottság első ülésére 1949. március 1-jén 16 órakor került sor.82 A bizottság83 tárgyalás alá vette a református egyház által döntésre előterjesztett kérdéseket.84 A március 1-jei ülésen85 a következő kérdéseket tárgyalták:


I. Eljárási mód. Az egyház az egyes egyházközségek függő kérdéseit átadja a VKM államosítási bizottságának. Majd azokat elbírálják, és amennyiben az egyház nem ért egyet valamely határozattal, az ügyet a közös bizottság elé terjeszti.


II. Kántortanítói javadalom. Az Egyezmény 7/c.86 pontját azzal egészítették ki, hogy a tanítói javadalomként felvett föld és lakás az államé. Ahol a kántortanítói javadalom nincs elválasztva, ott a lakás az államé, a föld az egyházé. Ha pedig a lakás be nem számítható tételként szerepel, akkor a lakás az államé.87


III. Iskolafenntartási és tanítói javadalmi földek ügye. Itt az 1948. január 1-i tényleges használatot tették irányadóvá. Az egyház részéről ugyanis felmerült a kérdés, hogy a földbirtokreform után a tulajdonukban visszamaradt földet az 1948. évi XXXIII. törvény88 végrehajtása89 szempontjából iskolai, vagy egyházi célra szolgáló vagyontárgynak kell-e tekinteni.90


IV. Épületek vagy épületrészek visszahagyása. Itt szintén az 1948. január 1-jei állapotokat tekintették irányadónak. Kijelentették, hogy azokat az eseteket, amelyeknél ebben az időpontban az épületrészek nem szolgáltak iskolai, illetve tanítási célt, megvizsgálják és azok döntésük alapján a tulajdonbavétel alól mentesíthetők.91


V. Az iskolában elhelyezett ingóságok. A harmóniumokat az egyház visszakapja azzal a feltétellel, hogy azokat díjtalan használatra az iskolának kölcsönadja. A könyvtár teológiai, vallási tartalmú könyveit, ha azok nem irodalomtörténeti, történeti vagy könyvészeti értékűek, az egyház visszakapja.


VI. Az átvett ingatlanok és intézmények terhei. Az Egyezmény 7/b. pontját92 egészítették ki. A közös bizottság olyan esetekben vizsgálatot javasol, amikor az egyház iskolája helyreállítása érdekében egyéb kötelezettségeinek teljesítését (pl. tanítói helyi javadalmának fizetését) felfüggesztette. Így keletkezetek olyan terhei, amelyek a vagyontárgyakkal nincsenek szoros kapcsolatban.


VII. Lelkésztanítók. Ügyüknek elbírálásánál elsősorban a javadalmi jegyzőkönyv az irányadó, a vizsgálatot esetenként végzik el.93


IX. Közösen használt épületek kérdése. A közös fenntartással kapcsolatos kérdéseket külön tárgyalás során kell rendezni.94


X. Adókérdés. A jegyzőkönyv szerint az adókérdés elvesztette időszerűségét, mivel a pénzügyminiszter képviselője a tárgyaláson közölte a pénzügyminiszter erről hozott döntését.95


XI. Az Országos Református Lelkészi Nyugdíjintézet tagjainak ellátása. A közös bizottság a következőképpen értelmezi az Egyezmény 5/e. pontját96. A nyugdíjak és ellátási díjak a köztisztviselői illetmények mértéke szerint járnak és azokkal együtt arányosan változnak. Az egyházi nyugdíjasok a köztisztviselői fizetési osztályokba és fokozatokba lesznek sorolva, de az V. fizetési osztályba az összes nyugdíjasoknak legfeljebb 30%-a sorolható (a magasabb egyházi tisztségviselők: esperes, egyházkerületi főjegyző, stb.). Az állam nem járul hozzá azoknak az egyházi tisztségviselőknek és lelkészeknek nyugdíjterhe viseléséhez, akik az Egyezmény megkötése után léptek be a nyugdíjintézet tagjai sorába. (Ez ellentétben áll az Egyezményben foglaltakkal, amelyben a kormány nem 1948. október 7-ig – az Egyezmény megkötésének napjáig, hanem 1953. december 31-ig nyugdíjba vonulóknak biztosítja a nyugdíjellátást.97) A nyugdíjak nem esnek a csökkenő természetű államsegélyek körébe, tehát a nyugdíjakat addig folyósítják, amíg elhalálozás okából, illetve más törvényes okból az ellátásra való igény meg nem szűnik. Az 1953. december 31-e után nyugdíjazásra kerülő személyek ellátásának kérdése további tárgyalás alapja lesz.98






1A teljes szöveget lásd a Mellékletben.




2Erről számol be Morvay István: Piros a pecsétje... Hogyan írták alá egyházunk és államunk konkordátumát c. cikkében. - Az Út 1948. október 10-16. 3.




31948-ban az állam négy történelmi egyházzal kötött megállapodás. Először a református, majd az evangélikus, az unitárius és az izraelita felekezetekkel. Az egyezmények szövegei megjelentek a Magyar Közlönyben. A római katolikus egyházzal csak 1950-ben jött létre a megállapodás, amely a többivel ellentétben nem jelent meg a Magyar Közlönyben, szövegét csupán a Szabad Nép és a Kis Újság közölte. A római katolikus egyház esetében az jelentette a problémát, hogy a magyar püspöki kar nem volt jogosult az állammal magas szintű egyezményt kötni. Ez kizárólag az Apostoli Szentszéket illette meg, mivel a fontos dolgok – res maiores – körébe tartozik. A római katolikus egyházzal kötött megállapodást tisztázatlan jogi jellege miatt hivatalos lapban nem tették közzé. In: Köbel Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!”. Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945-1989 között. Bp., 2005. 29-30.




4Magyar Közlöny 1948. október 9. 2-3. Ezután megjelent: Az Út 1948. október 16. 1., Debreceni Protestáns Lap 1948. november 1. 78-79., Református Egyház 1949. március 1. 12-13. Az Egyezmény szövegét közli Bolyki János és Ladányi Sándor (In: Bolyki J.-Ladányi S.: A református egyház… 184. lábjegyzet. 125-127.), Köpeczi Bócz Edit (In: Köpeczi Bócz Edit: Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége. Bp., 2004. 154-159.), Balogh Margit és Gergely Jenő (In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 863-868.), valamint Fodorné Nagy Sarolta (In: Fodorné N. S.: Történelmi… 335-340.).




5 Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára (továbbiakban: DRERL) A/1. c Elnöki Iratok 663-1949. 4.




6Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 17-23., 30-31.




7Dr. Kormos László: A református egyházi társadalom 1945-1952 között. In: Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Szerk. Valuch Tibor. Bp., 1995. 634.




8 A törvény 1946. február 1-jén került kihirdetésre és lépett életbe. Ezzel megszületett a köztársasági államforma, és a köztársasági elnöki intézmény, amelyek lényegében az 1949. augusztus 20-án hozott 1949. évi XX. tc. megszületéséig léteztek Magyarországon. In: Föglein Gizella: Az államfői jogkör és gyakorlása. In: A magyar parlament 1944-1949. Tanulmányok. Szerk. Hubai László-Tombor László. [h. n.], 1991. 71-74.




9 Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 851-852.




10Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 24-27.




11 Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 955-956.




12Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 62.




13Révész Imrét már 1945-ben el akartak távolítani a püspöki székből, azonban az akció sikertelen volt, mert egyházkerülete egységesen kiállt mellette. 1949. szeptember 1-jei hatállyal valamennyi egyházi tisztségéről, megbízatásáról és még lelkészi jellegéről is lemondott. Helyére gondos előkészítés után 1949 decemberében az állammal együttműködésre kész Péter Jánost iktatták be. Az egy év múlva elhunyt Dr. Szentpéteri Kun Béla főgondnok helyére a közismerten marxista beállítottságú Erdei Ferenc került. In: Ladányi S.: Vázlatos... 119-120.




14Finta István (1915-1991) református lelkész. 1948-tól Budapesten, a dunamelléki egyházkerületben püspöki tikár, valamint az Egyetemes Konvent külügyi és sajtóügyi előadója. 1958-tól közel harminc éven át a budapesti budahegyvidéki gyülekezet lelkésze. A budapesti teológiai akadémia társadalomtudományi tanszékének rendes tanára, az egyházkerület lelkészi főjegyzője, és a Reformátusok Lapja felelős szerkesztője volt. In: ÚMÉL II. 690-691.




15 Kossa István visszaemlékezésében (lásd Kossa István: Dunától a Donig. Bp., 1984.) nem erről a korszakról, hanem második világháborús éveiről ír.




16Péter János (1910-1999) református lelkész. Kezdettől fogva tevékenyen részt vett a békemozgalomban, 1950-ben a Béke-Világtanács tagjává választották. 1949 és 1957 között tiszántúli református püspök. 1956 decemberétől a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, 1958-tól a külügyminiszter első helyettese (majd külügyminiszter), 1958-1961-ben az Elnöki Tanács tagja volt. Országgyűlési képviselő. In: Új Magyar Lexikon 5. Szerk. Berei Andor. [h. n.], 1961. 419. és Balogh M.-Gergely J.: Egyházak... 133.




17Lásd: Az egyetemes konvent határozata az egyházmegyei határok újrarendezéséről. Református Egyház 1952. március 1. 8.




18Ladányi S.: Vázlatos... 120-134.




19Dr. Kormos L.: A református... 634.




20 A kötelező vallásoktatás kérdéséhez az Egyezmény 7/f. pontjának elemzésekor fogok visszatérni.




21 Miért mondott le Révész Imre? Révész Imre levele Péter Jánoshoz, 1948. november 12. Közli: Barcza József. Reformátusok Lapja 1989. június 11. 3.




22 Aláírása számomra olvashatatlan volt.




23 Kiss Roland ekkor belügyminisztériumi államtitkár volt. A református egyházban az Országos Presbiteri Szövetség jegyzői tisztét viselte. In: Ladányi S.: Ecsetvonások… 202.




24 MOL XIX-B-1-o Kiss Roland államtitkár 1945-1948 8. d. t./ Egyházi szervezetekkel, személyekkel kapcsolatos ügyek. o. n.




25 1949-ben Papp Gáboron kívül Egyezmény-ellenes intézkedésekről számol be Bereczky Albert dunamelléki püspöknek szeptember 17-én Eötvös Ferenc tiszaszederkényi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) lelkész (In: ÁBTL O-9047 Bereczky Albert operatív dossziésorozata 15-17.), szeptember 24-én Czakó Jenő ceglédi (Pest megye) lelkész (In: ÁBTL O-9047 25-28.), szeptember 25-én Szombathy Imre eperjeskei (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) lelkész (In: ÁBTL O-9047 18-19.).




26 Az engedélyezést „Az egyes hitfelekezetekkel kötött egyezmények végrehajtása a tanügyigazgatásban tárgyú 64.293/1949. III. V. K. M. számú rendelet” szabályozta. Másolata megtalálható: MOL XIX-A-21-c 65. d. 310. t./ 6. Közli a Református Egyház c. hivatalos lap (1949. március 1. 13-14.) „Az állam és az egyház viszonyainak okmányai” IV. pontjában.




27 DRERL A/1. c 563-1949. 1-2.




28 DRERL A/1. c 971-1953. o. n.




29 A levelet feladója nem látta el dátummal, csak iktatószámmal: 40-1950.




30 A levélről Bereczky Albert operatív dossziéjába másolatot készítő személy nem tudta elolvasni a lelkipásztor aláírását, csak vezetéknevének első négy betűjét ismerte fel: „Bagn… /a kipontozott rész olvashatatlan/”.




31 1950-ben Fegyverneken is Egyezmény-ellenes intézkedés történt. In: MOL XIX-I-1-p Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Visszaminősített TÜK iratok 1950-1951 1. d. 079/Biz/1950 Tantermek istentiszteleti célra való használata. 1-4.




32 ÁBTL O-9047 47-48. Bereczky 1950. március 24-én felhívta arra Pálfi Ernő Belügyminisztériumban dolgozó barátja figyelmét, hogy a hidasi munka minden szempontból kifogástalan. Ezt azzal támasztotta alá, hogy mindkét diakonisszát személyesen ismeri és megígérte, hogy a lelkipásztorról pedig még informálódni fog.


Visszatérve a hidasi lelkipásztor levelének datálásához, Bereczky Pálfinak küldött levele alapján elmondható, hogy a lelkipásztor március 24-e előtt küldhette el levelét Bereczkynek.




33 Ladányi S.: Vázlatos… 126.




34 Missziói szabályrendelet. Református Egyház 1952. március 1. 6-7.




35Ladányi S.: Vázlatos... 129-130.




36Fodorné N. S.: Történelmi... 249-251.




37Dr. Kormos L.: A református... 635-636.




38Fodorné N. S.: Történelmi... 160.




39Dr. Kormos L.: A református... 643.




40Az 1956. évi 33. törvényerejű rendelet (továbbiakban: tvr.) - egyes minisztériumok összevonásáról és megszüntetéséről – megszüntette az ÁEH-t, és rendelkezett arról, hogy feladatkörét a Művelődési Minisztérium veszi át. In: Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 71. A tvr.-t közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 976.




41Fodorné N. S.: Történelmi... 157-158.




42Fodorné N. S.: Történelmi... 160-161.




43 A körlevél, amelyről 1950-ben „felszabadulási” körlevélként beszéltek, tervezetének tárgyalásakor vita alakult ki. A részletekről Kiss Roland dunamelléki főgondnok tájékoztatta Rákosi Mátyást. In: MOL M-KS 276. f. MDP KV 65. csoport (továbbiakban: cs.) Rákosi Mátyás titkári iratai. Állam és egyház kapcsolata 362. ő. e. „Titkos”. A református egyházra vonatkozó iratok. Tájékoztató a Református Konventi és Zsinati Elnökség 1950. évi március hó 9.-i „bizalmas” értekezletéről. 110-113.


Kiss Roland és Bereczky Albert a körlevél tárgyában folytatott levélváltását Majsai Tamás közölte. A levelek Bereczky Albert családi tulajdonban lévő hagyatékát képezik. In: Majsai Tamás: „Szinte szó szerint bekövetkezett az, amit Rákosi mondott”. Kiss Roland és Bereczky Albert levélváltása. Egyház és Világ 7 (1990) 7-11. Kiss Roland Bereczky Alberthez írt levelét elküldte Rákosi Mátyásnak is. In: MOL M-KS 276. f. 65. cs. 362. ő. e. 127-128.




44 MOL M-KS 276. f. 65. cs. 362. ő. e. Körlevél a magyarországi evangéliumi egyházak gyülekezeteihez. 122.


A körlevél megjelent az egyházi sajtóban. Az Út 1950. március 26-április 1. 3.




45Dr. Kormos L.: A református... 636.




46 1948. évi XXXIII. tc. „2. § (1) Azoknak a kisdedóvódáknak, iskoláknak és tanulóotthonoknak tanárait, tanítóit és óvónőit, amelyeknek fenntartását az 1. § alapján az állam veszi át, az illetékes miniszter a jelen törvény hatálybalépését követő hónap első napjától kezdődő hatállyal állami alkalmazottakká minősíti át. Az átminősített alkalmazott az állami szolgálatban az általa eddig élvezett fizetési fokozatba kerül s állását minden vonatkozásban úgy kell tekinteni, mintha korábbi állásában beszámítható szolgálati idejét is az állami szolgálatban töltötte volna el.


(2) Azoknak a kisdedóvódáknak, iskoláknak és tanulóotthonoknak, amelyeknek fenntartását az 1. § alapján az állam veszi át, a jelen § (1) bekezdése alá nem tartozó állandó jellegű alkalmazottaira a jelen § (1) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell; a nem állandó jellegű alkalmazottak átvétele vagy elbocsátása tekintetében az illetékes miniszter esetenként határoz.” In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 854.




47 A vallás- és közoktatásügyi miniszter 8.000/1948. V. K. M. számú rendelete a nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonbavétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában rendelkező 1948: XXXIII. tc. végrehajtásáról. Magyar Közlöny 1948. június 27. 1457.




48 Az 1948. évi XXXIII. tc. végrehajtásáról szóló rendelet 4. § (8) bekezdése: „Az az alkalmazott, aki az 1.850/1946. M. E. számú rendeletben (Magyar Közlöny 47. szám) megállapított hivatali esküt (fogadalmat) még le nem tette, a rendelet hatálybalépését követő 8 napon belül, ha pedig átminősítése a rendelet hatálybalépése után történt, az átminősítést követő 8 napon belül a hivatali esküt (fogadalmat) igazgatója kezébe letenni köteles. Az igazgató az esküt (fogadalmat) a tanfelügyelő (tankerületi főigazgató) előtt teszi le. Az esküről (fogadalomról) szóló jegyzőkönyv egy példányát az alkalmazott kapja kézhez, egy példányát az iskola irattárában kell megőrizni, egy példányát pedig a tanfelügyelőnek (tankerületi főigazgatónak) kell megküldeni.” Magyar Közlöny 1948. június 27. 1457.




49 Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 939.




50A római katolikus egyház a budapesti egyetemen, az evangélikus egyház a pécsi egyetemen (Sopronban) rendelkezett hittudományi karral. In: Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 49.




51 Ladányi S.: Vázlatos... 129-131.




52 Bereczky Albert püspök, lelkészi elnök és Kiss Roland főgondnok, világi elnök.




53 Részlet az Egyetemes Konvent a sárospataki akadémiának küldött 844/1951. 1. számú iratából. Közli Majsai Tamás. In: Majsai Tamás: „Magasabbrendű szempontok szolgálatában”. Adalék a református egyház két teológiai főiskolájának 1951-es felszámolásához. Egyház és Világ 11 (1990) 13.




54 Pap L.: Tíz év… 114. lábjegyzet. 87.




55 Majsai Tamás közli a közgyűlésről felvett jegyzőkönyv 7., a teológiai akadémia kérdésével foglalkozó pontjának némileg rövidített, hiteles szövegét. In: Majsai T.: „Magasabbrendű szempontok szolgálatában”… 13-15.




56 Pap Béla (1907-1957) református lelkész. 1933-ban Ravasz László püspök kinevezte az Soli Deo Gloria (SDG) református diákszövetség missziói lelkészének, azaz főtitkárának. 1938-tól váci, majd karcagi lelkész. 1948-ban az iskolák államosítása kapcsán tartott zsinati gyűlésen Pap Béla bátran küzdött az iskolák érdekében és legalább azt akarta elérni, hogy ne csak gimnáziumai, hanem általános iskolái is lehessenek az egyháznak. 1951-ben a két teológiai akadémia megszüntetése ellen emelte fel szavát. Az ÁEH és a vele egyetértő egyházkormányzat döntése következtében, 1951. november 27-én reggel, a rendőrség letartóztatta és Szolnokra vitte. 1952-ben nép- és államellenes tevékenység vádjával négy év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték. 1956. május 15-én szabadult. 1957 augusztusában egy bakonyi erdei séta során eltűnt, értékelhető nyom nem maradt utána. In: Kovács Bálint: Pap Béla, a mártírsorsú lelkipásztor (1907-1957). Confessio 2 (1990) 84-94. és Balogh Margit: Ember és hatalom. Pap Béla református lelkész büntetőpere. Protestáns Szemle 2 (1996) 132-144.




57 Pap L.: Tíz év… 114. lábjegyzet 87.




58Ladányi S.: Vázlatos... 132.




59 Kádár Imre (1894-1972) író, újságíró, református egyházi vezető. Bereczky Albert püspök köréhez tartozott. 1946-ban jelentős szerepe volt az Országos Református Szabad Tanács munkájában. 1948-ban a MRE Egyetemes Konventje megbízta a sajtóosztály megszervezésével, amelynek 1957-ig vezetője. Jelentős szerepe volt Az Út (1948-1956) c. református hetilap, valamint a Református Egyház (1949-től) c. hivatalos lap megindításában. 1953-tól a budapesti református teológiai akadémián az ökumenika tanszék rendes tanára. In: ÚMÉL III. 659-660.




60 Kádár Imre: Egyház az idők viharaiban. A Magyarországi Református Egyház a két világháború, a forradalmak és ellenforradalmak idején. Bp., 1957. 219.




61 Horváth János szigorúan bizalmas jelentését Majsai Tamás jóvoltából Bárczay Gyula facsimilében közli. In: Pap L.: Tíz év… 116. A címzett Rákosi Mátyás még aznap, február 21-én láttamozta a levelet, véleményét hozzáfűzve: „Azt hiszen, ez helyes. Utána majd a katolikusoknál is hasonló csökkentésre kerül sor.” (Erre nem került sor. A római katolikus egyházzal kötött 1950-es megállapodásban visszaadott nyolc gimnázium 1990-ig az egyház tulajdonában maradt.) Másnap, február 22-én Gerő Ernő és Farkas Mihály azonos véleményen voltak: „Helyes.”- írták a papírra. Révai József február 23-án olvasta és így kommentálta: „Tiszta haszon, feltéve ha önként mondanak le.”


Pap László – a budapesti teológiai akadémia dékánja (1947-1957) - visszaemlékezésében egy 1954 decemberében történt esetről tesz említést. Pap jelenlétében Horváth János ÁEH elnök Bereczky Albert és Péter János szemére vetette, hogy „a pataki és pápai iskolák államosítása körül is felelőtlenül jártak el s nem hívták fel az állam figyelmét ezeknek az intézményeknek nemzeti jelentőségére. Amikor erre Bereczky megpróbált védekezni, hogy nagy volt az állami nyomás s ezért nem tettek semmit, Horváth azzal intette le Bereczkyt: az igaz, hogy nagy volt az állami nyomás, de a püspök urak nem állították élére a kérdést, nem képviselték az egyház érdekét.” In: Pap L.: Tíz év… 115.


A legfelsőbb pártvezetés megjegyzéseit és Pap visszaemlékezését összevetve annyi biztosan elmondható, hogy 1952 februárjában nem Rákosiék ötlete volt a négy gimnázium elvétele. Ezt Rákosi és Révai megjegyzése is alátámasztja.




62 „A konventi elnökséget tanácsával támogatja. Határozata a konventi elnökségre nézve tájékoztató jellegű. Tagjai a négy egyházkerület püspökei és főgondnokai. Szükség szerint /általában havonként/ ülésező szerv.” In: MOL XIX-A-21-c 65. d. 310. t./21. 1.




63 Ladányi S.: Vázlatos... 132-133.




64 MOL XIX-A-21-e ÁEH Tematikus iratok 17. d. Államnak felajánlott iskolák 1952. II/ 1-2. A levélből részleteket közöl Ladányi Sándor (In: Ladányi S.: Vázlatos... 133.).




65 Tájékoztatás a református gimnáziumokról. Református Egyház, 1952. július 1-15. 18.




66 MOL M-KS 276. f. MDP KV 89. cs. Agit. Prop. Osztály 276. ő. e. Az Állami Egyházügyi Hivatal, valamint a pártszervek összefoglalói, tájékoztatói, az egyházak helyzetéről, tevékenységéről 1950. IX. 5. - 1954. VI. 30. Jelentés az egyes egyházak helyzetéről és az ÁEH munkájáról. 116.




67 MOL M-KS 276. f. 89. cs. 276. ő. e. 117.




68 MOL M-KS 276. f. MDP KV 54. cs. MDP Központi szerveinek napirendi jegyzéke 245. ő. e. Május 27. Jelentés az egyes egyházak helyzetéről és az ÁEH munkájáról. 80/a.




69 MOL M-KS 276. f. 54. cs. 245. ő. e. Határozat az egyes egyházak helyzetéről és az egyházak munkájáról. 87. A határozat protestáns egyházakra vonatkozó része szó szerint megegyezik az 1953. május 16-i jelentéssel.




701949. évi 5. számú tvr. Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 894.




71 A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1101/1-1949/184. V. K. M. számú rendelete alapján. In: MOL M-KS 276. f. 89. cs. 276. ő. e. Körlevél valamennyi egyházközség nagytiszteletű lelkipásztorához. 104.




72 Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”... 46-47.




73 Az ÁEH jelentése szerint 1955-ben az általános iskolásoknak már csak 29,43%-a, a középiskolásoknak 0,76%-a iratkozott be hittanra. In: Fodorné N. S.: Történelmi... 255.




74 Fodorné N. S.: Történelmi... 258-259.




75 1959. évi 25. számú tvr. Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 1016-1017.




76 Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”… 78.




77 1989. évi 14. számú tvr. Közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 1222-1223.




78 Köbel Sz.: „Oszd meg és uralkodj!”… 94.




79 Dr. Kormos L.: A református... 636.




80Ladányi S.: Vázlatos... 123.




81Dr. Kormos L.: A református... 637.




82MOL XIX-A-21-c 65. d. 310. t./ 2. A bizottság egyházi tagjainak és szakértőinek névsora, melyet megküldtek Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszternek. 1.




83 A tárgyaláson jelen voltak: „Ortutay Gyula miniszter, dr. Révész Imre, Bereczky Albert püspök, dr. Szentpéteri Kun Béla egyházkerületi főgondnok, dr. Matolcsy Sándor, dr. Karácsony Sándor, dr. Papp Ferenc, Gaál István, Péter János, dr. Kiss József egyházi küldöttek. dr. Benkő Gyula, Székely Béla, Bolla József, dr. Simon Sándor, dr. Nagyhegyi Zoltán vallás- és közoktatásügyi minisztériumi és dr. Szűcs Ervin pénzügyminisztériumi tisztviselők.” In: MOL XIX-A-21-c 65. d. 310./ 2. 1.




84MOL XIX-A-21-c 65. d. 310. t./ 1. Jegyzőkönyv a kormány és a református egyház között létrejött egyezmény 1. pontja alapján létesített közös bizottság üléséről. 1949. március 1.


A tárgyalás jegyzőkönyvét a MREZSL-ban is megtaláltam. (MREZSL 2. a f. 302. d. Vegyes iratok II./8. Állam és Egyház közti Egyezmény közös bizottság jegyzőkönyve 1949. március 1.)




85A közös bizottság további tárgyalásainak jegyzőkönyveit nem találtam meg.




86„A kormányzat hozzájárul ahhoz, hogy a tanítószemélyzetnek kántori funkcióit ellátó tagjai a megállapodást követő két évig az eddigi feltételek mellett kántori munkakörüket továbbra is ellássák. A kántortanítói javadalomnak a kántori feladatokért járó földilletménye az egyház tulajdonában marad.”




87A jegyzőkönyv így folytatódik: „Ami az egyháznak azt a kérését illeti, hogy új tanítói lakás építése esetében az államnak jutott kántortanítói lakást adja vissza az egyháznak, erre vonatkozóan általános ígéret nem tehető, az ilyen kéréseket legfeljebb konkrét esetekben lehet megvizsgálni.” Az ehhez kapcsolódó konkrét esetek feltárása, és azok elemzése a kutatás további feladata.




881948. évi XXXIII. tc.: A nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, és az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonbavétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában. A jegyzőkönyvben „1949: XXXIII. tc.” szerepel, amely elírás, mivel 1949-ben csak huszonnyolc törvény született (az utolsó az 1949. évi XXVIII. tc.: Az 1950. évi állami költségvetésről). In: CompLex DVD Jogtár+. Főszerk. Jablonszky László. Bp., 2005. október.




89A vallás- és közoktatásügyi miniszter 8.000/1948. V. K. M. számú rendelete a nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonbavétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában rendelkező 1948: XXXIII. tc. végrehajtásáról. Magyar Közlöny 1948. június 27. 1456-1458. A rendeletet közli Balogh Margit és Gergely Jenő. In: Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak… 856-862.




90 A már többször említett 1951. július 17-én történt megbeszélés során, Kossa István ÁEH elnök a református egyház egyik feladataként az egyházi földek felajánlását jelölte ki. Ez alapján az Egyetemes Konvent elnöksége valamennyi presbitériumot, egyházi intézményt, testületet és hivatalt felszólított, hogy mindennemű egyházi földet azonnal, de legkésőbb szeptember 1-ig ajánljanak fel az államnak úgy, hogy azokat a termény betakarítása után azonnal birtokba lehessen venni. In: Ladányi S.: Vázlatos… 130. Tehát a jegyzőkönyv II., illetve III. pontjában az egyháznak biztosított földek 1951-ben állami kézbe kerültek.




91A közös bizottság a részletkérdésről is tárgyalt, több esetet sorra véve. a., Vegyes tulajdonú (állami tulajdonba vett és az egyház tulajdonában visszamaradt) épületrészekkel rendelkező iskolák esetében, a bizottság megállapodhat abban, hogy ingatlancserével egyesítik az egyház helységeit egy épületben. b., Az iskolatelek határainak kijelölésénél a templom körül megfelelő nagyságú területet kell biztosítani. c., Az iskola telkén épült harangozói lakás egyházi tulajdont képez, kivéve, ha a harangozó egyben az iskola altisztje is. d., Ahol az egyház tanítói vagy tanárai nem természetbeni járandóság, hanem bérfizetés ellenében adott lakást vagy kertet, ott ezek továbbra is az egyház tulajdonában maradnak. Mindezek a megállapodások konkrét esetek megvizsgálása után érvényesek.


Az esetek feltárása, és azok elemzése a kutatás további feladata.




92„Az állam által átvett iskola, valamint a vele szervesen összefüggő internátus épülete és az illetményföld az állam tulajdonába megy át az 1948. évi május hó 15. napjáig keletkezett, bekebelezett vagy más módon kétségtelenül bizonyított terheivel együtt. Az ekörüli vitás kérdésekben az 1. pont szerint alakított bizottság meghallgatása után a vallás- és közoktatásügyi miniszter dönt.”




93Az V., VI. és VII. pontokhoz kapcsolódó konkrét esetek feltárása, és azok elemzése a kutatás további feladata.




94Az említett tárgyalás jegyzőkönyvét nem találtam meg.




95A döntés tartalmáról a jegyzőkönyv nem tájékoztatja az olvasót.




96„Az Országos Református Lelkészi Nyugdíjintézet tagjainak, ezek özvegyeinek és árváinak ellátására adott összegeket ugyancsak a köztisztviselők illetményének mértéke szerint, valamint az 1953. december 31-ig nyugellátásban részesítettek nyugellátását az állam viselni fogja.”




97 Az Egyezmény ezen részét Fekete Sándor és Finta István is így értelmezi: „Az állam őszinte segítőszándékát mutatja, hogy az egyházi nyugdíjasok nyugdíjterheinek átvétele nemcsak az egyezmény megkötésének idejéig, hanem 1953. december 31-ig terjed. Akik tehát ez időpontig nyugdíjbavonulnak, azoknak nyugdíjterhét az állam átveszi és őket úgy kezeli, mintha állami nyugdíjasok lennének.” In: Fekete Sándor-Finta István: Mit köszönhet az egyház a népi demokráciának? In: A magyar protestantizmus öt éve… 65.




98Az említett tárgyalás jegyzőkönyvét nem találtam meg.


 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld