Címlap Vélemény & vita Egy kordon krónikája avagy médiavarázs Magyarországon III. rész
Egy kordon krónikája avagy médiavarázs Magyarországon III. rész PDF Nyomtatás E-mail
2007. április 04. szerda, 07:15

146 napig állt a kordon a Kossuth téren. A kordon, mely akadályozott demonstrálókat, megemlékezőket, mely tiltotta a véleménynyilvánítás szabadságát, sértett állampolgári jogokat. Hogy mi vezetett idáig, annak néztem utána. Időről időre újabb okok születettek a kordon létét magyarázandó. „Elhoztam a rendet a létezők tömegének, próbára tettem a cselekedeteket és a valóságot: a dolgok és neveik egymásra leltek.” – áll a Kínát egyesítő első Qin császár sztéléjén. Történetünkben a médiát egy bűvész ügyességével használó kormányfőnek e nagy uralkodó törekvésével ellenkező szándéka mutatkozik meg.

Mi a véleménye? Ide írja meg!

A kordonbontás – „Kossuth tér visszatér!”

Miután január 31-én a Fidesz felszólítja az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul bontsák le a Kossuth téri kordont, február 2-án délelőtt frakcióstul levonul a térre, és alig fél óra alatt elbontja azt saját maga. Az akció előkészületei a legnagyobb titokban zajlanak, előzetesen csak néhány régi fideszes beavatásával. Szájer József is megérkezik Brüsszelből, hogy az ügy élére álljon, felerősítve így a dolog uniós-emberjogi jellegét. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki párt ezúttal, nem akart gondolkodási időt hagyni, (mint október elején a kormányfő lemondását követelő 72 órás ultimátummal, a vekkerórás gyűlés előtt). Az akció lényege a meglepetés volt, sőt, nem kétséges, hogy csak így jöhetett létre egyáltalán. A rendőrök nem tudják mitévők legyenek, fellépjenek-e a honatyákkal szemben. A figyelemfelkeltés szándéka indokolt: egy a kordonbontást követő napokban készült felmérésből kiderül, a lakosság több mint 60 százalékának fogalma sem volt a kordon létéről a Fidesz akciójáig. Mindez - a média felelősségén túl - igazolja Hegedűs Zsuzsa azon, a március 15-ei ünnepségek előtt tett nyilatkozatát is, mely szerint a magyarok riasztó mértékben nem reagálnak arra, ami az utóbbi időben körülöttük és velük történik.


Talán soha nem fog kiderülni, milyen folytatásban is reménykedtek a legnagyobb ellenzéki párt politikusai polgári engedetlenségüket illetően, (Navracsics Tibor délelőtt még úgy nyilatkozik, újra szétszedik a kerítést, ha azt visszaépítik). A tények azonban a következők: a rendőrség roppant erőket vonultat fel a Kossuth téren, és alig két órával a bontási akció után a kettős kordonfal lakatokkal és láncokkal megerősítve újra visszaáll, (addig maguk a rendőrök, vállvetve állnak sorfalat.)

Nyolc autóbusznyi rohamrendőr, két lovakat szállító teherautó, két könnygázgránát-vető terepjáró, egy vízágyú, és számos vidéki rendőri egység. Röviden szólva annyi rendőr lepi el két, három óra alatt a Kossuth teret és környékét, melynek pontos számát még maga a rendőrségi szóvivő sem „tudja” megmondani. Estére, a kordonbontás hírére odasereglett több ezres tömegből alig pár tucat ember marad a rendőri oszlatásra. A következő napokban kerül sor történetünk talán legtragikomikusabb epizódjára: élő adásban figyelhetjük, ahogy rendszeres időközönként a legelszántabb, 10-20 fős demonstráló csoportot több száz rendőr tömött sorokban szorítja ki a Kossuth térről, az Alkotmány utcából, és a többi. Valóságos gyakorlatozás folyik a téren, jobbról, balról, lentről felfelé és vissza, mindenféle alakzatban masíroznak a rohamosztagosok. Ilyen szorgalom mellett még bizony az is megesik, hogy a kihalt Alkotmány utcába kifutó egység pár percig zavartan téblábol oszlatni való tömeg híján. Azt már csak mellékesen teszem hozzá, az intézkedő rendőrök többségén még mindig nincs azonosítószám, ahogyan a Magyar Rádió épületét szeptember 18-a óta „védő” rendőregyenruhás egyéneken sincs.


A FIDESZ a hibás – Tűz minden oldalról

A szokásostól eltérő módon nem egyetlen megbízott, hanem több szocialista politikus is szükségét érzi annak, hogy véleményének hangot adjon. Mindezt persze anélkül, hogy egy pillanatig is úgy éreznék (egyet kivéve), az ügy kapcsán a kordon aggályos jogi helyzetét is firtatniuk kellene.

Gyurcsány Ferenc feltűnően higgadtan és bonyolultan reagál, a Fidesz akcióját minősítve a következőket állapítja meg: „az önbíráskodás látszatát keltő fellépés, melynek példája félő, hogy ragadós lesz, ami pedig veszélyezteti az „országnak erőt adó közintézményekbe vetett közbizalmat” és azt a „közös feltételezést”, mely szerint ezek jogszerűen működnek.

Nyakó István szerint a kordonok elbontása mégcsak nem is politikai akció, hanem egyenesen támadás az ország jogrendje ellen.

Lendvai Ildikó kijelenti, hogy a Fidesz egyszer és mindenkorra letért a törvényhozói kötelezettségek útjáról, és „az utcai konfrontáció útjára lépett”, több törvényt, de ami még fontosabb: képviselői esküjüket is megsértve ezzel.

Ezek mellett Mesterházy Attila gyenge próbálkozása, amellyel holmi előzményekre is utalást tesz a kordonügyben, a vitás kérdések jogsértő elintézésének minősítve az akciót, nem kelt nagy feltűnést.

Veres János pénzügyminiszter a kordonbontás, azaz „a politikát az utcára vivő felelőtlen lépés” kapcsán arról beszél, hogy a szeptemberi-októberi utcai zavargások 200 milliárd forintjába kerültek az országnak, mivel ennyi többletkamatot kell kifizetni 2008-tól 2010-ig az állampapírok hozamszintjének akkori emelkedése miatt.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az akció politikai provokáció, és azt állítja, kordonbontás helyett a Fidesz élhetett volna jogorvoslati lehetőséggel.

Szili Katalin az egyetlen, aki egyértelmű elítélés helyett sajnálatát fejezi ki az események elfajulásáért. Állítása szerint a parlamenti pártok mindegyike már hetek óta egyetért abban, hogy nem szükséges tovább fenntartani a műveleti területet a Kossuth téren, és hogy ő maga ennek érdekében már több levelet írt - úgy tűnik, hasztalanul - az illetékes szerveknek.


Az SZDSZ a kívülálló nyugalmával, és szellemesnek szánt megjegyzésekkel fűszerezve kezeli az ügyet, jól tudva azonban, hogy ebben a kitüntetett pillanatban az ő helyzetértékelésük presztízskérdés. Kuncze Gábor gyorsan új szakkifejezést alkot az akcióra: „majomparádé”, szigorúan politikai értelemben, teszi hozzá. Azóta sem tudom eldönteni, szellemeskedése egy bizonyos Orbán Kelemen balladájáról („amit lebontanak nappal, fölépítik éjjel”) tulajdonképp kit is gúnyol jobban.

Gusztos Péter szerint a kordonbontók visszaélnek mentelmi jogukkal, és mint Lendvainak, számára is egyértelmű, hogy „a Fidesz végleg választott az utcai radikális, és a parlamenti politizálás között”, ezzel együtt akciója „beláthatatlan ideig tartó jogállambontást” eredményez.

Bár Demszky Gábor sem örül, hogy 100 nappal a tüntetések után a kordon még mindig áll, azonban szerinte az ilyen cselekményhez csak már minden jogi lépés megtétele után lehetne folyamodni. Egy alternatív javaslata mégis akad Orbán Viktor számára: ha jogtalanul felállított létesítményt akar bontani, vonuljon a XII. kerületi turulszoborhoz.


Az MDF buzgólkodik az elhatárolódásban, Dávid Ibolya szerint egyszerű a képlet: két ellenzéki politika van, röviden a jó meg a rossz, hosszabban az egyik, a középosztály megerősítését szolgáló, építő és a másik, a törvénytelen és önkényeskedő politika, nem hagyva kétséget afelől, melyiket is gondolja magáénak.


A Fidesz nem tartja fontosnak, hogy az egyes véleményekre reagáljon, tulajdonképpen mindvégig egyetlen érvet hangoztat, mely szerint az alkotmányellenes állapotot kötelességének érezte - akár ezen az úton is felszámolni, hozzátéve, hogy lemondanak mentelmi jogukról vállalva tettük minden jogi következményét.


Az ombudsman, a Magyar Helsinki Bizottság szerint alkotmányellenes és még a házelnök szerint is aggályos módon felállított kordon elbontása miatt a fideszesek ellen szabálysértési eljárás indul (a feljelentés azonban nem megy simán, a rendőrségnek később kiegészítést kell az Fővárosi Bírósághoz benyújtania, mivel először sem a feljelentettek körét, sem a tényállást nem sikerül pontosan kifejteniük).

Öt nappal a kordonbontás után Bárándy György ügyvéd – pusztán népnevelés céljából – felhívja a hatóság figyelmét, alkalmazza az esetre a Büntető törvénykönyv 268-as, a köznyugalom megzavarásáról szóló szakaszát, amely alapján, akár három év börtönt is kiszabhatnak a bűnelkövetőre. Szerinte e szakasz alkalmazásának puszta kilátásba helyezése „elég lehet arra, hogy féken tartsa az embereket”.


Egyre nő a nyomás

Hogy Thürmer Gyula igazságos és tisztességes akciónak véli a kordonbontást a kormány „dölyfös” politikájával szemben, és hogy Szabad György lemondásra szólítja fel a kormányt, talán nem különösebben lehetnek jelentős befolyásoló tényezők. Talán még a Freedom House Europe azon álláspontja sem, mely igen aggályosnak ítéli a szabadságjogok olyan adminisztratív eszközökkel való korlátozását, mint például a kordon felállítását (ide sorolva Demszky traktoros tábláit is). Talán a péntek óta országszerte újra megszaporodott tüntetések sem számítanak. Sem Szájer levelei, sem Fodor Gábor pszichológiai analízise a kordon keltette fusztrációról, sem alkotmányjogászok egyértelműen a kormányt felelőssé tevő nyilatkozatai. Legalábbis külön-külön bizonyára nem vezethetnek oda, hogy a helyzet kezd egyre inkább kínossá válni. Kormány és rendőrség egymásra mutogat, kinek is kellene a kordon ügyében intézkedni: Gergényi szerint a rendőrök a képviselők védelme miatt vannak a téren, Petrétei pedig rendőrszakmai kérdésnek tartván az ügyet megállapítja: amit Gergényi nyilvánított műveleti területté, azt neki is kell feloldania.


Február 5-én, több mint száz nappal a kordon első és három nappal újbóli felállítása után végül megszületik a kiút az áldatlan állapotból: „Magyarország is részese a nemzetközi bűnözésnek. Ez egy globális védőintézkedés” – nyilatkozza a „vasfüggönyről” Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.



folyt. köv., benne: Végső megoldás: a terrorveszély

 

Kapcsolódó cikkek

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld