Címlap Vélemény & vita Egy kordon krónikája avagy médiavarázs Magyarországon IV. rész
Egy kordon krónikája avagy médiavarázs Magyarországon IV. rész PDF Nyomtatás E-mail
2007. április 23. hétfő, 14:06

„A médiának megkülönböztetett politikai szerepet kell betöltenie, biztosítva, hogy a lappangó válság manifesztálódjon, mégpedig azáltal, hogy kollektív érzéssé teszi a válságérzetet a polgárok között, és felerősíti az állami tisztviselők véleményét, mely szerint a krízis orvoslása drasztikus intézkedéseket követel, melyekről a média tudósít”. 146 napig állt a kordon a Kossuth téren. A kordon, mely akadályozott demonstrálókat, megemlékezőket, mely tiltotta a véleménynyilvánítás szabadságát, sértett állampolgári jogokat. Hogy mi vezetett idáig, annak néztem utána.

Végső megoldás: a terrorveszély


A Gyurcsány-kormány „rendkívüli helyzet” sztorija sokára, február 5-én, azaz több mint 100 nappal a kordon első és 3 nappal annak újbóli felállítása után születik meg. Már nem is maga a terrorveszélyre való hivatkozás az, ami meglepő, hiszen bizonyos rendszerességgel ez előfordul az utóbbi időben Magyarországon, anélkül, hogy lennének valóságos terrorcselekmények (teszem hozzá, nem hiányzik), vagy akár terroristák, vagy legalább egy szál megveszekedett gyanúsított is. (Emlékezzünk csak, a 2006-os választási kampányban maga Gyurcsány Ferenc jelentett be szlovák terrorfenyegetettséget, minek utána a március 15-i ünnepi beszéde idején gyerekekkel vette magát körül, a Múzeum Timpanonjánról pedig állig felfegyverzett fekete maszkos kommandósok kukucskáltak. A feltételezett szlovák robbantók ügyében elrendelt nyomozásnak azóta sem lett semmilyen eredménye.) Ebben a történetben azonban talán minden eddiginél erősebb a gyanúja annak, hogy a nem ellenőrizhető, a nyilvánosságtól elzárt, nemzetbiztonsági információk nem megalapozottak. Egyszóval, most túlságosan kilóg a lóláb. Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a már említett napon előáll, és megmagyarázza, miért is van szükség a kordonra: nem más, mint a kormány, nem mástól, mint a nemzetközi bűnözőktől védi a Parlamentet: „Magyarország is részese a nemzetközi bűnözésnek.” – szögezi le a nyilvánvaló tényt, majd hozzáteszi: „Ez egy globális védőintézkedés.”





John Keane korábban már említett művében a sajtó, és így a vélemény szabadságát akadályozó öt tény közül a legfontosabb a rendkívüli eszközök bevetése. Rendkívüli helyzetek, rendkívüli megoldásokat igényelnek, melyek alkalmazására a kormány, mint a nép képviselője fel van hatalmazva. Rendkívüli helyzetek pedig sokszor azok, melyeket az éppen hatalmon lévők annak látnak, és „a médiának megkülönböztetett politikai szerepet kell betöltenie, biztosítva, hogy a lappangó válság manifesztálódjon, mégpedig azáltal, hogy kollektív érzéssé teszi a válságérzetet a polgárok között, és felerősíti az állami tisztviselők véleményét, mely szerint a krízis orvoslása drasztikus intézkedéseket követel, melyekről a média tudósít”. Már ebben, az 1991-ben született műben megemlíti a szerző a terrorizmust, mint a kormány által generált tipikus krízishelyzetet, kísértetiesen hasonló leírását adva az afgán, majd az irkai háborút alátámasztó hatalmi kommunikációnak. E forgatókönyv alapján, egyetlen felelősségteljes magatartás létezik: félni és rettegni a terrorizmust. A szabadság, a biztonság, és az élet védelmében megelőzés gyanánt mindent beáldozható. Még a szabadság, a biztonság és maga az élet is. A nyilvánvaló ellentmondás - úgy látszik - a kormányzók igazságérzetét nem bántja. A kormány kommunikációjának köszönhetően hamar persona non grata válhat az olyan emberből, aki ilyen, azaz terrorgyanús helyzetben kérdéseket feszeget, akadékoskodik, vagy adatokat követel.





Valaha is megismerhető adatok híján, két tényre alapozom kétségeimet, a terrorveszély megalapozottságát illetően. Egyet már említettem: soha, senkit nem tartóztattak le sem terrorcselekmény elkövetésének, sem annak előkészítése bűntettével, vagy annak gyanújával (nem számítva azt az azóta, március 15-e előtt őrizetbe vett diákot, aki roppant gyanús módon töménytelen mennyiségű sörös üveget és rongyot tartott otthon). A másik az időzítés. Hogy történhet meg az, hogy a csaknem 4 hónappal az állampolgárok gyülekezési jogának tartós korlátozása után adnak „konkrét” magyarázatot, méghozzá ilyen súlyosat?





Fegyverkező csoportok, lőgyakorlatok; avagy amit szabad szkinhednek...


Ami a Kondorosi-féle bejelentést követő napokban történik, önmagáért beszél. Elindul egy nyilatkozat dömping, melynek egyes elemei már nem csak súrolják a nevetségesség határát – noha nevetni nem sok kedvünk akad. Két nappal február ötödike után például Szilvásy György kancelláriaminiszter áll elő azzal, hogy a titkosszolgálatok fegyverkező csoportokról tudnak, és ezért a Kossuth téri vasfüggönynek március 15-ig biztosan maradnia kell. „Az október óta eltelt időszakban dokumentálható az, hogy a szélsőséges személyek és csoportok közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel szerelik fel magukat. Céljaik közt szerepel, hogy további támadófegyvereket is megszerezzenek, különböző kiképzéseken vesznek részt, beleértve a lőgyakorlatokat is. Hiteles jelentések szerint az alkotmányellenes nézeteket valló szélsőséges szervezetek olyan terveket készítenek elő, melynek lényege, hogy csoportosan bejussanak a parlament épületébe, megzavarják a közhatalmi szervek tevékenységét. (…) Egyes politikusok rendszeresen kapnak fenyegetéseket, magán- és hivatalos programjaikat megpróbálják megzavarni. (…) Szélsőséges csoportok meg akarják osztani a rendőrség erejét, összehangolt tervekkel erőszakos cselekedeteket készítenek elő, akcióik fő célja a Kossuth tér megszerzése. A csoportok február 2-a (a Fidesz-féle kordonbontás) után néhány nap alatt megerősödtek, akcióik előkészítésébe futballhuligánokat és szkinhedeket is bevonnak.” (Néhány héttel és egy állami ünnepséggel később, március 21-én Szilvásy tagadja, hogy ő holmi terrorveszélyről beszélt volna (és valóban: a „terror” szót nem mondta ki), szerinte a fokozódó terrorveszély csupán a Fidesz kommunikációs gépezetének találmánya volt.). Petrétei József, igazságügyi és rendészeti miniszter ennek ellenére nem izgul: szerinte a kordonnak maradnia kell ugyan, de a hatóságok terrorelhárítás helyett továbbra is inkább tömegoszlatásra készülnek. Szilvásy bejelentésével kapcsolatban pedig senki ellen egyetlen eljárás sem indul. Sőt, a hétvégén neonácik (tudtommal ez egy igen szélsőséges csoport) vonulhatnak fel a Hősök terén, miközben a Kossuth téren vaskerítés akadályozhatja jogászok, bizottságok (Gönczöl- és Civil Jogász Fórum) szerint is törvénytelennek és alkotmányellenesnek minősített módon az állampolgárok véleménynyilvánításhoz való jogát.








Kinek illene szólni, ha veszélyben az ország?


Gyanúmat, a terrorveszély megalapozottságát illetően az is táplálja, hogy a március 15-i állami ünnepségre készülő terrorcselekményről sem az ország köztársasági elnöke, sem az Országgyűlés elnöke nem tud, mivel egyikük sem kap erről hivatalos tájékoztatást a kormánytól. Minderről, ahogy az egyszeri választópolgár csak Szilvásy György bejelentése után értesülnek.





Eljárás nélküli próbálkozások: „bizonyítékok” a neten


Már Szilvásy is utal arra, amit az MSZP alelnöke, Juhász Ferenc nyíltan kimond: a Fidesz a felelős a „szélsőségesek kilátásba helyezett rohamárért, ugyanis a kordonbontás engedte ki a szellemet a palackból”. Internetes publicisztikát, videóklipet (index.hu-n összevágott - s azóta köztudomású, hogy megrendezett - zenés klipről van szó, amiben egy álarcos férfi különféle fegyverekről beszél), életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó e-maileket mutat bizonyítékként arra, hogy a helyzet súlyosbodik. Az internetet nemcsak Juhász, de a rendőrség is komolyan veszi: egy a világhálón megjelent felhívás miatt, mely szerint a Kossuth téri vasrácsra kötelet kötnek, így azt a villamos ütközőjére akasztva elbontják, a rendőrök négyesével sétálgatnak a kordon előtt, videokamerával felvételeket készítenek, a kisebb, három-négytagú csoportokat, és a környéken járó teherautók sofőrjeit igazoltatják. (Nem mellesleg, a felhívás az interneten sem aznap, sem később nem volt megtalálható.) Ahogyan a fegyverkező csoportok, úgy a netes kalózok ellen sem indul eljárás.





A tuti befutó: az egyetlen merénylet


Február 13-án hajnali fél egykor, hat nappal Szilvásy György nyilatkozata után, a rendőrség budapesti székházára célzott lövéseket adnak le, vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból. Senki nem sérül meg, az épületben 15 millió forintnyi kár keletkezik, a tettesek kilétére azóta sem derült fény (mindössze egy „o” nélküli Volvo-ig, és egy „gyanúsan sétáló” férfi fantomképéhez vezetnek a szálak). A kormánynyilatkozatokban természetesen egyértelmű a kapcsolat a Kossuth téri kordon létét kiprovokálók és az állam biztonságát garantáló rendőrség székházát megtámadók között.





Nyolc nappal később, február 20-án már csitulni látszanak a kedélyek. A kormány szerint a szükségesség, az ésszerűség és az arányosság elvének felel meg a rendőrség azon döntése, mely szerint március 31-ig elbontják a kordont. Arról, hogy az intézkedés mennyiben függ össze a feltételezett terroristák, illetve szélsőséges csoportok akcióival, pontosabban azok nem létével, egy árva szó sem esik.





Háborús pszichózis - ez itt a reklám helye


„Terrorveszély, fegyveres csoportok, halálos fenyegetések”? „Magyarország legnagyobb kincsét, a félelem nélküli, szabad életet, a hétköznapok rendjét veszélyeztetők?” Ki is beszél itt félelemről?


Február elején járunk, még előttünk egy ünnepség, melyet soha eddig még nem tapasztalt felkészítő tréning előz meg. De nem az ünneplésre! Éjjel nappal, a kereskedelmi és közszolgálati televíziókban vészjósló interjúk sora elemezgeti a feketére festett nap várható szörnyűségeit, melynek kék egén akár még benzines palackokkal bombázó repülőgépet is láthatunk. Több lapban - pazar kirándulás ígéretével - a város, sőt az ország elhagyására buzdítanak. Idetartozhat, hogy a balatonfűzfői nitrokémia a rendőrségnek szánt univerzális könnyfakasztóit, villanó kézigránátjait, hang-fény gránátfejeit a hírTV egyik tavaly őszi, utcai összecsapásos felvételével reklámozza. Ha nem oszolsz, 50 ezret fizetsz, gumilövedék lesz, de golyóálló mellényt, lábvédőt viselni tilos, ha mégis, elvisznek. A hisztéria ül és talál. Sokszor mondják, hogy mindenki megértse. Személyes tapasztalatom, hogy a riogató-kampány rendkívül sikeresnek bizonyul. Eddig lelkes barátaim, ismerőseim zöme látja jobbnak az ünnepen, gyűléseken nem részt venni és hazautazni. Nem mintha az állítólagos terrorcselekményektől tartottak volna, mint inkább az annál sokkalta valóságosabbnak bizonyult gumibotütésektől és letartóztatásoktól. Az eredmény: a Fidesz állandó tiltakozása ellenére március 15-én egy ürességtől kongó, a néptől megtisztított Kossuth tér, melyen akár egy tucat katonai zenekar is teljes létszámmal vígan, nagy köröket leírva, a koccanás halvány esélye nélkül masírozhatott volna.





folyt. köv., benne: Játszótér a Kossuth tér?


Kosztolányi-Pilis Eszter





forrás: hírTV, MTI, Független Hírügynökség, mno, HavariaPress


idézetek: John Keane: Média és demokrácia. Budapest, 1999. Helikon Kiadó


fotó: Kosztolányi-Pilis Eszter

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld